Artist


Tibor Buch
4

Tibor Buch

Birth: 1969. május 23. (Budapest)

Színész

1991-1993 között a Toldi Mária Musical Stúdióban tanulta a mesterséget. Ugyanezen időszakban a ProVocArt ének kvartett tagjaként énekelt. 1993-ban felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára, Szinetár Miklós osztályába, ahol 1997-ben végzett. Játszott többek között az Operettszínházban, a József Attila Színházban, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban,…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színész

1991-1993 között a Toldi Mária Musical Stúdióban tanulta a mesterséget. Ugyanezen időszakban a ProVocArt ének kvartett tagjaként énekelt. 1993-ban felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára, Szinetár Miklós osztályába, ahol 1997-ben végzett. Játszott többek között az Operettszínházban, a József Attila Színházban, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Debreceni Csokonai Színházban, de televíziós sorozatokból is ismerhetjük.

Díjai:
Aranyalma díj (Fejér Megyei Hírlap) - 2009 év legjobb színésze (2010)
Pro Theatro Civitatis Albae Regalis díj (Fehérvár színházáért) (2010)

Színházi munkái:
Ábrahám színész / bemutató: Vörösmarty Színház
Árva Lázár színész / bemutató: Vörösmarty Színház
Bál a Savoyban színész / bemutató: 2008. október 3. Vörösmarty Színház
Cabaret színész / bemutató: 2001. december 23. Ruttkai Éva Színház
Chioggiai csetepaté színész / bemutató: 2009. április 17. Vörösmarty Színház
A cigányprímás színész / bemutató: 2002. március 22. Kecskeméti Katona József Színház
Csárdáskirálynő ének / bemutató: 2002. október 11. Vörösmarty Színház
Csárdáskirálynő színész (2004 - 2008) / bemutató: Budapesti Operettszínház
Csárdáskirálynő színész / bemutató: 2005. november 4. Miskolci Nemzeti Színház
Csárdáskirálynő színész / bemutató: 2007. május 11. Csokonai Színház
A csodák városa színész / bemutató: Vörösmarty Színház
Cyrano színész / bemutató: "A" Színház
Diótörő és Egérkirály ének / bemutató: 2003. december 19. Vörösmarty Színház
Együtt a banda! ének / bemutató: 2002. április 27. Vörösmarty Színház
Halloween musical madness show színész / bemutató: Ferencvárosi Művelődési Központ
Hamupipőke színész / bemutató: 1997. március 9. József Attila Színház
Háry János ének / bemutató: Vörösmarty Színház
Hello, Dolly! színész / bemutató: 1998. november 7. Budapesti Operettszínház
Hotel Menthol színész / bemutató: 1998. február 28. Budapesti Operettszínház
Ibolyák szereplő / bemutató: Budaörsi Játékszín
Ibusár színész / bemutató: 2009. október 2. Vörösmarty Színház - Pelikán Terem
III. Richárd színész / bemutató: 2007. április 13. Vörösmarty Színház
János vitéz színész / bemutató: 2002. augusztus 8. Vörösmarty Színház
Jézus tanítványai színész / bemutató: 2003. január 10. Vörösmarty Színház
Kabaré színész / bemutató: 2009. december 18. Vörösmarty Színház
A kőszívű ember fiai színész / bemutató: 2003. április 11. Vörösmarty Színház
Marica grófnő színész / bemutató: 2006. március 24. Csokonai Színház
Marica grófnő színész / bemutató: 2008. április 26. Győri Nemzeti Színház
Ne hagyd ABBA SHOW (ha) színész / bemutató: 2009. november 23. Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Operettgála rendező, ének / bemutató: Vörösmarty Színház
Operettvarázs közreműködő / bemutató: 2005. június 30. Vörösmarty Színház
Az oroszlán télen színész / bemutató: 2003. január 23. Vörösmarty Színház
Pajzán históriák színész / bemutató: 2007. november 24. Ruttkai Éva Színház
Quasimodo színész / bemutató: 2005. február 18. Miskolci Nemzeti Színház
Remix, avagy három a nagylány színész / bemutató: 2003. október 10. Vörösmarty Színház
SingSingSing színész / bemutató: 2009. március 1. Veszprémi Petőfi Színház
Tokaji aszú színész / bemutató: Vörösmarty Színház
A vágy villamosa színész / bemutató: 2010. március 12. Vörösmarty Színház
Valahol Európában színész / bemutató: 2000. január 9. Vörösmarty Színház
A vihar kapujában színész / bemutató: 2004. január 23. Vörösmarty Színház
Viktória színész / bemutató: 2006. június 29. Vörösmarty Színház
Vízkereszt, vagy bánom is én színész / bemutató: 2010. április 16. Vörösmarty Színház
X-Mas Dream színész / bemutató: Ferencvárosi Művelődési Központ
Zsuzsi kisasszony színész / bemutató: 2007. szeptember 21. Szigligeti Színház
56 Csepp vér színész / bemutató: 2006. október 19. Papp László Budapest Sportaréna

