Artyści


Sándor Daróczi

Sándor Daróczi

Ur.: Augusztus 9. (Debrecen)

Díszlettervező, jelmeztervező.

Tanulmányai: Kaposvári Egyetem - látványtervező szak
Első munkája a Budapesti Operettszínházban: Lehár Ferenc: A víg özvegy (díszlettervező)

Már tíz évvel egyetemi diplomájának megszerzése előtt tervezett díszleteket és jelmezeket szabadkai színházaknak, illetve a kaposvári Csiky Gergely Színháznak. Ugyanebben a városban végzett 2007-ben az…

 Więcej

Aktualne tytuły


Szent Péter esernyője

Karinthy Színház

Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt…

Díszlettervező, jelmeztervező.

Tanulmányai: Kaposvári Egyetem - látványtervező szak
Első munkája a Budapesti Operettszínházban: Lehár Ferenc: A víg özvegy (díszlettervező)

Már tíz évvel egyetemi diplomájának megszerzése előtt tervezett díszleteket és jelmezeket szabadkai színházaknak, illetve a kaposvári Csiky Gergely Színháznak. Ugyanebben a városban végzett 2007-ben az egyetem művészeti karának látványtervező szakán. Mesterei: Menczel Róbert és Gyarmathy Ágnes. De előtte még folyamatosan dolgozott a határon túl és itthon is, a többi között Zsámbékon, szülővárosában, Debrecenben, Egerben, Nyíregyházán, Szolnokon, Székes­fehérváron és Budapest több teátrumában.
 
Színházi munkáiból:
2017 Bormámor - díszlet
2015 Revenge - díszlet (Bemutató 2015. november 15.)
2015 Merre tartasz, Ember? - díszlet
2014 Guppi - díszlet (Bemutató 2014. szeptember 26.)
2013 Dermedési pont - díszlet (Bemutató 2013. november 26.)
2012 Egyenlőség - díszlet (Bemutató 2012. november 16.)
2012 Kulcskeresők - zenész (Bemutató 2012. február 4.)
2011 A vörös oroszlán - díszlet (Bemutató 2011. március 18.)
2011 Yerma - jelmez (Bemutató 2011. április 21.)
2011 Cigányszerelem - díszlettervező (Bemutató 2011. október 20.)
2011 Koccanás - látványtervező
2011 Az ember tragédiája - jelmez (Bemutató 2011. május 6.)
2011 Macskafogó - jelmeztervező (Bemutató 2011. december 2.)
2011 Szent Péter esernyője - díszlet (Bemutató 2011. december 16.)
2011 Téboly - díszlet
2010 Hóden titka (J. H.) - látvány (Bemutató 2010. március 31.)
2010 Mein Kampf (Harcom) - díszlettervező (Bemutató 2010. január 16.)
2010 Jó estét nyár, jó estét szerelem! - jelmez (Bemutató 2010. december 10.)
2010 Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból - jelmeztervező (Bemutató 2010. április 24.)
2010 Három nővér - jelmez (Bemutató 2010. szeptember 24.)
2010 Lear király - jelmez (Bemutató 2010. május 15.)
2009 A park - jelmez (Bemutató 2009. március 20.)
2009 Pánik - díszlettervező (Bemutató 2009. október 14.)
2009 Emmeline - jelmeztervező (Bemutató 2009. november 15.)
2009 Plazma - jelmeztervező (Bemutató 2009. december 6.)
2009 Kabaré - zenész (Bemutató 2009. december 5.)
2009 János vitéz - díszlettervező (Bemutató 2009. január 16.)
2009 Cigányszerelem - díszlettervező (Bemutató 2009. július 3.)
2009 Büszkeség és balítélet - díszlet (Bemutató 2009. november 27.)
2009 Holdvilág és utasa - díszlettervező (Bemutató 2009. február 20.)
2009 MM avagy Mindent Magamról - díszlet
2009 Bánk bán - junior - díszlettervező
2008 Trainspotting - díszlettervező (Bemutató 2008. május 10.)
2008 George Dandin, avagy a megcsúfolt férj - jelmeztervező (Bemutató 2008. április 25.)
2008 CarmenCET - jelmeztervező (Bemutató 2008. november 9.)
2008 Bolha a fülbe - díszlet (Bemutató 2008. március 7.)
2008 Mágnás Miska - díszlet (Bemutató 2008. május 23.)
2008 A lázadó - díszlettervező (Bemutató 2008. február 8.)
2008 Petruska Labor - díszlet (Bemutató 2008. március 13.)
2008 Tanner John házassága (A Don Juan kód) - díszlet (Bemutató 2008. november 7.)
2008 A salemi boszorkányok - jelmeztervező (Bemutató 2008. november 9.)
2007 Székely fonó - díszlettervező (Bemutató 2007. augusztus 2.)
2007 80 nap alatt a Föld körül - díszlet (Bemutató 2007. április 12.)
2007 Cselédklozet / Dienstbotenklosett - alkotó
2007 Pokol - díszlettervező (Bemutató 2007. május 30.)
2007 Anyám éhesnek tűnik - tervező
2007 A hülyéje - díszlettervező (Bemutató 2007. április 14.)
2007 Legenda a lóról - díszlettervező (Bemutató 2007. március 14.)
2007 A víg özvegy - díszlet (Bemutató 2007. december 13.)
2006 Yvonne, burgundi hercegnő - színész (Bemutató 2006. szeptember 15.)
2006 Szentivánéji álom - díszlet (Bemutató 2006. december 31.)
2006 Száz év magány - díszlet (Bemutató 2006. november 15.)
2006 A nénikém és én - díszlettervező (Bemutató 2006. október 26.)
2006 A szecsuáni jólélek - díszlettervező (Bemutató 2006. szeptember 23.)

Filmes munkáiból:
Robert Ward: A salemi boszorkányok - jelmeztervező (színházi felvétel, 118 perc)

A vörös oroszlán

A vörös oroszlán

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Scenografia
Az ember tragédiája

Az ember tragédiája

Nemzeti Színház
  • Kostiumy
Bánk bán - junior -

Bánk bán - junior -

Nemzeti Színház
  • Kostiumy
Cigányszerelem

Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Scenografia
Cigányszerelem

Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Scenografia
Dermedési pont

Dermedési pont

Thália Színház
  • Díszlet, jelmez
Egyenlőség

Egyenlőség

Karinthy Színház
  • Scenografia
Három nővér

Három nővér

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Kostiumy
Három nővér

Három nővér

Nemzeti Színház
  • Kostiumy
Jó estét nyár, jó estét szerelem!

Jó estét nyár, jó estét szerelem!

Nemzeti Színház
  • Kostiumy
KOCCANÁS

KOCCANÁS

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Látványtervező
Legenda a lóról

Legenda a lóról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostiumy
Macskafogó

Macskafogó

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kostiumy
Merre tartasz, Ember?

Merre tartasz, Ember?

Centrál Színház
  • Kostiumy
Náthán gyermekei

Náthán gyermekei

Nemzeti Színház
  • Kostiumy
Náthán gyermekei

Náthán gyermekei

Csiky Gergely Színház
  • Kostiumy
Rivalda 2011 Lear király

Rivalda 2011 Lear király

Thália Színház
  • Kostiumy
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Kostiumy
Vörös oroszlán

Vörös oroszlán

Vígszínház
  • Scenografia
X Cigányszerelem

X Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Scenografia
Yerma

Yerma

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Kostiumy

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.