Umelec

Imre Aradi
2

Imre Aradi

Narodenie: 1985. szeptember. 3., Tatabánya

Színész.

A tatabányai Árpád Gimnáziumban 2004-ben érettségiztem. A középiskolai tanulmányaim alatt folyamatosan részt vettem a Diákszínpad munkájában, de érdeklődésem a színházművészet iránt már sokkal korábban kialakult. Színi pályafutásom 1996-ban gyermekszereplőként indult a tatabányai Jászai Mari Színházban, majd az Arany 10 Színház Musical Stúdiójában, később a ZZ Musical…

 Viac

Aktuálne programy

Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Színész.

A tatabányai Árpád Gimnáziumban 2004-ben érettségiztem. A középiskolai tanulmányaim alatt folyamatosan részt vettem a Diákszínpad munkájában, de érdeklődésem a színházművészet iránt már sokkal korábban kialakult. Színi pályafutásom 1996-ban gyermekszereplőként indult a tatabányai Jászai Mari Színházban, majd az Arany 10 Színház Musical Stúdiójában, később a ZZ Musical Stúdióban képeztem magam. Ezt követően játszottam a Piccolo Színház illetve a Rock és Musical Színház előadásaiban. Pályakezdőként ez idő alatt Zubornyák Zoltán, Fincza Erika, Bakó Gábor, Stefanidu Janula, Miklós Tibor és Nagy Anikó tanítványa voltam.

A Pesti Magyar Színiakadémiára 2005-ben nyertem felvételt, amit sikeresen elvégeztem. Osztályvezető tanáraim: Huszár László és Sipos Imre színművészek.

Még utolsó évesként bekerültem a Társulat című zenés tehetségkutató műsorba, ahol a döntőig jutottam, így lehettem benne a 25 éves jubileumi István, a király előadásban, amit több mint ötvenszer játszottunk. Majd egy évadot a szolnoki Szigligeti Színháznál töltöttem, míg végül elértem a kecskeméti Katona József Színházba, ahol immár negyedik éve vagyok társulati tag és a jövőben is számítanak rám.

Színiakadémiai tanulmányaim mellett közreműködött a Magyar Színház alábbi előadásaiban:

Szabó Magda – Bereményi Géza: Az Ajtó,
Wassermann – Leigh – Darion: La Mancha lovagja,
Hubay Miklós: Késdobálók
Huszka Jenő-Martos Ferenc: Bob herceg,
Lerner-Loewe: My Fair Lady,
Moličre: Tartuffe,
Rejtő Jenő: A néma revolverek városa,
Offenbach: Orfeusz az alvilágban,
Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó,
Szörényi-Bródy: István, a király
A Magyar Színházban játszott szerepeim:
LEGÉNY (Tamási Áron: Ábel),
AZ APÁT (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete)

Vizsgaelőadásai:

A FÉRJ (Kornis Mihály: Körmagyar),
TAYLOR (Somerset Maugham: Imádok férjhez menni),
GEROGE HAVERSTICK (Tennessee Wiliams: Amíg összeszoknak),

Televíziós szereplései:

A TÁRSULAT ( Magyar Televízió )
Ciki 1,2 ( Duna Televízió )
Mulat a Társulat ( Magyar Televízió )

Fontosabb szerepei:

