Umelec


Dénes Farkas
2

Dénes Farkas

Narodenie: 1988. január 5., Budapest

A Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskolában kezdtem a tanulmányaimat, aztán a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán érettségiztem, ahol a 2010-es évtől, bizalmat szerezve, színházgyakorlatot próbálok majd tanítani.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László és Ács János színészosztályában végeztem. Igazán jó évek voltak. Az egyetem alatt sokszor volt lehetőségem…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

A Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskolában kezdtem a tanulmányaimat, aztán a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán érettségiztem, ahol a 2010-es évtől, bizalmat szerezve, színházgyakorlatot próbálok majd tanítani.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László és Ács János színészosztályában végeztem. Igazán jó évek voltak. Az egyetem alatt sokszor volt lehetőségem filmezni is, egyetemi és külsős filmekben játszottam. Édesapám, Osztojkán - Farkas Béla után, fiatal korom óta írok, a rendezés is érdekel. Szintén a 2010-es évtől, a gyakorlati évem után a Nemzeti Színházhoz szerződtem, és jelenleg úgy tűnik, hogy sok más, önerőből készülő produkciónak is a segítségére lehetek.

Jelenlegi szerepei a Nemzeti Színház repertoárján:

TIZENHÁROM ALMAFA (2020) - Magyar tiszt , Hadapród
A VIHAR (2019) - STEPHANO, Alonso részeges borásza
Meggyeskert (2019) - Jása, fiatal inas
Othello (2018) - Jago
Az ember tragédiája (2018) -
Házasság Palermóban (2017) - Brighell, a ház barátja
Bánk bán (2017) - Ottó
Csíksomlyói passió (2017) - Zsibárus
Körhinta (2015) - Farkas Sándor
Isten ostora (2014) - Kurkut, az oguzok kánja
Szentivánéji álom (2014) - Puck/Philostrat

Korábbi szerepei a Nemzeti Színház repertoárján:

A gömbfejűek és a csúcsfejűek (2018) - Sebastian Hoz, bérlőúr (2017-2019)
A miniszter felesége (2016) - Csédó, a vejük (2016-2017)
CYRANO DE BERGERAC (2016) - Christian (2015-2019)
6 (Csehov: A 6-os számú kórterem című műve nyomán) (2016) - Jevgenyij Fjodorovics Hobotov (2015-2017)
Hazát és szerelmet keresek (2015) - A verseket előadja (2015-2018)
Operett (2014) - Firulet báró (2014-2015)
Boldogságlabirintus (2014) - Jónás Imre, Imi, költő (2013-2017)
Ahogy tetszik (2014) - PHOEBE, UDVARONC (2013-2015)
Az ördög szekrénye (2013) - Cigányfiú/ Fiatal uraság (2012-2013)
A velencei kalmár (2013) - Salerio (2012-2013)
Sirály (2013) - Trepljov (2012-2013)
Csongor és Tünde (2012) - Duzzog (2012-2013)
Hazafit nekünk! (2012) - Albrecht, pincér Anna bordélyában, Colombina, Fiú (2011-2013)
Hamlet (2012) - Bernardo (2011-2013)
Egy lócsiszár virágvasárnapja (2011) - Herse (2011-2013)
Az ember tragédiája (2011) (2011-2013)
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe (2011) (2011-2013)
Jeremiás avagy Isten hidege (2010) - Szörnyű Ottó, rendőr (2010-2011)
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból (2010) - Rovo, a fia (2010-2013)
Úri muri (2010) - Mérnök (2010-2013)
Bánk bán - junior - (2009) - Tiborc (2009-2013)
Berzsián és Dideki (2009) - Alszakáll (2009-2012)
Molière: Tartuffe (2006) - Damis (2006-2013)
Holdbeli csónakos (2003) - Paprika Jancsi (2003-2013)
Barbárok melankóliája - II. (2010)
A gyújtogatók - MEGBÍZOTT, Petrik (2011)
A fösvény - La Fleche, Cléante inasa (2011-2013)

Díjai:

Sinkovits Imre-díj (2017)
Farkas-Ratkó-díj (2018)

Film, tv:

Szimpla történet  (TV film) színész (magyar kisjátékf., 2013)
Teher színész (magyar kisjátékf., 2010)
Sweet Sixteen, a hazudós (TV film) színész (magyar tévéf., 2010)
Foszfor  színész (magyar kisjátékf., 2009)

"SZENTIVÁNÉJI ÁLOM" - Danubia+NEMZETI /3.

