Person


Zsófia Alberti Szabó
2

Zsófia Alberti Szabó

Fødsel: 1987. április 20. (Tata)

Színésznő

Gimnáziumi évei alatt kisebb szerepeket játszott Tatabányán a Jászai Mari Színházban még Szabó Zsófiaként. (Később édesanyja vezetéknevét vette fel) Érettségi után egy évet a Pesti Magyar Színház Színiakadémiáján töltött. A sikeres felvételi után a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályvezető tanárai: Gálffi László és Ács János, illetve…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színésznő

Gimnáziumi évei alatt kisebb szerepeket játszott Tatabányán a Jászai Mari Színházban még Szabó Zsófiaként. (Később édesanyja vezetéknevét vette fel) Érettségi után egy évet a Pesti Magyar Színház Színiakadémiáján töltött. A sikeres felvételi után a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályvezető tanárai: Gálffi László és Ács János, illetve Börcsök Enikő voltak. Friss diplomásként 2010-ben a Jordán Tamás által vezetett szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz szerződött, melynek azóta is tagja.

Vizsgaelőadásai:
Ludwig Holberg: A goborló – Nelli (r.: Zsámbéki Gábor)
Bertolt Brecht: Baal – Johanna, Maja (r.: Forgács Péter)
Vinnai András: Azaz – Bernadett (r.: Alföldi Róbert)
Csehov: Cseresznyéskert – Varja (r.: Lukáts Andor)
Tiszántúli Emanuelle (r.: Gálffi László)

Színházi gyakorlatok:
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – Petrovics kisaszony
Az ibolya – Roboz Elvira (r.: Szabó Máté), Pesti Színház
Gianina Carbunariu: Stop the tempo! – Paula (r.: Sztarenki Pál), József Attila Színház
Fizess nevetve! – Márairónia (r.: Kőváry Katalin), Pinceszínház
Kiss Márton: Cucc (r.: Kiss Márton), Merlin Színház
Kiss Márton: Foglalkoztató (r.: Kiss Márton), Merlin Színház
Nyina Szadur: A mező (r.: Kárpáti István), Színház- és Filmművészeti Egyetem

Színházi szerepeiből:
Hubay Miklós - Ránki György - Vas István: Egy szerelem három éjszakája - A virágáruslány (Jászai Mari Színház, Tatabánya 2001)
Oroszlánkirályfi - szereplő (Jászai Mari Színház, Tatabánya 2002)
Arnold Wesker: A konyha - Betty (Jászai Mari Színház, Tatabánya 2004)
Kiss Márton: CUCC (Merlin Színház)
Király Attila: "Fizess nevetve!" - Márairónia - közreműködő (Pinceszínház)
Chloe Moss: Mr. Pöpec - Julie (Pinceszínház)
Molnár Ferenc: Egy kettő három - Petrovics kisasszony (Pesti Színház)
Gianina Cărbunariu: Stop the tempo - Paula (József Attila Színház)

