Person

Dániel Mogács

Dániel Mogács

A Dumaszínház társulatának tagja.

Színésznek készült, és ennek ellenére az is lett. Gyerekként talán ő volt az egyetlen, aki szerette volna E.T.-t valóban a Földön kívül tudni. A művészet nem csak szívügye, de genetikailag kódolt öröksége is.

Paranormális állatbarát, vagyis magyar származású mentalisták és…

 Fortsæt
Facebook: https://www.facebook.com/Mogacs/
Instagram: https://www.instagram.com/mogacsdaniel/
TikTok: https://www.tiktok.com/@mogacsdaniel
YouTube: https://www.youtube.com/@MogacsDaniel

Nuværende programmer

A Dumaszínház társulatának tagja.

Színésznek készült, és ennek ellenére az is lett. Gyerekként talán ő volt az egyetlen, aki szerette volna E.T.-t valóban a Földön kívül tudni. A művészet nem csak szívügye, de genetikailag kódolt öröksége is.

Paranormális állatbarát, vagyis magyar származású mentalisták és látványos természetfilmek főhőseinek hiteles megformálója, aki sokáig távolságtartóan méregette a duma-színpadot, mielőtt magáévá tette.

Örül, hogy van társadalom, mert tudja kritizálni.

A magyar színházi kabaré újraélesztésén munkálkodó színész, humorista, rendező, mester-bábos. Brendon, a susogós mackó rendezője, mozgatója, hangja, a Kétfarkú Kutyapárt ex-polgármesterjelöltje, Dr. Mogács, a frissen megválasztott Köztársasági Elnök valóságos alteregója. A Munkaügyek Jóbejtje.

Az önálló estjének szereplője. A fiának az apja. Az anyjának a gyermeke. A kutyájának gazdája.

20 éves a Dumaszínház - Röhögve kibírtuk!

Dumaszínház Kft
  • Anden
2015. Humorfesztivál Dr. Mogács országos népbutító kampány

Thália Színház
  • Humorista
A büfén túl – színészek stand-upolnak

A büfén túl – színészek stand-upolnak

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
A sántakutya - igazmondó show (Dumaszínház és Kultúrkombinát közös produkció)

A Showder Klub bemutatja: Hajdú Balázs és Mogács Dániel

Akasztott ember - Mogács Dániel önálló előadása, mikrofonpróba: Feiszt Viktor

Akasztott ember - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Feiszt Viktor

Akasztott ember - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Fülöp Viktor

Akasztott ember - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Fülöp Viktor - BEMUTATÓ

Akasztott ember - Mogács Dániel önálló estje- FŐPRÓBA

All stars - Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Kiss Ádám, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Kiss Ádám, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
All stars - Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina

All stars - Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina

Dumaszínház Kft
  • Anden
All stars - Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, műsorvezető: Fülöp Viktor

All stars - Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda,műsorvezető: Fülöp Viktor

All stars - Aranyosi Péter, Dombóvári István, Hadházi László, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Dombóvári István, Hadházi László, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
All stars - Aranyosi Péter, Dombóvári István, Hadházi László, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Dombóvári István, Hadházi László, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Mogács Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina

All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Mogács Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina

Dumaszínház Kft
  • Anden
All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Mogács Dániel, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

All stars - Aranyosi Péter, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
All stars - Aranyosi Péter, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
ALL STARS - Aranyosi Péter, Kiss Ádám, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Kiss Ádám, Mogács Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina

All stars - Aranyosi Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Feiszt Viktor

All stars - Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

All stars - Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
ALL STARS - Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

ALL STARS - Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Dumaszínház Kft
  • Anden
All stars - Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina

All stars - Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Noé Bex

All stars - Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

All Stars - Aranyosi Péter, Mogács Dániel, Kiss Ádám, mv: Ács Fruzsina

All stars - Aranyosi, Beliczai, Mogács, műsorvezető: Elek Péter

All stars - Aranyosi, Beliczai, Mogács, műsorvezető: Elek Péter

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
ALL STARS - Aranyosi, Hadházi, Mogács, műsorvezető: Ács Fruzsina

ALL STARS - Aranyosi, Kiss, Mogács, műsorvezető: Musimbe Dávid Dennis

All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Mogács Dániel

ALL STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán

All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Kovács András Péter, Mogács Dániel

All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel

All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Mogács Dániel, műsorvezető: Fülöp Viktor

