Program


20/21 A tanítónő pb

20/21 A tanítónő pb

„A felvonás elején a szoba már derül, de igazán napos csak akkor lesz, amikor a tanítónő bejön. Mintha ajtót nyitván, vele együtt özönlenék be a nap.”

Aktuális előadások



„A felvonás elején a szoba már derül, de igazán napos csak akkor lesz, amikor a tanítónő bejön. Mintha ajtót nyitván, vele együtt özönlenék be a nap.”

Tóth Flóra elvégezte Pesten a tanítóképzőt, és most első munkahelyére, egy bácskai faluba érkezik. Tele van izgalommal, tettvággyal: végre tanítani fog! Igaz, hogy csak egy kis összevont, falusi lányosztályt, de így is nagyszerű! „Én az életre akarom nevelni a gyermekeket, erre a szép életre!” Alig várja, hogy befogadja a kedves kis falu.

Öt hónap múlva megtiporva, szétszaggatva, agyon alázva menekül innen. És az egész szörnyű faluval együtt maga mögött hagyja élete nagy szerelmét is.

Bródy Sándor száz éve írt „falusi életképe” ma is minden elemében ismerős – a korrupció, a zaklatás, az álszent gőg, irigység, unalom –, minden olyan, mint ma, de még a boldog békeidők finomabb árnyalataival.

 

Szereplők

Vándor Éva (Jászai Mari-díjas, Zenthe-díjas, Vastaps-díjas)

Albert Péter (Zenthe-díjas)

Baksa Imre

Bocskai Virág e.h.

Erdélyi Gábor (T.Pataki emlékgyűrűs és Zenthe-díjas)

Farkas Zoltán (Zenthe-díjas)

Hajdu Tibor

Házi Anita

Hege Veronika e.h.

Kántor Zoltán

Kecskés Alexisz e.h.

Máté Krisztán (Zenthe- és Vastaps-díjas)

Móczár Bence e.h.

Rácz János (Soós Imre- és Vastaps-díjas)

 

Alkotók:

Rendező | Kis Domonkos Márk (Jászai Mari-díjas)

Dramaturg | Deés Enikő

Díszlet- és jelmeztervező | Pallós Nelli

Rendezőassisztens | Kántor Zoltán

Ügyelő | Verebélyi Zsolt

Kellékes | Fajd Géza

Súgó | Gyetvai Viktória

Ajánló


A TBG Production előadása elsősorban a zseni mögött rejlő embert kívánja bemutatni a…

A járványhelyzet miatt új időpontban kerül megrendezésre az előadás. A megvásárolt jegyek automatikusan…

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!