Dalszövegíró, énekes, reklámszakember, szerző, előadó.
Pályafutását gyermekszínészként kezdte. Különböző filmekben szerepelt, így a Mézga család rajzfilmsorozat harmadik, Vakáción a Mézga család c. folyamában Aladárnak, a Lúdas Matyi c. rajzfilmben a kis Lúdas Matyinak is ő adta a hangját. A rádiónál és televíziónál szerkesztőként dolgozó apja, Geszty Miklós révén nem volt nehéz különféle szerepekbe kerülnie, állítása szerint az első ilyen egy beugró szerep volt egy hiányzó gyerekszínész helyett.
Felsőfokú tanulmányait az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának magyar-történelem szakán végezte, ahol 1989-ben szerzett diplomát. Már főiskolásként dalszövegeket írt a népszerű Első Emelet zenekar számára. Miután az együttes felbomlott, alkalmankénti riporterként, műsorvezetőként és forgatókönyvíróként dolgozott. Televíziós pályafutását az Ász című ifjúsági tehetségkutató televízióműsor vezetőjeként kezdte 1989-ben, amellyel országos ismertségre tett szert, majd a Rapülők és a Jazz+Az együttesek tagjaként sikeres zenei karriert futott be. (Ekkoriban ragadt rá a "szöveggyártó kisiparos" becenév.)
1992-ben a Megáll az ész műsorvezetője volt, majd ismét a zene felé fordult. Klasszikus komolyzenét (Mozart, Beethoven) népszerűsített a fiatalok körében. Felvette az MC Gesztenye művésznevet, és megalapította a Rapülők együttest. Az együttes fennállása alatt sikert sikerre halmozott, de végül 1994-ben a szétválás mellett döntöttek.
Díjak, elismerések:
Pop-Meccs – Év szövegírója (1988)
EMeRTon-díj (1992)
A Magyar Televízió nívódíja (1994)
Arany Zsiráf-díj (1993, 1994)
Huszka Jenő-díj (1994)
Déri János-díj (1995)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2005)
Magyar könnyűzenéért VIVA Comet díj (2011)
Színházi munkái:
A dzsungel könyve (dalszövegíró)
Figaro házassága (dalszerző)
Harold és Maude (dalszerző)
A nő kilencszer (szövegíró)
Oxigén (közreműködő)
Csakazértis szerelem (dalszövegíró)
A Pál Utcai Fiúk (dalszövegíró)
Filmjei:
Két pont között a legrövidebb görbe (1976)
Lincoln Ábrahám álmai (1976)
Lúdas Matyi (1976-rajzfilm)....Fiatal Lúdas Matyi (hang)
Ebéd (1978)
Zokogó majom (1978)....A kövespad lakója
Vakáción a Mézga család (1978-rajzfilmsorozat)....Mézga Aladár (hang)
Kalózok (1999), társforgatókönyvíró, zeneszerző, író, producer.
A Pál utcai fiúk (2005)....Mesélő (hang)
BÚÉK (2018) - producer
Szia életem! (2021) -producer
Cd-k és hangoskönyvek:
Kurt Vonnegut: A hazátlan ember
Bátor könyv
Romhányi József: Rímhányó - Ez opusz? - Ifjonczi versek
2021Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve
Általános
A dzsungel könyve
Gárdonyi Géza Színház
A dzsungel könyve
Békéscsabai Jókai Színház
A dzsungel könyve
Pécsi Nemzeti Színház
A dzsungel könyve
Klebelsberg Kultúrkúria
A dzsungel könyve - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ
A dzsungel könyve.
Pécsi Nemzeti Színház
A dzsungel könyve.
Pécsi Nemzeti Színház
A dzsungel könyve.
Pécsi Nemzeti Színház
A dzsungel könyve.
Pécsi Nemzeti Színház
A Pál utcai fiúk
Madách Imre Nonprofit Kft.
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
A Pál utcai fiúk
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
A Pál utcai fiúk
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
A Pál utcai fiúk
Szentesi Művelődési Központ
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
A Pál utcai fiúk
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
A Pál utcai fiúk
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
A Pál utcai fiúk
Bálint Ágnes Kulturális Központ
A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ
A Pál utcai fiúk - zenés játék - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ
ArcMás- Geszti Péter
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Best of Geszti
Art&Pepper Kft.