All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Mogács Dániel, műsorvezető: Fülöp Viktor

Dumaszínház Kft
  • Anden
All stars - Badár Sándor, Kiss Ádám, Mogács Dániel, mv: Ács Fruzsina

All stars - Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Elek Péter

All stars - Badár Sándor, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Ács Fruzsina

All Stars - Beliczai Balázs, Dombóvári István, Hadházi László, Mogács Dániel

All Stars - Beliczai Balázs, Dombóvári István, Hadházi László, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
All stars - Beliczai Balázs, Dombóvári István, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

All stars - Beliczai Balázs, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

ALL STARS - Beliczai Balázs, Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel

ALL STARS - Beliczai Balázs, Kiss Ádám, Kovács András Péter, Mogács Dániel

All stars - Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

All stars - Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Hadházi László, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

All stars - Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Hadházi László, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

Dumaszínház Kft
  • Anden
All stars - Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

ALL STARS - Beliczai, Hadházi, Mogács, műsorvezető: Ács Fruzsina

ALL STARS - Beliczai, Hadházi, Mogács, műsorvezető: Ács Fruzsina

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
ALL STARS - Beliczai, Hadházi, Mogács, műsorvezető: Fülöp Viktor

All stars - Beliczai, Kőhalmi, Mogács, műsorvezető: Ács Fruzsina

ALL STARS - Beliczai, Mogács, Kiss, műsorvezető: Ács Fruzsina

ALL STARS - Dombóvári István, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

ALL STARS - Dombóvári István, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

ALL STARS - Hadházi László, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, mv.: Ács Fruzsina

ALL STARS - Hadházi László, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, mv.: Ács Fruzsina

Dumaszínház Kft
  • Anden
All Stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

All stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Kovács András Péter, Mogács Dániel

All stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Kovács András Péter, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
All stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel, műsorvezető: Said Dániel

All stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel, műsorvezető: Said Dániel

Dumaszínház Kft
  • Anden
All stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel, műsorvezető: Török Ádám

All stars - Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

All stars - Hadházi László, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

ALL STARS - Hadházi László, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

ALL STARS - Hadházi László, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Dumaszínház Kft
  • Anden
All stars - Hadházi László, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

All stars - Hadházi László, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
All stars - Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina

All stars - Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

All stars - Hadházi László, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Ács Fruzsina

All Stars - Hadházi László, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Mogács Dániel, mv: Fülöp Viktor

ALL STARS - Hadházi, Kiss, Mogács, műsorvezető: Elek Péter

ALL STARS - Hadházi, Kiss, Mogács, műsorvezető: Elek Péter

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
ALL STARS - Hadházi, Kiss, Mogács, műsorvezető: Musimbe Dávid Dennis

All stars - Kap, Kőhalmi, Mogács, műsorvezető: Lakatos László

All stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Mogács Dániel, mv: Ács Fruzsina

All stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Mogács Dániel, mv: Ács Fruzsina

Dumaszínház Kft
  • Anden
All stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Mogács Dániel, mv: Fülöp Viktor

All stars - Kiss Ádám, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina

All stars - Kiss Ádám, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, műsorvezető: Said Dániel

All stars - Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Fülöp Viktor

All stars - Kiss Ádám, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Musimbe Dávid Dennis

All stars - Kiss Ádám, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető:Szobácsi Gergő

ALL STARS - Kiss Ádám, Kovács András Péter, Mogács Dániel, mv. Elek Péter

All stars - Kiss Ádám, Mogács Dániel, Beliczai Balázs, műsorvezető: Fülöp Viktor

All stars - Kiss Ádám, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Török Ádám

All stars - Kiss Ádám, Ráskó Eszter, Mogács Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina

All stars - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Mogács Dániel, műsorvezető: Fülöp Viktor

All stars - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Mogács Dániel, műsorvezető: Szobácsi Gergő

All Stars - Kőhalmi Zoltán, Hadházi László, Mogács Dániel, mv:Szabó Balázs Máté

All Stars - Kőhalmi Zoltán, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Noé Bex

All stars - Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Fülöp Viktor

All stars - Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorezető: Szabó Balázs Máté

All stars - Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina

All stars - Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Szobácsi Gergő

All stars - Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Török Ádám

All stars - Kovács András Péter, Mogács Dániel, Felméri Péter, műsorvezető: Said Dániel

All stars - Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, mv: Ács Fruzsina

