művész


Kökényessy Ági
5

Kökényessy Ági

Született: 1967 augusztus 19. (Budapest)

Színésznő, rendező.

Gyermekként a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott 1989-ben, és még abban az évben a Madách Színházhoz szerződött. Különleges és kifejezetten kellemes hangja miatt gyakran hívják szinkronizálni (8 éves korában már a Mikrobi című rajzfilmsorozat egyik főszereplőjeként szinkronizált).

Díj:
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2018)

Szerepei…

 Tovább

Aktuális programok


24/25 Apácák

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

A Zenthe Ferenc Színház zenés vígjátéka igazi közönségkedvenc, túl az 50. előadáson!

Frakk, a macskák réme - Rátonyi Róbert Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ

zenés családi mesejáték egy részben (Bálint Ágnes azonos című meseregénye alapján a színpadi adaptációt készítette: Bártfay Rita) Zeneszerző: Csiszár…

Színésznő, rendező.

Gyermekként a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott 1989-ben, és még abban az évben a Madách Színházhoz szerződött. Különleges és kifejezetten kellemes hangja miatt gyakran hívják szinkronizálni (8 éves korában már a Mikrobi című rajzfilmsorozat egyik főszereplőjeként szinkronizált).

Díj:
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2018)

Szerepei a Madách Színházban:
Coward: Szénaláz - Sorel, Lorca: Bernarda Alba háza - Adéla
Molnár: Az üvegcipő - Viola, Kerr: Mary, Mary - Tiffany Richards
Webber-Rice: József és a színes szélesvásznú álomkabát - Potifárné
Szigligeti: Liliomfi - Erzsi, Goggin: Apácák - Mária Lea nővér
Eliot-Webber: Macskák - Gimb-Gömb, Lengelingéla
Zerkovitz: Csókos asszony - Pünkösdi Kató
Voskovec-Werich: A nehéz Barbara - Siska
Scarnicci-Tarabusi: Kaviár és lencse - Fiorella
Juhász: Feri világgá megy - Csilla bűvész
Cooney-Chapman: Ne most, drágám! - Sue Lawson
Marriott-Foot: Csak semmi szex, angolok vagyunk - Susan
Fazekas-Schwajda: Ludas Matyi - Anyóka
Svarc: Hétköznapi csoda - Hercegkisasszony
Pozsgai: Szeretlek, színház -Bárány Katica
Csukás: Ágacska - Egér, Kästner: Emil és a detektívek - Kalapocska
Feydeau: Az úr vadászni jár - Leontine
Görgey: Wiener Walzer - Kis nő
Heltai Jenő: Az édes teher - Babér Böske
Noel Coward: Akt hegedűvel - Jane Sorodin
Müller P. - Tolcsvay L. - Müller P. Sz: Isten pénze - Mosónő
Miller: Édes fiam - Sue Bayliss
Brooks-Meehan: Producerek - Ölelj-Csókolj
Simon: Pletyka - Claire Ganz
Terry Johnson: Diploma előtt - Mrs. Olive Braddock
Fazekas-Schwajda: Ludas Matyi - Anyóka, Javasasszony
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő - Mikkamakka
Cooney: Páratlan páros 1. - Mary Smith
Cooney: Páratlan páros 2. - Mary Smith
Cooney-Chapman: Ne most, drágám! - Miss Tippdale

Szerepei az Új Színházban:
A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron: KISHAL (hangja)
A vörös bestia: Lambertné
A királylány bajusza: Terebély királyasszony
A palacsintás király: Lapockáné
Hangemberek: Emese, Sztár színésznő

Rendezéseiből:
Szőke István Attila: Országjáró Mátyás király
Topolcsányi Laura: A toll
Topolcsányi Laura: Bubamara
Dan Goggin: Apácák
Csukás István - Kökényessy Ági - Bártfay Rita: A Nagy Ho-ho-ho Horgász Télen-Nyáron

"Együtt-Egymásért-Mindenkiért"

József Attila Színház
  • A gála műsorvezetője
20/21 Énekes madár pb

20/21 Énekes madár pb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
20/21 Énekes madár zfb

20/21 Énekes madár zfb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
22/23 Apácák - Nunsense

22/23 Apácák - Nunsense

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
22/23 Apácák - Nunsense (Szécsény)

22/23 Apácák - Nunsense (Szécsény)

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
22/23 Buborékok zfb

22/23 Buborékok zfb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
22/23 Csókos asszony pb

22/23 Csókos asszony pb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
22/23 Csókos asszony zfb

22/23 Csókos asszony zfb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
22/23 Zenthe Nyár: Apácák - Nunsense

22/23 Zenthe Nyár: Apácák - Nunsense

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
22/23 Zenthe Nyár: Buborékok

22/23 Zenthe Nyár: Buborékok

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
22/23 Zenthe Nyár: Csókos asszony

22/23 Zenthe Nyár: Csókos asszony

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
23/24 Apácák - Nunsense ke.

