Wszystkie kat.

tytułów: 23


BUDAPEST KLEZMER BAND 30 éves jubileumi és lemezbemutató koncert Kup bilet
13 Wydarzenie

2020-ban 30 évesek lettünk. A jubileumi évfordulónkra nagy terveink voltak, szerettünk volna budapesti nagykoncerten és nemzetközi fellépésen is együtt ünnepelni közönségünkkel. Bár az élet alaposan átírta a forgatókönyvünket, a klezmer zene rajongóinak és három évtizede kitartóan velünk együtt szórakozó barátainknak elkészítettük ezt az albumot.

Gáspár Károly Trió - Lemezbemutató Kup bilet
13 Wydarzenie

Idén megjelent a trió harmadik albuma, Philosophy címmel a Tom Tom Recordsnál, amelyen – az előző két lemez vonulatát követve – romantikus és esztétizáló muzsikát hallhatunk a klasszikus zene hatásaival fűszerezve. A korongon hat Gáspár Károly-kompozíció mellett két jazz standard csendül fel, az I Fall in Love Too Easily, valamint az Emily.

Ferenczi György és az Első Pesti Rackák - Nemcsak Jazz Klub Kup bilet
13 Wydarzenie

A Rackajam együttes műsorában összeolvad a magyar kultúra,és a forradalom tisztelete. Így fér össze a kalotaszegi hajnali Petőfi,és Gérecz Attila verseivel, Hendrix zenéjével. A rendkívül energikus produkció mosolya bearanyozza a velük töltött tartalmas,és forradalmi költők verseiben gazdag estét.

Balázs Elemér Group: Magyar Népdalok Kup bilet
13 Wydarzenie

A Balázs Elemér Group Magyarország egyik legnépszerűbb jazz-zenekara, melyet anemzetközileg is széles körben elismert jazzdobos, Balázs Elemér alapított 2000-ben. A zenekar, amelynek tagjai a magyar jazz élvonalához tartoznak, megalakulása óta jelentős hazai eredményeket ért el (Fonogram díj – 2005); továbbá nagy sikerrel szerepelt több tekintélyes európai jazzfesztiválon is (pl.: Bécs, London, Berlin, Hága, Prága, Pozsony,Skopje, Róma, Oslo, Glasgow, London, Madrid).

Banai Szilárd Trió koncertje Kup bilet
13 Wydarzenie

JazzPéntek Banai Szilárd - Kovács Zoltán - Soós Márton Időpont: 2020. november 20. 19.00 Helyszín: Kossuth Művelődési Központ Kamaraterme Belépőjegy: elővételben 1.900 | helyszínen 2.400 Jegyinformáció: Kossuth Művelődési Központ Jegypénztár 2700 Cegléd, Kossuth Tér 5/A H-P.: 10.00-18.00 Telefon: +36 53 505 041 https://cegledikultura.jegy.hu/ Az esemény az NKA Hangfoglaló program támogatásával valósul meg.

Budapest Ragtime Band - Nemcsak Jazz Klub Kup bilet
13 Wydarzenie

A 40 éves Budapest Ragtime Band a 80-as évek óta nagy sikerrel tartja életben a múlt század fordulójának népszerű amerikai zenéjét. Virtuóz hangszerszólók, klasszikus zenei átiratok, ismert dallamok és operák humoros átdolgozásai, valamint jazz és dixieland standardok alkotják a repertoárt, egyedülálló hidat képezve több zenei műfaj között.

Cziffra Fesztivál - Bárest: Hot Jazz Band, Sárközy Lajos és zenekara Kup bilet
13 Wydarzenie

A 2021. június 1. kedd 19:00 órára meghirdetett Bárest című kulturális esemény új időpontban kerül megrendezésre. Az Önök biztonsága érdekében az esemény korlátozott nézőszám mellett látogatható, valamint rendhagyó módon -a koronavírus miatti hatályos jogszabályok értelmében- a rendezvényen táncra ezúttal nem lesz lehetőség, emiatt csökkentettük a jegyárakat.

Brass On Brass Dixieland - PEPITA100 Kup bilet
13 Wydarzenie

Pepita Oroszlán Zenés Estek. Belvárosi Dixieland őrület az ősz köszöntésére.

Zsámbéki Nyári Színház - Dalok egy zongorával, Dés László egyzongorás estje Kup bilet
13 Wydarzenie

"..most valami olyasmivel próbálkozom, amit még sohasem csináltam. Úgy megmutatni a dalaimat, ahogy megszülettek, a maguk egyszerűségében, líraiságában.." /Dés László/

XXI. „Jazz és a Bor” fesztiválja - I. nap Kup bilet
13 Wydarzenie

XXI. „Jazz és a Bor fesztiválja” egyedi színfolt a Balaton déli partján. Balatonboglár Város kiemelt rendezvénye. Nyáron, fesztivál keretek közepette csempésszük a nyaraló vendégek életébe ezt az igényes műfajt.

XXI. „Jazz és a Bor” fesztiválja - 4 napos bérlet Kup bilet
13 Wydarzenie

XXI. „Jazz és a Bor fesztiválja” egyedi színfolt a Balaton déli partján. Balatonboglár Város kiemelt rendezvénye. Nyáron, fesztivál keretek közepette csempésszük a nyaraló vendégek életébe ezt az igényes műfajt.

XXI. „Jazz és a Bor” fesztiválja - II. nap Kup bilet
13 Wydarzenie

XXI. „Jazz és a Bor fesztiválja” egyedi színfolt a Balaton déli partján. Balatonboglár Város kiemelt rendezvénye. Nyáron, fesztivál keretek közepette csempésszük a nyaraló vendégek életébe ezt az igényes műfajt.

XXI. „Jazz és a Bor” fesztiválja - IV. nap Kup bilet
13 Wydarzenie

XXI. „Jazz és a Bor fesztiválja” egyedi színfolt a Balaton déli partján. Balatonboglár Város kiemelt rendezvénye. Nyáron, fesztivál keretek közepette csempésszük a nyaraló vendégek életébe ezt az igényes műfajt.

Different Dimension - STANLEY JORDAN QUARTET koncert Kup bilet
13 Wydarzenie

Stanley Jordan igazi kaméleon: nyitottság, képzelőerő, sokoldalúság jellemzi. A különleges, nyolcujjas „tapping” technikájáról ismert gitáros pályája. Klasszikus művek merész feldolgozásai, popslágerek kapcsán tett felfedezések, vagy éppen a jazz határait feszegető, ultramodern improvizációk révén újra és újra lenyűgözi közönségét.

SopronDrum - David Sanborn Acoustic Band Kup bilet
13 Wydarzenie

David Sanborn, a pop, az R&B és a crossover zenészek legbefolyásosabb szaxofonjátékosa hat Grammy-díjat nyert eddig és 75. születésnapja alkalmából indul turnéra.

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!