All stars - Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, mv: Elek Péter

All stars - Mogács Dániel, Hadházi László, Kovács András Péter, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

All stars - Mogács Dániel, Hadházi László, Kovács András Péter, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
All stars - Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán, Felméri Péter, műsorvezető: Feiszt Viktor

All stars - Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán, Felméri Péter, műsorvezető: Feiszt Viktor

Dumaszínház Kft
  • Anden
ALL STARS- Aranyosi Péter, Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel

ALL STARS- Aranyosi Péter, Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
All stars-Beliczai Balázs,Hadházi László,Kiss Ádám,Kovács András Péter,Kőhalmi Zoltán,Mogács Dániel

  • Skuespiller
All stars: Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán

ALL STARS: Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Hadházi László, Mogács Dániel

ALL STARS: Aranyosi Péter, Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel

ALL STARS: Aranyosi Péter, Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
All Stars: Aranyosi Péter, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

ALL STARS: Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

ALL STARS: Badár Sándor, Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel

All stars: Beliczai Balázs, Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel

All stars: Beliczai Balázs, Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel

ALL STARS: Beliczai Balázs, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

ALL STARS: Dombóvári István, Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel

Apa Nap: Aranyosi Péter, Litkai Gergely, Mogács Dániel, Szupkay Viktor

Apa Nap: Aranyosi Péter, Litkai Gergely, Mogács Dániel, Szupkay Viktor

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István, Mogács Dániel

Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor

Aranyosi Péter, Badár Sándor, Mogács Dániel, Szupkay Viktor

Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Dombóvári István, Mogács Dániel, műsvez: Csenki Attila

Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Dombóvári István, Mogács Dániel, műsvez: Litkai Gergely

Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Felméri Péter, Mogács Dániel

Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez: Csenki Attila

Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Szupkay Viktor, műsvez: Felméri Péter

Aranyosi Péter, Benk Dénes, Kovács András Péter, Mogács Dániel

Aranyosi Péter, Benk Dénes, Kovács András Péter, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Aranyosi Péter, Csenki Attila, Hadházi László, Mogács Dániel

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Skuespiller
Aranyosi Péter, Csenki Attila, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez: Felméri Péter

Aranyosi Péter, Csenki Attila, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez: Felméri Péter

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Aranyosi Péter, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Aranyosi Péter, Csenki Attila, Lorán Barnabás, Mogács Dániel

Aranyosi Péter, Csenki Attila, Lorán Barnabás, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Aranyosi Péter, Dombóvári István, Hadházi László, Mogács Dániel, műsorvezető Csenki Attila

Aranyosi Péter, Dombóvári István, Kiss Ádám, Mogács Dániel, műsorvezető Csenki Attila

Aranyosi Péter, Dombóvári István, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Szupkay Viktor

Aranyosi Péter, Dombóvári István, Mogács Dániel, Kiss Ádám, műsvez: Janklovics Péter

Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Benk Dénes

Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Litkai Gergely, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor

Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Szupkay Viktor, műsvez: Csenki Attila

Babagenetika jótékonysági ea - Ráskó,Mogács,Felméri,Hajdú,Szupkay,Szobácsi,Csenki,Tóth,Ács,Fülöp

Babagenetika jótékonysági ea - Ráskó,Mogács,Felméri,Hajdú,Szupkay,Szobácsi,Csenki,Tóth,Ács,Fülöp

Dumaszínház Kft
  • Anden
Bács Miklós, Bellus István, Hajdú Balázs, Kertész Ricsi, műsorvezető: Mogács Dániel

Bács Miklós, Bellus István, Hajdú Balázs, Kertész Ricsi, műsorvezető: Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Műsorvezető
Badár Sándor és Mogács Dániel

Badár Sándor és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor

Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel

Badár Sándor, Beliczai Balázs,Felméri Péter, Mogács Dániel, műsvez: Csenki Attila

Badár Sándor, Csenki Attila, Hadházi László, Mogács Dániel

Badár Sándor, Csenki Attila, Hadházi László, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Badár Sándor, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szupkay Viktor

Badár Sándor, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szupkay Viktor

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Badár Sándor, Csenki Attila, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László, Szupkay Viktor, műsvez: Csenki Attila

Badár Sándor, Dombóvári István, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László, Mogács Dániel

Badár Sándor, Felméri Péter, Mogács Dániel

Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter

Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel

Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Badár Sándor, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Mogács Dániel, műsorvezető: Dombóvári István

