Színművész, színházi rendező.
1959 és 1963 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. Színészi pályája kezdetén egy-egy évet vidéki színházakban játszott, 1963-tól Kecskeméten, majd 1964-től Miskolcon. Színész munkája mellett színházi rendezéssel is foglalkozik. 2012-től az Újszínház társulatának művésze. Filmszerepeinek köszönhetően az egész ország megismerhette. Népszerű, közkedvelt színész. Előnyös fizikai adottságokkal rendelkező, határozott, közvetlen személyiség, színpadi és filmszerepeiben azonban hitelesen formált meg egyéniségétől távolabb eső figurákat is. Gödön él. Kedvenc sportjai a vízisí és a lovaglás, szabad idejében festegetni is szokott.
Díjak, kitüntetések:
Filmkritikusok díja (1964)
Jászai Mari-díj (1968)
SZOT-díj (1971)
A filmszemle díja (1981)
Az újdelhi fesztivál legjobb férfi alakítása (1981)
Érdemes művész (1982)
MSZOSZ-díj (1994)
Kossuth-díj (1997)
Radnóti Miklós antirasszista díj (2006)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2009)
Pécsi Sándor-díj (2011)
Bilicsi-díj (2014)
A Magyar Filmakadémia életműdíja (2019)
Munkahelyek:
1963–1964 Miskolc, Nemzeti Színház
1964–1965 Kecskemét, Katona József Színház
1965–1974 Budapest, József Attila Színház
1974–1981 Budapest, Vígszínház
1981–1992 Budapest, Madách Színház
1992–2012 szabadúszó
2012– Újszínház
Néhány színházi szerepe:
Sarkadi: Elveszett paradicsom (Zoltán)
Mesterházy: Férfikor, Sándor a múltban
Molnár: Liliom (címszerep)
Shakespeare: Antonius és Kleopátra (Pompeius); Lear király (Kent); Othello (Jago)
Gorkij: Barbárok (Cserkun mérnök)
Anouilh: Beckett avagy az Isten becsülete (Henrik király)
Katona: Bánk bán (Bánk bán)
Németh: Nagy család (Sándor)
Móricz: Úri muri (Siakhmáry Zoltán)
Csehov: Cseresznyéskert (Lopahin), Csehov: Platonov (Oszip)
Kesey: Kakukkfészek (McMurphy)
Miller: A salemi boszorkányok (John Proctor)
Sütõ: Ugató madár Bodor Péter, Egy lócsiszár virágvasárnapja Nagelschmidt
Polgár: Töltsön egy estét a Fehér Rózsában Finta pincér
Szabó Magda: Szent Bertalan nappala Udvaros
Háy: Mohács Tomori, kalocsai érsek
Brecht: A szecsuáni jólélek Vang víz-árus
Shaw: Szent Johanna Baudricourt
Görgey: Komámasszony, hol a stukker? (Márton, a vidéki)
Shaffer: Játék a sötétben (Melkett ezredes)
Páskándi: Tornyot választok (II. Rákóczi György)
Werfel: Jacobowsky és az ezez-redes Stjerbinsky
Madách: Az ember tragédiája (Lucifer)
Scamicci-Tarabusi: Kaviár és lencse Antónia
Sorkin: Becsületbeli ügy (Nathan Jessep)
Harwood: A karmester (Steve Arnold)
Rostand: A sasfiók (Flambeau).
Csurka: Házmestersirató (Rudi)
Phelan: Váltóõrök (Eward)
Hámori: A gyilkos én vagyok (Dr. Menyhárt)
Kaufman-Hart: Egyszer az életben (Glogauer)
Green: Utazások nénikémmel (Wordsworth)
Sütõ: Az ugató madár (Bodor Péter)
Knott: Várj még sötét lesz (Roab)
Wouk: Zendülés a Caine hajóban (Philip Francis Queeg)
Tabi: Spanyolul tudni kell (Diego)
Szántó-Szécsén-Fényes: Paprikás csirke (Mr. Kenedy)
Színpadi rendezései
Budaörsi Játékszín:
John Steinbeck: Az édentől keletre
Eugene O’Neill: Vágy a szilfák alatt
Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka
Heltai Jenő: Az édes teher (Hogyan adtam férjhez a feleségemet?)
