művész

Rúzsa Magdi
3

Rúzsa Magdi

Született: 1985. november 28. (Vrbas/Vajdaság)

Énekesnő.

Általános iskolai tanulmányait falujában, Kishegyesen végezte az Ady Endre Kísérleti Általános iskolában. Ennek elvégzése után Szabadkára jelentkezett középiskolába, s fel is vették az Egészségügyi Középiskolába, ahol szülészeti nővérnek tanult. Zárásként fél év szakmai gyakorlat után államvizsgát tett.

Magdi kisgyerek korától fogva énekelt. Első igazán…

 Tovább

Aktuális programok

Jelenleg nincs futó program!

Énekesnő.

Általános iskolai tanulmányait falujában, Kishegyesen végezte az Ady Endre Kísérleti Általános iskolában. Ennek elvégzése után Szabadkára jelentkezett középiskolába, s fel is vették az Egészségügyi Középiskolába, ahol szülészeti nővérnek tanult. Zárásként fél év szakmai gyakorlat után államvizsgát tett.

Magdi kisgyerek korától fogva énekelt. Első igazán meghatározó zenei élményét 2004-ben szerezte: a zentai Farsangi Ki mit tud-on megnyerte a könnyűzenei kategóriát. Ugyanezekben az években énekesként csatlakozott egy feketicsi amatőr zenekarhoz, a Madness-hez.
2005-ben jelentkezett a Tv2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik szériájába, amit 2006-ban meg is nyert. A boltokban megjelent az első Magdi nevéhez köthető kiadvány A döntőben elhangzott dalok címmel, valamint első stúdió lemezét is piacra dobta 2006. november. 28-án Ördögi Angyal címmel.

2007-es évet végig koncertezte, s mindemellett képviselte az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon is. Nem kevés sikerrel: kilencedik helyezést ért el.
A 2007-es koncertsorozatból mindenképpen kiemelkedő esemény volt a június 30-án megrendezett Kapcsolat koncert, mely rendezvényről az idő közben a fővárosba költöző Magdi később dvd-t, és hanglemezt is kiadott.

2008. november 5-én jelent meg Rúzsa Magdi második önálló stúdió lemeze Iránytű címmel, melyen már mint dalszövegíró is bemutatkozik a hallgatóságnak.

Díjai:
Bravo Otto díj (2006, 2007)
Story Ötcsillag-díj (2006)
Fonogram díj (2007, 2017)
Gundel művészeti díj (2007)
Eurovíziós Dalfesztivál – a Legjobb Dalszerző díja (2007)
Az év énekesnője (2007, 2010)
Az év dala (2008)
Artisjus-díj (2012)
Budapestért díj (2014)
Petőfi Zenei Díj – Az év női előadója (2016, 2019)
VIVA Comet – A legjobb női előadó (2016)
Máté Péter-díj – állami kitüntetés (2018)
Petőfi Zenei Díj – Az év videóklipje (2018)
II. kerület díszpolgára (2019)

Angyal Mellettem - Presser Gábor - Rúzsa Magdi Duett Koncertje

GAG Management Kft.
  • Énekesnő
Angyal Mellettem - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett koncertje

Angyal Mellettem - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett Koncertje

  • Énekes

Bereczki Zoltán nagykoncert / Vendég: Rúzsa Magdi

Általános
  • Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró.
Boban Markovics Orkestar - Újévi örömkoncert

Müpa
  • Sztárvendég
Magdaléna Rúzsa

Magdaléna Rúzsa

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Előadó
Magdaléna Rúzsa

Magdaléna Rúzsa

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Magdaléna Rúzsa

Magdaléna Rúzsa

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Énekes
Magdaléna Rúzsa

Magdaléna Rúzsa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Énekesnő
Magdaléna Rúzsa - koncert vallomásokkal

Magdaléna Rúzsa - koncert vallomásokkal

Kölcsey Központ
  • Színész
Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje

Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje

Hartmann Fekete Kft
  • Énekes
Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje

Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje

Hartmann Fekete Kft
  • Énekes
Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje

Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje

Hartmann Fekete Kft
  • Énekes
Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje

Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje

Hartmann Fekete Kft
  • Énekes
Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje

Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje

Hartmann Fekete Kft
  • Énekes
Magdaléna Rúzsa koncert

Magdaléna Rúzsa koncert

Müpa
  • Énekes
Magdaléna Rúzsa koncert – vallomásokkal

Magdaléna Rúzsa koncert – vallomásokkal

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Énekesnő
Magdaléna Rúzsa_

Magdaléna Rúzsa_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
MVM ZENERGIA 2022

MVM ZENERGIA 2022

Jakobi Koncert Kft.
  • Ének
Presser Gábor - Rúzsa Magdi: Angyal Mellettem

Veszprémi Petőfi Színház
  • Énekes
Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Alapítvány
  • Egyéb
Pünkösdi Fesztivál Gencsapáti / RÚZSA, PIXA,BÁRÁNY ATTILA / Napijegy vasárnap

Általános 2
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Énekesnő
RÚZSA MAGDI

RÚZSA MAGDI

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi

Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi

Hartmann Fekete Kft
  • Énekes
Rúzsa Magdi - Év végi koncert

Rúzsa Magdi - Év végi koncert

Müpa
  • Színész
Rúzsa Magdi - Szobakoncert

Rúzsa Magdi - Szobakoncert

GAG Management Kft.
  • Máté Péter- Artisjus- háromszoros Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő

RÚZSA MAGDI élő koncert

RÚZSA MAGDI élő koncert

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész
Rúzsa Magdi estje

Rúzsa Magdi estje

Szegedi Nemzeti Színház
  • Énekesnő
RÚZSA MAGDI KONCERT

RÚZSA MAGDI KONCERT

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Máté Péter- és Artisjus-díjad, kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Általános 2
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

Kisfaludy Színház
  • Színész
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

GAG Management Kft.
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

Hartmann Fekete Kft
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
  • Énekes
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

GAG Management Kft.
  • Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

GAG Management Kft.
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

GAG Management Kft.
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

Általános
  • Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

GAG Management Kft.
  • Máté Péter- és Artisjus-díjas, kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

Hartmann Fekete Kft
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

GAG Management Kft.
  • Máté Péter- és Artisjus-díjas, kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Énekes
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
  • Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

Hartmann Fekete Kft
  • Énekes
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

GAG Management Kft.
  • Máté Péter- és Artisjus-díjas, kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Hagymaház
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Énekes
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző
Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

Veszprémi Petőfi Színház
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

GAG Management Kft.
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

GAG Management Kft.
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdi Koncert

Hartmann Fekete Kft
  • Énekesnő
Rúzsa Magdi nagykoncert

Rúzsa Magdi nagykoncert

MediaEvent
  • Énekes
Rúzsa Magdi SKY BAR

Rúzsa Magdi SKY BAR

Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.
  • Énekesnő
World of Pilinszky - Létmesék kicsit és nagyon „fölnőtteknek”

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Hang
ZAMAT Fesztivál 1. nap

ZAMAT Fesztivál 1. nap

Lovarda
  • Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző.

Ajánlataink

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!