23/24 Apácák - Nunsense ke.

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
23/24 Apácák - Nunsense szóló

23/24 Apácák - Nunsense szóló

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
23/24 Szása i Szása (Felolvasószínház)

23/24 Szása i Szása (Felolvasószínház)

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: Pillantás a hídról

23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: Pillantás a hídról

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
24/25 Apácák - Nunsense (Érd)

24/25 Apácák - Nunsense (Érd)

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
24/25 Énekes madár

24/25 Énekes madár

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
A királynő aranyból van (Stuart Mária)

A királynő aranyból van (Stuart Mária)

Új Színház
  • ERZSÉBET, Anglia királynője
A királynő aranyból van (Stuart Mária) - főpróba

A királynő aranyból van (Stuart Mária) - főpróba

Új Színház
  • ERZSÉBET, Anglia királynője
A második teríték

A második teríték

Új Színház
  • Rita Adam, a felesége
A második teríték - FŐPRÓBA

A második teríték - FŐPRÓBA

Új Színház
  • Rita Adam, a felesége
A második teríték - PREMIER

A második teríték - PREMIER

Új Színház
  • Rita Adam, a felesége
A Négyszögletű Kerek Erdő

A Négyszögletű Kerek Erdő

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Mikkamakka
A Noszty fiú esete Tóth Marival

A Noszty fiú esete Tóth Marival

Új Színház
  • Kohlbrunn Krisztina, a felesége
A Noszty fiú esete Tóth Marival FŐPRÓBA

A Noszty fiú esete Tóth Marival FŐPRÓBA

Új Színház
  • Kohlbrunn Krisztina, a felesége
A Noszty fiú esete Tóth Marival PREMIER

A Noszty fiú esete Tóth Marival PREMIER

Új Színház
  • Kohlbrunn Krisztina, a felesége
A palacsintás király

A palacsintás király

Új Színház
  • Lapockáné
A toll - PREMIER

A toll - PREMIER

Új Színház
  • Rendező
A toll - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

A toll - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

Új Színház
  • Rendező
A toll - utolsó előadás!

A toll - utolsó előadás!

Új Színház
  • Annamari – titkárnő
A toll, avagy a nagy színházi

A toll, avagy a nagy színházi "kivetkőzés"...

Új Színház
  • Rendező
A vörös bestia

A vörös bestia

Szarvasi Vízi Színház
  • Lambertné, a felesége
A VÖRÖS BESTIA

A VÖRÖS BESTIA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Lambertné, a felesége
A vörös bestia - Nőnap alkalmából

A vörös bestia - Nőnap alkalmából

Új Színház
  • Lambertné, a felesége
A vörös bestia - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

A vörös bestia - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

Új Színház
  • Lambertné, a felesége
Ábel

Ábel

Új Színház
  • Édes
Ábel - premier

Ábel - premier

Új Színház
  • Édes
Ábel - utolsó előadás!

Ábel - utolsó előadás!

Új Színház
  • Édes
ÁGACSKA

ÁGACSKA

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Pösze egér
Apácák

Apácák

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Rendező
Apácák

Apácák

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Apácák

Apácák

Szarvasi Vízi Színház
  • Rendező
APÁCÁK

APÁCÁK

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Rendező
Apácák

Apácák

Békéscsabai Jókai Színház
  • Rendező
APÁCÁK

APÁCÁK

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Rendező
APÁCÁK

APÁCÁK

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Rendező
APÁCÁK

APÁCÁK

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Rendező
Apácák

Apácák

Karinthy Színház
  • Rendező
Apácák

Apácák

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Apácák

Apácák

Békéscsabai Jókai Színház
  • Rendező
APÁCÁK

APÁCÁK

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Rendező
APÁCÁK (Hadart Művészeti Társulás előadása)

APÁCÁK (Hadart Művészeti Társulás előadása)

Vidám Színpad
  • Rendező
Apácák - Broadway musical / A salgótarjáni Zenthe Ferenc Nemzeti Színház vendégjátéka

Apácák - Broadway musical / A salgótarjáni Zenthe Ferenc Nemzeti Színház vendégjátéka

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
APÁCÁK - Dan Goggin - Zenthe Ferenc Színház

APÁCÁK - Dan Goggin - Zenthe Ferenc Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező
APÁCÁK - Magyar Zenés Színház

APÁCÁK - Magyar Zenés Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Rendező
APÁCÁK - musical komédia

APÁCÁK - musical komédia

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Rendező
Apácák - Nunsense

Apácák - Nunsense

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Apácák / Hair

Apácák / Hair

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Apácák tp.

