Díszlet- és jelmeztervező, festő, zenész, énekes.
Középiskolai évei alatt a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanulója volt. Főiskolai tanulmányait a Képzőművészeti Főiskola festő szakán végezte 1984 és 1988 között, ahol olyan tanárai voltak, mint például Gerzson Pál vagy Tölg-Molnár Zoltán.
Több évig a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának vezetőségi tagja volt, egy évig elnöke is. 1982 és 1988 között a Satöbbi együttes alapító tagja volt. 1988-ban Kentaur néven Új világ című szólólemezt készített, melyet 1989-ben Rókás Lászlóval és Lengyel Péterrel színpadi produkció változatban is előadtak. 1988 és 1989 között Bartha Andreával megalapították a Pankrátor Balett Akciócsoportot, mellyel performance-okat és happeningeket hoznak létre. 1996-ban megjelent Valaki az eltűnt városból című nagylemeze, melynek videóklipjeit maga írta, rendezte, részben fényképezte és vágta is. 1982–től lemezborítókat, koncertplakátokat, majd könyvborítókat, színházi plakátokat tervezett. 1989–től a Vígszínház, a Budapesti Kamaraszínház, a József Attila Színház grafikai megjelenésének kialakítója, majd plakáttervezője. 1990 óta díszlettervező. 1996–tól a Friderikusz-produkciók látványtervezője volt.
Díjai, elismerései:
Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj (1989)
Musée 2000 - Belgium (Luxemburg): 1 Díj (1991)
Wien-Budapest Cityfestival - Ausztria: 1 Díj (1991)
Stúdió-díj (1991, 1994)
Szobor-Kisplasztika-Installáció Kiállítás – Dunaújváros: Stúdió Díj (1992)
Derkovits–ösztöndíj (1993)
A színikritikusok díja (1994)
A szlovák színikritikusok díja (1996)
Dömötör-díj (2000, 2003, 2012, 2013)
Gundel művészeti díj (2004)
Jászai Mari-díj (2007)
Amfiteátrum díj (2011)
Érdemes művész (2013)
Hevesi Sándor-díj (2014)
Prózai munkáiból:
Büchner: Leonce és Léna; Kleist: Heilbronni Katica; Shaw: Szent Johanna; Brecht: Baal
Schiller: Ármány és szerelem; William Shakespeare: Ahogy tetszik; Csehov: Sirály
Racine–Alföldi: Phaedra; Presser-Kern: Szent István körút 14.; Schiller: Haramiák
William Shakespeare: A velencei kalmár; Elton: Popcorn; William Shakespeare: Vihar
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért; William Shakespeare: Rómeó és Júlia
Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara; Esterházy Péter: Egy nő; Schiller: Az orelansi szűz;
Neil Simon: Furcsa pár; William Shakespeare: Tévedések vígjátéka; William Shakespeare: Macbeth
Beaumarchais: Figaro házassága; William Shakespeare: Hamlet; William Shakespeare: Szentivánéji álom
William Shakespeare: A makrancos hölgy
Musical:
Bernstein: West Side Story; Loewe: My Fair Lady; Várkonyi: Rockodusseia; Dés: Valahol Európában
Labiche: Van aki forrón szereti; Labiche: Olasz szalmakalap; Boubil-Schönberg: Miss Saigon; Lionel Bart: Oliver!
Kalmár: Deja Vu Revue; Fényes: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak; A. L. Webber: Az Operaház Fantomja
Webber-Elton-Bródy: Volt egyszer egy csapat; Mel Brooks - Thomas Meehan: Producerek
Kunze-Steinman-Polanski: Vámpírok bálja; Rice-Ulvaeus-Anderson: Sakk; Queen-Ben Eltonː We will rock you
Opera:
Verdi: Aida; Verdi: Traviata; Berlioz: Faust elkárhozása; Gounod: Faust; Puccini: Pillangókisasszony
Puccini: Gianni Schicchi; Puccini: Turandot; Bulgakov-Gyöngyösi Levente: A Mester és Margarita
Balett:
Mocca Kortárs balett
Lemezei:
Új világ (1989)
Valaki az eltűnt városból (1996)
Urban Stigma (2005)
A Mester és Margarita
Magyar Állami Operaház
- Díszlet- és jelmeztervező
A Nyomorultak - Szilveszter
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS
MADÁCH SZÍNHÁZ
Élet rapszódia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
ERKEL FERENC: ISTVÁN KIRÁLY (opera-koncert)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Erkel Ferenc: István király (opera-koncert)*
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
G. Verdi: Rigoletto
Magyar Állami Operaház
Giuseppe Verdi: ATTILA - opera
Margitszigeti Színház
Giuseppe Verdi: ATTILA opera
Margitszigeti Színház
Hófehérke és a 7 törpe
Magyar Állami Operaház
Kocsák-ifj.Harangozó: Hófehérke és a hét törpe / Snow White
Magyar Állami Operaház
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház.
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház
Oliver
Veszprémi Petőfi Színház
OLIVER! (családi musical)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Óz, a csodák csodája
Vígszínház Nonprofit Kft.
PÁN PÉTER
Broadway Ticket Hungary Kft.
Pillangókisasszony
Magyar Állami Operaház
Pillangókisasszony
Magyar Állami Operaház
Puccini: Pillangókisasszony
Magyar Állami Operaház
QUEEN - BEN ELTON: WE WILL ROCK YOU
Általános
- Díszlet- és jelmeztervező, smink terv
Queen-Ben Elton: WE WILL ROCK YOU
Szegedi Szabadtéri Játékok
Rigoletto
Szegedi Nemzeti Színház
Rómeó és Júlia
Vígszínház Nonprofit Kft.
SAKK (CHESS) MUSICAL
PS Produkció Kft.
SAKK(CHESS) MUSICAL A VIGADÓBAN
PS Produkció Kft.
Sakk-játék
Nemzeti Táncszínház
SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA
PS Produkció Kft.
Tévedések vígjátéka
Vígszínház Nonprofit Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM
PS Produkció Kft.
- Díszlet- és jelmeztervező
VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
- Díszlet- és jelmeztervező
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA musical
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER
PS Produkció Kft.
- Díszlet- és jelmeztervező
WE WILL ROCK YOU - QUEEN - BEN ELTON MUSICAL
PS Produkció Kft.
West Side Story
Szegedi Nemzeti Színház
XMiss Saigon
Budapesti Operettszínház