NYILAS MISI ( Móricz – Kocsák – Miklós : Légy jó mindhalálig ), tatabányai Jászai Mari Színház
MERCUTIO ( Shakespeare: Rómeo és Júlia ), tatabányai Jászai Mari Színház
ASER, GÁD ( Webber-Rice: József és a színes szélesvásznú álomkabát ), tatabányai Jászai Mari Színház
FIÚ ( Déry-Presser-Pós: Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról ), tatabányai Jászai Mari Színház
GUSZTÁV, PROFESSZOR, KUNZ ( Kastner-Benda-Zubornyák: Emil és a detektívek ), tatabányai Jászai Mari Színház
NEMECSEK, BARABÁS ( Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk ), tatabányai Jászai Mari Színház
KAMASZ ( Szophoklesz: Antigoné ), tatabányai Jászai Mari Színház
MATRÓZ ( Deval – Szenes – Nádas: A potyautas ), tatabányai Jászai Mari Színház
KUTYA ( Meaterlinck: A kék madár ), tatabányai Jászai Mari Színház
CHERUBIN ( Beaumarchais: Figaro házassága ), tatabányai Jászai Mari Színház
BIZTOSKEZŰ DÖRZSÖLT ( Dickens – Bart: Oliver! ), tatai Petőfi Sándor Művelődési Ház
ROLF GRUBER ( Lindsay – Crouse – Rodgers – Hammerstein: A muzsika hangja ), tatabányai Közművelődés Háza
PÉTER APOSTOL ( Webber: Jézus Krisztus Szupersztár ), budapesti Piccolo Színház
RENDŐR, HŐNIGH, BRUNNER, VÁRKONYI ( Miklós Tibor: Ilyenek voltunk ), budapesti Piccolo Színház
LEGÉNY ( Tamási Áron: Ábel ) , Pesti Magyar Színház
AZ APÁT ( Anouilh : Becket, avagy Isten becsülete ), Pesti Magyar Színház
A FÉRJ ( Kornis Mihály: Körmagyar ), Pesti Magyar Színház
TAYLOR ( Somerset Maugham: Imádok férjhez menni ), Pesti Magyar Színház
GEORGE HAVERSTICK ( Tennessee Williams: Amíg összeszoknak ), Pesti Magyar Színház
VECELLIN, PÁZMÁNY, HONT ( Szörényi – Bródy: István, a király ), Társulat
TYBALT ( Shakespeare : Romeo és Júlia ), szolnoki Szigligeti Színház
WILLIAMS ÁPOLÓ ( Ken Kesey – Dale Wassermann: Kakukkfészek ), szolnoki Szigligeti Színház
TÖRÖK JÁNOS ( Móricz – Kocsák – Miklós: Légy jó mindhalálig ), tatabányai Jászai Mari Színház
 
