Koncert, zene

738 program


Dés László - Dalok 1 zongorával Jegyvásárlás
13 Esemény

„Egyedül ülök egy szobában a zongoránál, és írom a dalt. Amikor úgy érzem, megvan, akkor elkezdem felöltöztetni, mindenféle hangszereket képzelek hozzá, hogyan is szólal majd meg, amikor kilépek vele a közönség elé...„ Dés László

Kép-Zajok Taiko Hungary Japándob koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A japándobok hallgatása után az érdeklődők közvetlen kapcsolatba léphetnek a csodás rezgésekkel, hangzással, hiszen lehetőség nyílik a dobok kipróbálására is a dobsimogatón.

Zorán Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Miért járnak az emberek Zorán-koncertre? Miért szeretnék oly sokan legalább évente egyszer színpadon látni Zoránt? Miért nem hagynának ki egyetlen nagykoncertet sem? A nagyszerű dalok miatt. A remek muzsikusok miatt. A zenei különlegességek miatt. De elsősorban Zorán miatt. Azért, mert minden Zorán-koncert ünnep.

Budapest Bár koncert Nagykanizsán Jegyvásárlás
13 Esemény

Az eredetileg egy lemezre összeállt zenekarnak az idei immár a nyolcadik sorlemeze. A március 15-én megjelent, Ha megtehetnéd című új lemez témája a szerelem, a vágy, címadó dalát Lovasi András írta.

THEOTOKOS - Istenszülő oltalma- Szent Efrém Férfikar-Nektaria Karantzi (GR) - Orientale Lumen 2020/3 Jegyvásárlás
13 Esemény

Különleges helyet foglal el a keleti egyház jeles napjai között október 1., az Istenszülő Szűz Mária oltalmának, Védelmező Nagyasszonyunknak ünnepe. Az Orientale lumen 2020 sorozat zárókoncertjén az athéni Nektaria Karantzi lesz a közreműködő, akivel egy változatos programot hozott létre a Szent Efrém Férfikar a Szent Szűz előtti tiszteletadás jegyében.

Monarchia Operett - A nagy Szenes gála Jegyvásárlás
13 Esemény

Dalait újra és újra feldolgozzák, s a mindenkori legnépszerűbb énekesek tűzik műsorukra. Most a Monarchia Operett társulata döntött úgy, hogy reprezentatív turné keretében emlékezik meg Magyarország legtöbbet játszott szerzőjéről, Szenes Ivánról.

Bognár Szilvia Sextet Jegyvásárlás
13 Esemény

Bognár Szilvia a magyarországi nép- és világzene egyik legkeresettebb énekes előadója, számtalan produkció szólistája. A Bognár Szilvia Sextet repertoárjában magyar, cigány, bolgár és görög dalok szólalnak meg egy szokványosnak nem nevezhető felállással, illetve hangszerelésben, hiszen a műsorban három világ – a népzene, a jazz és az indiai klasszikus zene – találkozik.

Ütős zene világnapi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Mi mással is ünnepelhetné a Zene világnapját egy zenekar, mint különleges muzsikával?! A Miskolci Szimfonikus Zenekar, immár hatodik alkalomból szervez, e célból hangversenyt a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Zene világnapja a Talambával

Barabás Lőrinc Quartet, Jónás Vera Experiment Jegyvásárlás
13 Esemény

A Barabás Lőrinc Quartet popos jazzvilága izgalmas instrumentális zene elektronikus fűszerezéssel, amelyet groove-os ütemek, lüktető basszusfutamok jellemeznek. A szintetizátor és a trombita megannyi hangszíne a 70-es évek improvizatív jazz-rock stílusjegyeivel átitatott sajátos zenei irányt teremt.