Victorien Sardou – Émile Moreau: Szókimondó asszonyság
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban
Lope de Vega: A furfangos menyasszony
Éless-szín:
Georges Feydeau: Az úr vadászni jár
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban
Heltai Jenő: Az édes teher
Orbók Attila: Nem válok el!
Kassai Thália Színház:
Dale Wasserman - Ken Kesey: Kakukkfészek
Madách Színház:
Dario Fo: Nyitott házasság
Gyurkovics Tibor: Nagyvizit
Soproni Petőfi Színház:
John Osborne: Dühöngő ifjúság
Turay Ida Színház:
Gyurkovics Tibor: Nagyvizit
Nino Manfredi: Könnyű erkölcsök
Csongrádi Kata - Árvai Béla: Nefertiti akció
Újszínház:
Gyurkovics Tibor: Döglött aknák
Gyurkovics Tibor: Nagyvizit
Újpest Színház:
Alan Ayckbourn: Hálószoba komédia
Vörösmarty Színház (Székesfehérvár):
Marcel Achard: Bolond lány
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban
Alan Ayckbourn: Hálószobakomédia
Fontosabb filmes munkái:
Pesti Háztetõk (1961)
Legenda a vonaton (1962)
Hattyúdal (1963)
Minden nap élünk (1963)
Felnõttek iskolája (1963 tv)
Germinal (francia-magyar 1963)
Déltõl hajnalig (1964)
Háry János (1965)
Az orvos halála (1965)
Zöldár (1965)
Tilos a szerelem (1965)
Ketten haltak meg (1966)
Édes és Keserû (1966)
És akkor a pasas (1966)
Kakukk Marci szerencséje (1966 tv)
Sikátor (1966)
Távolság története (1966 tv)
Változó felhõzet (1966)
Az özvegy és a százados (1967)
A völgy (1967 Legjobb külföldi film díja, London)
Ünnepnapok (1967)
Bánk Bán (1967 tv)
Mocorgó (1967 tv)
Egri csillagok (1968)
Az arany meg az asszony (1969 tv)
Az ember tragédiája (1969 tv)
Sárga rózsa (1969 tv)
Pokolrév (1969)
Érik a fény (1970)
Gyula vitéz télen-nyáron (1970)
Szemtõl szembe (1970)
Szép magyar komédia (1970)
A törökfejes kopja (1973)
A dunai hajós (1974)
Elektra (1974 tv)
Embersirató (1974 tv)
Daruszegi vasárnapok (1975 tv)
Ballagó idõ (1975 tv)
Ha megjön józsef (1975)
A járvány (1975)
Kopjások (1975)
Párkák (1975 tv)
Fábián Bálint találkozása Istenne
Fekete gyémántok (1976)
Szerepei az Új Színházban:
Ricse, Ricse, Beatrice: Nyomozó
Az élet kapuja: Bramante
A funtineli boszorkány: Tóderik, Nuca nagyapja
Csíksomlyói passió: Öreg Pásztor
'56
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
50. alkalommal A funtineli boszorkány
Új Színház
A bolond lány
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
A bolond lány
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
A Bolond Lány krimi - vígjáték
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
A funtineli boszorkány.
Új Színház
A FURFANGOS MENYASSZONY
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
A furfangos menyasszony
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
A FURFANGOS MENYASSZONY
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
A FURFANGOS MENYASSZONY zenés vígjáték két felvonásban
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
A néma levente
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
A néma levente
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
A néma levente
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
A néma levente
Karinthy Színház

A NÉMA LEVENTE vígjáték 2 részben
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
A néma levente.
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Az a szép, fényes nap
Új Színház
Az a szép, fényes nap - bemutató/ KerFeszt
Új Színház
Az a szép, fényes nap/ KerFeszt
Új Színház
Az áldozat (Szt. Margit legendája)
Új Színház
- IV. Béla, Magyarország királya
Az áldozat(Szt. Margit legendája)/KerFeszt-Premier
Új Színház
- IV. Béla, Magyarország királya
Az édes teher
Karinthy Színház
AZ ÉDES TEHER
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
AZ ÉDES TEHER - AVAGY HOGYAN ADTAM FÉRJHEZ A FELESÉGEMET?
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
AZ ÉDES TEHER avagy hogyan adtam férjhez a feleségemet?