Szerepei a Weöres Sándor Színházban:
Frances Hodgson Burnett: A kis lord - Minna
Madách Imre: Az ember tragédiája - Cluvia
George Bernard Shaw: Pygmalion - Clara
Molière Nők iskolája - Georgette (Arnolphe cselédje)
Heltai Jenő: Naftalin - Patkány Etus
John Osborne: DühöngŐ - Alison
Bob Fosse - Fred Ebb: Chicago - Mona (Mrs. Lipschitz)
Fukazava Hicsiro - Jeles András: Zarándokének - Tama
William Shakespeare - Mohácsi István - Mohácsi János: Szentivánéji álom - Heléna
William Shakespeare: Ahogy tetszik - Juci
William Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is én - Olivia, fiatal grófnő
Publius Ovidius Naso: Átváltozások - szereplő (Karneválszínház)
Lőrinczy Attila: Könnyű préda - Yvette (egyszerű, könnyűvérű lány) (Karneválszínház)
Bohumil Hrabal – Ivo Krobot: Szigorúan ellenőrzött vonatok - Zdenicka, távírászlány
Dale Wasserman - Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha lovagja - Maritores
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Jeles András: A félkegyelmű - Nasztaszja Filippovna
Weöres Sándor: Szent György és a Sárkány - Nella, piaci árusnő
Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka - Francziska Dehke
Cudar világ - (Bakonyi Károly Mágnás Miska című műve alapján írta: Czukor Balázs és Khaled-Abdo Szaida - Marcsa
Michael Fryan - Hamvai Kornél: Szigliget - Szabó Vera, főhadnagy
Molnár Ferenc: Az üvegcipő - Keczeli Ilona
Sebők Bori: Gubanc - Rózsa néni (Káva Kulturális Műhely)
Jordi Galcerán: A Grönholm-módszer - Női hang; Luís
Eduardo De Filippo: Nem fizetek! - Carmela
Robert Thomas: Nyolc nő - Lousie (a szobalány)
Tóth Ede: A falu rossza - Sári (a "makkhetes" korcsmáros neje)
Moritz Rinke: Vineta köztársaság - Nina Seiler
Szép Ernő: Vőlegény - Mariska
Czukor Balázs - Surányi Nóra: Home Bank - szereplő
Le Sage: Szerelmi üzletek - Lizett, a bárónő szobalánya
Dennis Kelly: DNS - Lea
David Auburn: Egy bizonyítás körvonalai - Claire
Robert Harling: Acélmagnóliák - Shelby (a város legszebb lánya)
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor - Anna Anderjevna, a polgármester felesége
Anton Pavlovics Csehov: Három Lány - Mása
Simona Semenič: 5 fiú - Vid
Szigligeti Ede- Mohácsi István - Mohácsi János: Liliomfi - Róza, színésznő

5 fiú

5 fiú

Weöres Sándor Színház
  • Vid
A falu rossza

A falu rossza

Weöres Sándor Színház
  • Sári, a „makkhetes” korcsmáros neje
A falu rossza

A falu rossza

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Sári, a „makkhetes” korcsmáros neje
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Narrátor
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Narrátor
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Nasztaszja Filippovna/Lebjadkina
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Nasztaszja Filippovna
A GOBORLÓ (ERASMUS MONTANUS)

A GOBORLÓ (ERASMUS MONTANUS)

SZFE
  • Nelli, a felesége
A Grönholm-módszer

A Grönholm-módszer

Weöres Sándor Színház
  • Női hang
A hatodik napon - Szacsvay L., Járó Zs., Mertz T., Karalyos G., Alberti Zs., Mohai T.

A hatodik napon - Szacsvay L., Járó Zs., Mertz T., Karalyos G., Alberti Zs., Mohai T.

Rózsavölgyi Szalon
  • Ditke, Simon lánya
A MEZŐ

A MEZŐ

SZFE
  • Skuespiller
A nők iskolája

A nők iskolája

Weöres Sándor Színház
  • GEORGETTE, Arnolphe cselédje
A peleskei nótárius

A peleskei nótárius

Weöres Sándor Színház
  • Zsuzsi, Gizella, szobalány, színész, banya, súgó
Ahogy tetszik

Ahogy tetszik

Weöres Sándor Színház
  • Juci
Átváltozások

Átváltozások

Weöres Sándor Színház
  • Skuespiller
Az arab éjszaka

Az arab éjszaka

Weöres Sándor Színház
  • Francziska Dehke
Az ember tragédiája

Az ember tragédiája

Weöres Sándor Színház
  • Skuespiller
Az ezred lánya

Az ezred lánya

Magyar Állami Operaház
  • Ügyvédnő
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Weöres Sándor Színház
  • Keczeli Ilona
Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony

Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony

Budaörsi Latinovits Színház
  • Skuespiller
Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony - Nyilvános főpróba

Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Skuespiller
Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony - Szilveszter

Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony - Szilveszter

Budaörsi Latinovits Színház
  • Elza, a neje
Borbély Szilárd: NINCSTELENEK

Borbély Szilárd: NINCSTELENEK

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Skuespiller
Chicago

Chicago

Weöres Sándor Színház
  • Mona
CUCC

CUCC

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Skuespiller
DNS

DNS

Weöres Sándor Színház
  • Lea
DühöngŐ

DühöngŐ

Weöres Sándor Színház
  • Alison Porter
Egy bizonyítás körvonalai

Egy bizonyítás körvonalai

Weöres Sándor Színház
  • Claire
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház
  • Petrovics kisasszony
Farsang avagy...ez is mekkora egy tahó...

