Összes kategória

Caryl Churchill Az iglic című drámája nyomán írta Cseh Dávid

Hallottál már Sandyről? Tegnap találkoztam vele. Tudod milyen ruhában volt és milyen volt a haja? Ő a legmenőbb ember, akit valaha láttam. Mindenki olyan akar lenni, mint Ő. Ismerd meg Sandyt. Ha egyszer találkozol vele, felejthetetlen élmény lesz. A bőre puha, fiatal, intelligens, nem tudod levenni a szemed róla.

Az előadásban, a mai társadalmunkra jellemző új kapcsolati formák megfelelőiként különböző táncnyelveket használva, két előadó keresi az utat egymás felé. A mozgás formaiságán keresztül mutatják be az útkeresés nehézségeit, abszurditását, és sokszor komikus pillanatait.

A Hodworks Pirkad című produkciójában a meztelen test megkerülhetetlen módon kerül a figyelem középpontjába. A társulat korábbi előadásaival ellentétben a táncosok itt a színpadot klasszikus értelemben használva, zárt egységekben néznek szembe a rájuk nehezedő feladatokkal.

Beatrix Magyarországon született és Németországban él. Jenna Finnországban született és Belgiumban él. Egyikük barna, másikuk szőke. Egy magasságúak, ugyanannyi izmuk van. Akrobatikusak, kedvelik a gőzt, a párát és a vizet. Közép-kelet- és Észak-európai régióból származó Y-generációs nők. Az egyik őseit a törökök, a másikét a svédek uralták. Pálinkát és Koskenkorvat isznak. Majdnem testvérek, de mégse.

Keresztes Szent János, A lélek sötét éjszakája című műve szolgál az előadás gondolatmagjaként, amelyben az Istennel való misztikus egység megélése után hirtelen Isten jelenlétének teljes hiányát tapasztalja meg a lélek. Mit kezd egy művész saját sötét éjszakájának megtapasztalása alatt önmagával, a művészetével? Kinek kell megfelelni, hogy elismerjenek? Miért olyan fontos az elismerés és kitől számít?

"..Darabunk filmművészet és mozgásszínház. Utazás, mely a lélek mélységeibe vezet.” (Fejér Máté, rendező)

.Legfrissebb, 2021 februárjában bemutatott PRIZMA című előadásunk központi témája a megfordult világkép, melyet a pandémia okozott. A bezártság, a távolságtartás, az óvakodás megváltoztatta mindennapjainkat, de legfőképp a szociális életünket, azaz kapcsolatainkat, viszonyrendszereinket.

„A Deja Vu nem kezdődik el, és voltaképpen véget sem ér: egyszer csak már van, aztán pedig nincs, miközben továbbra is van. Egy óra alatt a hétkerből eljutunk Franciaországba, New Orleansba, és ki tudja, még mennyi helyre, végül talán Tahitira is, de az is lehet, hogy éppen a világ fut végig több hullámban is az Akácfa utcán”

A női és a férfi szerepek, a magány és az együttlét, a fájdalom és az öröm, a személyesség és a tárgyiasultság fölfokozott táncszínpadi lüktetése bizony arra kényszerít, hogy önmagunkra ismerjünk. A darabnak nem célja, hogy megoldásokat kínáljon: olyan őszinteséggel tárja fel az emberi viszonyok rendszerét, hogy a néző ne tudja kivonni magát az előadás hatása alól.