Színész
1988-ban felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetemen Építőmérnöki Karára, melyet egy év halasztás után 1988-ban végleg otthagyott. Még ebben az évben -második próbálkozásra- felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola Színész Szakára, Huszti Péter osztályában. 1992-1994 között a szolnoki Szigligeti Színház, 1994-1998 között az Új Színház, 1998-2000 között a debreceni Csokonai Színház, 2000-2004 között ismét a szolnoki Szigligeti Színház, majd 2004-2006 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 2006-2010 között a Centrál Színház, majd 2010-2011 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze volt. Napjainkban több fővárosi, és vidéki színházban is szerepel.
Díjai:
Ivánka Csaba-díj (2002)
Sík Ferenc-nívódíj (2013)
Film- és tévészerepei:
Jófiúk (magyar vígjátéksorozat, 2019)
Egynyári kaland (magyar ifjúsági sorozat, 2018)
A hentes, a kurva és a félszemű (magyar dráma, 2017)
Jóban Rosszban (magyar drámasorozat, 2005–2018)
Ebéd (magyar tévéfilm, 2004)
Állítsátok meg Terézanyut! (2004)
Kontroll (magyar thriller, 2003)
Kisváros (2001)
Razzia az Aranyszarvasban (magyar játékfilm, 1996)
Csongor és Tünde - "Üdlak" (tévéfilm, 1995)
Szomszédok (1993–1996)
Könyörtelen idők (magyar filmdráma, 1991)
Főbb színházi szerepei:
Peter Shaffer: Amadeus (II. József, Ausztria császára), rendező: Bereményi Géza
Füst Milán: Catullus (Metellus, római nemes), rendező: Szikora János (2003)
Csehov: Ivanov (Lvov, Jevgenyij Konsztantyinovics, fiatal orvos),rendező: Telihay Péter (2003)
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (Almády), rendező: Csiszár Imre
Jelenlegi szerepei a Centrál Színházban:
Neil Simon - Burt Bacharach: Legénylakás - Dobitch
Woody Allen: Semmi pánik - Ahmed
Goldoni: A fogadósnő - Fabrizio
Csehov-Kiss: A szerelmes hal - Groholszkij
Shakespeare: A velencei kalmár - Gratiano
Stephen Belber: Meccs - Mike
Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Ne most, drágám!
Pletykafészek
Tóték
Black Comedy
**Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket
Kultúrbrigád
*A félelem megeszi a lelket / Rainer Werner Fassbinder / Kultúrbrigád-Átrium
Kultúrbrigád
*Anton Pavlovics Csehov: Sirály
Kultúrbrigád
- Samrajev, Ilja Afanaszjevics, a birtok intézője
*Christopher Marlowe: II. Edward
Kultúrbrigád
*Christopher Marlowe: II. Edward
Kultúrbrigád
*Herman–Fierstein–Poiret: Az Őrült Nők Ketrece
Kultúrbrigád
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago
Kultúrbrigád
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago
Kultúrbrigád
*Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Kultúrbrigád
*R. Rose: 12 dühös ember
Kultúrbrigád
*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket
Kultúrbrigád
*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket - Nyilvános főpróba
Kultúrbrigád
1 x 3 néha 4
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
1x3 néha 4
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
1x3 néha 4
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
1X3 néha 4 - A Veres 1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..
1x3 néha 4 bohózat
Váci Mihály Kulturális Központ
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Hőguta - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat
Tihanyi Szabadtéri Játékok
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - 1x3 néha 4 - bohózat
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Csak egy kis terápia - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
- dr. Richard Hunter, pszichiáter
22/23 1x3 néha 4 vjb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
A félelem megeszi a lelket / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
- Hans / Angermayer / Kargusné
A fogadósnő ( Mirandolína )
Budaörsi Latinovits Színház
A fogadósnő (Mirandolina)
Centrál Színház
A király beszéde
József Attila Színház
- Winston Churchill, brit politikus
A király beszéde
József Attila Színház
- Winston Churchill, brit politikus
A szerelmes hal
Centrál Színház
A SZERELMES HAL - a Centrál Színház hozzájárulásával
Magyar Színház
A velencei kalmár
Centrál Színház
A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek
Bálint Ágnes Kulturális Központ
A Veres 1 Színház bemutatja: Örkény István - Tóték
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Arisztophanész: A nőuralom
Általános
Az álomkommandó
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Az álomkommandó
Vígszínház Nonprofit Kft.
