Artyści


Imre Halasi
3

Imre Halasi

Igazgató a Miskolci Nemzeti Színházban.

Budapesten született 1951-ben. Szülei szintén színházi emberek, édesanyja, Gróza Bözsi színésznő, édesapja, id. Halasi Imre színész, színházi titkár, majd huszonkét éven keresztül a Debreceni Csokonai Színház gazdasági igazgatója.

A budapesti József Attila Gimnáziumban érettségizett 1969-ben, majd érettségi után 1969/70-ben a…

 Więcej

Aktualne tytuły


Boldog születésnapot avagy Hatan pizsamában

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

Boldog születésnapot avagy Hatan pizsamában - Pesti Művész Színház Egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak.

Igazgató a Miskolci Nemzeti Színházban.

Budapesten született 1951-ben. Szülei szintén színházi emberek, édesanyja, Gróza Bözsi színésznő, édesapja, id. Halasi Imre színész, színházi titkár, majd huszonkét éven keresztül a Debreceni Csokonai Színház gazdasági igazgatója.

A budapesti József Attila Gimnáziumban érettségizett 1969-ben, majd érettségi után 1969/70-ben a Nemzeti Színház Színészképző stúdiójában tanult és dolgozott.

1970-ben a Debreceni Csokonai Színházba került mint rendezőasszisztens.

Felvételt nyert 1974-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakára, ahol Békés András és Lengyel György növendékeként 1979-ben végzett; a Miskolci Nemzeti Színházban Bródy Sándor A medikus című színművével diplomázott.

Eddigi pályáján rendezett: a Miskolci Nemzeti Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a békéscsabai Jókai Színházban, a soproni Petőfi Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, veszprémi Petőfi Színházban, Budapesten a Mikroszkóp Színpadon, a Rock Színházban, a Thália Színházban, az Arizona Színházban, a Budapesti Operettszínházban, a veszprémi Petőfi Színházban, külföldön pedig a kassai Thália Színházban, az Újvidéki Színházban, valamint a németországi Bruchsalban.

Több Magyarországon készült előadását láthatta már a német és japán közönség is.

Beszél és dolgozik németül.

Színházi munkáján kívül több rádiójátékot és televíziós műsort is rendezett.

Alapító tagja volt 1982-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, melyet az első igazgató, Ruszt József távozása után, 1986-1997 között igazgató-főrendezőként vezetett.

1997-2001 között a Budapesti Operettszínház igazgató-főrendezője.

2001-2003 között független színházi rendezőként dolgozott, többek között a pécsi és szegedi Nemzeti Színházban, Veszprémben a Petőfi Színházban, a kassai Thália Színházban.

2003. április 1-től a Miskolci Nemzeti Színház igazgató-főrendezője.

1992-ben a Magyar Színházművészeti Szövetség Színházvezető Tagozata elnökségének tagjává választották, melyről 1994. június 1-től lemondott, mivel 1994 és 1998 között Országgyűlési Képviselő volt.

1995. március 15-én a kulturális minisztertől Jászai Mari-díjat vett át.

Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA (Doctor of Liberary Arts) hallgatója, ahol 2004. júniusában szerez DLA-diplomát.

2010-ben elnyerte a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze Díját.

Tizennégy éves színházvezetői múltja mellett eddigi pályáján több mint száz színházi előadást rendezett, ezek közül néhány számára a legemlékezetesebb:

