Program


Toborzó • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Toborzó • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Több mint húsz évvel ezelőtt Cseh Tamás Katonadalok című lemezével állított felejthetetlen emléket valamikori dédapáinknak, azoknak a magyar katonáknak, akik a hazáért, a közös eszméért adták fiatal életüket, vérüket.  több...

Aktuális előadások



A zene és a dal fennmarad a közös emlékezetben, ám a tánc csak mint egy letűnt emlék kavarog a múlt messzeségében, az eltűnt idők hús-vér embereinek mozdulataiban. Toborzó című műsorunkban mi most újra felidézzük ezeket a mozdulatokat, a régmúlt üzeneteit, és fejet hajtunk azok előtt a magyar huszárok, katonák, bakák előtt, akik életüket adták a nemzetért, akik védték a magyar hazát és ezzel követendő példát mutattak minden nemzedéknek.

 

 

Előadja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara, valamint a Honvéd Férfikar

 

Díszlet: Tóth Kázmér (Somogyi Győző huszárgrafikái alapján)

Jelmez: Zs. Vincze Zsuzsa

Zenei szerkesztők: Papp István Gázsa, Takács Ádám, D. Tóth Sándor

Koreográfusok: Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa, Sánta Gergő, Tókos Attila

A műsorban elhangoznak Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Karai József kórusművei, valamint Vivaldi zeneművének egy részlete.

Hangfelvételről Cseh Tamás: Katonadalok című lemezének zenei részletei hallhatóak.

 

Társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa Harangozó-díjas, érdemes művész

Rendező: Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész

 

Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg.

További ajánlataink


Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!