Theater

2050 Programm


HUPLI ! leider ausverkauft
13 Veranstaltung

Az előadás helyszíne: Stúdió színpad
Érkezés a Színházpark felöli művészbejárón

Országjáró Mátyás király Ticketkauf
13 Veranstaltung

Igazi családi színház, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Az előadást az Újszínház Helyey László emlékének ajánlja.

Talpuk alatt • Duna Táncműhely - Káva - NTSZ Ticketkauf
13 Veranstaltung

2014-ben a Nemzeti Táncszínházban három komplex táncszínházi nevelési előadás valósult meg. (Horda2, 2014; Igaz Történet Alapján, 2016; Talpuk alatt, 2018). Mind a három előadás az ún. DTIE /dance theatre in education/ alapmódszertanát felhasználva alakította ki a foglalkozásokat, különböző korosztályok számára. Az előadásokra érkezők nemcsak nézői, de résztvevői és alakítói is az egyes előadásoknak.
A jubileum alkalmából a Talpuk alatt című interaktív előadásra, ezúttal a felnőtt közönséget várjuk.

Derzsi György önálló estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Emlékszik még Sárdy Jánosra? És a nagymamája?

Mondjad, Atikám! Ticketkauf
13 Veranstaltung

Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne.

Arany János: Toldi - Forte Társulat Ticketkauf
13 Veranstaltung

Arany János: Toldi
Forte Társulat


MÚVILÁV majdnem, mint a filmeken Ticketkauf
13 Veranstaltung

Romantikus - zenés vígjáték

Rimini Protokoll (DE): Európa házhoz megy - Színházi társasjáték a nappalidban Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az előadások magánlakásokokban kerülnek megrendezésre. Pontos helyszínről a résztvevőket emailben értesítjük.

23/24 Még egyszer, veled, ugyanitt tp. Ticketkauf
13 Veranstaltung

Vándor Éva és Harmath Imre színművészek számára pikáns helyzetet teremt Bernard Slade darabja, hiszen a magánéletükben már több évtizede házasok, a színpadon ugyanakkor egy régóta fenntartott, világtól elrejtett szeretői viszony titkait tárják elénk.

Capa, a világhírű fotós Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy sármos pesti nőcsábász története.

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül Ticketkauf
13 Veranstaltung

Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe- ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása.

Bemutató - MELINDA • Badora Társulat Ticketkauf
13 Veranstaltung

Melinda álmodott egy Hazáról, ahol békében élhet. Ahonnan nem kell gyerekként elmenekülnie a két bátyjával, mint kislányként a szülőhazájából, Spanyolországból, azért, mert veszélyben az élete. Azt hitte, hogy Magyarhonban megtalálta azt a hazát, ahol soha többé nem kell félnie.
Melinda tévedett.

Spiró György: Szappanopera Ticketkauf
13 Veranstaltung

Habár remekmű, nem véletlen, hogy eddig csupán kétszer mutatták be. Zavarba hozza a nézőt, mert olyan tabukat tör meg, melyekről még baráti társaságban is csak óvatosan merünk beszélni. Ha egyáltalán merünk. Mert a mű valós és vélt érzékenységeket sérthet: szókimondó, de nem didaktikus.

Lölöland Lájv Acoustic Ticketkauf
13 Veranstaltung

Lölöland c. előadásunk színészei éneklik az előadás dalait. Köszönjük, ha a jegyek megvásárlásával támogatják színházunk működését!

Rimini Protokoll (DE): Home Visit Europe, Participatory performance in your living room Ticketkauf
13 Veranstaltung

The performances will take place in private apartments. Participants will be informed personally of the exact location.

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik Ticketkauf
13 Veranstaltung

Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel és imádnivaló karakterekkel.

Marius von Mayenburg: Perplex - Szkéné/Exit Generáció Ticketkauf
13 Veranstaltung

Marius von Mayenburg kortárs német rendező-drámaíró 2010-ben írt műve először kerül Magyarországon bemutatásra.

Budapesti bemutató - Fekete hattyú • Szegedi Kortárs Balett leider ausverkauft
13 Veranstaltung

A hattyúk tava alapeszméje a "jó győzelme a rossz, a fényé a sötétség fölött".

Hádész - Látomások az Alvilágból Ticketkauf
13 Veranstaltung

HÁDÉSZ - Látomások az Alvilágból
monodráma, 90 perc

írta, rendezte, játssza: Formanek Csaba
fény: Lakatos Dániel

Göndör László / Katona Éva: Nagymamával álmodtam Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Nagymamával álmodtam egy különleges harmadik-generációs trauma-feldolgozást segítő, mégis sok humorral átitatott színházi stand up / monodráma. Az előadás azt az egy hónapot mutatja be, amelyben a 35 éves főszereplő, Göndör László - a pandémia valamint önismereti válsága kellős közepén - összeköltözött a 97 éves holokauszt- túlélő nagymamájával.

Pletykafészek - Veres1 Színház előadása Ticketkauf
13 Veranstaltung

Neil Simon: Pletykafészek
bohózat két részben
Fordította: DEBRECZENI JÚLIA

Mindenki megvan? Dr. Angster Mária színházi családállítás estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Elfogadni, hogy úgy volt, ahogy volt, azaz az történt az életünkben eddig, ami történt, nehéz lelki munka. Talán az segíthet, ha megértjük, miért volt valami úgy, ahogy volt, vagy miért volt valaki olyan, amilyen volt, miért viselkedett és élt úgy, hogy azzal a hozzátartozóinak, partnereinek fájdalmat okozzon.

Csoportterápia Ticketkauf
13 Veranstaltung

A reménytelen kísérletű önkibogozások csoportosan elkövetett marhasággal fajulnak, így mindez receptre felírható vígjátékot eredményez – a nézők számára.

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!