*
Zorin: Varsói melódia (Debrecen)
*
Schisgal:Szerelem, óh! (Debrecen, Sopron)
*
Karinthy: Gellérthegyi álmok (Debrecen)
*
Sophokles: Antigoné (Zalaegerszeg)
*
Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok (Zalaegerszeg)
*
Shakespeare: Ahogy tetszik (Zalaegerszeg)
*
Shakespeare: Lear király (Zalaegerszeg)
*
Kocsák - Kemény: A krónikás (Budapest - Rockszínház)
*
Csehov: Sirály (Kassa)
*
Ajtmatov: Az első halászat (Mikroszkóp Színpad)
*
V. Hugo - Kemény: A Notre Dame-i toronyőr (Zalaegerszeg, Bruchsal)
*
Brecht: Kurázsi mama (Zalaegerszeg)
*
Mann - Mnouchkin: Mephisto (Zalaegerszeg)
*
Steinbeck: Egerek és emberek (Szeged, Zalaegerszeg, Sopron)
*
N. Simon: Pletykák (Arizona Színház)
*
Porter: Hajmeresztő (Zalaegerszeg, Sopron)
*
Wassermann: La Mancha lovagja (Zalaegerszeg)
*
Bontempelli: Mayflower (Zalaegerszeg)
*
L. Bart: Oliver (Zalaegerszeg)
*
Ebb - Kander: Zorba, a görög (Zalaegerszeg)
*
Kálmán: Csárdáskirálynő (Zalaegerszeg, Budapesti Operettszínház, Szeged)
*
Kálmán: A Montmartre-i ibolya (Szeged, Zalaegerszeg, Budapesti Operettszínház)
*
Lehár: A mosoly országa (Budapesti Operettszínház)
*
Strauss: A cigánybáró (Budapesti Operettszínház)
*
Kreisler: Lola Blau (Veszprém)
*
Rossini: La Cenerentola (Debrecen)
*
Dés - Horváth: Valahol Európában (Pécs)
*
Nagy - Pozsgai: A kölyök (Veszprém)
*
Kálmán: Marica grófnő (Szeged)
 

A beszélő köntös

A beszélő köntös

Békéscsabai Jókai Színház
  • Reżyser
A kölyök

A kölyök

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
A kölyök

A kölyök

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
A mosoly országa

A mosoly országa

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
A Nyomorultak

A Nyomorultak

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
A padlás

A padlás

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
A padlás

A padlás

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
A tündérlaki lányok -  vígjáték

A tündérlaki lányok - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Reżyser
A TÜNDÉRLAKI LÁNYOK - vígjáték

A TÜNDÉRLAKI LÁNYOK - vígjáték

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Aldobolyi - Szenes: Charley nénje

Aldobolyi - Szenes: Charley nénje

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Reżyser
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
Bohémélet

Bohémélet

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT AVAGY HATAN PIZSAMÁBAN+állófogadás

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT AVAGY HATAN PIZSAMÁBAN+állófogadás

Békéscsabai Jókai Színház
  • Reżyser
Boldog születésnapot!

Boldog születésnapot!

Pesti Művész Színház SZE
  • Reżyser
Boldog születésnapot! - avagy hatan pizsamában

Boldog születésnapot! - avagy hatan pizsamában

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Reżyser
Boldog születésnapot! avagy Hatan pizsamában

Boldog születésnapot! avagy Hatan pizsamában

Békéscsabai Jókai Színház
  • Reżyser
Charley nénje

Charley nénje

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
Charley nénje

Charley nénje

Szarvasi Vízi Színház
  • Reżyser
Charley nénje (Egri vendégjáték)

Charley nénje (Egri vendégjáték)

Új Színház
  • Reżyser
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Turay Ida Színház
  • Reżyser
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Szarvasi Vízi Színház
  • Reżyser
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Reżyser
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Turay Ida Színház
  • Reżyser
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Reżyser
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Reżyser
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Reżyser
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Reżyser
Csakazértis szerelem!

Csakazértis szerelem!