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Az úr vadászni jár
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Az úr vadászni jár - Éless-Szín produkció
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Bánk Bán
Veszprémi Petőfi Színház
Bánk bán
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Béres - Jótékonysági est
Új Színház
Bergman:Társasjáték New Yorkban
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Bolond lány
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Csurka István DÖGLÖTT AKNÁK
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Döglött aknák- főpróba
Új Színház
Döglött aknák-premier
Új Színház
É L E S S 80 !
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Elveszett paradicsom
József Attila Színház
Elveszett paradicsom
Turay Ida Színház
- Sebők Imre, nyugdíjas tanár
Elveszett paradicsom
József Attila Színház
Fazekas István: A méltatlan - felolvasó színház
Új Színház
Földindulás - utolsó előadás
Új Színház
G.Feydeau: Az úr vadászni jár - vígjáték 2 részben
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Gyorsvonat
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
GYORSVONAT - KONCZ GÁBOR estje
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Gyorsvonat - Koncz Gábor önálló estje
Új Színház
Heltai Jenő: A NÉMA LEVENTE
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Huzatos Ház
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
- BELLÁK ISTVÁN, vállalkozó

Irodalmi kávéház - Koncz Gábor
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Jézusfaragó ember
Új Színház
Jézusfaragó ember - utolsó előadás!
Új Színház
Jézusfaragó ember- Premier
Új Színház
Jézusfaragó ember/ KerFeszt
Új Színház
Komámasszony hol a stukker?
Váci Mihály Kulturális Központ
Komámasszony, hol a stukker ?
József Attila Színház
Komámasszony, hol a stukker?
Csepel Színház
Komámasszony, hol a stukker?
Turay Ida Színház
KOMÁMASSZONY,HOL A STUKKER?
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
Koncz Gábor: Gyorsvonat
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Könnyű erkölcsök
Budaörsi Latinovits Színház
Lope De Vega: A furfangos menyasszony
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
M. ACHARD/KÖRÚTI SZÍNHÁZ: A BOLOND LÁNY
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Ma éjjel szabad vagyok
RaM Colosseum
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK - vígjáték
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK vígjáték 3 felvonásban ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 3. ea.
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Ma éjjel szabad vagyok- az Éless szín előadása
Budaörsi Latinovits Színház
Mezítláb a parkban
Szentesi Művelődési Központ
Mezítláb a parkban - vígjáték
Általános
N. Simon: Mezítláb a parkban Pikali Gerda, Kautzky Armand, Frajt Edit, Koncz Gábor
Kálmán Imre Művelődési Központ
Nagyvizit
Karinthy Színház
NAGYVIZIT
Békéscsabai Jókai Színház
Nagyvizit - Bemutató
Karinthy Színház
Nagyvizit - Nyilvános főpróba
Karinthy Színház
Nagyvizit - premier
Új Színház
Nagyvizit.
Karinthy Színház
Neil Simon - Mezítláb a parkban
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Neil Simon: Mezítláb a parkban
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
Nem válok el!
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Nem válok el!
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Nem válok el!
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Nem válok el!
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Nino Manfredi - Nino Marino: Könnyű erkölcsök - komédia két részben
Kölcsey Központ
Orbók Attila NEM VÁLOK EL! vígjáték 3 részben
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Ricse, Ricse, Beatrice - Premier
Új Színház
Ricse, Ricse, Beatrice - Szilveszteri meglepetéssel
Új Színház
Sarkadi: Elveszett paradicsom
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
- Sebők Imre, nyugdíjas tanár
Szfinx - Te Imre, itt valami ketyeg
Új Színház
Szfinx - Te Imre, itt valami ketyeg - PREMIER
Új Színház
Szfinx - Te Imre, itt valami ketyeg főpróba
Új Színház
Tamási Áron: Vitéz lélek
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Társasjáték New Yorkban

Társasjáték New Yorkban - 100. előadás!
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Társasjáték New Yorkban - Éless-Szín produkció
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Társasjáték New Yorkban.
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Mezítláb a parkban - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
UDVARSZÍNHÁZ-Komámasszony,hol a stukker
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Vargabetűk-Rejtő a megejtő
Veszprémi Petőfi Színház
Vaszary János: Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Vaszary János: MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Vaszary János: MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK - zenés bohózat három felvonásban
Kölcsey Központ
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Gyulai Várszínház
Zuglói Nyári Színház 2017. / Heltai Jenő: A néma levente
Általános 2