művész


Király Dániel
5

Király Dániel

Született: 1987 december 5. (Ajka)

Színész.

Az ajkai színjátszókör tagja lett, ahol megismerte későbbi mesterét Komáromi Sándort. Később a veszprémi Egyetemi színpadon is együtt dolgoztak, ahol három évet töltött. 2009-2014 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában. A diploma megszerzése után Bodó Viktor a Szputnyik Hajózási…

 Tovább

Aktuális programok


A Dohány utcai seriff

Örkény István Színház

AZ ELŐADÁS SZÖVEGE A VÉSZKORSZAK ALATT ELHURCOLTAK VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL ÁLL ÖSSZE, ÉS TELJES SÖTÉTBEN JÁTSSZÁK.

Brománc

Apertúra Bázis

Király Dániel - Brománc Három jóbarát – Máté, Frici és Endre – minden évben elvonulnak pár napra egy erdei…

Színész.

Az ajkai színjátszókör tagja lett, ahol megismerte későbbi mesterét Komáromi Sándort. Később a veszprémi Egyetemi színpadon is együtt dolgoztak, ahol három évet töltött. 2009-2014 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában. A diploma megszerzése után Bodó Viktor a Szputnyik Hajózási Társaságoz szerződteti. 2015-2019 között a Vígszínház tagja volt. 2019-tők a K2 Színház színésze.

Díjai:
Junior Prima díj (2015)
Soós Imre-díj (2020)

Színházi szerepei:
Dés László—Geszti Péter—Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk (Csónakos)
Kincses Réka: A Pentheszileia Program : Achillesz
Nádas Péter-Vidovszky László-Eszenyi Enikő(rendező): Találkozás : Fiatalember
Eszenyi Enikő : Hamlet: Horatio
F. M. Dosztojevszkij - ifj. Vidnyánszky Attila: A félkegyelmű: Lebegyev
Mike Bartlett - Eszenyi Enikő (rendező) - Sztevanovity Dusán (dalszöveg): Földrengés Londonban: Tom, Roy, Jegesmedve
Lev Tolsztoj - Alekszandr Bargman (rendező): Háború és Béke: Pierre Bezuhov
Tenessee Williams - Tordy Géza (rendező): A vágy villamosa: Harold Mitchell
William Shakespeare - Kovács D. Dániel (rendező): Szentivánéji álom: Theseus, Oberon
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: Üteg

Filmjei:
Egynyári kaland (2017–2019) – sorozat
Jófiúk (2019–) – sorozat

011 Csoport: Kutyaszorítóbban (Titánium)

011 Csoport: Kutyaszorítóbban (Titánium)

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
A Dohány utcai seriff

A Dohány utcai seriff

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
A Dohány utcai seriff

A Dohány utcai seriff

Weöres Sándor Színház
  • Színész
A Dohány utcai seriff

A Dohány utcai seriff

Vörösmarty Színház
  • Színész
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Lebegyev
A heilbronni Katica

A heilbronni Katica

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Friedeborn Tibold, heilbronni fegyverkovács; Szibilla
A heilbronni Katica -ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gma

A heilbronni Katica -ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gma

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
A kígyóasszony

A kígyóasszony

SZFE
  • Színész
A Pentheszileia Program

A Pentheszileia Program

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Achillesz
A rózsák háborúja

A rózsák háborúja

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Goldstein
A Rózsák háborúja

A Rózsák háborúja

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
A rózsák háborúja

A rózsák háborúja

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Goldstein ügyvéd
A vágy villamosa

A vágy villamosa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Harold Mitchell
A vágy villamosa_

A vágy villamosa_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Harold Mitchell
A vihar

A vihar

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • CALIBAN, Prospero vad és torz szolgája
anyegin.hu - K2 Színház

anyegin.hu - K2 Színház

Fészek Művészklub
  • Színész
AZ APOSTOL - K2 Színház

AZ APOSTOL - K2 Színház

Fészek Művészklub
  • Színész
Az apostol - k2 Színház

Az apostol - k2 Színház

RS9 Színház
  • Színész
Be Conscious // színpadi színészet alapok

Be Conscious // színpadi színészet alapok

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Vendég oktató
BÉKE - betlehemi játék

BÉKE - betlehemi játék

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
BÉKE!

BÉKE!