Filmjei:
Magánnyomozók (TV2 sorozat): Darkó Gábor
Jóban Rosszban (TV2 sorozat): Bright Cosmetics ügyvédje
Barátok Közt : Szemes Bertalan

Szerepei a Veres 1 Színházban a 2019/2020-as évadban:
Anconai szerelmesek
Hajszál híján Hollywood
Pletykafészek

...SZERETETTEL… - Buch Tibor és Lőrincz Judit VALENTIN NAPI GÁLAKONCERTJE

...SZERETETTEL… - Buch Tibor és Lőrincz Judit VALENTIN NAPI GÁLAKONCERTJE

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Színművész
A KÖR-EDDA musical

A KÖR-EDDA musical

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Fausztusz
A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek

A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Ernie Cusack
A Világ teremtődése

A Világ teremtődése

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Lucifer
A Világ teremtődése

A Világ teremtődése

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Lucifer
A Világ teremtődése

A Világ teremtődése

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Lucifer
A világ teremtődése

A világ teremtődése

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Lucifer
A Világ teremtődése

A Világ teremtődése

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Lucifer
A Világ teremtődése

A Világ teremtődése

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Lucifer
A Világ teremtődése

A Világ teremtődése

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Lucifer
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban

Ábrahám Pál: Bál a Savoyban

Gyulai Várszínház
  • Henry
Amíg az asszony alszik

Amíg az asszony alszik

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Actor/Actress
Amíg az asszony alszik  - Vígjáték két felvonásban

Amíg az asszony alszik - Vígjáték két felvonásban

Általános
  • Actor/Actress
Amíg az asszony alszik - Georges Feydeau

Amíg az asszony alszik - Georges Feydeau

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Actor/Actress
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Móricz Zsigmond Színház
  • Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Lovarda
  • Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek  - Veres1Színház előadása

Anconai szerelmesek - Veres1Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek (zenés vígjáték két részben) - a Fregoli Színház vendégjátéka

Anconai szerelmesek (zenés vígjáték két részben) - a Fregoli Színház vendégjátéka

Általános 2
  • Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek - Veres 1 Színház

Anconai szerelmesek - Veres 1 Színház

József Attila Színház
  • Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása

Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Tomao Nicomaco
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Walter lovag
Az ég tartja a földet

Az ég tartja a földet

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Walter lovag
Az Ég tartja a Földet.

Az Ég tartja a Földet.

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Walter lovag
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Henry
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Actor/Actress
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Általános
  • Other
Bor, mámor, szerelem

Bor, mámor, szerelem

Veszprémi Petőfi Színház
  • Actor/Actress
Bor, mámor, szerelem

Bor, mámor, szerelem

Vörösmarty Színház
  • Actor/Actress
Bor, mámor, szerelem

Bor, mámor, szerelem

Veszprémi Petőfi Színház
  • Actor/Actress
Bor, Mámor, Szerelem - kis esti operett koktél

Bor, Mámor, Szerelem - kis esti operett koktél

New Orleans Club
  • Actor/Actress
Csajághy Őszi Pavilon  - A Gospeltől a Fantomig

Csajághy Őszi Pavilon - A Gospeltől a Fantomig

Általános 2
  • Actor/Actress
Csárdáskirálynő Ünnep

Csárdáskirálynő Ünnep

Vörösmarty Színház
  • Actor/Actress
Csiki-csuki

Csiki-csuki

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Actor/Actress
Csiki-csuki

Csiki-csuki

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Lompos
Csiki-csuki Gergely Theáter

Csiki-csuki Gergely Theáter

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Actor/Actress
Edda musical- A Kör

Edda musical- A Kör

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Fausztusz
Edda musical- A Kör

