művész


Végh Péter
2

Végh Péter

Született: 1960. február 17. (Budapest)

Színész

1974 és 1978 között a soproni Roth Gyula Erdészeti és Faipari Szakközépiskolába járt, majd 1981-ig a Mezőföldi Erdő- és Vadgazdaságban dolgozott erdésztechnikusként. 1981–1985 között a Nemzeti Színház Stúdiójában Bodnár Sándor, Simon Zoltán, Montágh Imre tanítványa volt.  A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre osztályában végzett 1988-ban,…

 Tovább

Aktuális programok


WE WILL ROCK YOU QUEEN MUSICAL

Erkel Színház

A musical karakterei napjaink népszerű hazai és nemzetközi sztárjainak reinkarnációi. A darab szereplői olyan rock és pop legendák neveit…

Színész

1974 és 1978 között a soproni Roth Gyula Erdészeti és Faipari Szakközépiskolába járt, majd 1981-ig a Mezőföldi Erdő- és Vadgazdaságban dolgozott erdésztechnikusként. 1981–1985 között a Nemzeti Színház Stúdiójában Bodnár Sándor, Simon Zoltán, Montágh Imre tanítványa volt.  A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre osztályában végzett 1988-ban, de – Vámos László javaslatára – a Nemzeti Színház már 1984-ben szerződtette előbb stúdiósként, majd rendes tagként. 1999-től 16 éven át volt szabadfoglalkozású színművész. A 2014-es évadtól a Jászai Mari Színház első állandó társulatának tagja. Játszott többek között a kecskeméti Katona József Színház, székesfehérvári Vörösmarty Színház, Budapesten pedig a Merlin Színház, és a Gózon Gyula Kamaraszínház előadásaiban is. Színházi munkája mellett filmekben is játszik, továbbá 1988 óta szinkronizál - amit még a Pannónia Szinkronstúdióban kezdett. Tanított színészmesterséget a Nemzeti Szí­niakadémián, a későbbi Pesti Magyar Szí­niakadémián - ahol többször is rendezője volt a végzős hallgatók vizsgaelőadásainak -, majd a Gór Nagy Mária Színitanodában.
Tagja a FAUNA Állatvédő Egyesületnek.

Díjai:
1991, 1993, 1996, 1998 Rajz János-díj
1996 Farkas–Ratkó-díj
2005 Ivánka Csaba-díj
2014 Jászai-gyűrű díj - a legjobb férfi alakításért
2014 Jászai Mari Színház, Népház közönségdíja

Szerepei a Jászaiban:
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron - Stavros
Czukor Balázs: Vonat elé leguggolni -
Andrew Bovell: Ha elállt az eső - Gabriel York
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek - TOMAO NICOMACO, anconai polgár
Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk -
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember - Hetedik esküdt
Friedrich Schiller: Stuart Mária - BURLEIGH (William Cecil)
Spiró György: Az imposztor - Niedzielski
Parti Nagy Lajos: Molière: Tartuffe - Loyál Ignác végrehajtó
Arthur Miller: A salemi boszorkányok - Danforth, kormányzóhelyettes, a bíróság elnöke
Georges Feydeau: A hülyéje - Gérome
Presser Gábor — Sztevanovity Dusán: A padlás - Témüller, azelőtt házmester, most önkéntes segéderő
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio, nemesember, háznagy Oliviánál
Anton Pavlovics Csehov: Sirály avagy 80 kiló szerelem - Dorn, orvos
Ivan Kušan: A balkáni kobra - Jovo Sztaniszavljevics Kobra, a bácskai Zorro
Móricz Zsigmond: Rokonok - Kardics Soma
Romhányi József — Ránki György — Pille Tamás: Mekk Elek, az ezermester - Mekk Elek
Dés László — Geszti Péter — Békés Pál: A dzsungel könyve - Ká
Arthur Miller: Az ügynök halála - Charley
Kosztolányi Dezső: Édes Anna - Ficsor, házmester
Egressy Zoltán: Portugál - Sátán
Csokonai Vitéz Mihály: Tempefői - Gróf Fegyverneki
Hubay Miklós — Ránki György — Vas István: Egy szerelem három éjszakája - Viktor

