Színház

997 program


A kellékes - Kern Andrással / A Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda vendégjátéka Jegyvásárlás
13 Esemény

A kellékes című bravúros darab tulajdonképpen egyetlen hosszú monológ: egy színházi kellékes másfél órás „one man show-ja”. Az alaphelyzet a következő: a nézők üres, díszlet nélküli színpadot látnak. Rövidesen egy középkorú, munkaruhás férfi tol be egy kellékes kocsit, s rendezkedni kezd a kellékei között.

A tizenötödik Jegyvásárlás
13 Esemény

A III. Madách Musical Pályázat győztes műve, amely 52 pályamű közül nyerte el az első díjat, forradalmian új hangvételű musical, melyben a kor magyar dallamvilága keveredik XXI. századi zenei formákkal. Szerelem, szenvedély, küzdelem a hazáért, a magam igazságáért, az életért. Háromgenerációs, nagyszabású, magával ragadó, látványos előadás.

Legénybúcsú Jegyvásárlás
13 Esemény

Szente Vajk Legénybúcsúját 2022. februárjában tartják Kaposváron. A népszerű színművész, színpadi szerző és rendező egyik legnagyobb, a kritikusok által is bőven dicsért színházi sikerét hozza el Kaposvárra. Az előadás különlegessége, hogy Szente Vajk és Nagy Sándor színpadi kettőse régi barátságukon alapul, talán nem mentesen a közösen megélt abszurd szituációk hatásai alól.

BORIBON NYARAL - Összpróba és Kultkikötő produkció Jegyvásárlás
13 Esemény

Marék Veronika népszerű mesesorozata nyomán készült Boribon Nyaral című zenés bábelőadást Mórocz Adrienn, a Thália Színház társulatának tagja játssza, meséjét a jól ismert Boribon dalokkal tarkítja

Carlo Gozzi: A szarvaskirály Jegyvásárlás
13 Esemény

A Szarvaskirály bonyolult szövésű, a fantáziavilágba is elkalandozó meséje a látszatról, a csalásról és az igaz szerelem erejéről szól. A folytonos szerepcserék közepette arra keressük a választ, hogy miben rejlik az emberi önazonosság.

Hárman a padon Jegyvásárlás
13 Esemény

Aldo Nicolaj
Hárman a padon
Az Orlai Produkció vendégjátéka


451 Fahrenheit Jegyvásárlás
13 Esemény

Ray Bradbury 1953-as disztópiája a Radnóti Színházban a jelenünket továbbgondolva keresi életünkben és világunkban a kátyúba be- és az onnan kivezető utat.

Győri Balett : Max és Móric Jegyvásárlás
13 Esemény

Max és Móric
táncos csínytevések
Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek
(Ajánlott korosztály: 3-10)




A hőstenor Jegyvásárlás
13 Esemény

A clevelandi operaházba világhírű olasz tenor érkezik Otello szerepére. Az igazgató és titkára lélekben már az esti bankettre készülnek, ahol kiválóan lehet pezsgőzni és flörtölni, amikor beüt a krach. A nagy Tito Merelli helyére be kell ugrani, és a lámpalázas Max az egyetlen elérhető tenorista..

Katharina Blum elvesztett tisztessége Jegyvásárlás
13 Esemény

Katharina Blum, akinek az elveszett tisztességét hajkurásszuk ebben a bizarr történetben, maga a megtestesült sikersztori az 1970-es évek Nyugat-Európájában, ezen belül is Nyugat-Németországban, a gazdasági csoda beteljesült ígéreteinek földjén, a 68-as diáklázadások mainstreamizálódásának, bár ilyen szó nincs, hazájában, illetve az utóbbi kettőre adott dialektikus válasz, a fegyveres terrorizmus terepén.

Nézőművészeti Kft./Szkéné: Hol a színészünk? Jegyvásárlás
13 Esemény

etűdök színházi világunk állapotáról
A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös előadása

EGYASSZONY Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Orlai Produkció a Fügével közösen mutatja be az Egyasszony című darabot Tenki Réka előadásában.

Nézőművészeti Kft: A fajok eredete Jegyvásárlás
13 Esemény

Tasnádi IstvánA fajok eredete
Nézőművészeti Kft.
A színészek improvizációinak felhasználásával írta: Tasnádi István

Maros András: Redőny Jegyvásárlás
13 Esemény

Maros András úgy meséli el egy a tradicionális szerepre kényszerített nő sorstragédiáját, hogy közben szűkszavú, pergő ritmusú, briliáns dialógusokat működtet. Maros elképesztő nyelvezetet használ, humora a legnagyobbakat – Esterházyt, Parti Nagy Lajost – juttatja eszünkbe, mégis legalább annyira egyedi, mint az említettek.

Szibériai csárdás Jegyvásárlás
13 Esemény

Fergeteges humor, fülbemászó dallamok és mellbevágó üzenet: Tasnádi István igaz történeten alapuló, lélekemelő komédiája.

A dominógyilkosság Jegyvásárlás
13 Esemény

A helyszín egy katamarán, ahol a külügyminisztérium nyolc fontos embere készül egy könnyed hétvégét eltölteni. Victoria, aki alig öt napja foglalta el a külügyminiszteri székét,örömmel fogadja a meghívást miniszterhelyettese, Barry hajójára, remélve, hogy így jobban megismerheti munkatársait. Egészen kellemesen indul az este, mígnem elő nem kerül egy levél.

Román Sándor Entertainment - FUN FICTION Jegyvásárlás
13 Esemény

Román Sándor legújabb darabjában egy már klasszikusnak számító történetet gondolt újra és vitte színpadra. A darab főhőse az életművész, sármos és minden nő szívéhez kulccsal rendelkező jóvágású playboy, aki nem mellesleg főállásban gazdag nőket szabadít meg drága ékköveiktől. Mindig elbűvölő, mindig elegáns és mindig egy lépéssel előrébb jár. És mi kell még ahhoz, hogy a történet kerek legyen. A mindig esetlen, mindig kétbalkezes nyomozó, aki a maga ügyefogyott módján mindent megtesz azért, hogy a tolvajt végre elkapja.

Party Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy baráti összejövetelen minden jelenlévőnek van valami szenzációs bejelentenivalója vagy éppen titka, amit jobb lenne, ha inkább magában tartana. Mindeközben rejtélyes telefonhívások érkeznek, az egyik várva várt vendég távol marad, és néha váratlan helyekről előkerül egy pisztoly is...

Carmina Burana • Szegedi Kortárs Balett Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra.

Made in Hungária Jegyvásárlás
13 Esemény

Fenyő Miklós - Tasnádi István
Made in Hungária
Zenés házibuli

Boeing, Boeing Jegyvásárlás
13 Esemény

Minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást.

Don Quijote Jegyvásárlás
13 Esemény

Marius Petipa / Alekszandr Gorszkij / Kaszjan Golejzovszkij / Michael Messerer / Ludwig Minkus
DON QUIJOTE
Klasszikus balett három felvonásban

KisCsipke Jegyvásárlás
13 Esemény

Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak

Sissi, a magyar királyné - operett két részben - Monarchia Operett társulat előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Huszka Jenő operettje igazi nemzeti érzelmeket erősítő humorral és szerelemmel átitatott darab, mely gróf Andrássy Gyula az Osztrák-Magyar monarchia későbbi külügyminisztere és Erzsébet királyné (Sissi) beteljesületlen történelmileg nem is igazolt szerelméről szól.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!