- Reklámszakember, dalszövegíró, előadóművész
Best of Geszti
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
BEST OF GESZTI
Margitszigeti Színház
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
Best of Geszti
Margitszigeti Színház
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
Best of Geszti
Cervinus Teátrum
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
BEST OF GESZTI - SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
Best of Geszti - SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Best of Geszti élő koncert
Szigethalom Szabadidőközpont
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
BEST OF GESZTI koncert
Margitszigeti Színház
- EMeRTon, kétszeres Arany Zsiráf, Huszka Jenő, Déri János-díjas dalszövegíró, énekes
BEST OF GESZTI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Best of GESZTI | Tatabánya
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
Best of Geszti, Sztárvendég: Dés László
GAG Management Kft.
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
BOOGIE! - Somló Tamás és barátai
Zsidó Művészeti Napok
CSILLAGSZÓRÁS - Geszti Péter koncertestje, Vendég: Váczi Eszter és Wunderlich József
Müpa
Geszti
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
Geszti - Létvágy, Kompkoncert
B.my.Lake Fesztivál 2018
GESZTI BEST OF
Mátra Művelődési Központ
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
Geszti Péter Special - Vállalkozói nap
Brand Network Business Kft.

GESZTI PÉTER SPECIAL - VÁLLALKOZÓI NAP - Debrecen
Brand Network Business Kft.
- Reklámszakember, dalszövegíró, előadóművész
GESZTI PÉTER SPECIAL - VÁLLALKOZÓI NAP - Győr
Brand Network Business Kft.
- Reklámszakember, dalszövegíró, előadóművész
GESZTI PÉTER SPECIAL - VÁLLALKOZÓI NAP - Kecskemét
Brand Network Business Kft.
- Reklámszakember, dalszövegíró, előadóművész
GESZTI PÉTER SPECIAL - VÁLLALKOZÓI NAP - Veszprém
Brand Network Business Kft.
- Reklámszakember, dalszövegíró, előadóművész
GESZTI PÉTER SPECIAL - VÁLLALKOZÓI NAP- Pécs
Brand Network Business Kft.
- Reklámszakember, dalszövegíró, előadóművész
Geszti Péter: Csillagszórás koncert-est / Vendég: Falusi Mariann
Általános
- EMeRTon-, Huszka Jenő- és Déri János-díjas, kétszer Arany Zsiráf-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
Geszti Produkció
Concertplus
Geszti: Létvágy lemezbemutató koncertshow
Etalon Produkció Kft.
GPS - Geszti Péter Special 2.0 - Gyakorlati Marketingszeminárium
Grund Kommunikációs Kft.
- reklámszakember, dalszövegíró, énekes
JAZZ+AZ koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
- EMeRTon-díjas dalszövegíró, énekes
Jazzliget-Váczi Eszter Quartet Vendég: Geszti Péter
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
Legyen úgy! - Dés László koncertje vendég: Szinetár Dóra és Geszti Péter
Zsidó Művészeti Napok
Lélegző dal - Pajor Tamás Szó-Zene estje Vendégművészek: Geszti Péter és Koltai Róbert
Zsidó Művészeti Napok
Lemezjátszó Classsic - Rapülők w. Geszti Péter
B32 Galéria és Kultúrtér
Magdaléna Rúzsa
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
- Művészeti vezető, producer
Magdaléna Rúzsa koncert
Müpa
- Művészeti vezető, producer
Mágnás Miska
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Mézesvölgyi Nyár 2024 - Geszti - Rapül az idő koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
Orfeum Portrék - Szilágyi János vendége Geszti Péter
Orfeum Club
Pál Utcai Fiúk - zenés játék
Madách Imre Nonprofit Kft.
Rapülők koncert
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
VABADABA - Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel
GAG Management Kft.
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
VABADABA - Geszti Péter koncert-estje Váczi Eszterrel
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
VABADABA Geszti koncert-est Váczi Eszterrel
Belvárosi Színház
- EMeRTon-, Huszka Jenő- és Déri János-díjas, kétszer Arany Zsiráf-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel
Általános
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel
Általános
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel
Általános
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel
Általános
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.
VABADABA – Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel
Szegedi Nemzeti Színház
- EMeRTon- és Arany Zsiráf-díjas, Huszka Jenő- és Déri János-díjas énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, előadóművész.