Artyści


Jutta Bokor

Jutta Bokor

Nyolc éves korától tanult zongorázni, 1971-től pedig énekelni. 1979-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fősikola opera tanszakára, ahol Ónódy Márta növendéke volt. A Magyar Állami Operaházban főiskolásként, majd annak tagjaként számos szerepben lépett fel. 1985-ben a BBC walesi szekciója által rendezett cardiffi Singer of the World énekversenyen II.…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Nyolc éves korától tanult zongorázni, 1971-től pedig énekelni. 1979-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fősikola opera tanszakára, ahol Ónódy Márta növendéke volt. A Magyar Állami Operaházban főiskolásként, majd annak tagjaként számos szerepben lépett fel. 1985-ben a BBC walesi szekciója által rendezett cardiffi Singer of the World énekversenyen II. díjat nyert.

1985-től szerződése volt a bécsi Volksoperrel, 1994-ben a Berliner Capellában, Mendelssohn Éliás című oratóriumának altszólóját énekelte. 1998-ban a Lengyel Rádió koncerttermében Lutoslawski emlékére rendezett Dunamenti népek fesztiválja barátságkoncertjének magyarországi képviselője. 1999-ben Zágrábban a Rózsalovag Octavianját és Bach Húsvéti oratóriumának altszólóját énekelte, amelyekről televíziós felvétel is készült. Vendégszerepelt már Belgiumban, Csehszlovákiában, Németországban, Nagy-Britanniában, Izlandon, Lengyelországban és az egykori Szovjetúnióban is.

Sokoldalúságát nemcsak eddigi alakításai bizonyítják, hanem nyitottsága, érdeklődése megnyilvánul a kultúra egyéb területei iránt is: rádiós mûsort vezet és mesterkurzust tart Majkon.

Díjak, elismerések:
1985 Singer of the World II. díja (Wales)
1988 Bartók-Pásztory-díj

A szeméthegyen túl - zenés mesejáték Turay Ida Színház

A szeméthegyen túl - zenés mesejáték Turay Ida Színház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kostiumy
A varázsfuvola

A varázsfuvola

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Harmadik dáma
Bogáncs

Bogáncs

Budaörsi Latinovits Színház
  • Aktor
Brahms, Schumann, Strauss, Bokor Jutta (ének) Krusic Eleonóra (fuvola) km: Lugosi Anna

Brahms, Schumann, Strauss, Bokor Jutta (ének) Krusic Eleonóra (fuvola) km: Lugosi Anna

Tünde Tickets Kft.
  • ének
G. Verdi: Rigoletto

G. Verdi: Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Giovanna
Hamupipőke

Hamupipőke

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Mostoha mama
Hamupipőke -  Családi Musical két részben

Hamupipőke - Családi Musical két részben

Általános
  • Mostoha mama
Holdfény Estek, Hegedűs Endre, Km.: Bokor Jutta, Bach, Mozart, Schubert, Muszorgszkij, Chopin

Holdfény Estek, Hegedűs Endre, Km.: Bokor Jutta, Bach, Mozart, Schubert, Muszorgszkij, Chopin

Tünde Tickets Kft.
  • Közreműködik
Opera Bérlet 2. Charles Gounod:Faust

Opera Bérlet 2. Charles Gounod:Faust

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Annina, Violetta komornája

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.