Turay Ida Színház
  • Reżyser
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Reżyser
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Reżyser
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Reżyser
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Reżyser
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Pesti Művész Színház SZE
  • Reżyser
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Pesti Művész Színház SZE
  • Reżyser
Csárdáskirálynő operett előadás

Csárdáskirálynő operett előadás

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Reżyser
Csizmás kandúr

Csizmás kandúr

József Attila Színház
  • Reżyser
Csizmás kandúr

Csizmás kandúr

József Attila Színház
  • Reżyser
Csizmás Kandúr

Csizmás Kandúr

József Attila Színház
  • Reżyser
CSÓKOS ASSZONY

CSÓKOS ASSZONY

Pesti Művész Színház SZE
  • Reżyser
Csókos asszony

Csókos asszony

Békéscsabai Jókai Színház
  • Reżyser
Csókos asszony

Csókos asszony

Pesti Művész Színház SZE
  • Reżyser
Csókos asszony - operett

Csókos asszony - operett

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Reżyser
CSÓKOS ASSZONY - Pesti Művész Színház

CSÓKOS ASSZONY - Pesti Művész Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Csókos asszony -operett

Csókos asszony -operett

Pesti Művész Színház SZE
  • Reżyser
Csókos asszony – nagyoperett

Csókos asszony – nagyoperett

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Csókos asszony-operett

Csókos asszony-operett

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Reżyser
Dés - Nemes: Valahol Európában - musical

Dés - Nemes: Valahol Európában - musical

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Eric Assous - Mesterhármas

Eric Assous - Mesterhármas

Art Színtér
  • Reżyser
Eric Assous: Mesterhármas

Eric Assous: Mesterhármas

Art Színtér
  • Reżyser
Eric Assous: Mesterhármas

Eric Assous: Mesterhármas

Gyulai Várszínház
  • Reżyser
Eric Assous: Mesterhármas

Eric Assous: Mesterhármas

Gyulai Várszínház
  • Reżyser
Eric Assous: Mesterhármas (színmű)

Eric Assous: Mesterhármas (színmű)

Art Színtér
  • Reżyser
Eric Assous: Mesterhármas (színmű)

Eric Assous: Mesterhármas (színmű)

Art Színtér
  • Reżyser
Eric Assous: Mesterhármas - Art-Színtér

Eric Assous: Mesterhármas - Art-Színtér

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Reżyser
Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok, Zenthe Ferenc Színház-Salgótarján

Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok, Zenthe Ferenc Színház-Salgótarján

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Reżyser
Heltai Jenő: Tündérlaki lányok

Heltai Jenő: Tündérlaki lányok

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Reżyser
Hotel Menthol

Hotel Menthol

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
János vitéz - Gárdonyi Géza Színház előadása / KERFESZT

János vitéz - Gárdonyi Géza Színház előadása / KERFESZT

Új Színház
  • Reżyser
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Pesti Művész Színház SZE
  • Reżyser
Made in Hungária

Made in Hungária

Szarvasi Vízi Színház
  • Reżyser
MADE IN HUNGÁRIA

MADE IN HUNGÁRIA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Reżyser
Made in Hungária

Made in Hungária

Békéscsabai Jókai Színház
  • Reżyser
Made in Hungária

Made in Hungária

Békéscsabai Jókai Színház
  • Reżyser
MESTERHÁRMAS - Art-Színtér

MESTERHÁRMAS - Art-Színtér

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Montmartre-i ibolya

Montmartre-i ibolya

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
Montmartrei ibolya

Montmartrei ibolya

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
Pletykák

Pletykák

Clubcsomag
  • Reżyser
Švejk

Švejk

József Attila Színház
  • Reżyser
Tanulmány a nőkről

Tanulmány a nőkről

Békéscsabai Jókai Színház
  • Reżyser
Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása

Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Reżyser
Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék

Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék

Hagymaház
  • Reżyser
Valahol Európában

Valahol Európában

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Zerkovitz Béla-Szilágyi László - Csókos asszony

Zerkovitz Béla-Szilágyi László - Csókos asszony

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Zerkovitz-Szilágyi: Csókos asszony  Pesti Művészet Színház

Zerkovitz-Szilágyi: Csókos asszony Pesti Művészet Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Reżyser

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.