Fontosabb szerepei:
Jókai Mór: Thália szekerén - Mikucz, boltosinas
William Shakespeare: A windsori víg nők - Sir John Falstaff
William Shakespeare: Macbeth - Seyton, Macbeth szárnysegéde
Madách Imre: Az ember tragédiája
William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi - Laertes, Polonius fia
William Shakespeare: Lear király - Edgar, Gloster törvényes fia
Bródy Sándor: A tanítónő - Tanító
Szép Ernő: Lila ákác - Zsüzsü, balettmester
William Shakespeare: Tévedések vígjátéka - Ephezusi Antipholus
Balassi Bálint: Szép magyar komédia - Credulus
Herczeg Ferenc: Majomszínház - Vauvo elnök
Balogh Elemér, Kerényi Imre, Lázár Zsigmond: Csíksomlyói passió - Júdás; Ádám
Edmond Rostand, Tom Jones: A fantasztikusok - El Gallo
Rejtő Jenő, Schwajda György: A néma revolverek városa - Benjamin Walter
Georges Feydeau: Fel is út, le is út - Irrigua tábornok
William Shakespeare: A makrancos hölgy - Petruchio
Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember - Su Fu
Alexandre Dumas: Kaméliás - Gatson
John Ford: Kár, hogy kurva - Soranzo, főnemes
Warren Adler: A Rózsák háborúja - egy férfi

Filmes, televíziós szerepei:
Napló szerelmeimnek (filmdráma, 1987) -
Eszmélet (TVsorozat, epizód: Jaj, szeressetek szilajon; 1989) -
Halállista (filmdráma, 1989) - Zalány Olivér
Családi kör (TVsorozat, epizód: Okuljatok mindannyian e példán, 1989) -
Pénzt, de sokat! (tévéfilm, 1991) -
Uborka (TVsorozat; 1992) - hang
Európa expressz (akciófilm, 1999) - Hadházy
Magyar vándor (filmvígjáték, 2004) -
Szabadság, szerelem (filmdráma, 2006) - Balázs atya
Hangár (kisjátékfilm, 2007) -
A világ legszebb szalonja (rövidfilm, 2007) - narrátor
Adás (filmdráma, 2009) - Biztonsági őr
Emlékszem Anna Frankra / Mi ricordo Anna Frank (magyar-olasz történelmi filmdráma, 2009) -
Stricik (rövidfilm, 2010) - Chicago
Talán egy másik életben (osztrák-magyar-német háborús filmdráma, 2010) - Lou Gandolf
Zwischen den Zeilen (német-francia rövidfilm, 2011) - Sándor
Barátok közt (TVsorozat, 2012) - Tutajos Kálmán
Hacktion (TVsorozat, epizód: A nyughatatlan; 2013) - Böszörményi
Ól (rövidfilm, 2015) - Endre a böllér
Game Over Club (magyar filmvígjáték, 2019) - felügyelő
Drága örökösök (TVsorozat, 2020) - Rezső

"Úgy éltem életem..." - Radnóti-est

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
A CSÜTÖRTÖKI HÖLGYEK - színmű

A CSÜTÖRTÖKI HÖLGYEK - színmű

Magyar Színház
  • Victor
A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék

A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék

Magyar Színház
  • Doktor
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében

A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében

Magyar Színház
  • Doktor
A makrancos hölgy

A makrancos hölgy

Jegycenter Kft.
  • Petrucchio
A négyszögletű kerek erdő

A négyszögletű kerek erdő

Jászai Mari Színház, Népház
  • Bruckner Szigfrid
A Rózsák háborúja

A Rózsák háborúja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Goldstein üygvéd
A Rózsák háborúja

A Rózsák háborúja

József Attila Színház
  • Goldstein
A SZECSUÁNI JÓ EMBER

A SZECSUÁNI JÓ EMBER

Magyar Színház
  • Su Fu'
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Stavros
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

Jászai Mari Színház, Népház
  • Stavros
Antré-estek: A gyanú éjszakája

Antré-estek: A gyanú éjszakája

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Antré-estek: Francia rúdugrás (felolvasószínház)

Antré-estek: Francia rúdugrás (felolvasószínház)

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Arthur Miller: Az ügynök halála

Arthur Miller: Az ügynök halála

Jászai Mari Színház, Népház
  • Charley
Czukor Balázs: Vonat elé leguggolni

Czukor Balázs: Vonat elé leguggolni

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Dés L. - Geszti P. - Békés P.:  A dzsungel könyve

Dés L. - Geszti P. - Békés P.: A dzsungel könyve

Jászai Mari Színház, Népház
Dušan Kovačević: A maratonfutók tiszteletkört futnak

Dušan Kovačević: A maratonfutók tiszteletkört futnak

Magyar Színház
  • Topalovity Milutin, Akszentije fia
Édes Anna

Édes Anna

Vörösmarty Színház
  • Ficsor, házmester
Egressy Zoltán: Portugál

Egressy Zoltán: Portugál

Jászai Mari Színház, Népház
  • Sátán
Ennyi

Ennyi

HK Produkció
  • Színész
FEL IS ÚT, LE IS ÚT - bohózat

FEL IS ÚT, LE IS ÚT - bohózat

Magyar Színház
  • IRRIGUA tábornok
Georges Feydeau: A hülyéje

Georges Feydeau: A hülyéje

Jászai Mari Színház, Népház
  • Gérome
HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA (15+)

HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA (15+)

Csiky Gergely Színház
  • Paul Nolan, iskolaigazgató
Holt költők társasága / Tom Schulman / a Kultúrbrigád előadása

Holt költők társasága / Tom Schulman / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Paul Nolan, iskolaigazgató
Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk

Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Kaméliás

Kaméliás

Thália Színház
  • Gaston
Kaméliás

Kaméliás

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Gaston
Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Jászai Mari Színház, Népház
  • Ficsor, házmester
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Pedro
LA MANCHA LOVAGJA - musical

LA MANCHA LOVAGJA - musical

Magyar Színház
  • Pedro
Latinovits Zoltán emlékest

Latinovits Zoltán emlékest

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
LÉVI STORY! - A FARMERKIRÁLY

LÉVI STORY! - A FARMERKIRÁLY

RaM-ArT Színház
  • Sheriff
Lévi Story! - A farmerkirály

Lévi Story! - A farmerkirály

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Sheriff
Lévi Story! – A Farmerkirály

Lévi Story! – A Farmerkirály

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Sheriff
M. Hennequin - Pierre Veber: Folytassa, Ciceró! avagy Botrány a törvényszéken

M. Hennequin - Pierre Veber: Folytassa, Ciceró! avagy Botrány a törvényszéken

Magyar Színház
  • Színész
Mekk Elek az ezermester

Mekk Elek az ezermester

Karinthy Színház
  • Mekk Elek
Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)

Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Mekk Elek
Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)

Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Mekk Elek
Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)

Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Mekk mester
Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)

Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)

Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Mekk Elek
Micimackó (gyermekelőadás)

Micimackó (gyermekelőadás)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Micimackó (gyermekelőadás) - BEMUTATÓ ELŐADÁS

Micimackó (gyermekelőadás) - BEMUTATÓ ELŐADÁS

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Micimackó (gyermekelőadás) - NYILVÁNOS FŐPRÓBA

Micimackó (gyermekelőadás) - NYILVÁNOS FŐPRÓBA

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Moliere: Tartuffe

Moliere: Tartuffe

Jászai Mari Színház, Népház
  • Loyál Ignác végrehajtó
Móricz Zsigmond: Rokonok

Móricz Zsigmond: Rokonok

Jászai Mari Színház, Népház
  • Kardics
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor

Jászai Mari Színház, Népház
  • Ammosz Fjodorovics Ljapkin-Tyapkin, járásbíró
O. Horváth Sári: HITLER ABBA-t ÉNEKEL

O. Horváth Sári: HITLER ABBA-t ÉNEKEL

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Hitler
QUEEN - BEN ELTON: WE WILL ROCK YOU

QUEEN - BEN ELTON: WE WILL ROCK YOU

Általános
  • Buddy Holly
Queen-Ben Elton: WE WILL ROCK YOU

Queen-Ben Elton: WE WILL ROCK YOU

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Buddy Holly
Radnóti-est - Úgy éltem életem

Radnóti-est - Úgy éltem életem

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
Spiró György: Az imposztor

Spiró György: Az imposztor

Jászai Mari Színház, Népház
  • Niedzielski
SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

Magyar Színház
  • Színész
Tasnádi István: Közellenség

Tasnádi István: Közellenség

Jászai Mari Színház, Népház
  • LUTHER, JÜNGER
Tesztoszteron

Tesztoszteron

Móricz Zsigmond Színház
  • Stavros
TIRAMISU

TIRAMISU

Magyar Színház
  • Rendező tanár
Tom Schulman: Holt költők társasága

Tom Schulman: Holt költők társasága

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Paul Nolan, iskolaigazgató
Úgy éltem életem...

Úgy éltem életem...

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
Vajda Katalin: LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK

Vajda Katalin: LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK

Magyar Színház
  • SIXTUS PÁPA
Vízkereszt, vagy amit akartok

Vízkereszt, vagy amit akartok

Nemzeti Színház
  • Malvolio, nemesember, háznagy Oliviánál
VSZF 2013 (Tatabánya) Édes Anna

VSZF 2013 (Tatabánya) Édes Anna

Thália Színház
  • Ficsor, házmester
VSZF 2016. (Tatabánya) Tartuffe

VSZF 2016. (Tatabánya) Tartuffe

Thália Színház
  • Loyál Ignác végrehajtó
VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

Thália Színház
  • Niedzielski
WE WILL ROCK YOU - QUEEN - BEN ELTON MUSICAL

WE WILL ROCK YOU - QUEEN - BEN ELTON MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Buddy Holly
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

Jászai Mari Színház, Népház
  • Malvolio, nemesember, háznagy Oliviánál

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!