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (Williams ápoló) - 2019/2020
László Miklós - Mohácsi István - Mohácsi János: Illatszertár (Detektív) - 2019/2020
Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról (a bolond Fia) - 2019/2020
Mohácsi János - Mohácsi István - Szigligeti Ede: Liliomfi (Ifj. Schwartz) - 2019/2020
Németh Virág - G. A. Rossini - Wolfgang Amadeus Mozart - Donizetti: Túl az Óperencián (Tökfödő Jónás) - 2018/2019
Szenes Iván - Gádor Béla - Darvas Szilárd - Barabás Tibor - Kerekes János: Állami áruház (Dancs Emil, igazgató kartárs úr) - 2018/2019
Arthur Miller: Az ügynök halála (Howard Wagner) - 2018/2019
Juhász Levente - Galambos Attila - Szente Vajk: A beszélő köntös (A megkenhető Hasszán, Mocsári Ember, Krónikás, Hóhér, Dagadt idegen) - 2018/2019
Molnár Ferenc: A testőr (A hitelező) - 2017/2018
Rómeó és Júlia - Négyhangú Opera (Tenor) - 2017/2018
Bródy János - Szörényi Levente: Kőműves Kelemen (Máté) - 2017/2018
Michael Frayn: Függöny fel! (Tim Allgood, színházi mindenes) - 2017/2018
Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Kaucsiánó Bonifác gróf , Lazarovics Ödön, földbirtokos) - 2017/2018
Németh Virág - Donizetti: A manóvizsga (Majszi) - 2016/2017
Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov) (Iszak Abramovics Vengerovics, Abram Vengerovics fia, egyetemi hallgató) - 2016/2017
Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Építésvezető) - 2016/2017
Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János vitéz (Strázsamester) - 2016/2017
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Iskarióti Júdás) - 2015/2016
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (Bordács) - 2015/2016
Fazekas István: A megvádolt (Dongó) - 2015/2016
Müller Péter Sziámi - Müller Péter - Tolcsvay László: Isten pénze (Fred, Temetkezési vállalkozó ) - 2015/2016
Németh Virág: Borban él az élet (Szereplő) - 2015/2016
Szente Vajk - Illés zenekar: Tied a világ! (Szereplő) - 2015/2016
Németh Virág - G. A. Rossini: És közben szól a dal... (Szrna Zotyó) - 2014/2015
Galambos Attila - Szente Vajk - Bolba Tamás: Csoportterápia (Ervin Iván) - 2014/2015
Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Ibolya Ede, János, házmester) - 2014/2015
Molnár Ferenc: Liliom (Hugó) - 2014/2015
Arisztophanész: Lüszisztraté (Légiós) - 2013/2014
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (Szamuil, Ibrahim szolgája, Márton, komédiás deák, Hencker, ezredes, Monti-Perger Salamon, bankár, Kapuőr a pécsi vár előtt) - 2013/2014
G. A. Rossini: Hamucipőcske
a’la rossini (Ramiro herceg) - 2013/2014
Réczei Tamás: Szabadság kórus (Vitók Pál, Horváth elvtárs, Darvas József, Tartótiszt, Részeg, Fegyőr 1., Kanonok, Százados, Erős) - 2013/2014
Alfred Grünwald - Julius Brammer - Kálmán Imre: Marica grófnő (Kudelka, Cecília inasa) - 2013/2014
Németh Virág: Mátyásmese, avagy hogyan került álruha a királyra? (Szereplő) - 2012/2013
William Shakespeare: A vihar (Adrian) - 2012/2013
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Beppe, (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse) - 2012/2013
Bródy János - Müller Péter - Tolcsvay László: Doctor Herz (Gustavson) - 2012/2013
Németh Virág: Lesz vigasz (Szereplő) - 2012/2013
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Iskarióti Júdás) - 2012/2013
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Beppe, (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse) - 2011/2012
Csiky Gergely: Buborékok (Chupor Aladár) - 2011/2012
William Rowley - Thomas Middleton: Átváltozások (Pedro) - 2011/2012
Galambos Attila - Szemenyei János - Réczei Tamás: Winnetou (Ravasz Hiúz/Kofferkuli) - 2011/2012
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (Étekfogó) - 2011/2012
Lehár Ferenc: A víg özvegy (Raoul Saint Brioche, Camille de Rosillon) - 2011/2012
Miklós Tibor - Kocsák Tibor - Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (Török János) - 2011/2012
Kérek egy álmot (Vödör Ödön, takarító) - 2010/2011
Carlo Goldoni: Hebehurgya hölgyek (Battistino, Pasquina jegyese) - 2010/2011
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Szereplő) - 2010/2011
Karol Wojtyła: Az aranyműves boltja (Kristóf) - 2010/2011
Alain Boublil - Claude-Michel Schönberg: A nyomorultak (Jolly, 1.Munkás, Kocsmás, 3.Rab, Herceg, Polgár, 1. Matróz) - 2010/2011
„Szívemben bomba van” (Szereplő) - 2009/2010
Arthur Miller: Pillantás a hídról (Szomszéd 1, Dokmunkás) - 2009/2010
William Shakespeare: Szentivánéji álom (Vinkli, asztalos, Oroszlán) - 2009/2010
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő (Ló Szerafin) - 2009/2010
Rideg Sándor: Indul a bakterház (Marhakereskedő) - 2009/2010
Grimm testvérek - Kacsóh Pongrác - Zalán Tibor: Csipkerózsika és a fiú (Kamarás) - 2009/2010
Jean Anouilh: Becket vagy Isten becsülete (Az apát) - 2007/2008
Tamási Áron: Ábel (Legény) - 2006/2007
Miklós Tibor: Ilyenek voltunk (Hőnigh Rezső, Brunner Győző, Várkonyi Mátyás, Rendőr I.) - 2004/2005