Postakürt Alapítvány
  • Színész
DIMENZIÓLÉPCSŐ (Fázisbemutató)

DIMENZIÓLÉPCSŐ (Fázisbemutató)

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Földrengés Londonban

Földrengés Londonban

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Tom, Roy, Jegesmedve
Freeszemle Fesztivál - Orlando - színházi közvetítés

Freeszemle Fesztivál - Orlando - színházi közvetítés

Általános 2
  • Színész
Háború és béke

Háború és béke

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Pierre Bezuhov gróf
Haikuk

Haikuk

SZFE
  • Színész
Hair

Hair

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Hair

Hair

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Hud
HAIR - musical

HAIR - musical

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
HAIR musical

HAIR musical

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Hamlet

Hamlet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Horatio
Haramiák_

Haramiák_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Karl Moor
Hidegpont

Hidegpont

Apertura - A Perpetuum Manufaktúra
  • Színész
Jerry Mayer: Keresztül-kasul Hangjegy Művészeti Fesztivál - Nyári Színház

Jerry Mayer: Keresztül-kasul Hangjegy Művészeti Fesztivál - Nyári Színház

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Férfi
Kabaré

Kabaré

SZFE
  • Egyéb
Karnevál I-II-III-IV.

Karnevál I-II-III-IV.

Postakürt Alapítvány
  • Színész
Karnevál V-VI-VII.

Karnevál V-VI-VII.

Postakürt Alapítvány
  • Színész
Kaszásbog

Kaszásbog

Postakürt Alapítvány
  • Színész
Keresztül-kasul

Keresztül-kasul

Móricz Zsigmond Színház
  • Férfi (Josh)
Keresztül-kasul

Keresztül-kasul

Móricz Zsigmond Színház
  • Férfi (Josh)
Keresztül-kasul

Keresztül-kasul

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Keresztül-kasul (Rózsavölgyi Szalon)

Keresztül-kasul (Rózsavölgyi Szalon)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel

Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel

Rózsavölgyi Szalon
  • Férfi
Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel - Szilveszter délután

Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel - Szilveszter délután

Rózsavölgyi Szalon
  • Férfi
Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel - Szilveszter este

Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel - Szilveszter este

Rózsavölgyi Szalon
  • Férfi
Koldusopera

Koldusopera

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Gengszterek, rendőrök, matrózok, hamis tanúk, koldusok, kurvák
Kozmikus magány

Kozmikus magány

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Kutyaszorítóbban

Kutyaszorítóbban

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Lepsénynél még megvolt -011 Alkotócsoport előadása

Lepsénynél még megvolt -011 Alkotócsoport előadása

SZFE
  • Színész
Meanwhile in Kansas

Meanwhile in Kansas

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Mizantróp

Mizantróp

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Philinte
Párnaember- 011 Alkotócsoport-Szputnyik Hajózási Társaság-FÜGE Produkció

Párnaember- 011 Alkotócsoport-Szputnyik Hajózási Társaság-FÜGE Produkció

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • ARIEL
Peer Gynt

Peer Gynt

SZFE
  • Színész
Peer Gynt

Peer Gynt

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Peer Gynt

Peer Gynt

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Peer Gynt

Peer Gynt

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Premier

Premier

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Leo, színpadmester-ügyelő; Rabbi
Proton Színház / Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok

Proton Színház / Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Fiú a pultnál:
Proton Színház / Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok (HELYSZÍN: Tranzit Art Café)

Proton Színház / Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok (HELYSZÍN: Tranzit Art Café)

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Fiú a pultnál
STEREO Akt - Szputnyik: Leselkedők

STEREO Akt - Szputnyik: Leselkedők

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Theseus/Oberon
Találkozás

Találkozás

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Fiatalember
Találkozás_

Találkozás_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Fiatalember
Top 7 Live (Király Dani podcastje)

Top 7 Live (Király Dani podcastje)

Gólem Színház
  • Egyéb
Warren Adler: A Rózsák háborúja

Warren Adler: A Rózsák háborúja

Hankó István Művészeti Központ
  • Goldstein
Warren Adler: A Rózsák háborúja  (fekete komédia)

Warren Adler: A Rózsák háborúja (fekete komédia)

Art Színtér
  • Goldstein ügyvéd
Warren Adler: A Rózsák háborúja (fekete komédia) - BEMUTATÓ

Warren Adler: A Rózsák háborúja (fekete komédia) - BEMUTATÓ

Art Színtér
  • Goldstein ügyvéd

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!