Badár Sándor, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Szomszédnéni P.I., műsorvezető: Mogács Dániel

Badár Sándor, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I., műsorvezető: Lorán Barnabás

Badár Sándor, Mogács Dániel

Badár Sándor, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Badár Sándor, Mogács Dániel

Badár Sándor, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Badár Sándor, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Beliczai Balázs, Bellus István, Kertész Ricsi, Mogács Dániel, Szobácsi Gergő

Beliczai Balázs, Bellus István, Kiss Ádám, Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Bellus István, Kiss Ádám, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Beliczai Balázs, Benk Dénes, Csenki Attila, Felméri Péter, Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Benk Dénes, Kiss Ádám, Kormos Anett, műsorvezető: Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Benk Dénes, Kiss Ádám, Kormos Anett, műsorvezető: Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Műsorvezető
Beliczai Balázs, Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Benk Dénes, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Bánházi Judit

Beliczai Balázs, Csenki Attila, Dombóvári István, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor

  • Humoristák
Beliczai Balázs, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Beliczai Balázs, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, vendég: Fülöp Viktor

Beliczai Balázs, Csenki Attila, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Dombóvári István

Beliczai Balázs, Dombóvári István, Hadházi László, Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Dombóvári István, Hajdú Balázs, Mogács Dániel, műsvez: Litkai Gergely

Beliczai Balázs, Dombóvári István, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Bruti

Beliczai Balázs, Dombóvári István, Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter

Beliczai Balázs, Felméri Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel, vendég: Elek Péter

Beliczai Balázs, Felméri Péter, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán

Beliczai Balázs, Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor

Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Szupkay Viktor

Beliczai Balázs, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Felméri Péter, műsorvezető: Csenki Attila

Beliczai Balázs, Kormos Anett, Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Felméri Péter

Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni P. I., műsorvezető: Litkai Gergely

Beliczai Balázs, Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Beliczai Balázs, Mogács Dániel

Beliczai Balázs, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán

Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Beliczai Balázs, Mogács Dániel, műsorvezető: Szobácsi Gergő

Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Benk Dénes

Beliczai Balázs,Benk Dénes, Dombóvári István, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez:Szupkay Viktor

Bellus István, Benk Dénes, Felméri Péter, Kiss Ádám, Mogács Dániel

Bellus István, Benk Dénes, Felméri Péter, Kiss Ádám, Mogács Dániel

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Skuespiller
Bellus István, Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I, műsvez: Csenki Attila

Bellus István, Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I, műsvez: Csenki Attila

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Bellus István, Csenki Attila, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez: Litkai Gergely

Bellus István, Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel

Bellus István, Hajdú Balázs, Hadházi László, Mogács Dániel

Bellus István, Janklovics Péter,  Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Bellus István, Kiss Ádám, Kormos Anett, Mogács Dániel, műsorvezető: Lorán Barnabás

Bellus István, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Tóth Edu

BELÜL SEMMI (Kabaré) - Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel,Szomszédnéni Produkciós Iroda

Belül semmi (Kabaré) - Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel,Szomszédnéni Produkciós Iroda

Benk Dénes, Dombóvári István, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Szupkay Viktor

Benk Dénes, Felméri Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I., műsvez: Csenki Attila

Benk Dénes, Hadházi László,  Kormos Anett, Mogács Dániel

Benk Dénes, Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel

Benk Dénes, Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Benk Dénes, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Lorán Barnabás

Benk Dénes, Hadházi László, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, vendég: Lakatos László

Benk Dénes, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Benk Dénes, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Szupkay Viktor

Benk Dénes, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Lorán Barnabás

Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Benk Dénes, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Benk Dénes, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, Mogács Dániel, műsvez: Aranyosi Péter

Benk Dénes, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsvez: Felméri Péter

Best of Mogács

Best of Mogács

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Best of Mogács

Best of Mogács

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Best of Mogács

Best of Mogács

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Best of Mogács

Best of Mogács

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Best of Mogács

Best of Mogács

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Beugró vs. Dumaszínház

Beugró vs. Dumaszínház

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Beugró vs. Dumaszínház

Beugró vs. Dumaszínház

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Beugró vs. Dumaszínház - Debreczeny Csaba, Pokorny Lia, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Novák Péter

Beugró vs. Dumaszínház - Pokorny Lia, Szabó Győző, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Novák Péter

Beugró vs. Dumaszínház: Debreczeny Csaba, Pokorny Lia, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Novák Péter