Dés László Free Sound Quartet Jegyvásárlás
13 Esemény

Dés László, Lukács Miklós, Dés András és Fenyvesi Márton nemzedékeken átívelő, szabad zenét játszó zenekara 2019 elején állt fel. Elgondolásuk, hogy az amúgy is nagy zenei szabadságot feltételező jazz műfajának végsőkig tágítsák a kereteit. Ez a közös élmény olyan, mint egy nagy varázslat, a rögtönzés varázslata. Négy kiváló muzsikus egymásra találása hangszereik közvetítésével, koncertről koncertre.

Balogh Melinda: Napkerék Jegyvásárlás
13 Esemény

A Besh o droM koncerteken árad az életerő és energia. Mielőtt a színpadra állnak, semmi sem látszik abból, ami következni fog. Nincs vihar előtti csend, nincs felfokozottság sem. A legnagyobb természetességgel mennek fel a lépcsőn, mintha a zebrán készülnének átmenni.

Pozsár Máté Sextet Jegyvásárlás
13 Esemény

Pozsár Máté tavalyelőtt alakult, izgalmas hangszerösszeállítású, dob nélküli sextetjébe közeli barátait invitálta, akikkel az Opusban immár harmadik alkalommal szólaltatja meg lassan építkező, áttetsző, kötöttségekben és improvizációban egyaránt gazdag kamarazenei elképzeléseit.

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR JÓTÉKONYSÁGI HANGVERSENYE Jegyvásárlás
13 Esemény

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR A ·Törös Alapítvány 2011· 7. Jótékonysági Hangversenye a II. Kerület Egészségéért

A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Várdai István (cselló) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Liszt Ferenc Kamarazenekar zeneakadémiai évadnyitó koncertjén az együttes és új művészeti vezetője, Várdai István először lép fel együtt a budapesti közönség előtt.

Neumann Balázs Trió Jegyvásárlás
13 Esemény

Neumann Balázs a hazai zenei élet meghatározó zongoraművésze-zeneszerzője, 2005-ben hívta életre a triót Kaszás Péter dobossal és Máthé László bőgőssel. Repertoárjuk alapját a zenekarvezető lírai hangvételű, a mainstream jazztradíción nyugvó, kortárs hatásokkal fűszerezett kompozíciói adják, amelyeket a kollektív improvizáció emel a pillanatba.

KARÁCSONYI Csajkovszkij-est ( Concerto Budapest &  Balázs János ) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Concerto Budapest immáron hagyományos karácsony előtti hangversenyének komponista-főszereplője ezúttal is Csajkovszkij lesz: az évnek ebben a szakában valósággal elmaradhatatlan és bemutatást igazán nem igénylő Diótörő legnépszerűbb részletei mellett az orosz szerző két jóval ritkábban megszólaltatott műve is felhangzik majd.

UMZE Kamaraegyüttes: All'Ongherese Jegyvásárlás
13 Esemény

All’Ongherese – Magyarosan… Gulyás, paprika, jobb esetben csárdás, és ha műveltek vagyunk, akkor népzene, Bartók és Kodály. Feldolgozás, átalakítás, népzenei gesztusok. Allúziók, hangszeres improvizáció. Népzenei előadási stílus és újzenei technikák, jazz és etno-irányzatok.

St. Martin és Babicsek Bernát Közös koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Hamarosan érkeznek a gyönyörű színes, illatos őszi napok, lágyan hűvös esték. Ilyenkor még jó érzés egy nyitott koncert, de ha úgy döntünk, akár lehet beltérben is. Budaörsön a PostArt szeretettel vár bennünket egy előadásra, és persze közösen hívjuk az érdeklődőket! Babicsek Bernát harmonikaművész barátom, kollégám elfogadta a meghívást, nagyon örülök! Hömpölyögjön a zene, vibráljon a levegő, hangolódjunk egymásra!

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - TAVASZI MUZSIKA Jegyvásárlás
13 Esemény

Közreműködik: Farkas Ferenc – kürt Vezényel: Deák András Műsorvezető: Zelinka Tamás

Nemzetek Zenéi Három Gitáron - Orosz-est Jegyvásárlás
13 Esemény

A Venti Chiavi Gitártrió Hangversenysorozata

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!