művész


Illés  Dániel
7

Illés Dániel

Színész

2009-ben végzett a Pesti Magyar Színiakadémián Szélyes Imre és Őze Áron osztályában. Az akadémiai évek alatt számos előadásban részt vett. Ezután a Budaörsi Játékszínnél kapott szerepeket, ahol 2012-ben Színész I-es szakképesítést szerzett.
 
Előző munkahely, Szerepek:
 
2010-2013      Budaörsi…

 Tovább

Aktuális programok


Szigeti Réka: László király táltos paripája

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Prohászka Ottokár püspök mondta Szent Lászlóról: „Szent László nem tanít, ő nem apostol, de küzd, harcol, s győz a…

A rajongók

MKUK - Udvari Kamaraszínház

A RAJONGÓK (Kemény Zsigmond regénye alapján) dráma egy felvonásban

Anjou - A liliom útvesztői

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Franco Zeffirelli filmvilágát idézik Papp Janó jelmezei, amelyek átemelnek ugyan letűnt idők korába, de az ábrázolt emberek és dilemmáik,…

A világ és a vége

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a…

Színész

2009-ben végzett a Pesti Magyar Színiakadémián Szélyes Imre és Őze Áron osztályában. Az akadémiai évek alatt számos előadásban részt vett. Ezután a Budaörsi Játékszínnél kapott szerepeket, ahol 2012-ben Színész I-es szakképesítést szerzett.
 
Előző munkahely, Szerepek:
 
2010-2013      Budaörsi Játékszín
 
Moliére: Dandin György                 Lubin
Mágnás Miska                                Mixi gróf
Szabó T. Anna: Mézeskalács         Pali
Ionesco: Makbett                            Macol
Molnár Ferenc : Doktor úr              Bertalan
Rákos P. - Bornai T.: Mumus          Dani
I Love Musical                                énekes
I.L. Caragiale: Viharos éjszaka      Rica Venturiano

Jelenlegi munkahely:

2019 óta Heart társulat – A kék csodatorta     Dr.Placébó / Zseni papa
2018 óta Pannon Produkció – Mása és a Medve     Kétkedőssy Professzor
2017 óta  PS Produkció – Vámpírok bálja     /Abronsius professor/

2016 óta  Új Nemzeti Kamara Színház
A bujdosó fejedelem     Ifjú Mikes Kelemen / Kajmakám
 
2015 óta  Magyar Színház
Szerepek:
A muzsika hangja             Rolf
Rumini                              Rizsa-Jojó 

2013 óta  Magyar Népmese Színház
Szerepek:  
Többsincs királyfi                       Többsincs királyfi
Mirkó királyfi                               Mirkó királyfi
Hetvenkedő János                      János
Napkirály és Holdkirálynő           Napkirály
Vitéz Palkó és Tündér Ilona        Vitéz Palkó
Kristóf az óriás                            Kristóf
Rózsavitéz és Tulipánvirág         Rózsavitéz
A kóró és a kismadár
A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack –  avagy
Katinka kertje                               Disznó királyfi
Világszép nádszál kisasszony     Kis királyfi
Szerencsének szerencséje          Levente királyfi
                 
2013 óta  Magyar Drámák Színháza
Szerepek:
Hegedős László:     Rongylabda            Balaj
Tóth-Máté Miklós: A nagyrahivatott        Váradi Márton
 
Egyéb szerepek, Filmes szerepek:
 
2016 PSO –  Jézus-Apám nevében          Eleazár
2011 El Ángel de Budapest                       Nyilas tiszt

A brémai muzsikusok

A brémai muzsikusok

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Játékmester
A doktor úr

A doktor úr

Budaörsi Latinovits Színház
  • Bertalan
A Mumus

A Mumus

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Dani
A mumus

A mumus

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dani
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • ELBERFELD BÁRÓ
A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack

A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack -avagy Katinka kertje

A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack -avagy Katinka kertje

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A világ és a vége

A világ és a vége

MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
  • Durdukás Jeremiás
A Vörös Pimpernel

A Vörös Pimpernel

MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
  • Sir Percy, Benjámin
Anjou - A liliom útvesztői

Anjou - A liliom útvesztői

MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
  • Durazzói Károly
Anjou - A liliom útvesztői

Anjou - A liliom útvesztői

MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
  • Durazzói Károly
Az aranyecset

Az aranyecset

Csernai Pál Művelődési Ház
  • Színész
Az Aranyecset Gulliver bérlet 2024. tavasz

Az Aranyecset Gulliver bérlet 2024. tavasz

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
Berg Judit: RUMINI

Berg Judit: RUMINI

Magyar Színház
  • RIZSA, bandavezér / JOJÓ, ferrit harcos
Dorottya

Dorottya

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Költő
DOROTTYA

DOROTTYA

RaM-ArT Színház
  • Költő
Dorottya.

Dorottya.

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Költő
Dorottya..

Dorottya..

