Umelec

János Karácsony

János Karácsony

Gitáros, zeneszerző, énekes, szövegíró 1951. augusztus 19-én született Budapesten. Nyolc éves korától tanult zeneiskolában klasszikus gitárt, Puskás Tibor tanár úrtól. Rock zenei pályáfutása 1968-ban indult a Ferm együttesben. 1970-től a Generál együttes egyik alapító tagja. 1974 szeptember 2 - 2016 szeptember 2-ig a Locomotív GT együttes tagja. 1984-től zenei…

 Viac

Aktuálne programy

Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Gitáros, zeneszerző, énekes, szövegíró 1951. augusztus 19-én született Budapesten. Nyolc éves korától tanult zeneiskolában klasszikus gitárt, Puskás Tibor tanár úrtól. Rock zenei pályáfutása 1968-ban indult a Ferm együttesben. 1970-től a Generál együttes egyik alapító tagja. 1974 szeptember 2 - 2016 szeptember 2-ig a Locomotív GT együttes tagja. 1984-től zenei rendezőként, majd filmzeneszerzőként is jegyzik. Három szólóalbuma jelent meg. Különböző műfajú zenei produkciók állandó vendége. 30 éve Szentendrén él családjával.

A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János

GAG Management Kft.
  • Hungaroton életműdíjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével rendelkező gitáros, énekes.

  • Vendégművész

  • Zenész, énekes

A Dal a Miénk-Csík Zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János

  • Zenész

A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor és Karácsony János

GITÁR ÉS TOLL: ÁBRÁNDON TÚL- FÜR ANIKÓ ÉS KARÁCSONY JÁNOS ELŐADÓESTJE

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Hungaroton életmű-díjas gitáros, énekes
Jótékonysági est a 120 éves Szent Margit Kórház javára

Danubia Zenekar
  • Iné
Karácsony János James  - Várkert Akusztik

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Hungaroton életműdíjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével rendelkező gitáros, énekes.
Keresztes Ildikó - Jótékonysági koncert

Keresztes Ildikó - Jótékonysági koncert

MOMkult
  • Iné
Lemezjátszó Classic - LGT - Mindig magasabbra w. Karácsony János

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Lemezelemző
LGT Emlékzenekar Karácsony Jánossal // XVI. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Hungaroton életműdíjas, Story Ötcsillag-díjas gitáros, énekes.
MAGNA CUM LAUDE

MAGNA CUM LAUDE

Margitszigeti Színház
  • Hungaroton életműdíjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével rendelkező gitáros, énekes.
Mind itt vagyunk! Presser Gábor és az Amadinda Előszilveszteri koncertje

Mind itt vagyunk! Presser Gábor és az Amadinda Előszilveszteri koncertje

GAG Management Kft.
  • Gitáros, énekes
Szigligeti Kanapé talk&show: Karácsony János

Szigligeti Kanapé talk&show: Karácsony János "James"

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Hungaroton életműdíjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével rendelkező gitáros, énekes.

Ponuky

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:

Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.