Program


Klein Judit és a Haverim - Koncert vacsorával

Klein Judit és a Haverim - Koncert vacsorával

Jöjjenek el minél többen, hogy újra együtt tapsolhassunk ennek a különleges zenekarnak és varázslatos művésznek Klein Juditnak!

Aktuális előadások




Klein Judit és a Haverim - Koncert vacsorával

A Klein Judit és a Haverim nevű formációt aligha kell bemutatni a közönségnek, hiszen Klein Judit énekesnő és Neumark Zoltán zongoraművész, a Haverim zenekar vezetője évek óta megtisztelik fellépéseikkel a Zsidó Kulturális Fesztivált. A zenekar eddig is örömzenét folytatott – még ha a zsidó dallamokba gyakran keserédesség is vegyül –, ám a járvány miatt hosszú kihagyás után a művészek szinte újjászületve várják a koncerteket. Hiszen nem csak a közönségnek van szüksége a szívbéli örömöt nyújtó muzsikaszóra, hanem maguknak a művészeknek is, akiket a közönség szeretete, figyelme és tapsa éltet.

Klein Judit és a Haverim zenkar most tehát nem csak a dalaikkal, hanem még nagyobb szívvel készülnek az új találkozásra, amelyen autentikus zsidó zenei gyökerekből fakadó muzsika szól majd, megbabonázva egy kis keleti és szefárd-ladino dallamkinccsel. A művészek zenei „hidakat” építenek majd a különböző kultúrák, stílusok, muzikális földrészek között, sőt, a mostani koncerten olyan szám is elhangzik, amely a hagyományos zsidó zene és a mai modern, swinges hangzás között épít hidat.

A zenekar tagjai:
Klein Judit – ének; Neumark Zoltán – zongora; Nagy Péter – klarinét;
Mezei Gábor – harmonika; Fehér Ernő – nagybőgő; Zsoldos Gábor – dob

További ajánlataink


Eros Ramazzotti megkérdőjelezhetetlenül az egyik legsikeresebb előadó olyan dalokkal, amelyek beleírták magukat az olasz zenei törénelembe és a világ minden…

Ákos és zenekara a 6. alkalommal Győrben az Audi Arénában zárja a 2022-es turnéját.

"Ha a Fesztiválzenekar programján Haydn és Mozart műveit látja, a rutinos zenehallgató már tudja: Takács-Nagy Gábor ismét feledhetetlen koncertre készül.…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!