Apácák tp.

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Apácák-zenés komédia

Apácák-zenés komédia

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
Árva Bethlen Kata

Árva Bethlen Kata

Új Színház
  • Színész
Árva Bethlen Kata/ KerFeszt

Árva Bethlen Kata/ KerFeszt

Új Színház
  • Színész
Árva Bethlen Kata/KerFeszt-utolsó előadás!

Árva Bethlen Kata/KerFeszt-utolsó előadás!

Új Színház
  • Színész
Az áldozat (Szt. Margit legendája)

Az áldozat (Szt. Margit legendája)

Új Színház
  • APÁCA: Csenge
Az áldozat(Szt. Margit legendája)/KerFeszt-Premier

Az áldozat(Szt. Margit legendája)/KerFeszt-Premier

Új Színház
  • APÁCA: Csenge
Az úr vadászni jár

Az úr vadászni jár

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • LEONTINE, a felesége
Az úr vadászni jár - Éless-Szín produkció

Az úr vadászni jár - Éless-Szín produkció

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • LEONTINE, a felesége
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
  • Rendező
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
  • Rendező
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
  • Rendező
Bubamara

Bubamara

Turay Ida Színház
  • Rendező
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
  • Rendező
Bunbury, avagy hazudj, ha tudsz PR

Bunbury, avagy hazudj, ha tudsz PR

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Miss Prism (Cecily nevelőnője)
Bunbury, avagy hazudj, ha tudsz ZF

Bunbury, avagy hazudj, ha tudsz ZF

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Miss Prism (Cecily nevelőnője)
CHICAGO

CHICAGO

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Morton Mama
Claude Magnier: OSCAR

Claude Magnier: OSCAR

Általános 2
  • Madame Barnier, a felesége
Claude Magnier: Oscar - vígjáték

Claude Magnier: Oscar - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Madame Barnier, a felesége
Csiky Gergely: Buborékok

Csiky Gergely: Buborékok

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Özvegy Sereckyné
Csiky Gergely: BUBORÉKOK

Csiky Gergely: BUBORÉKOK

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Özvegy Sereckyné
Csókos asszony

Csókos asszony

Móricz Zsigmond Színház
  • Hunyadiné
Csókos asszony - Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Csókos asszony - Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

József Attila Színház
  • Hunyadiné
Dan Goggin APÁCÁK musical komédia - őszi bérlet 3. előadás

Dan Goggin APÁCÁK musical komédia - őszi bérlet 3. előadás

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Dan Goggin APÁCÁK musical komédia Ráadás

Dan Goggin APÁCÁK musical komédia Ráadás

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Dan Goggin: Apácák

Dan Goggin: Apácák

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Rendező
Dan Goggin: APÁCÁK (Zenthe Ferenc Színház)

Dan Goggin: APÁCÁK (Zenthe Ferenc Színház)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Mária Huberta nővér
Dan Goggin: APÁCÁK - musical

Dan Goggin: APÁCÁK - musical

C&M Hungary Kft.
  • Rendező
Dan Goggin: Apácák - Nunsense

Dan Goggin: Apácák - Nunsense

Gyulai Várszínház
  • Mária Huberta nővér
Déryné bérlet 2024. tavasz 3. ea: Claude Magnier: Oscar

Déryné bérlet 2024. tavasz 3. ea: Claude Magnier: Oscar

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
ÉDES BOSSZÚ

ÉDES BOSSZÚ

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
Édes bosszú

Édes bosszú

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
ÉDES BOSSZÚ

ÉDES BOSSZÚ

Jegycenter Kft.
  • Színész
Edward Albee: Mindent a kertbe

Edward Albee: Mindent a kertbe

Duna Palota
  • Jenny
Fazekas M.-Schwajda Gy.: Lúdas Matyi - zenés mesejáték

Fazekas M.-Schwajda Gy.: Lúdas Matyi - zenés mesejáték

Gyulai Várszínház
  • Anyóka
Felnőtt Színház - Apácák

Felnőtt Színház - Apácák

Csili Művelődési Központ
  • Rendező
Fésűs Éva - Tamássy Zdenkó:A palacsintás király