Az Őrült Nők Ketrece
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Az Őrült Nők Ketrece
Móricz Zsigmond Színház
Az Őrült Nők Ketrece
Szegedi Nemzeti Színház
Az Őrült Nők Ketrece / Herman-Fierstein / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
Az Őrült Nők Ketrece 300 / különkiadás
Kultúrbrigád
Békeffi István: Janika
Karinthy Színház
Boldogtalanok
Pécsi Nemzeti Színház
- Húber Vilmos, papi nyomdász
Christopher Marlowe: II. Edward
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
CSAK EGY KIS TERÁPIA
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
- dr. Richard Hunter, pszichiáter
Csak egy kis terápia (Szabó P. Szilveszter, Náray Erika, Mihályfi Balázs, Faragó András, Szendy Szil
Art Színtér
Csehov: Sirály
Gyulai Várszínház
- Samrajev, Ilja Afanaszjevics, a birtok intézője
Csehov: Sirály
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- Samrajev, Ilja Afanaszjevics, a birtok intézője
Csehov: Sirály - Bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
- Samrajev, Ilja Afanaszjevics, a birtok intézője
EGY, KETTŐ, HÁROM - vígjáték egy részben - A Kultúrbrigád és az Átrium közös előadása
Kölcsey Központ
Elsötétítés
Karinthy Színház
Elsötétítés - Szervét Tibor, Söptei Andrea, Hirtling István, Mihályfi Balázs, Sütő An
Rózsavölgyi Szalon
Felnőtt színház - 1×3 néha 4
Csili Művelődési Központ
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece
Veres 1 Színház
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 100. előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 150. előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 2016 Szilveszter
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece BEMUTATÓ
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece-FŐPRÓBA
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Hangjegy Színház - Noel Coward: MAGÁNÉLET
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Herman - Fierstein - Poiret: Az Őrült Nők Ketrece - Szilveszter
Kultúrbrigád
Hőguta
Móricz Zsigmond Színház
HŐGUTA - vígjáték
Broadway Ticket Hungary Kft..
HŐGUTA - vígjáték
Broadway Ticket Hungary Kft..
Janika A Karinthy Színház előadása tv felvétellel
Thália Színház
Kulcskeresők
Karinthy Színház
Kulcskeresők.
Karinthy Színház
Kulcskeresők.
Karinthy Színház
Legénylakás
Centrál Színház
Mézesvölgyi Nyár - 1x3 néha 4
Broadway Ticket Hungary Kft..
Mézesvölgyi Nyár - Az Őrült nők ketrece
Broadway Ticket Hungary Kft..
Mézesvölgyi Nyár - Hőguta
Broadway Ticket Hungary Kft..
Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek
Broadway Ticket Hungary Kft..
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Gyulai Várszínház
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - főpróba
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Móricz Zsigmond: Rokonok
Jászai Mari Színház, Népház
Ne most, drágám!
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Ne most, drágám!
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Ne most, drágám!
Broadway Ticket Hungary Kft..
Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
Ne most, drágám!
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Ne most,Drágám!
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház
Neil Simon: Pletykafészek
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház
Neil Simon: Pletykafészek
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház
Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat
Hírös Agóra
Noël Coward: Magánélet
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Noël Coward: Magánélet
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház
Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház
Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház
Örkény István: Tóték
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház
Örkény István: Tóték - a Veres 1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..
Örkény István: Tóték - színházi előadás
Váci Mihály Kulturális Központ
Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy
Veres 1 Színház
Pletykafészek
Broadway Ticket Hungary Kft..
Pletykafészek
Móricz Zsigmond Színház
Pletykafészek
Szegedi Szabadtéri Játékok
Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!
Belvárosi Színház
Ray Cooney - Tony Hilton: 1 x 3 néha 4 - Veres1 Színház
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!
Hankó István Művészeti Központ
Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Ray Cooney, Tony Hilton: 1x3 néha 4
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház
Semmi pánik
Centrál Színház
Spiró György - Elsötétítés BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon
Spiró György: Elsötétítés - Söptei A., Szervét T., Hirtling I., Mihályfi B., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon
Spiró György: Elsötétítés - Söptei A., Szervét T., Hirtling I., Mihályfi B., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon
Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház
Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház
Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház
SZILVESZTERI KERESZTANYU SOK(K)
6szín
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Pletykafészek - Bohózat
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Tóték
Móricz Zsigmond Színház
Tóték
Madách Imre Nonprofit Kft.
Vízkereszt, vagy amit akartok
Nemzeti Színház
- Orsino Herceg, Illíria uralkodója
VSZF 2014. (Tatabánya) Rokonok
Thália Színház
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
Jászai Mari Színház, Népház
- Orsino Herceg, Ilyria uralkodója
Woody Allen: Semmi pánik
Kölcsey Központ
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház
- Kerecsényi László, várkapitány
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház
- Kerecsényi László, várkapitány
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház
- Kerecsényi László, várkapitány