Karinthy Színház

Karinthy Színház

A Karinthy Színház még jóval a rendszerváltás előtt alakult, vállalkozásként. Úttörő tevékenysége, Buda egyetlen folyamatosan játszó, önálló kőszínházaként, a színházi struktúraváltás egyik példája is, mely ma már sajátos szellemiséget hordozó színházi műhellyé válva mind a szakma és a kritika, mind a közönség támogatását élvezi. A Hököm Színpad néven létrejövő új színházi forma, a régóta vágyott és addig vajúdó színházi struktúraváltás első hírnöke lett. 1988-ban jelentős fordulat történt a színház életében. Nevüket Karinthy Színházra változtatva elfoglalták azóta is működő XI. kerületi helységüket, a volt Haladás mozi épületét a Bartók Béla út 130. alatt. A helység felújítását a vállalkozás maga finanszírozta, jelentős bankkölcsönt vállalva és megtermelve az évek során. Így lett Budának saját, folyamatosan játszó, új kőszínháza.

Nevéhez méltón, természetesen rendszeresen játszik Karinthy műveket: Gőz, Gellérthegyi álmok, Bösendorfer, Dunakanyar, illetve: Bűvös szék, Visszakérem az iskolapénzt, Tanár úr, kérem! stb. Kiemelkedő hatása volt Karinthy Márton: Korai fagy / az ismert film nyomán / készült színpadi játékának, amely korunk pestiséről, az AIDS-ről szólt, katartikus hatást, nagy társadalmi visszhangot kiváltva.

A Karinthy Színház rendszeresen hív meg vendégrendezőket, helyet biztosít más együttesek bemutatkozásának is, ezzel is színesítve művészi palettáját.

HASZNOS INFORMÁCIÓK: A Karinthy Színház pénztárában, hétfőtől-péntekig 14-19 óráig, és hétvégén előadás napokon 14 órától az előadás szünetéig. Megközelíthetőség: BUDA NÉPSZERŰ SZÍNHÁZA megközelíthető, a 49-es és a 19-es villamossal, a Móricz Zsigmond körtértől a harmadik megálló a Kelenföldi Pályaudvar felé, a Bartók Béla úton. JÓ PARKOLÁSI LEHETŐSÉG!

Fortsæt Bartók Béla út 130. , 1113 Budapest

68 events


Nagyszínpad új

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.