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Költő
Eisemann-Szilágyi: Miss Amerika -  (Rátkai Márton Színházi Műhely)

Eisemann-Szilágyi: Miss Amerika - (Rátkai Márton Színházi Műhely)

Belvárosi Színház
  • Attkins
Gazsó L. Ferenc: Add tovább! - etűdök családtörténetekre egy részben

Gazsó L. Ferenc: Add tovább! - etűdök családtörténetekre egy részben

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Színész
Gulliver bérlet Hetvenkedő János

Gulliver bérlet Hetvenkedő János

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Játssza
Hetvenkedő János

Hetvenkedő János

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
I love musical

I love musical

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
I love musical

I love musical

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
I love musical - nyilvános főpróba

I love musical - nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Jacobi Viktor: Sybill

Jacobi Viktor: Sybill

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Szárnysegéd
Kiss József: A boldog

Kiss József: A boldog

MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
  • Don Bosco
Kőhegy bérlet I. - A doktor úr

Kőhegy bérlet I. - A doktor úr

Budaörsi Latinovits Színház
  • Bertalan
Kőhegy bérlet I. - Viharos éjszaka

Kőhegy bérlet I. - Viharos éjszaka

Budaörsi Latinovits Színház
  • RICA VERTURIANO, járásbírósági irattárnok, joghallgató és közíró
Kozma András: Mese a Napkirályról és a Holdkirálynőról

Kozma András: Mese a Napkirályról és a Holdkirálynőról

Budaörsi Latinovits Színház
  • Napkirály
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mixi gróf
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Mixi gróf
Marilyn (Heart Társulat)

Marilyn (Heart Társulat)

FÉM Arts & Café
  • Arthur Miller
Masha és a medve Live

Masha és a medve Live

VG Events Kft.
  • Professzor
Masha és a Medve Live

Masha és a Medve Live

VG Events Kft.
  • Professzor
Mátyás király születése napja

Mátyás király születése napja

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Mazsola bérlet - Az égigérő cseresznyefa

Mazsola bérlet - Az égigérő cseresznyefa

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Játssza
Mazsola II.: Vitéz Palkó és Tündér Ilona

Mazsola II.: Vitéz Palkó és Tündér Ilona

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Vitéz Palkó
Mézeskalács

Mézeskalács

Budaörsi Latinovits Színház
  • Pali, kisfiú, pásztorfiú, huszár
Mézeskalács

Mézeskalács

Budaörsi Latinovits Színház
  • Pali, kisfiú, pásztorfiú, huszár
Mézeskalács

Mézeskalács

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Pali, kisfiú, pásztorfiú, huszár
Mirkó királyfi (Magyar Népmese Színház)

Mirkó királyfi (Magyar Népmese Színház)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Mumus - nyilvános főpróba

Mumus - nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
NAPKIRÁLY ÉS HOLDKIRÁLYNŐ - mesejáték

NAPKIRÁLY ÉS HOLDKIRÁLYNŐ - mesejáték

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Napkirály
Nemes Nagy Ágnes: Az Aranyecset

Nemes Nagy Ágnes: Az Aranyecset

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Színész
Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset - családi verses-zenés mesejáték egy részben

Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset - családi verses-zenés mesejáték egy részben

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Színész
Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset - családi verses-zenés mesejáték egy részben

Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset - családi verses-zenés mesejáték egy részben

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Színész
Pofára eséseim története

Pofára eséseim története

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Kerekes Géza
Pofára eséseim története - HeArt Társulat

Pofára eséseim története - HeArt Társulat

Bethlen Téri Színház
  • Kerekes Géza
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

Magyar Színház
  • ELBERFELD BÁRÓ
R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

Magyar Színház
  • ELBERFELD BÁRÓ
Rózsavitéz - Magyar Népmese Színház

Rózsavitéz - Magyar Népmese Színház

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Sampucli, az irigy perselymalac

Sampucli, az irigy perselymalac

Budaörsi Latinovits Színház
  • Hétalvó
Spiró György: Csirkefej

Spiró György: Csirkefej

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Közeg
Szent Kristóf legendája

Szent Kristóf legendája

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Játssza
Szigeti Réka-Krizsik Alfonz: A Vörös Pimpernel

Szigeti Réka-Krizsik Alfonz: A Vörös Pimpernel

Gyulai Várszínház
  • Sir Percy
SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA

SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA

PS Produkció Kft.
  • TIGELLINUS, ZODIUS
Tizenkilenc

Tizenkilenc

MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
  • Lakáj, Hadifogoly, Hajós elvtárs, Kunfi Zsigmond
Többsincs királyfi

Többsincs királyfi

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Többsincs királyfi
Tóth-Máthé Miklós: A nagyrahivatott

Tóth-Máthé Miklós: A nagyrahivatott

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Váradi Márton
VÁMPÍROK BÁLJA musical

VÁMPÍROK BÁLJA musical

PS Produkció Kft.
  • Professzor
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Professzor (aug. 27. 15:00, 28. 15:00)
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Professzor
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023

PS Produkció Kft.
  • Professzor
Viharos éjszaka

Viharos éjszaka

Budaörsi Latinovits Színház
  • RICA VERTURIANO, járásbírósági irattáros, joghallgató és közíró
Viharos éjszaka - elő-bemutató

Viharos éjszaka - elő-bemutató

Budaörsi Latinovits Színház
  • RICA VERTURIANO, járásbírósági irattárnok, joghallgató és közíró
Világszép nádszálkisasszony

Világszép nádszálkisasszony

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Vitéz Palkó és Tündér Ilona

Vitéz Palkó és Tündér Ilona

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Vitéz Palkó
Vitéz Palkó és Tündér Ilona

Vitéz Palkó és Tündér Ilona

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
VITÉZ PALKÓ ÉS TÜNDÉR ILONA - interaktív mesejáték

VITÉZ PALKÓ ÉS TÜNDÉR ILONA - interaktív mesejáték

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Vitéz Palkó

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!