**A miniszter félrelép

**A miniszter félrelép

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • A hulla
A kétbalkezes varázsló

A kétbalkezes varázsló

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Étekfogó
A kétfejű fenevad

A kétfejű fenevad

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Hercsula, hóhér Pécsett, Hajdar, tatár kán, Savoya
A manóvizsga

A manóvizsga

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Majszi
A manóvizsga

A manóvizsga

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Majszi
A megvádolt

A megvádolt

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dongó
A nyomorultak

A nyomorultak

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Jolly /3.Rab/1.Munkás/1. Matróz/ Kocsmás/Polgár/Herceg/ Ál-Valjean
A Nyomorultak - Szilveszter

A Nyomorultak - Szilveszter

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • 1. Matróz
A revizor

A revizor

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ivan Spekin, postamester
A TESTŐR - Kecskeméti Katona József Színház

A TESTŐR - Kecskeméti Katona József Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
A víg özvegy

A víg özvegy

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Raoul Saint Brioche
A vihar

A vihar

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Adrian
Állami áruház

Állami áruház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dancs Emil, igazgató kartárs úr
Apátlanul

Apátlanul

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Iszak Abramovics Vengerovics, Abram Vengerovics fia, egyetemi hallgató
Átváltozások

Átváltozások

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Pedro
Az Alföld

Az Alföld

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Narrátor
Az aranyműves boltja

Az aranyműves boltja

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kristóf
Az Ég tartja a Földet.

Az Ég tartja a Földet.

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Albert mester
Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • a bolond Fia
Borban él az élet

Borban él az élet

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Feri, Anna szerelme
Buborékok

Buborékok

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Chupor Aladár
Buborékok - Kecskemét VSZF 2012

Buborékok - Kecskemét VSZF 2012

Thália Színház
  • Chupor Aladár
Chioggiai csetepaté

Chioggiai csetepaté

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Beppe, (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse
Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Beppe, (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse
Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Beppe, (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse
Cirkuszhercegnő

Cirkuszhercegnő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Brusovszky; Sergius Wladimir nagyherceg
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Lazarovics Ödön, földbirtokos
Csókos asszony

Csókos asszony

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • János, házmester
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kurrah
Csoportterápia

Csoportterápia

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Ervin Iván
Csoportterápia

Csoportterápia

Szarvasi Vízi Színház
  • Ervin Iván
Csoportterápia

Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ervin Iván
Csoportterápia

Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ervin Iván
Csoportterápia

Csoportterápia

Móricz Zsigmond Színház
  • Ervi István
Csoportterápia

Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ervin Iván
CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház

CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Ervin Iván
Doctor Herz

Doctor Herz

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Gandhi
Dorottya

Dorottya

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Bordács
Dunakanyar, Gellérthegyi álmok - Kecskemét Katona József Nemzeti Színház előadása

Dunakanyar, Gellérthegyi álmok - Kecskemét Katona József Nemzeti Színház előadása

Karinthy Színház
  • Férfi / DUNAKANYAR
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Robicsek
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Robicsek
És közben szól a dal

És közben szól a dal

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • SZRNA ZOTYÓ
És közben szól a dal...

És közben szól a dal...

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Függöny fel!

Függöny fel!

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tim Allgood, színházi mindenes
Függöny fel!

Függöny fel!

Szarvasi Vízi Színház
  • Tim Allgood
Gellérthegyi álmok /  Dunakanyar

Gellérthegyi álmok / Dunakanyar

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Férfi
Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Beppe, fiatalember, Toni öccse
Hamucipőcske

Hamucipőcske

Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Hebehurgya hölgyek

Hebehurgya hölgyek

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Battistino, Pasquina jegyese
Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház

Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Battistino, Pasquina jegyese
Illatszertár

Illatszertár

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Detektív
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Marhakereskedő
Isten pénze

Isten pénze

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Fred, Temetkezési vállalkozó
István, a király

István, a király

Csiky Gergely Színház
  • Vecellin, seregfőparancsnok, Pázmány, német lovag
István, a király (A Társulat)

István, a király (A Társulat)

Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei
  • Vecellin, seregfőparancsnok
János vitéz

János vitéz

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Strázsamester
János vitéz

János vitéz

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Strázsamester
JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben -  A kecskeméti Katona József Színház előadása

JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben - A kecskeméti Katona József Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Strázsamester
Kérek egy álmot

Kérek egy álmot

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Vödör Ödön, takarító
Látod, ez a szerelem...

