Színház, Zenés színmű

61 program


Ősbemutató! Egy büszke cigányfiú, Lojko Zobar és a gyönyörűséges cigánylány, Radda találkozása, akik a szerelem mindent elsöprő érzését mégis béklyónak tartják, mert útjában áll a szabadságuknak. A szabadság és a szerelem szívmelengető drámája látványos vizualitással, lendületes táncokkal és drámai erejű színészi játékkal.

Az Örkény Színház társulata nem kevesebbre vállalkozik, minthogy egy zenés revü keretében gondolja újra az aesopusi meséket, amelyek háromezer év alatt mit sem veszítettek érvényességükből.

Ádám Jenő azonos című műve nyomán
MAGYAR KARÁCSONY
Dalmű két képben, egy részben, magyar nyelven

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzmőművészekből álló QJÚB nevű társulás koncertszínházi előadásában. A világháborúk árnyékában születő életmű, a krisztusi kereszt szabadságát és terhét tudatosan és tudat alatt is kereső fiatal magyar művész története. A produkcióval Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára emlékezünk

Eredeti dalokból, személyes történetekből és nyilvánosan soha nem látott filmrészletekből összeáll egy egyedülálló szerzőpáros alkotói világa… Cseh Tamás és Bereményi Géza közös életműve nyílik meg a nagyközönség előtt Rakonczai Viktor zenei vezetésével és a Thália Színház egyedülálló technikai lehetőségeivel – amely a speciális LED-falaknak, az élőzenekarnak és a Thália Színház színművészeinek köszönhetően egyszerre ad színházi, nagykoncerti és vizuális élményt.

Zenés mesejáték a Fellegjárók Társulat előadásában

Képzeljük magunkat a harmincas évek Budapestjére, amikor zeng-bong az egész éjszaka, ezer mulató várja a szórakozni vágyó, magáról elfeledkező közönséget.

Ebben a romantikus-bűnös korban az egyik mulató, az Arizona sarkában egy titokzatos néni üldögél. Senki nem tudja az igazi nevét, se azt, hogy ki volt ő korábban, mielőtt befészkelte magát az egyik sarokba. Szívesen mesél annak, aki leül mellé – történeteiből pedig kibomlik az a hőskor, amikor a mutatványosoknak, színészeknek, énekesnőknek, táncosnőknek, kabaréhősöknek szóló tapsviharban alakult ki a máig világhíres pesti éjszakai élet. A színdarabot ráadásul az eredeti Arizona mulató falai között játsszuk. A falak pedig mindenre emlékeznek…

Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy játszanak, mint a gyerekek a játszótéren. Olyan nők, akikhez az élet nem volt mindig kegyes, mégis minden mondatukkal azt üzenik: NEVESS ÉS ÉLJ!!!

Magyar katonáknak kell megszólaltatniuk Kálmán Imre zseniális operettjét, a Csárdáskirálynőt. Nincs jelmezük, díszletük, alig van hangszerük, nincs közöttük képzett színész, és a női
szerepeket is nekik kell játszani. Viszont a hazajutás a tét, tehát nem kérdés: az előadásnak sikerülnie kell!

Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.

A színpadi változatot Molnár Ferenc azonos című örökérvényű ifjúsági regénye ihlette. Dés és Geszti dallamai, Grecsó szövegei által a szereplők éneklik el érzelmekkel teli történetüket, mely minden néző számára ismerős lesz.

Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel.

A kaukázusi krétakör, Grúse és Acdak története, arról szól, hogy felelősek vagyunk egymásért és a döntéseinkért is.

Zenés karácsonyi történet egy felvonásban

Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy játszanak, mint a gyerekek a játszótéren. Olyan nők, akikhez az élet nem volt mindig kegyes, mégis minden mondatukkal azt üzenik: NEVESS ÉS ÉLJ!!!

A Magyar Színház zenés előadásában megismerheted Tutajos és Bütyök, a két fővárosi nyolcadikos csodás nyári kalandjait. A két jó barát először jár vidéken, mégpedig a varázslatos titkokat rejtő Kis-Balaton mellett. Eleinte minden idegen a számukra, de Matula bácsi – aki kicsit olyan, mintha mindannyiunk nagypapája volna – megismerteti őket a táj titkaival, a végtelen nádas különleges állataival és növényeivel, a vidéki élet szépségeivel.

„A fiú – aki szebb életre vágyott…” 1977-ben a Vígszínházban volt az ősbemutatója a Fejes Endre felkavaró regénye alapján készült musicalnek, amelynek zenéjét Presser Gábor szerezte. A hatvanas években játszódó történetet Fejes Endre eredetileg regényként írta meg, egy megtörtént bűnügyet feldolgozva.

A vígjáték egy izgalmas, kalandos utazáson keresztül, rengeteg humorral világít rá a középkorú nők és a változó kor kikerülhetetlen nehézségeire. Megmutatja, hogy mi nők képesek vagyunk megbirkózni ezekkel a kihívásokkal - ám minden könnyebben megy öniróniával, sok nevetéssel, különösen akkor ha számíthatunk a férfiak támogatására.

Az előadás az eredeti szövegre és az eredeti rajzokra épülő egyedi hangulatvilágú, kétszemélyes; mini, korszerű, zenés mese színház, 9-99 éves „fölnőtteknek”.

zenés játék két részben

írta: Pozsgai Zsolt

Hab a tortán! mesesorozat: BORIBON ÉS 7 LUFI sajnos elfogyott
13 Esemény

Egy esős napon Boribon hét színes lufit kap Annipannitól: pirosat, narancsot, sárgát, zöldet, világos- és sötétkéket, no meg egy lilát..

Für Anikó és Hrutka Róbert: Minden titok sajnos elfogyott
13 Esemény

A „Minden titok” egy varázslatos utazás vers és dal között, egy könnyed, lélekfrissítő, zenés irodalmi
inhaláció két kiváló művész előadásában.

Az arab éjszaka
Füge Produkció - SzínMűhely Produkció - Goethe Intézet - Freeszfe Egyesület
- hangszínházi előadás -



Egy vonat elindul valahová. Az egyik fülkében ül egy nő, majd belép egy férfi és helyet foglal szemben a nővel. Beszédbe elegyednek. A két ember kíváncsian érdeklődik egymás sorsa iránt. Történeteik megelevenednek előttünk.

Előadják: Fehér Adrienn, Xantus Barbara és a Babra és a jazztett

A Jó estét nyár, jó estét szerelem a magyar zenés színházi irodalom egyik legkülönlegesebb, egyben legsikeresebb darabja. Ősbemutatója óta igazi klasszikussá vált, ami nem is csoda: egyszerre elgondolkodtató, kritikus látlelet a társadalmi álszentségről s az emberi hiszékenységről, ugyanakkor szórakoztató, szellemes, fordulatos, slágerekben gazdag zenés mű is.

A darab központi témája a színpadi csillogás és a szerelem, a család, a teljes élet útvesztője, amelynek minden elágazásánál csalás és csalódás, harc és béke, házasság és válás, magány és egymásra találás, gyermek és gyermektelenség örömei és bánatai lapulnak.

Önironikus este, élveboncolás szóközökkel, szerepjátékokkal a valóság elfogadásáért.
Az ember erotikus megtestesülése és tárgyiasulása. Nyilvános body shaming.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!