Összes kategória

513 program


Belvárosi Klasszik Esték koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A Zene Világnapján Szabó Lara hárfaművész a vendégünk.

Kertesi Ingrid (szoprán) és Vigh Andrea (hárfa) estje Jegyvásárlás
13 Esemény

21. alkalommal rendezik meg idén a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivált 2019. október 3-6. között a Gödöllői Királyi Kastélyban.Immár hagyomány, hogy minden év októberében világhírű hárfások látogatnak el Gödöllőre az MVM Koncertek keretében. A gyönyörűen felújított Lovarda és a Díszterem ismét méltó helyszíne lesz a rangos hangversenyeknek.

MÁV Fuzjko Hemming 2019. Jegyvásárlás
13 Esemény

KÖZREMŰKÖDIK Ingrid Fuzjko Hemming (zongora)

Nyílt klarinétkurzus Ács Ákossal - Óbudai Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Ő lesz 2019. október 4-i Mesterműhely koncertünk szólistája. Ehhez a koncerthez kapcsolódón egy napos mesterkurzust rendezünk magyarországi szakközépiskolai és egyetemi képzésben résztvevő klarinétosok számára Ács Ákos vezetésével.

Mesterműhely Major Tamással - Mozart- Óbudai Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Óbudai Danubia Zenekar Vonósműhelyének koncertje

Farkas Mira hárfaestje Jegyvásárlás
13 Esemény

21. alkalommal rendezik meg idén a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivált 2019. október 3-6. között a Gödöllői Királyi Kastélyban.Immár hagyomány, hogy minden év októberében világhírű hárfások látogatnak el Gödöllőre az MVM Koncertek keretében. A gyönyörűen felújított Lovarda és a Díszterem ismét méltó helyszíne lesz a rangos hangversenyeknek.

Próbatermi vendégség Próbatermi bérlet 1. Jegyvásárlás
13 Esemény

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészeinek kamarakoncertjei

Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus hangversenye - Az éjszaka kóruszenéi Jegyvásárlás
13 Esemény

Otthon a Zeneakadémián Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus hangversenye Az éjszaka kóruszenéi

Joel von Lerber hárfaestje Jegyvásárlás
13 Esemény

21. alkalommal rendezik meg idén a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivált 2019. október 3-6. között a Gödöllői Királyi Kastélyban.Immár hagyomány, hogy minden év októberében világhírű hárfások látogatnak el Gödöllőre az MVM Koncertek keretében. A gyönyörűen felújított Lovarda és a Díszterem ismét méltó helyszíne lesz a rangos hangversenyeknek.

Ciróka babakoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Interaktív koncert a 0-3 éves korosztálynak bababarát környezetben

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - A VILÁG LEGHÍRESEBB HANGVERSENYTERMEI Jegyvásárlás
13 Esemény

A gyönyörű koncerttermek történetei és képei mellé különleges zenékkel kapcsolódunk.

Maria Graf hárfaestje Jegyvásárlás
13 Esemény

21. alkalommal rendezik meg idén a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivált 2019. október 3-6. között a Gödöllői Királyi Kastélyban.Immár hagyomány, hogy minden év októberében világhírű hárfások látogatnak el Gödöllőre az MVM Koncertek keretében. A gyönyörűen felújított Lovarda és a Díszterem ismét méltó helyszíne lesz a rangos hangversenyeknek.

Glinka Kamarája – Orosz Zenei Fesztivál 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A tavalyi év sikerét követően az idén megrendezésre kerül a második Orosz Zenei Fesztivál. Az idei évben minden koncert egy-egy zeneszerzőt állít a középpontba. A fesztivál egyedülálló módon lehetőséget kínál, hogy a közönség az orosz szerzők sokoldalú zenei világában a műfajok között kedvére kalandozhasson.

Szkrjabin zongorája Jegyvásárlás
13 Esemény

Válogatás Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin műveiből Palojtay János zongoraművész előadásában.

Rimszkij-Korszakov Hangja – Orosz Zenei Fesztivál 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A tavalyi év sikerét követően az idén megrendezésre kerül a második Orosz Zenei Fesztivál. Az idei évben minden koncert egy-egy zeneszerzőt állít a középpontba. A fesztivál egyedülálló módon lehetőséget kínál, hogy a közönség az orosz szerzők sokoldalú zenei világában a műfajok között kedvére kalandozhasson.

Orosz népzene – Guszli Muzsika Hangja – Orosz Zenei Fesztivál 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A tavalyi év sikerét követően az idén megrendezésre kerül a második Orosz Zenei Fesztivál. Az idei évben minden koncert egy-egy zeneszerzőt állít a középpontba. A fesztivál egyedülálló módon lehetőséget kínál, hogy a közönség az orosz szerzők sokoldalú zenei világában a műfajok között kedvére kalandozhasson.

Rákász Gergely - Lords of the Organ III. Jegyvásárlás
13 Esemény

Berlioz tényleg női ruhába bújva akarta megbosszulni hűtlen szerelmét? A filmzene valóban a Földön kívül ered? (G. Holst - Jupiter.) Bachhal és Vivaldival pedig a szellem és az érzékiség randevúzik.

Muszorgszkij levelei Jegyvásárlás
13 Esemény

Előadás Muszorgszkij életéről prózában és zenében.

Balázs János zongoraest - Jegyvásárlás
13 Esemény

Balázs János nemzetközi karrierje 2005-ben 16 évesen kezdődött, amikor elnyerte a Pécsi Nemzetközi Liszt Zongoraverseny első díját. A következő években további négy nemzetközi zenei verseny győztese lett. Játszott Európa nagyobb városaiban: Budapesten, Párizsban, Rómában, Londonban, Berlinben, Stuttgartban, Münchenben, Bécsben, Grazban, Pozsonyban, Bukarestben.

Szkrjabin Zongorája – Orosz Zenei Fesztivál 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A tavalyi év sikerét követően az idén megrendezésre kerül a második Orosz Zenei Fesztivál. Az idei évben minden koncert egy-egy zeneszerzőt állít a középpontba. A fesztivál egyedülálló módon lehetőséget kínál, hogy a közönség az orosz szerzők sokoldalú zenei világában a műfajok között kedvére kalandozhasson.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!