Látod, ez a szerelem...

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Fellépő művész
Lázár Ervin: A négyszögletű kerekerdő

Lázár Ervin: A négyszögletű kerekerdő

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Ló Szerafin
Légy jó mindhalálig

Légy jó mindhalálig

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Valkay tanár úr
Lehár Ferenc: LUXEMBURG GRÓFJA

Lehár Ferenc: LUXEMBURG GRÓFJA

Margitszigeti Színház
  • Jacques, az apacs
Lesz vigasz?

Lesz vigasz?

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Lesz vigasz?

Lesz vigasz?

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Lüszisztraté

Lüszisztraté

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Férfi
Luxemburg grófja

Luxemburg grófja

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Jacques, az apacs
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Építésvezető
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Építésvezető
Marica grófnő

Marica grófnő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kudelka, Cecília inasa
Mátyásmese

Mátyásmese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Meddig él egy fa? - Örkény 100

Meddig él egy fa? - Örkény 100

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig

Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig

Jászai Mari Színház, Népház
  • Török János

Négyszögletű kerekerdő

Négyszögletű kerekerdő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ló Szerafin
Négyszögletű kerekerdő

Négyszögletű kerekerdő

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Ló Szerafin
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dokmunkás, Szomszéd 1
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dokmunkás, Szomszéd 1
Pillantás a hídról-Nagyszínház

Pillantás a hídról-Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dokmunkás, szomszéd 1
Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU

Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Ravasz Hiúz/Kofferkuli
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Péter, Júlia dajkájának szolgája
Sorsjáték

Sorsjáték

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Battistino, Pasquina jegyese
Szabadság kórus

Szabadság kórus

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Patrik atya, Erős, Százados, Kanonok, Fegyőr 1., Kőfaragó, Részeg, Tartótiszt, Vitók Pál, Darvas József, Horváth elvtárs
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Vinkli, asztalos közjátékban Oroszlán
Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical

Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical

Margitszigeti Színház
  • ALBERT MESTER
Szívemben bomba van

Szívemben bomba van

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Tied a világ

Tied a világ

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Tied a világ!

Tied a világ!

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
TIED A VILÁG! - Kecskeméti Katona József Színház

TIED A VILÁG! - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Herec/čka
Tigris és hiéna

Tigris és hiéna

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Sülülü, udvari bolond
Tombol az erény

Tombol az erény

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • JULES
Tombol az erény

Tombol az erény

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • JULES
UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté

UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Beppe, (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse
UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek

UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Battistino, Pasquina jegyese
UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia

UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ervin Iván
UDVARSZÍNHÁZ-Szívemben bomba van

UDVARSZÍNHÁZ-Szívemben bomba van

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Újvilág passió

Újvilág passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Iskarióti Júdás
Újvilág Passió

Újvilág Passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Iskarióti Júdás
VSZF 2017. Apátlanul (Kecskemét)

VSZF 2017. Apátlanul (Kecskemét)

Thália Színház
  • Iszak Vengerovics
Winnetou

Winnetou

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ravasz Hiúz/Kofferkuli
Winnetou

Winnetou

Thália Színház
  • Ravasz Hiúz/Kofferkuli
Zenél az erkély - Hamucipőcske

Zenél az erkély - Hamucipőcske

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ramiro herceg
Zenél az erkély - Hamucipőcske

Zenél az erkély - Hamucipőcske

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ramiro herceg

Ponuky

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:

Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.