Weiteres, Weiteres

63 Programm


A Pink Floyd – avantgárd és klasszikus Ticketkauf
13 Veranstaltung

Gimesy Péter művészettörténész rocktörténeti előadás-sorozata

Szeánsz (Necromancy) - dokumentarista VR-performansz leider ausverkauft
13 Veranstaltung

A program időtartama 30 perc.

Fél óránként két fő vehet részt a programokon.

Jakupcsek Gabriella:A napos B oldal Ticketkauf
13 Veranstaltung

A népszerű televíziós műsorvezető sikerkönyvéről szóló beszélgetésében betekintést enged személyes gondolataiba, megosztja tapasztalatait a változókorról, valamint a fiatalság mégsem annyira fájó elmúlásáról. Az előadás végén a közönségtalálkozón lehetőséged lesz közös fotó készítésére, könyvvásárlásra és dedikálásra is.

Egy életem: Szinetár Dóra Ticketkauf
13 Veranstaltung

11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.

Tango Sabor - Örök érzések tánca Ticketkauf
13 Veranstaltung

„A tangó nem olyan, mint az élet, a tangó maga az élet.”

Arcjóga workshop Ticketkauf
13 Veranstaltung

Arcjóga workshop
Hozd formába az arcod!

Kérész Művek 81. - Hasítunk Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kérész Művek 81 - Hasítunk
A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

Horváth Péter versmondó estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Versek és szövegek az álmokról és a valóságról, a múltról és a jelenről..

„Itthon vagyunk…” – Terézvárosi szöveggyűjtemény Ticketkauf
13 Veranstaltung

Irodalmi és színházi est Fehér Renátóval, Tasnádi Istvánnal, Vidovszky Györggyel és a Kolibri Színházzal

Karaoke est Ticketkauf
13 Veranstaltung

 A tökéletes hangnál nálunk fontosabb a hangulat!

Ismerős? Vendég: Stahl Judit Ticketkauf
13 Veranstaltung

Beszélgetős sorozat a művészvilágból és közéletből ismert személyiségekkel
Vendég: STAHL JUDIT
televíziós műsorvezető, üzletasszony

Találkozások - Házigazda: Veiszer Alinda Ticketkauf
13 Veranstaltung

Állami támogatás nélkül gyártották le a Landerer – jelenetet, amit több százezren néztek meg idén márciusban az interneten. Évek óta együtt dolgoznak, és építik Magyarország Kedvenc Műsorát a youtube-on. Barátok és pályatársak. Rainer- Micsinyei Nóra, Janklovics Péter és Lengyel Tamás lesznek Veiszer Alinda beszélgetőtársai.

Hang-Fonó Népdalműhely Ticketkauf
13 Veranstaltung

Ahol énekelnek, ott béke van. Rég tudjuk, hogy a közösségi éneklésnek megtartó ereje van és a saját hang használata gyógyító rezgéseket, építő folyamatokat képes elindítani testben és lélekben egyaránt. 

Hatker hatkor: Színházak Terézvárosban Ticketkauf
13 Veranstaltung

Színházak Terézvárosban
Előadó: Katona Csaba történész

Muzikális bestiák – Bősze Ádám zenetörténész rémes előadás-sorozata leider ausverkauft
13 Veranstaltung

A zenetörténet legendás lényeiről hallhatunk a zenetörténész legújabb, kilencrészes sorozatában. Manókról, tündérekről, gonosz és jó szándékú bestiákról, az ókortól napjainkig megírt alkotásokban megjelenő fenevadakról, tüneményes jelenségekről. Operák fő- és mellékszereplői, szimfonikus művek ihletői, varázslatos kreatúrák ők, akik – ha úgy hozza a sors – a való világban is megjelennek.

Az óceánátkeléstől a Déli-sarkig - Rakonczay Gábor élménybeszámolója Ticketkauf
13 Veranstaltung

„A legmerészebb álmok is megvalósíthatóvá válnak, ha érdemben és minőségben teszünk értük..., mert mindannyiunk feladata átkelni önmagunk óceánján.”

Juhász Anna Irodalmi Szalon #158 Ticketkauf
13 Veranstaltung

IRODALMI SZALON #158
"kis bottal a porba" – RADNÓTI 115
2024. MÁJUS 15. 19.00 – Hegyvidéki Kulturális Szalon

Szószólók // Csepella Olivér (Csaknekedkislány) Ticketkauf
13 Veranstaltung

Házigazda: Hegyi György
Másfél óra zene és beszélgetés a magyar könnyűzene nagyjaival. Nem csak beszélünk a dalszerzésről, de meg is mutatjuk! Általában sikerül, mert hiszünk a dalban és az élő zenében

True Colors - True Show Must Go On! Ticketkauf
13 Veranstaltung

2023. december 30-án egy éves születésnapját ünnepelte a KIOSK Budapest társulata, és az sem kérdés, hogy a show-nak mennie kell tovább. Kedves Vendégeink, ezennel meghirdetjük a 2024-es, tavaszi dátumokat, március 23-án és április 20-án valamint május 18-án szeretettel várunk benneteket a True Colors show csodálatos világába.

Pass Andrea: Eltűnő ingerek Ticketkauf
13 Veranstaltung

„Hogy lehet halálhírt hitelesen közölni színpadon? Betegségről, szeretteink haláláról nem könnyű fogalmazni. A téma epikus, bár hordoz magában abszurditást és szürrealitást, ami segíthet. Viszont túl személyes. Miért terhelném ezzel a közönséget? Tisztázom magamban, miért is akarom ezt színpadra állítani.

Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték és Pinceséta a Törley pincészetben leider ausverkauft
13 Veranstaltung

Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték

Van 32 lapunk, épp, mint egy pakli magyar kártyában. A kártyák mindegyikén egy-egy szó, félmondat: valami, ami talán az életfordulókat jelöli, vagy csak hangulatot, állatot, égitestet.

Kell-e beszélni a művészetről, vagy a művek „magukért beszélnek”? Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kell-e beszélni a művészetről, vagy a művek „magukért beszélnek”?

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!