művész

Molnár G. Nóra
3

Molnár G. Nóra

Született: 1992 (Zenta)

Színész, rendező-koreográfus.

Színművészi diplomáját 2015-ben szerezte az Újvidéki Művészeti Akadémián, ahol négy évet töltött tanulmányaival. 2015–2020 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező-koreográfus szakos hallgatója volt Horváth Csaba osztályában. 2020-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

Színházi munkáiból:
2020 Csönd - rendező (Bemutató 2020. április…

 Tovább

Aktuális programok

Diótörőcske

Vörösmarty Színház

Csukás István minden idők legnagyobb magyar mesemondója, Kossuth-díjas költőnk, írónk 2020. február 24-én, 83 éves korában hagyott itt bennünket.…

Vörösmarty Színház: Diótörőcske

Budaörsi Latinovits Színház

Csukás István utolsó színpadi művét Szikora János felkérésére a Vörösmarty Színház számára írta, és gyermeki örömmel várta a karácsonyra…

Dennis Kelly - Lányok, Fiúk

Loupe

Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek. Most egy…

Cordelia O'Neill: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Loupe

Különbözőbbek talán nem is lehetnének, Alex és Rupert között mégis minden magától értetődően alakul - ami a lényeget illeti.…

Színész, rendező-koreográfus.

Színművészi diplomáját 2015-ben szerezte az Újvidéki Művészeti Akadémián, ahol négy évet töltött tanulmányaival. 2015–2020 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező-koreográfus szakos hallgatója volt Horváth Csaba osztályában. 2020-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

Színházi munkáiból:
2020 Csönd - rendező (Bemutató 2020. április 13.)
2020 Haloktatás, márványprotézissel (Bemutató 2020. október 1.)
2020 Az ember tragédiája 2.0 (Bemutató 2020. október 31.)
2019 Bartók titkos színháza - alkotó (Bemutató 2019. október 1.)
2019 Bartók színháza - alkotó (Bemutató 2019. október 18.)
2019 Médeia - koreográfus (Bemutató 2019. december 20.)
2019 Octopus, avagy Szent György és a Sárkány (Bemutató 2019. március 3.)
2019 Tévedések vígjátéka - mozgás (Bemutató 2019. július 6.)
2018 Dalok a földszintről (Bemutató 2018. május 23.)
2018 A Mester és Margarita (Bemutató 2018. október 25.)
2018 Yerma - rendező (Bemutató 2018. november 22.)
2017 Iphigeneia Auliszban (Bemutató 2017. október 6.)
2017 Bakkhánsnők (Bemutató 2017. június 15.)
2017 Jó ember Szecsuánból (Bemutató 2017. szeptember 15.)
2016 A Vihar kapujában
2015 III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből
2015 Kohlhaas (Bemutató 2015. szeptember 11.
2014 Ilja próféta
2014 Test mëg a lélek
2013 Az órák
A falu rossza (Bemutató 2018. október 22.
Vid Napja
Nehéz az istennek velünk

Filmes és televíziós szerepei:
Csak színház és más semmi (2018)
200 első randi (2018-2019) ...Zsófi
Apatigris (2020) ...Kitti
Drága örökösök (2020) ...Műkörmösnő

Antigoné

Antigoné

Vörösmarty Színház
  • Antigone
Antigone - helyszín: Kozák András Stúdió

Antigone - helyszín: Kozák András Stúdió

Vörösmarty Színház
  • Antigone
Az eszméimet nem cserélem - Nyáry Krisztián – Horváth János Antal

Az eszméimet nem cserélem - Nyáry Krisztián – Horváth János Antal

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Koreográfia
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Vörösmarty Színház
  • Kalauz, első újságíró, Lujza kisasszony
Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Koreográfia
Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Koreográfia
Cordelia O'Neill: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Cordelia O'Neill: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Lengyel Tamás

Dennis Kelly: Lányok, fiúk

Dennis Kelly: Lányok, fiúk

Lengyel Tamás
  • Koreográfia
Dennis Kelly: Lányok, fiúk

Dennis Kelly: Lányok, fiúk

Lengyel Tamás
  • Koreográfia
Édes Charity

Édes Charity

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Koreográfia
Édes Charity

Édes Charity

Móricz Zsigmond Színház
  • Koreográfia
Édes Charity

Édes Charity

Móricz Zsigmond Színház
  • Koreográfia
Kartonpapa

Kartonpapa

Vörösmarty Színház
  • Helga
Liliomfi

Liliomfi

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Koreográfia
LILIOMFI

LILIOMFI

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Koreográfia
Liliomfi

Liliomfi

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Koreográfia
Octopus, avagy Szent György és a Sárkány

Octopus, avagy Szent György és a Sárkány

SZFE
  • Lydia / Lycoris
Szeget szeggel

Szeget szeggel

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Mozgás / Movement
Szeget szeggel | Színpadi jegyek

Szeget szeggel | Színpadi jegyek

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Mozgás
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Vörösmarty Színház
  • Pukk
Terék Anna - Molnár G. Nóra: Csönd

Terék Anna - Molnár G. Nóra: Csönd

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Rendező

Ajánlataink

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!