Dumaszínház est
Egy számítógépes játék karakterei a színpadon. Négy karakter, akit a közönség tagjai határoznak meg. Versenyeznek egymással egyéniben, csapatban, kettesével-hármasával összeállva. Összemérik fizikai, szellemi erejüket, kreativitásukat vagy épp rímelési képességeiket. Érzelmes dráma műveltségi kvízkérdésekkel, történetmesélés plankelés közben musicalbetétekkel tarkítva... Bármi megtörténhet, amit a játék keretei engednek! Gamer effektek, kihívások, természetesen a közönség ötletei alapján.
Franco Zeffirelli filmvilágát idézik Papp Janó jelmezei, amelyek átemelnek ugyan letűnt idők korába, de az ábrázolt emberek és dilemmáik, a megjátszott tétek nagyon is maiak. Mindezt a néző a nápolyi udvar lakójaként nézheti meg.
Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!
Előadásunkat Lois Lowry Az emlékek őre című regénye alapján hoztuk létre, mely első pillantásra egy tökéletesnek tűnő társadalomban játszódik, ahol minden a legnagyobb tökéletességben zajlik. Nincs igazságtalanság, nincs bűnözés, erőszak, éhezés, ahol harmóniában élhetnek az emberek. Ez azonban csak a látszat, a tudástól megfosztott emberek kánaánja. A tökéletes utópiából lassacskán kirajzolódnak azok az elemek, amelyek rámutatnak az eszményi világ mögött megbúvó anti-utópikus jellemzőkre.
A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet, mely Budapesten játszódik Józsefvárosban.
Az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból kitörni. Talán éppen ezért tobzódik ebben a zenés játékban az egymás segítése, az élni akarás, a boldogság utáni vágy, persze rengeteg humorral, nevetéssel átszőve.
Életmese egy részben
(az előadás szünet nélkül, 90 perc)
Az előadás a Dollár Papa Gyermekeitől megszokott intim és közvetlen formában vizsgálja a hétköznapoktól megcsömörlött viszonyokat. A cél, hogy a próbák során megértsük és megszeressük ezeket a karaktereket, hogy aztán legalább egy-egy rövid pillanat erejéig a nézők is szerethetőnek lássák őket.
Dumaszínház est
Pesti Művész Színház
Szereposztás:
Rumini: Berecz Kristóf Uwe
Balikó: Fogarassy Gergő
Csincsili: Pászthy Viki
Kapitány: Öller Roland/Budai Marci
Dundi Bandi: Kecskeméti Lilla/Lévai Ádám
Molyra: Dóka Andi
Peonza: Nemcsók Nóra
Ferrit király: Egri László
Ajtony: Fogarassy András
Rinya, Hernyóca: Pintér Dorina
Továbbá: Molnár Angéla, Herbert Laura, Gyurik Málna, Győri Dániel, Heim
Vivien, Decsi Milán, Hodosi Csanád.
MAZSOLA ÉS TÁDÉ
zenés bábjáték
előadja a Budapesti Ametist Bábszínház
Mentőakciók szárazon és vízen, levegőben vagy akár a föld alatt! Lehetetlen nem létezik, csak újabb kalandok és tengernyi izgalom. Végre itt a Bábszázad, akik színre viszik a mancsokat.
Richard Willey, a kormány egyik sikeres, fiatal minisztere gáláns kalandra készül az ellenzéki frakció
titkárnőjével (Jane) egy patinás hotelben. Az este azonban nem kezdődik a legjobban, hiszen a szobába belépve, azonnal találnak egy ”hullát” az ablakban.
A Lábujjhegyen új évadában ismét játékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész:
Martin McDonagh: A PÁRNAEMBER
Fordította: Merényi Anna
Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak
A történet napjainkban, Budapesten játszódik. A jelenetek absztrakt térben, olykor egymásba folyva, szimultán játszódnak.
Holle anyó
Népzenés téli mesejáték
Előadó: Pódium Színház
Színdarab részletek tükrében, a vállalkozó kedvű nézők közreműködésével mutatjuk be a családállítás rendszerét. Mindezt pszichológiai elemzéssel, különleges előadásban.
Az ArtMenők és a HODWORKS közös előadása azt az egyszerű, ám rendszerszinten mégsem evidens állítást erősíti, miszerint itt az ideje, hogy a kortárstánc világa inkluzívabb legyen és helyet biztosítson a rég meghaladott normatív elképzelésektől eltérő szereplők számára is.
Annie Baker: John
Budaörsi Latinovits Színház előadása
Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert legszebb dalai, kuplé és kabaréjelenetek, a Szenes embertől a Marica grófnőig, prózák – zene – ének – tánc – humor.
JOHN FOWLES: A LEPKEGYŰJTŐ - MÚZSA BÉRLET II. ELŐADÁS
Pannon Várszínház, Veszprém
thriller
Medea és Iászon, két fiukkal Korinthosz falai előtt várnak. A fal előtt, ami mögött talán egy nap számukra is lehet otthon. Ha nincs, akkor tovább kell menni, és folytatódik az a több éves menekülés, amely valahogy sehogy sem akar véget érni.
Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadásokon kivetített képek, dokumentumok és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív zenei kísérete segíti elő az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.
Gyere el! Nem fogsz megváltozni, de lesz a darabban egy-két hozzád hasonló figura. Talán még azt is megtudod, hogy miért ANYÁM ORRA a címe!
Yasmina Reza az Öldöklés istene című fekete komédiáját Házaspárbaj címmel tűzzük műsorra.
Móricz Zsigmondról aligha mondható el, hogy a magyar irodalom ismeretlen alakja volna. Vajon mennyire tükrözi a róla kialakult kép életművének sokszínűségét? Szilágyi Zsófia Móricz monográfusaként sokat tett az utóbbi évtizedekben annak érdekében, hogy a szerző minél változatosabb alakját hozzáférhetővé tegye.
Alice Michel szeretője. Hónapok óta egy hotelben randevúznak, ugyanis mindketten házasok. Ráadásul Alice férje Michel legjobb barátja. Michel- hogy senki ne sérüljön- "mindenki érdekében" hazudozni kezd. Hazudik élvezettel hazudik szenvedéllyel majd hazudik zavartan és kétségbeesve.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!