Edda musical- A Kör

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Fausztusz
Édes Anna

Édes Anna

New Orleans Club
  • Vizy úr
Édes Anna musical

Édes Anna musical

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Vizy úr
Édes Anna musical

Édes Anna musical

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Vizy úr
Előszilveszteri vigasság

Előszilveszteri vigasság

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színművész
ESZENCIA - avagy a zene 5 árnyalata

ESZENCIA - avagy a zene 5 árnyalata

Vörösmarty Színház
  • Aranyalma és Pro Theatro díjas színművész, énekes előadóművész.
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Apa, Kriszta apja
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Apa, Kriszta apja
ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Apa, Kriszta apja
Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek

Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Tomao Nicomaco
GODSPELL

GODSPELL

Broadway Ticket Hungary Kft.
  • Actor/Actress
Gyöngyhajú lány balladája

Gyöngyhajú lány balladája

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Apa, Kriszta apja
Ha jő a NŐ, avagy a világ teremtődése

Ha jő a NŐ, avagy a világ teremtődése

Békéscsabai Jókai Színház
  • Lucifer
Hajszál híján Hollywood

Hajszál híján Hollywood

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Richard
Hajszál híján Hollywood

Hajszál híján Hollywood

Mátra Művelődési Központ
  • Richard
Hippolyt, a lakáj

Hippolyt, a lakáj

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Nagy András, sofőr
HIPPOLYT, A LAKÁJ - A Kalocsai Színház vendégjátéka

HIPPOLYT, A LAKÁJ - A Kalocsai Színház vendégjátéka

Általános 2
  • Actor/Actress
Honfoglalás

Honfoglalás

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Árpád
Honfoglalás

Honfoglalás

RaM Colosseum
  • Ond
Honfoglalás

Honfoglalás

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Actor/Actress
Honfoglalás - Siófok

Honfoglalás - Siófok

RaM Colosseum
  • Actor/Actress
HONFOGLALÁS Sziget színház előadása

HONFOGLALÁS Sziget színház előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Actor/Actress
ISTVÁN A KIRÁLY

ISTVÁN A KIRÁLY

Ráckevei Vénusz Színház
  • István
Kabaré

Kabaré

Veszprémi Petőfi Színház
  • Ernst Ludwig
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő

Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Mr. X
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő

Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Mr. X
Kalocsai Színház: Anconai szerelmesek

Kalocsai Színház: Anconai szerelmesek

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Tomao
Kaviár és lencse

Kaviár és lencse

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Raimondo Vietoris
Kaviár és lencse - A Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Kaviár és lencse - A Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Raimondo Vietoris
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Actor/Actress
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Richard
Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Actor/Actress
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Actor/Actress
Kis esti operettkoktél Kalocsai Zsuzsával és Buch Tiborral

Kis esti operettkoktél Kalocsai Zsuzsával és Buch Tiborral

ICON Produkció Színházi Közhasznú Egyesület
  • Actor/Actress
Koltay-Szűts: Honfoglalás

Koltay-Szűts: Honfoglalás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Ond
Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén

Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Ivan
Lili bárónő

Lili bárónő

Vörösmarty Színház
  • Illésházy László gróf
Mátyás az igazságos

Mátyás az igazságos

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Mátyás
Mátyás, az igazságos

Mátyás, az igazságos

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Mátyás
Mesés musicalek

Mesés musicalek

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek

Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Tomao Nicomaco
Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek

Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Ernie Cusack
Ne hagyd ABBA SOHW(ha)!

Ne hagyd ABBA SOHW(ha)!

Általános
  • Előadó
Ne hagyd ABBA! ABBA SHOW két felvonásban

Ne hagyd ABBA! ABBA SHOW két felvonásban

New Orleans Club
  • Actor/Actress
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Ernie Cusack
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Ernie Cusack
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Ernie Cusack
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Ernie Cusack
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Ernie Cusack
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Ernie Cusack
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Ernie Cusack
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Ernie Cusack
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Ernie Cusack
Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat

Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat

Hírös Agóra
  • Ernie Cusack
Nemzeti Lovas Színház: Honfoglalás - Történelmi rockopera

Nemzeti Lovas Színház: Honfoglalás - Történelmi rockopera

Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
  • Actor/Actress
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Móricz Zsigmond Színház
  • Ivan
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Ivan
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Ivan
OPERETTGÁLA