Beugró vs. Dumaszínház: Hadházi László, Mogács Dániel, Pokorny Lia, Szabó Győző, műsvez: Novák Péter

Beugró vs. Dumaszínház: Janklovics Péter, Mogács Dániel, Szabó Győző, Pokorny Lia, mv.:Novák Péter

Beugró vs. Dumaszínház: Kovács András Péter, Mogács Dániel

Beugró vs. Dumaszínház: Kovács András Péter, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Beugró vs. Dumaszínház:Hadházi László,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Debreczeny Csaba,Pokorny Lia

Bödőcs Tibor és Mogács Dániel

Bödőcs Tibor és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Bolondok Hajója - Mogács Dániel és Hevér Gábor közös improvizációs estje

Bolondok Hajója - Mogács Dániel és Hevér Gábor közös improvizációs estje

Dumaszínház Kft
  • Anden
Bolondok Hajója - Mogács Dániel és Janklovics Péter közös improvizációs estje

Bolondok Hajója - Mogács Dániel és Janklovics Péter közös improvizációs estje - FŐPRÓBA

Brand new - új anyagok estje:Fráger Balázs,Janklovics Péter,Kertész Ricsi,Mogács Dániel,Zsók Levente

Brand new - új anyagok estje:Fráger Balázs,Janklovics Péter,Kertész Ricsi,Mogács Dániel,Zsók Levente

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Bruti, Hajdú Balázs, Pataki Balázs, Szöllősy-Csák Gergely, műsorvezető: Mogács Dániel

Comedy Central Bemutatja: A 3 Kismalac,Bellus István, Hajdú Balázs, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I.

Csenki Attila, Dombóvári István, Hadházi László, Hajós András, műsvez: Benk Dénes

Csenki Attila, Fráger Balázs, Kovács András Péter, Zsók Levente

Csenki Attila, Fráger Balázs, Kovács András Péter, Zsók Levente

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Csenki Attila, Hadházi László, Mogács Dániel, Szupkay VIktor, műsorvezető: Benk Dénes

Csenki Attila, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán

Csenki Attila, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Csenki Attila, Hajós András, Kovács András Péter, Litkai Gergely, műsvez: Mogács Dániel

Csenki Attila, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Mogács Dániel, műsorvezető: Benk Dénes

Csenki Attila, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Mogács Dániel, műsorvezető: Szupkay Viktor

Csenki Attila, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I., műsvez: Szupkay Viktor

Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvez: Bellus István

Dombóvári István, Felméri Péter, Hajdú Balázs, Mogács Dániel, műsorvezető: Szupkay Viktor

Dombóvári István, Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Janklovics Péter

Dombóvári István, Hadházi László, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Dombóvári István, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel

Dombóvári István, Kiss Ádám, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Benk Dénes

Dr. Mogács és Mogács Dániel közös estje

Dr. Mogács és Mogács Dániel közös estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Dr. Mogács és Mogács Dániel közös estje

Dr. Mogács és Mogács Dániel közös estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Dr. Mogács országos népbutító kampány (Dr. Mogács önálló estje)

Dr. Mogács országos népbutító kampány (Dr. Mogács önálló estje) - nyilvános adásfelvétel

DUMA IMPRÓ

DUMA IMPRÓ

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Duma Impró

Duma Impró

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Fodor Annamária

DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Fodor Annamária, zenész: Pulius Tamás

DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Tóth Szabolcs, Pulius Tamás

DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Vinnai András

DUMA IMPRÓ - Janklovics Péter, Mogács Dániel, Elek Ferenc, Fodor Annamária

DUMA IMPRÓ - Janklovics Péter, Mogács Dániel, Tóth Szabolcs, Kardos Róbert, zenész: Pulius Tamás

DUMA IMPRÓ - Mogács Dániel, Janklovics Péter, Fodor Annamária, Elek Ferenc, zenész: Pulius Tamás

DUMA IMPRÓ - Mogács Dániel, Janklovics Péter, Fodor Annamária, Kardos Róbert, zenész: Pulius Tamás

DUMA IMPRÓ - Mogács Dániel, Janklovics Péter, Kardos Róbert, Tóth Szabolcs, zenész: Pulius Tamás

Duma Impró – Ács Fruzsina, Janklovics Péter,Mogács Dániel,Tóth Szabolcs,mv. Lovász László

Duma Impró – Ács Fruzsina, Janklovics Péter,Mogács Dániel,Tóth Szabolcs,mv. Lovász László