Fésűs Éva - Tamássy Zdenkó:A palacsintás király

Gyulai Várszínház
  • Lapockáné
Frakk a macskák réme

Frakk a macskák réme

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Rendező
Frakk, a macskák réme

Frakk, a macskák réme

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
G.Feydeau: Az úr vadászni jár - vígjáték 2 részben

G.Feydeau: Az úr vadászni jár - vígjáték 2 részben

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Leontine, a feleség
Hadart Színház: Moravetz Levente: Jöhetsz, drágám!

Hadart Színház: Moravetz Levente: Jöhetsz, drágám!

Általános 2
  • Jolán, a feleség
Hajnalban, délben, este

Hajnalban, délben, este

József Attila Színház
  • Anna
Hajnalban, délben, este

Hajnalban, délben, este

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Anna
Hangemberek

Hangemberek

Új Színház
  • Emese - Sztár Színésznő
Hangemberek - PREMIER

Hangemberek - PREMIER

Új Színház
  • Emese - Sztár Színésznő
Heltai Jenő: Tündérlaki lányok

Heltai Jenő: Tündérlaki lányok

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Özvegy Bergné
Jézusfaragó ember

Jézusfaragó ember

Új Színház
  • Véri
Jézusfaragó ember - utolsó előadás!

Jézusfaragó ember - utolsó előadás!

Új Színház
  • Véri
Jézusfaragó ember- Premier

Jézusfaragó ember- Premier

Új Színház
  • Véri
Jézusfaragó ember/ KerFeszt

Jézusfaragó ember/ KerFeszt

Új Színház
  • Véri
Jöhetsz drágám - vígjáték

Jöhetsz drágám - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Jolán, a feleség
Jöhetsz Drágám! - Hadart Színház előadása

Jöhetsz Drágám! - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Jolán, a feleség
JÖHETSZ, DRÁGÁM! vígjáték két felvonásban Újpest Színház 2018 tavaszi bérlet 2.

JÖHETSZ, DRÁGÁM! vígjáték két felvonásban Újpest Színház 2018 tavaszi bérlet 2.

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Jolán, a feleség
KÉPZELT BETEG - Zenthe Ferenc Színház

KÉPZELT BETEG - Zenthe Ferenc Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Kreutzer szonáta

Kreutzer szonáta

Új Színház
  • JELIZAVETA SZERGEJEVNA, a felesége
Leszállás Párizsban

Leszállás Párizsban

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Színész
Leszállás Párizsban

Leszállás Párizsban

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
LUDAS MATYI - zenés mesejáték

LUDAS MATYI - zenés mesejáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Anyóka, Javasasszony
MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!

MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Lengelingéla
Mézesvölgyi Nyár - Pom Pom

Mézesvölgyi Nyár - Pom Pom

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező
Meztelen éj ... Mozart

Meztelen éj ... Mozart

Veszprémi Petőfi Színház
  • Constanze
MEZTELEN ÉJ... Mozart

MEZTELEN ÉJ... Mozart

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Színész
Meztelen éj...Mozart

Meztelen éj...Mozart

Új Színház
  • Constanze
Meztelen éj...Mozart - PREMIER

Meztelen éj...Mozart - PREMIER

Új Színház
  • Constanze
Meztelen éj...Mozart - UTOLSÓ ELŐADÁS

Meztelen éj...Mozart - UTOLSÓ ELŐADÁS

Új Színház
  • Constanze
Minden jegy elkelt pr.

Minden jegy elkelt pr.

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Minden jegy elkelt zfb.

Minden jegy elkelt zfb.

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Mindent a kertbe

Mindent a kertbe

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Jenny (a felesége, bájos asszony)
Mindent a kertbe

Mindent a kertbe

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Jenny
Mindent a kertbe

Mindent a kertbe

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Jenny
MINDENT A KERTBE - Éless Szín előadása

MINDENT A KERTBE - Éless Szín előadása

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Jenny (a felesége, bájos asszony)
MINDENT A KERTBE az Éles-szín előadása

MINDENT A KERTBE az Éles-szín előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Jenny (a felesége, bájos asszony)
NE MOST DRÁGÁM!

