Színésznő.
Már iskolásként szolfézs-zeneelméletet, éneket tanult, és 7 évig zongorázott.
A gimnázium elvégzése után Budapestre került, és sikeresen végzett a Színművészeti Akadémia színész szakán, 2003-ban.
Itt ismerkedett meg egyébként a klasszikus- és jazzbalettel, step- és társastánccal, valamint szinkronszínész-képesítést is szerzett.
Egy meghallgatás során került a Budapesti Operettszínházhoz, felvették az Operett Akadémia tanulói közé, s tehetségének köszönhetően a színház szerződtette. Shakespeare Színművészeti Akadémia, Operett Akadémia (Színész I. minősítést szerzett)
2001-től játszik a Budapesti Operettszínház színpadán.
2012-től a Turay Ida Színház társulatának tagja is.
Fontosabb szerepei:
A mosoly országa (Bécsi kislány), Bál a Savoyban (Daisy Parker), Luxemburg grófja (Juliette),
Csárdáskirálynő (Stázi), Marica grófnő (Liza), Dr. Bőregér (Ida); Menyasszonytánc (Janka), Csókos asszony (Hédi),
Párizsi élet (Metella), Mária főhadnagy (Panni), A víg özvegy (Olga).
Turnék:
Japán - Dr. Bőregér, Frankfurt - Csárdáskirálynő, Sanghaj, München - Operett gála, Marica grófnő - Jekatyerinburg.
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Térden állva jövök hozzád - zenés vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Örömszülők - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
- Alice Sloan, Abe lánya, ügyvéd
A Bajadér
Budapesti Operettszínház
A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!
Turay Ida Színház
A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!
Turay Ida Színház
A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!
Turay Ida Színház
A makrancos hölgy
NS Produkció
- Kata (Baptista nagyobbik lánya)
A víg özvegy
Budapesti Operettszínház
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház
A vöröslámpás ház
Békéscsabai Jókai Színház
A vöröslámpás ház
Turay Ida Színház
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház
A vöröslámpás ház
NS Produkció
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben
Általános
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben
Általános
A vöröslámpás ház - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Anaconai szerelmesek
Óbudai Kultúrális Központ
Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház
Anconai szerelmesek
C&M Hungary Kft.
Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház
ANCONAI SZERELMESEK
Turay Ida Színház
Anconai szerelmesek
Tatai Szabadtéri Játékok
Anconai szerelmesek
Szarvasi Vízi Színház
Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház
Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház
Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház
Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ
Anconai szerelmesek - zenés komédia - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Apácák
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
Apácák - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
BABICSEK BERNÁT DÍJÁTADÓ GÁLA
Turay Ida Színház
BALKÁN KOBRA
Turay Ida Színház
Bordányi Színházi Esték / Marshall Karp: ÖRÖMSZÜLŐK
Bordány Sportkör
- Alice Sloan, Abe lánya, ügyvéd
BUBAMARA
Turay Ida Színház
- SÁRA BUBAMARA, cigánylány
Bubamara
Turay Ida Színház
- SÁRA BUBAMARA, cigánylány
BUBAMARA
Turay Ida Színház
- SÁRA BUBAMARA, cigánylány
BUBAMARA
Turay Ida Színház
- SÁRA BUBAMARA, cigánylány
BUBAMARA
Turay Ida Színház
- SÁRA BUBAMARA, cigánylány
Cigányprímás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Cigányprímás
Turay Ida Színház
CIGÁNYPRÍMÁS
Turay Ida Színház
Cigányprímás
Turay Ida Színház
Cigányprímás
Turay Ida Színház
CIGÁNYPRÍMÁS
Turay Ida Színház
Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Csakazértis szerelem
Turay Ida Színház
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház
Csakazértis szerelem
Szarvasi Vízi Színház
Csakazértis szerelem
Turay Ida Színház
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház
Csakazértis szerelem!
Turay Ida Színház
Csárdáskirálynő
Budapesti Operettszínház
Csókos asszony
Budapesti Operettszínház
CSÓKOS ASSZONY
Thália Színház
Csókos asszony
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
DOKTORNŐK
Turay Ida Színház
DOKTORNŐK
Turay Ida Színház
DOKTORNŐK
Turay Ida Színház
DOKTORNŐK
Turay Ida Színház
Ez Hungarikum - A magyar operett története
Budapesti Operettszínház
Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató
Budapesti Operettszínház
FÉRJ NÉLKÜL TÖKÉLETES
Turay Ida Színház
FÉRJ NÉLKÜL TÖKÉLETES!
Turay Ida Színház
FRANCIA SZOBALÁNY
Turay Ida Színház
FRANCIA SZOBALÁNY
Turay Ida Színház
FRANCIA SZOBALÁNY
Turay Ida Színház
GÜL BABA
Turay Ida Színház
GÜL BABA
Turay Ida Színház
Hajmási Péter, Hajmási Pál... - Operettgála Kálmán Imre születésének 130. évfordulója alkalmából
Kálmán Imre Művelődési Központ
HELLO, DOLLY!
Turay Ida Színház
Hello, Dolly!
Szarvasi Vízi Színház
HELLO, DOLLY!
Turay Ida Színház
HELLO, DOLLY! - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
HELLO,DOLLY!
