művész


Sajgál  Erika
2

Sajgál Erika

Született: 1964. szeptember 16.

Színésznő.

A székesfehérvári József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd a Nemzeti Színház stúdiójának volt tanulója.
1985–1989 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. Játszott a Vidám Színpadon, a Nemzeti Színházban, a Vígszínházban, a Turay Ida Színházban, valamint a soproni Petőfi Színházban.

Színházi munkáiból:

 Tovább

Aktuális programok


Ölelj át!

Vidám Színpad

Nevetős-sírós, léleksimogató történet, rengeteg humorral és küzdelemmel az újrakezdésért.

Adorján Beáta: Loft

Gyulai Várszínház

Egyfelvonásos kortárs komédia A Titánia Stúdió előadása

Adorján Beáta: LOFT

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.

Három barátnő története. Szerelmekkel, válással, árulásokkal teli szenvedélyes szövetség. Három különböző sors, világlátás, de mindegyik fő mozgatórugója a vágy,…

Szívhang - Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, Sajgál Erika

Rózsavölgyi Szalon

Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen.…

Színésznő.

A székesfehérvári József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd a Nemzeti Színház stúdiójának volt tanulója.
1985–1989 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. Játszott a Vidám Színpadon, a Nemzeti Színházban, a Vígszínházban, a Turay Ida Színházban, valamint a soproni Petőfi Színházban.

Színházi munkáiból:
2019 Kálmán Imre, az operettkirály - színész (Bemutató 2019. október 17.)
2019 Apa csak 1 van - szereplő (Bemutató 2019. december 6.)
2017 Szeretni bolondulásig - színész
2010 Rejtett világ-Molly Sweeney története - producer (Bemutató 2010. december 10.)
2009 A muzsika hangja - színész (Bemutató 2009. március 7.)
2008 Osztrigás Mici - színész (Bemutató 2008. április 26.)
2007 Légy jó mindhalálig - színész (Bemutató 2007. szeptember 15.)
2006 Potyautas - színész (Bemutató 2006. november 11.)
2005 A nagymama - színész (Bemutató 2005. február 25.)
2005 Zsákbamacska - színész (Bemutató 2005. május 6.)
2004 A meztelen lány - színész (Bemutató 2004. október 29.)
2004 Okos mama - színész (Bemutató 2004. március 27.)
2003 A csúnya lány - színész
2003 Janika - színész
2001 Játszd újra, Sam! - színész (Bemutató 1983. november 12.)
Irodalmi kabaré - közreműködő

Filmes és televíziós szerepei:
A falu jegyzője (1986)
Privát kopó (1993)
Megint tanú (1994)
Kis Romulusz (1995) ...Edit
Patika (1994-1995) ...Viktória
Éretlenek (1995-1996) ...Olga
TV a város szélén (1998) ...Ági
Kisváros (1999) ...Gizike
Szomszédok (1988-1999) ...Ágoston Erika
Jóban rosszban (2007) ...Méhes Ibolya
200 első randi (2018-2019) ...Szöllösi Olga
Drága örökösök (2020) ...Dorothy Waters / Silvia Duncan / Galambos Dorottya
Keresztanyu (2021-) ...Kriszta
A bukás (kanadai-magyar-angol akciófilm, 90 perc, 1998)
A Notre Dame-i toronyőr (amerikai-magyar romantikus kalandfilm, 97 perc, 1997)
Apa győz (magyar játékfilm, 40 perc, 1997)
Éretlenek (magyar tévéfilmsorozat, 27 perc, 1995)
Csetepaté Chioggiában (magyar színházi közvetítés, 107 perc, 1993)

1.Szívhang-Rózsavölgyi Szalon

1.Szívhang-Rózsavölgyi Szalon

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Elsa Schrőder
A muzsika hangja

A muzsika hangja

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Frau Schmidt, házvezetőnő
Adorján Beáta: LOFT

Adorján Beáta: LOFT

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Emma
Adorján Beáta: LOFT

Adorján Beáta: LOFT

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Emma
Apa csak 1 van

Apa csak 1 van

Vidám Színpad
  • Barbara Smith
Az operettek gyöngyszemei 4.

Az operettek gyöngyszemei 4.

Gazdagréti Közösségi Ház
  • Turay Ida Színház: „Ének az esőben”-díjas színművésznő.
Bencs estek - Életük a színház

Bencs estek - Életük a színház

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Hárs Anna: Szívhang

Hárs Anna: Szívhang

Általános
  • Egyéb
Játszd újra, Sam

Játszd újra, Sam

Vörösmarty Színház
  • Barbara
Játszd újra, Sam!

Játszd újra, Sam!

Vígszínház
  • Barbara
Játszd újra, Sam! - Vígszínház

Játszd újra, Sam! - Vígszínház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Barbara
Játszd újra, Sam!_

Játszd újra, Sam!_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Barbara
Kálmán Imre, az operettkirály

Kálmán Imre, az operettkirály

Spinoza Színház
  • Felesége, Vera
Kálmán Imre, az operettkirály - Spinóza Színház

Kálmán Imre, az operettkirály - Spinóza Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Kálmán Imre, az operettkirály - Spinóza Színház

Kálmán Imre, az operettkirály - Spinóza Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Felesége, Vera
LOFT

LOFT

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Emma
LOFT

LOFT

Thália Színház
  • Emma
LOFT

LOFT

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Loft

Loft

6szín
  • Emma
Loft

Loft

Móricz Zsigmond Színház
  • Emma
Loft

Loft

Móricz Zsigmond Színház
  • Emma
Ölelj át!

Ölelj át!

Holiday and More
  • Faye Medwick
Osztrigás Mici

Osztrigás Mici

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Osztrigás Mici

Osztrigás Mici

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Pesti zsidó sanzon-világ

Pesti zsidó sanzon-világ

Spinoza Színház
  • Színész
Ray Cooney: Apa csak 1 van (Vidám Színpad)

Ray Cooney: Apa csak 1 van (Vidám Színpad)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Barbara Smith
Sajgál Erika, Kovács István: Irodalmi kabaré

Sajgál Erika, Kovács István: Irodalmi kabaré

Spinoza Színház
  • Színész
SZILVESZTERI KERESZTANYU SOK(K)

SZILVESZTERI KERESZTANYU SOK(K)

6szín
  • Színész
Szívhang

Szívhang

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Szívhang - Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, Sajgál Erika

Szívhang - Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, Sajgál Erika

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Zsákbamacska

Zsákbamacska

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Manci

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!