NE MOST DRÁGÁM!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Miss Tipdale
Ne most, drágám! - A budapesti Madách Színház vendégjátéka

Ne most, drágám! - A budapesti Madách Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Miss Tipdale
NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL

NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Színész
Nem élhetek muzsikaszó nélkül

Nem élhetek muzsikaszó nélkül

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Pepi néni
Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Zenthe Ferenc Színház

Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Zenthe Ferenc Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Pepi néni
Női szeszély - Zenés kabaréest / Kökényessy Ági és Tallós Rita

Női szeszély - Zenés kabaréest / Kökényessy Ági és Tallós Rita

Általános
  • Szeszélyes hölgy
Országjáró Mátyás király

Országjáró Mátyás király

Új Színház
  • Rendező
Országjáró Mátyás király - Gyereknap alkalmából

Országjáró Mátyás király - Gyereknap alkalmából

Új Színház
  • Rendező
Országjáró Mátyás király - Gyereknap alkalmából

Országjáró Mátyás király - Gyereknap alkalmából

Új Színház
  • Rendező
OSCAR

OSCAR

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Madame Barnier, a felesége
Oscar

Oscar

Gyál Arany János Közösségi Ház
  • Madame Barnier, a felesége
Oscar - Hadart Színház

Oscar - Hadart Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Oscar - színházi előadás

Oscar - színházi előadás

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Madame Barnier, a felesége
OSCAR - vígjáték két felvonásban

OSCAR - vígjáték két felvonásban

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Madame Barnier, a felesége
OSCAR vígjáték két részben

OSCAR vígjáték két részben

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Madame Barnier, a feleség
Pánik a fedélzeten

Pánik a fedélzeten

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Színész
PÁNIK A FEDÉLZETEN

PÁNIK A FEDÉLZETEN

Turay Ida Színház
  • Színész
PÁNIK A FEDÉLZETEN - RÁADÁS ELŐADÁS

PÁNIK A FEDÉLZETEN - RÁADÁS ELŐADÁS

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Josephine, utas
Páratlan páros

Páratlan páros

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Mary Smith
Páratlan páros

Páratlan páros

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Mary Smith
PÁRATLAN PÁROS   25.éves jubileumi előadás!

PÁRATLAN PÁROS 25.éves jubileumi előadás!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • MARY SMITH
PÁRATLAN PÁROS 1.

PÁRATLAN PÁROS 1.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Mary Smith
Páratlan páros 2.

Páratlan páros 2.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Mary Smith
PÁRATLAN PÁROS 2.

PÁRATLAN PÁROS 2.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • MARY SMITH
PÁRATLAN PÁROS 2. - vígjáték két részben - a Madách Színház előadása

PÁRATLAN PÁROS 2. - vígjáték két részben - a Madách Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Mary Smith
PénteK13 – Pánik a fedélzeten

PénteK13 – Pánik a fedélzeten

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Színész
Pesti Orfeum

Pesti Orfeum

Clubcsomag
  • Színész
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Pillantás a hídról - Főpróba

Pillantás a hídról - Főpróba

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Pillantás a hídról - PREMIER

Pillantás a hídról - PREMIER

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Pillantás a hídról - Zenthe Ferenc Színház

Pillantás a hídról - Zenthe Ferenc Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Beatrice
PLETYKA

PLETYKA

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Claire Ganz
Pom Pom

Pom Pom

NS Produkció
  • Rendező
POM POM - Rátonyi Róbert Színház

POM POM - Rátonyi Róbert Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező
PRODUCEREK

PRODUCEREK

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Ölelj-Csókolj
Rettenetes szülők

Rettenetes szülők

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Rettenetes szülők

Rettenetes szülők

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Rettenetes szülők

Rettenetes szülők

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Röhögjünk együtt Kökényessy Ágival

Röhögjünk együtt Kökényessy Ágival

6szín
  • Színész
Skót Mámor

Skót Mámor

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Florance
Skót mámor

Skót mámor

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Florence
Skót mámor (Ivancsics Ilona és Színtársai)

Skót mámor (Ivancsics Ilona és Színtársai)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Florance
Skót mámor - Vígjáték

Skót mámor - Vígjáték

Szentesi Művelődési Központ
  • Florance
SKÓT MÁMOR - vígjáték

SKÓT MÁMOR - vígjáték

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Florance
Skót mámor VJB

Skót mámor VJB

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Florance
Szabadság elvtársak!

Szabadság elvtársak!

Békéscsabai Jókai Színház
  • Lokker Irma
Szent Péter esernyője

Szent Péter esernyője

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!