Turay Ida Színház
HOTEL MIMÓZA
Turay Ida Színház
HOTEL MIMÓZA
Turay Ida Színház
HOTEL MIMÓZA - Turay Ida Színház
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
Hotel Mimóza - vígjáték két felvonásban a Turay Ida Színház előadásában
Bordány Sportkör
Huszka Jubileumi Gála
Budapesti Operettszínház
IKREK ELŐNYBEN
Turay Ida Színház
IKREK ELŐNYBEN
Turay Ida Színház
IKREK ELŐNYBEN
Turay Ida Színház
IKREK ELŐNYBEN
Turay Ida Színház
IKREK ELŐNYBEN!
Békéscsabai Jókai Színház
IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI!
Turay Ida Színház
IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI! zenés vígjáték
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
István, a király
Budapesti Operettszínház
J. Deval: FRANCIA SZOBALÁNY
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Jacques Devall: Francia szobalány - vígjáték
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)
Turay Ida Színház
KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)
Turay Ida Színház
Király Színház: Operett Gála
Általános
Király Színház: Operett Gála
Általános
Királyi Operettgála
RaM Colosseum
Klasszikus és Operett slágerek / A 100 Tagú Cigányzenekar Kamaraegyüttesének koncertje
Argos Art Kft.
Körmendi Bérlet: Na, de államtitkár úr
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Koronázási Operett Gála
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Liliomfi
Turay Ida Színház
Liliomfi
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
LILIOMFI
Turay Ida Színház
Liliomfi
Turay Ida Színház
LILIOMFI
Turay Ida Színház
Liliomfi
Pólus Film-Színház
LILIOMFI Turai Ida Színház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Luxemburg grófja
Szegedi Nemzeti Színház
MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház
MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház
MÁGNÁS MISKA
Turay Ida Színház
MÁGNÁS MISKA
Turay Ida Színház
Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti
Hagymaház
Makói Nyár - Gül baba
Hagymaház
Makrancos hölgy - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
- Kata (Baptista nagyobbik lánya)
Mária főhadnagy
Budapesti Operettszínház
Marshall Karp: ÖRÖMSZÜLŐK
Általános
- Alice Sloan, Abe lánya, ügyvéd
Marshall Karp: Örömszülők
Hankó István Művészeti Központ
- Alice Sloan, Abe lánya, ügyvéd
Maugham: Imádok férjhez menni - zenés vígjáték
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház
MESÉS OPERETT
Turay Ida Színház
NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK
Turay Ida Színház
NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK
Turay Ida Színház
NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK
Turay Ida Színház
Operett Gála
Budapesti Operettszínház
Operettparádé
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
OPERETTPARÁDÉ
Turay Ida Színház
Örömszülők
Tatai Szabadtéri Játékok
- Alice Sloan, Abe lánya, ügyvéd
Örömszülők
Békéscsabai Jókai Színház
- Alice Sloan, Abe lánya ügyvéd
PÁRIZSI ÉJSZAKÁK
Turay Ida Színház
- Nicole, Montmarte-i fiatal lány
PÁRIZSI ÉJSZAKÁK
Turay Ida Színház
- Nicole, Montmarte-i fiatal lány
PÁRIZSI ÉJSZAKÁK
Turay Ida Színház
- Nicole, Montmarte-i fiatal lány
PénteK13 – HOTEL MIMÓZA – a Turay Ida Színház előadása
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
PénteK13 – Jacques Deval: Francia szobalány
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
SALSA, SZIVAR, SZERELEM
Turay Ida Színház
SALSA, SZIVAR, SZERELEM
Turay Ida Színház
Salsa, szivar, szerelem
Turay Ida Színház
Salsa, szivar, szerelem
Szarvasi Vízi Színház
SALSA, SZIVAR, SZERELEM...
Turay Ida Színház
SEGÍTSÉG, ÉN VAGYOK A FELESÉGEM!
Turay Ida Színház
SUGAR - Broadway musical -a "Van aki forrón szereti" c.film forgatókönyve alapján -Turay Ida Színház
Kölcsey Központ
SUGAR - Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház
Sugar - Van, aki forrón szereti
C&M Hungary Kft.
SUGAR, Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház
SZENT ISTVÁN MISZTÉRIUMJÁTÉK
Turay Ida Színház
Szilveszteri operett gála
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera
Budapesti Operettszínház.
SZTÁR LESZEL!
Turay Ida Színház
- Linda Hamilton, professzor
SZTÁR LESZEL!
Turay Ida Színház
- Linda Hamilton, professzor
Tamási Áron: Vitéz lélek
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ
TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD
Turay Ida Színház
TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD
Turay Ida Színház
TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD
Turay Ida Színház
Térden állva jövök hozzád
Szarvasi Vízi Színház
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Úrilány szobát keres - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Na, de államtitkár úr - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Topolcsányi Laura: A vöröslámpás ház
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék
Hagymaház
Topolcsányi-Berkes: A férfiak a fejükre estek - zenés vígjáték
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Turay Ida Színház: Anconai szerelmesek
Szegedi Nemzeti Színház
ÚRILÁNY SZOBÁT KERES
Turay Ida Színház
Úrilány szobát keres
Szarvasi Vízi Színház
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház
VAN, AKI FORRÓN SZERETI
Turay Ida Színház
Van, aki forrón szereti!
Turay Ida Színház
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház
Vitéz lélek - Turay Ida Színház
Broadway Ticket Hungary Kft..
Wilder-Stewart: Hello, Dolly! - musical
Hagymaház