OPERETTGÁLA

Csiky Gergely Színház
  • Színművész
Pasik a pácban

Pasik a pácban

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Humphrey
Pasik a Pácban

Pasik a Pácban

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Humphrey
Pasik a pácban

Pasik a pácban

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Humphrey
PénteK13 – ARCKÉPEK interjúsorozat – Vendég: Buch Tibor színművész, operett- és musicalénekes

PénteK13 – ARCKÉPEK interjúsorozat – Vendég: Buch Tibor színművész, operett- és musicalénekes

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Actor/Actress
PénteK13 – BUCH TIBOR és Bandája koncertje – Vendég: Vastag Tamás

PénteK13 – BUCH TIBOR és Bandája koncertje – Vendég: Vastag Tamás

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Aranyalma és Pro Theatro díjas színművész.
PénteK13 – Johnnie Mortimer – Brian Cooke: Pasik a pácban

PénteK13 – Johnnie Mortimer – Brian Cooke: Pasik a pácban

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Actor/Actress
PénteK13 – Moravecz Levente: Tökéletes szerelem – Zenés vígjáték két felvonásban

PénteK13 – Moravecz Levente: Tökéletes szerelem – Zenés vígjáték két felvonásban

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Rendezi és játssza
PénteK13 – Musical és Operett Csillagok

PénteK13 – Musical és Operett Csillagok

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Aranyalma és Pro Theatro díjas színművész, operetténekes.
PénteK13 – Nóti Károly – Zágon István – Eisemann Mihály: Hippolyt, a lakáj

PénteK13 – Nóti Károly – Zágon István – Eisemann Mihály: Hippolyt, a lakáj

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Pletykafészek

Pletykafészek

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Ernie Cusack
Pletykafészek

Pletykafészek

Móricz Zsigmond Színház
  • Ernie Cusack
Pletykafészek

Pletykafészek

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Ernie Cusack
Se veled se nélküled - zenés vígjáték két részben

Se veled se nélküled - zenés vígjáték két részben

Általános
  • Actor/Actress
Sing, Sing, Sing II.

Sing, Sing, Sing II.

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Sing, sing,sing II.

Sing, sing,sing II.

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
SingSingers - Christmas Musical Show

SingSingers - Christmas Musical Show

RaM Colosseum
  • Ének
SingSingSing MÁZS-képp

SingSingSing MÁZS-képp

Móricz Zsigmond Színház
  • Szereplő
SingSingSing-II.  musicalshow

SingSingSing-II. musicalshow

Veszprémi Petőfi Színház
  • Actor/Actress
SingSingSing-II. musicalshow

SingSingSing-II. musicalshow

Veszprémi Petőfi Színház
  • Actor/Actress
SingSingSing-II. musicalshow

SingSingSing-II. musicalshow

Veszprémi Petőfi Színház
  • Actor/Actress
Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood

Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Richard
Sziget Színház DÓZSA GYÖRGY, A NÉP FIA családi musical - őszi bérlet 1. előadás

Sziget Színház DÓZSA GYÖRGY, A NÉP FIA családi musical - őszi bérlet 1. előadás

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Báthory
Sziget Színház: János vitéz - zenés játék

Sziget Színház: János vitéz - zenés játék

Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
  • Bagó
Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical

Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical

Margitszigeti Színház
  • WALTER LOVAG
Szűts- Koltay: TRÓJA

Szűts- Koltay: TRÓJA

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Hektor
THE BEST OF: SingSingSing - musical show

THE BEST OF: SingSingSing - musical show

RaM Colosseum
  • Actor/Actress
Tihanyi Szabadtéri Játékok  / Pletykafészek - Bohózat

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Pletykafészek - Bohózat

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Ernie Cusack
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Anconai szerelmesek - zenés komédia

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Anconai szerelmesek - zenés komédia

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Tomao Nicomaco
TÖKÉLETES SZERELEM

TÖKÉLETES SZERELEM

Ráckevei Vénusz Színház
  • Actor/Actress
TRÓJA

TRÓJA

RaM Colosseum
  • Hektor
Újévi Operettgála

Újévi Operettgála

Általános
  • Other
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Tomao Nicomaco
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Tomao Nicomaco
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Tomao Nicomaco
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Tomao Nicomaco
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Tomao Nicomaco
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Tomao Nicomaco
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Tomao Nicomaco
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 50

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 50

Veres 1 Színház
  • Tomao Nicomaco

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.