Koncert, muzyka

Nasza oferta


Bródy János a mai napig hűséges maradt önmagához: nyolc önálló nagylemez és aktualitásukat ma sem vesztő, örökzöld dalok bizonyítják, hogy szerzői és előadói tehetségével hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait. A könnyűzene gyorsan forgó színpadán a legendás művész megmaradt örök Tininek, aki dalokba fordult költészetével elvarázsolja, s a rá jellemző iróniával kijózanítja a szebb és igazságosabb világról álmodókat.

A kivételes tehetségű Lindsey Stirling elképesztő sikerű turnéival már többször meghódította a világot és közte a magyar rajongókat is. Sokak örömére a 2019-es európai koncertkörútja keretében, október 7-én a Papp László Budapest Sportarénába is visszatér.

KÖRSZÍNPADOS ARÉNA TURNÉ

Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

A még mindig csupán harminckét esztendős grúz csodazongorista, Khatia Buniatishvili közel egy évtizede a Concerto Budapest visszatérő vendége, s egyszersmind a hazai koncertközönség egyik nagy kedvence. Ezúttal Rachmaninov 3. zongoraversenyének szólistája lesz: a minden túlzás nélkül megannyi zongorista által rettegett versenymű épp ilyen kirobbanó energiájú és páratlan technikai tudású előadók számára készült 1908-1909-ben.

Plácido Domingo első alkalommal Szegeden! A világszerte ünnepelt művész koncertje a Dél-Alföld legnagyobb rendezvényközpontjának, a szegedi Szent Gellért Fórum ifjúsági és sportcentrum első és egyben nyitó eseménye.

A koncertek, annyira valósághűek, amennyire csak lehetnek. Egy valódi Bohém rapszódia. Freddie él! Egy pop legenda visszatért közénk!" - The People

A hétfői „Cathedral Organ Concerts” az egyetlen hangversenysorozat a Szent István Bazilikában, amelyen a Bazilika világhírű műemlék Angster-orgonáját hallhatják a hangversenyek látogatói.

A Zságer Balázs vezette Žagar megalkuvás nélkül, bátran járja saját útját és inspiráló, felemelő világot teremt közönségének.

2000-2020: 20 YEARS CHALLENGE!  Geszti Péter, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Behumi Dóri, Dés Lászlóval és az eredeti zenekarral

Szuperkoncert a „diszkókirálynővel” 2019. október 18-án a SYMA Csarnokban!

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!