Farsang avagy...ez is mekkora egy tahó...

Weöres Sándor Színház
  • Mica Razachescu
Foglalkoztató

Foglalkoztató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Skuespiller
GÁLA '11

GÁLA '11

Weöres Sándor Színház
  • Skuespiller
Győrei Zsolt - Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király

Győrei Zsolt - Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király

Gyulai Várszínház
  • Cordelia
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király

Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király

Gyulai Várszínház
  • Cordelia
Hamlear, a dán királyfiból lett brit király

Hamlear, a dán királyfiból lett brit király

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Cordelia
Hamlear, a dán királyfiból lett brit király

Hamlear, a dán királyfiból lett brit király

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Cordelia
Három lány

Három lány

Weöres Sándor Színház
  • Mása
Home Bank

Home Bank

Weöres Sándor Színház
  • Skuespiller
Illatszertár

Illatszertár

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Rátz kisasszony
Jótékonysági Gála

Jótékonysági Gála

Weöres Sándor Színház
  • Skuespiller
Kis hölgy a Maximból

Kis hölgy a Maximból

Weöres Sándor Színház
  • Mme Ponant
Könnyű préda

Könnyű préda

Weöres Sándor Színház
  • YVETTE, egyszerű, könnyűvérű lány
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Weöres Sándor Színház
  • MARITORES
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Weöres Sándor Színház
  • Keserű Berta báróné
Mágnás Miska (

Mágnás Miska ("cudar világ")

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Marcsa
Márai Sándor: Fizess nevetve!

Márai Sándor: Fizess nevetve!

Gyulai Várszínház
  • Skuespiller
Mohácsi testvérek:Farsang avagy ...ez is mekkora egy tahó...

Mohácsi testvérek:Farsang avagy ...ez is mekkora egy tahó...

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Mica Razachescu
Naftalin

Naftalin

Weöres Sándor Színház
  • Patkány Etus
Nem fizetek!

Nem fizetek!

Weöres Sándor Színház
  • Carmela
Nyolc nő

Nyolc nő

Weöres Sándor Színház
  • Lousie, a szobalány
Oresztész

Oresztész

Nemzeti Színház
  • Skuespiller
Pilonon

Pilonon

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Skuespiller
Pogánytánc

Pogánytánc

Weöres Sándor Színház
  • Maggie
Portugál

Portugál

Weöres Sándor Színház
  • MASNI
PYGMALION

PYGMALION

Weöres Sándor Színház
  • CLARA, a húga
Rivalda 2011 A kis lord

Rivalda 2011 A kis lord

Thália Színház
  • Minna
Stop the tempo

Stop the tempo

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Paula
Stop the Tempo

Stop the Tempo

x/József Attila Színház
  • Paula
Szent György és a Sárkány

Szent György és a Sárkány

Weöres Sándor Színház
  • NELLA, piaci árusnő
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Weöres Sándor Színház
  • Tündérleány Titánia kíséretében
Szentivánéji álom-Szombathely-Humorfesztivál

Szentivánéji álom-Szombathely-Humorfesztivál

Thália Színház
  • Tündér Titánia kíséretében
Szigliget

Szigliget

Weöres Sándor Színház
  • Szabó Vera, főhadnagy
Szigorúan ellenőrzött vonatok.

Szigorúan ellenőrzött vonatok.

Weöres Sándor Színház
  • ZDENIČKA, távírászlány
SZSZT / Hamlear - a Bartók Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös produkciója

SZSZT / Hamlear - a Bartók Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös produkciója

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Anden
TISZÁNTÚLI EMANUELLE

TISZÁNTÚLI EMANUELLE

SZFE
  • Skuespiller
Vízkereszt vagy bánom is én

Vízkereszt vagy bánom is én

Weöres Sándor Színház
  • Olivia, fiatal grófnő
Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék

Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Ibolyka
Vőlegény

Vőlegény

Weöres Sándor Színház
  • Mariska
Weöres Kaviár

Weöres Kaviár

Weöres Sándor Színház
  • Skuespiller
Zarándokének

Zarándokének

Weöres Sándor Színház
  • III. színésznő
Zarándokének

Zarándokének

Weöres Sándor Színház
  • III. színésznő

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.