Program


Volkova Sisters, Terra Profonda

Volkova Sisters, Terra Profonda

A Volkova Sisterst 4 éve indította el Sándor Dániel, Berger Dalma és Kovács Gergely, mely jelenlegi felállásában Vangel Tiborral kiegészülve lép színpadra.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. december 1. szombat, 20:00

A csapat első Ep-jének (Venus Robot) promó turnéját az USA-ban kezdte 2011-ben, majd 2013-ban Londonba költöztek. Több magyar filmhez és sorozathoz adták dalaikat (például a Mundruczó Kornél által rendezett Fehér Istenhez, amiben egy rövid jelenet erejéig meg is jelennek). Első nagylemezük, a Blood Shapes This Faith tavaly nyáron jelent meg, saját kiadásban, melynek disztribúcióját a neves angliai Rough Trade vállalta magára. Jelenleg második nagylemezükön dolgoznak.
 
A Terra Profonda zenekar 2012 szeptemberében állt össze Budapesten. Látomásos szövegek köré csavarodó, sokszor repetitív, az amerikai blues, máskor a szabadzene határain megszólaló drámai szerzemények születnek a hármasfogat műhelyében, melyek improvizatív jellegük ellenére hagyományos értelemben vett dalok. Ahogyan a zenekar neve is sugallja, a zene fontos eleme a föld, a föld-közeli megszólalás. Mivel az élő előadások sokkal inkább hasonlítanak egyfajta három szereplős tematikus zenefolyamhoz, színházi perfomance-hoz, mint zenei koncertekhez, talán a drámai blues a leghelytállóbb körülírása a trió muzsikájának. A dalokban többek között szerelemtől elnyűtt matrózok, riadt lovak, sebhelyes, eldurvult vándorok, rossz, ideges kelet-európai családfők veselkednek neki az éjszakának. S mint lepkék a kifeszített vásznon, mind a Terra Profonda világában rajzanak.

Kiss Krisztián - koboz, tenorszaxofon, ír buzuki / koboz, tenor sax, irish bouzouki
Szabó Mátyás - gitár, basszusgitár / guitar, bass guitar
Lo Buglio Vincenzo - ének / vocals

Ajánlatunk


Vincze Balázs művészeti vezető, rendező-koreográfus jól ismeri a polgári színházi hagyományokat kedvelő táncrajongók ízlését, kiválóan alkalmaz táncszínpadra ismert és közkedvelt irodalmi klasszikusokat. Nagyszerű arányérzékkel teszi követhetővé a cselekményt a tánc nyelvén. Klasszikus alapokra épülő kortárs koreográfiája különleges és látványos, szakmailag magas színvonalú, mégis befogadható és közönségbarát.

További ajánlataink


Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!