Danubia Zenekar
  • Herec/čka
A fösvény

A fösvény

Nemzeti Színház
  • La Fleche, Cléante inasa
A GOBORLÓ (ERASMUS MONTANUS)

A GOBORLÓ (ERASMUS MONTANUS)

SZFE
  • János, egy parasztember, E. M. apja
A kaukázusi krétakör- N.SZ

A kaukázusi krétakör- N.SZ

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bizergan Kazbeki / Gigi ügyvéd / Beteg
A velencei kalmár

A velencei kalmár

Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Ahogy tetszik

Ahogy tetszik

Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Az ember tragédiája

Az ember tragédiája

Nemzeti Színház
  • Játszó
Az ördög szekrénye

Az ördög szekrénye

Nemzeti Színház
  • Játssza
Bánk bán - junior -

Bánk bán - junior -

Nemzeti Színház
  • Tiborc
Berzsián és Dideki

Berzsián és Dideki

Nemzeti Színház
  • Alszakáll
Boldogságlabirintus

Boldogságlabirintus

Nemzeti Színház
  • Jónás Imre, Imi, költő
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

Nemzeti Színház
  • Tudós, Duzzog
CUCC

CUCC

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Herec/čka
Egy lócsiszár virágvasárnapja

Egy lócsiszár virágvasárnapja

Nemzeti Színház
  • Herse
EGY LÓCSISZÁR VIRÁGVASÁRNAPJA

EGY LÓCSISZÁR VIRÁGVASÁRNAPJA

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Herse
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Herec/čka
Hamlet

Hamlet

Nemzeti Színház
  • Bernardo tiszt
Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Nemzeti Színház
  • Albrecht, pincér Anna bordélyában, Colombina,Fiú, Pincér
Holdbeli csónakos

Holdbeli csónakos

Nemzeti Színház
  • Paprika Jancsi
Isten ostora

Isten ostora

Nemzeti Színház
  • Kurkut
Isten ostora

Isten ostora

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Kurkut, az oguzok kánja
Kádár utolsó beszéde

Kádár utolsó beszéde

Magyar Állami Operaház
  • Nagy Imre
Kádár utolsó beszéde

Kádár utolsó beszéde

Magyar Állami Operaház
  • Nagy Imre
Katona J: BÁNK BÁN - Junior , nyilvános főpróba! Alföldi Róbert rendezése

Katona J: BÁNK BÁN - Junior , nyilvános főpróba! Alföldi Róbert rendezése

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Tiborc
Katona József: BÁNK BÁN - junior, Alföldi Róbert rendezése

Katona József: BÁNK BÁN - junior, Alföldi Róbert rendezése

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Tiborc
Körhinta

Körhinta

Nemzeti Színház
  • Farkas Sándor
Körhinta

Körhinta

Szarvasi Vízi Színház
  • Farkas Sándor
Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger

Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Herec/čka
Majdnem 20

Majdnem 20

Móricz Zsigmond Színház
  • Létrehozzák-játsszák
Majdnem 20 / Tasnádi István / az Ördögkatlan előadása

Majdnem 20 / Tasnádi István / az Ördögkatlan előadása

Átrium
  • Herec/čka
MITEM - Ahogy tetszik

MITEM - Ahogy tetszik

Nemzeti Színház
  • PHOEBE, UDVARONC
MITEM - Isten ostora

MITEM - Isten ostora

Nemzeti Színház
  • Kurkut, az oguzok kánja
MITEM - Körhinta

MITEM - Körhinta

Nemzeti Színház
  • Farkas Sándor
MITEM - Szentivánéji álom

MITEM - Szentivánéji álom

Nemzeti Színház
  • Puck/Philostrat
Operett

Operett

Nemzeti Színház
  • Firulet báró
Oresztész

Oresztész

Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Sirály

Sirály

Nemzeti Színház
  • Trepljov
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Nemzeti Színház
  • Puck/Philostrat
Tartuffe

Tartuffe

Nemzeti Színház
  • Damis
Tasnádi István: Majdnem 20

Tasnádi István: Majdnem 20

Átrium
  • Iné
TISZÁNTÚLI EMANUELLE

TISZÁNTÚLI EMANUELLE

SZFE
  • Herec/čka
Úri muri

Úri muri

Nemzeti Színház
  • Mérnök
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Rovo, a fia
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Nemzeti Színház
  • Rovo, a fia
W. Shakespeare: Szentivánéji álom

W. Shakespeare: Szentivánéji álom

Gyulai Várszínház
  • PUCK
W. Shakespeare: Szentivánéji álom

W. Shakespeare: Szentivánéji álom

Gyulai Várszínház
  • PUCK
W. Shakespeare: Szentivánéji álom

W. Shakespeare: Szentivánéji álom

Gyulai Várszínház
  • PUCK

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.