Egyéb

366 program


Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték és Pinceséta a Törley pincészetben Jegyvásárlás
13 Esemény

Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték

Van 32 lapunk, épp, mint egy pakli magyar kártyában. A kártyák mindegyikén egy-egy szó, félmondat: valami, ami talán az életfordulókat jelöli, vagy csak hangulatot, állatot, égitestet.

Hogyan legyél profi E-sportoló? Jegyvásárlás
13 Esemény

Hogyan legyél profi E-sportoló? címmel 2024. május 22-én, kedden 18 órától Németh Beatrix, a Magyar E-sport Szövetség kommunikációs vezetőjének előadását tekinthetik meg a KMO-ban.

Kell-e beszélni a művészetről, vagy a művek „magukért beszélnek”? Jegyvásárlás
13 Esemény

Kell-e beszélni a művészetről, vagy a művek „magukért beszélnek”?

Borforgató Jegyvásárlás
13 Esemény

Boros történetek híres nagyivóktól, sok zenével
Közreműködik: Szakál Tamás hegedű, Jakab Viktor gitár (a Canarro zenekarból)
Szöveg: Ódor Kristóf színművész

Wagner vs. Marvel // Vörös szakállas bunkó vagy Chris Hemsworth? Jegyvásárlás
13 Esemény

Thor az utóbbi években igencsak nagy ismertségre tett szert, köszönhető ez talán Chris Hemsworthnek is, aki 2011 óta testesíti meg a Marvel-filmekben az északi istent. Bár a Marvel Univerzumban is folyamatosan változik Thor személyisége – és kinézete is –, érdekes megnézni azt is, milyen változásokon esett át a vörös hajú szakállas, buta skandináv isten, amikor belépett a Marvel világába.

Beszélő levelek Jegyvásárlás
13 Esemény

A Beszélő levelek előadás-sorozat különleges utazásra hívja a nézőket: híres emberek, történelmi személyek, ismert művészek életébe pillanthatunk bele legizgalmasabb, legviccesebb, legtragikusabb leveleiken keresztül.

Öröméneklés kezdőknek és haladóknak Jegyvásárlás
13 Esemény

Régi nagy slágerek, sanzonok, kuplék – ahogy tetszik!





Parkolójegy Tüskecsarnok Jegyvásárlás
13 Esemény

A Tüskecsarnok -1 szinten lévő parkolóját a 2024. május 24-i Marcelito Pomoy koncert idején kizárólag előre megváltott parkolójeggyel lehet használni.

Fiókák a Csaj-tavon Jegyvásárlás
13 Esemény

Madárfajokat megfigyelő gyalogos túra.

A láprétek csodálatos világa Jegyvásárlás
13 Esemény

Túránkon az Ócsai Tájvédelmi Körzet ritkán látogatható részeit veszük szemügyre.

Lelki egészség-testi egyensúly Jegyvásárlás
13 Esemény

2024. május 25-én, szombaton 10-16 óra között kerül megrendezésre a Lelki egészség - testi egyensúly című programunk.

AztaBanda nyári manóskodás - interaktív foglalkozás Jegyvásárlás
13 Esemény

Mesés, interaktív foglalkozás a manók nyári huncut tevékenységeinek felfedezésével.
Ez a nap az AztaBanda alkotásról szól és egy mesével színesített kézműves foglalkozásról.

Ciróka-Maróka Jegyvásárlás
13 Esemény

Korosztály: 0-3 év
Az előadás hossza: 25 perc + 20 perc vezetett játék

Naturkozmetikai Workshop Jegyvásárlás
13 Esemény

Természetes készülődés a nyárra Buschor Judit természetgyógyásszal.

Néptáncünnep Jegyvásárlás
13 Esemény

A Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület hagyományos gálaműsorait láthatják a nézők a Barlangszínházban.

Tango Sabor - Örök érzések tánca Jegyvásárlás
13 Esemény

„A tangó nem olyan, mint az élet, a tangó maga az élet.”

Kérész Művek 82. - Szeretettel Miklósnak! Jegyvásárlás
13 Esemény

A Bátorság
Az a gondom, hogy ahogyan én láttam Szüts Miklóst, és ahogyan Ő bennem él, annak nincs olyan aspektusa, ami kompatibilis lenne az elmúlással.

Extra Vár-barlangi túra Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha az átlagnál jobban érdekel a geológia. Ha egyszerűen mindent tudni akarsz Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangjáról. Ha nem riadsz vissza attól, hogy akár három órát tölts a föld alatt – akkor ezt a programot neked ajánljuk!

Kicsi Gesztenye Klub - Liza szülinapja Jegyvásárlás
13 Esemény

A JimJam csatornán hatalmas sikerrel futó ismeretterjesztő mesesorozat egyfelvonásos színpadi show-val, varázslatos hangulattal és látványelemekkel vár mindenkit, ahol a nevetés garantált!

Híd kultúrák között Az Altalena Young Artists koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

A jövő kimagasló művészeinek koncertje, ami során az Altalena Young Artists tagjai egyéni művészeti gondolatok mentén fogalmazzák meg a világ nemzeteiek zenéjét, a népi motívumok megjelenését a klasszikus zenében, a jazzben és a népzenében.

Világjáró sorozat Németh Györggyel - THAIFÖLD, A TÁVOL-KELET VARÁZSA Jegyvásárlás
13 Esemény

A "szabadság királyságának" nevezett Thaiföldet egyedülálló műemlékei, és a több ezer éves történelmének mély hagyománytisztelete teszi a világ egyik legnépszerűbb turistacélpontjává!

Világjáró - Ismeretterjesztő előadás Radics Tamással - Túrazsákkal Toszkánában Jegyvásárlás
13 Esemény

VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT

Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel.

Impulzív Lélekmelegítők - Pál Feri: Hogyan őrizzük meg az életkedvünket? – A kiégés elkerülése Jegyvásárlás
13 Esemény

Pál Feri atyát talán nem is kell bemutatnunk… A katolikus pap és mentálhigiénés szakember a legnépszerűbb előadók közé tartozik.

Géniuszok - Antoni Gaudí Jegyvásárlás
13 Esemény

Ludmann Mihály művészettörténész előadása

Bor és történelem sajnos elfogyott
13 Esemény

A tokaji bor népszerűségét leginkább a császári-királyi tokaji birtokokról származó borok alapozták meg. Ezek uralkodói ajándékként arattak óriási sikereket az európai uralkodóházaknál. A császári-királyi birtokok története azonban koránt sem csak sikertörténet.

POKET est: Csáth Géza - Fekete Csönd Jegyvásárlás
13 Esemény

Az est során megidézzük Csáth Géza borzongató, delejes írói világát, beszélgetünk összehasonlíthatatlan hangulatú szövegeiről, ámulatba ejtő életútjáról. Csáth ritkán hallható zenei darabjaiból is fel fognak csendülni részletek, a dallamok és novellák tolmácsolásában Bach Kata és Wunderlich József színművészek fognak közreműködni.

Lia Rodrigues (BR): Encantado Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás akár egy (ön)gyógyító rituálé: Rodrigues és társulata a gyógyulás szellemeit - az encantadosokat - idézik meg. A címválasztás oka sokrétű: a munkafolyamat a covid-19 okozta egészségügyi válsággal összefüggésben indult és abból a vágyból született, hogy az encantadosok erői által varázsolják el a világot, és állítsák helyre annak törvényes rendjét. 11 táncos 140 színes takarót hív segítségül állandó alakváltáshoz.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!