Dumaszínház Kft
  • Anden
Duma Impró – Ács Fruzsina, Janklovics Péter,Mogács Dániel,Tóth Szabolcs,mv. Lovász László – BEMUTATÓ

Duma Impró – Ács Fruzsina,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Tóth Szabolcs,mv. Lovász László – főpróba

Duma Impró:Bánki Gergely,Elek Ferenc,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Vinnai András

Duma Impró:Bánki Gergely,Elek Ferenc,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Vinnai András

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Duma Impró:Bánki Gergely,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács D,Vinnai A,műsvez:Lovász László

Duma Maraton: Beliczai, Bruti, Csenki, Dombóvári, Hajdú, Kertész,Mogács, Szobácsi, Szupkay, Tóth Edu

DUMA MARATON: Kovács András Péter, Mogács Dániel, Pataki Balázs, Szöllősy-Csák Gergely

Dumaszínház est: Mogács Dániel és Felméri Péter

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Humorista
Dumaszínház Impro

Dumaszínház Impro

Móricz Zsigmond Színház
  • Humorista
Dumaszínház late night - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kertész Ricsi, Mogács Dániel, Szobácsi Gergő

Dumaszínház late night - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kertész Ricsi, Mogács Dániel, Szobácsi Gergő

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
ELŐSZILVESZTER - ALL STARS: Aranyosi Péter, Dombóvári István, Kiss Ádám, Mogács Dániel

Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló előadása

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft

Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló előadása - TV-felvétel

Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló előadása mikrofonpróba:Fülöp Viktor

Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló előadása, mv: Musimbe Dennis

Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló előadása,mikrofonpróba:Fülöp Viktor

Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló estje

Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló estje (BEMUTATÓ)

Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló estje (FŐPRÓBA)

Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Fülöp Viktor

Felméri Péter, Hadházi László, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Fülöp Viktor

Felméri Péter, Hajós András, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter

Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szupkay Viktor, műsvez: Csenki Attila

Felméri Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor, műsvez: Csenki Attila

Fogatos faluséta Mogács Dániellel

Fogatos faluséta Mogács Dániellel

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Skuespiller
FOUR STARS -  Felméri Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel

FOUR STARS - Felméri Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
FOUR STARS - Aranyosi, Csenki, Hajdú, Mogács, vendég: Ács Fruzsina

FOUR STARS - Aranyosi, Felméri, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Ács Fruzsina

FOUR STARS - Aranyosi, Mogács, Csenki, Felméri, vendég: Csík Gábor

FOUR STARS - Badár, Beliczai, Dombi, Mogács, vendég: Fülöp Viktor

Four stars - Badár, Beliczai, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina

Four stars - Badár, Beliczai, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina

Dumaszínház Kft
  • Anden
FOUR STARS - Badár, Benk, Csenki, Mogács, vendég: Elek Péter

FOUR STARS - Badár, Benk, Csenki, Mogács, vendég: Elek Péter

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
FOUR STARS - Badár, Benk, Felméri, Mogács, vendég: Fülöp Viktor

FOUR STARS - Badár, Csenki, Kőhalmi, Mogács, vendég: Fülöp Viktor

FOUR STARS - Badár, Csenki, Mogács, Szomszédnéni P.I., vendég: Elek Péter

FOUR STARS - Beliczai, Bellus, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina

FOUR STARS - Beliczai, Benk, Dombi, Mogács, vendég: Zabolai Margit Eszter

FOUR STARS - Beliczai, Benk, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Szabó Balázs Máté

FOUR STARS - Beliczai, Benk, Mogács, Szupkay, vendég: Musimbe Dávid Dennis

FOUR STARS - Beliczai, Csenki, Kiss, Mogács, vendég: Valtner Miklós

FOUR STARS - Beliczai, Csenki, Mogács, Szomszédnéni, műsorvezető: Elek Péter

FOUR STARS - Beliczai, Csenki, Mogács, Szupkay, műsorvezető: Musimbe Dennis

FOUR STARS - Beliczai, Dombóvári, Janklovics, Mogács, vendég: Fülöp Viktor

FOUR STARS - Beliczai, Dombóvári, Mogács, Szomszédnéni P.I., vendég: Ráskó Eszter

FOUR STARS - Beliczai, Janklovics, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Fülöp Viktor

FOUR STARS - Beliczai, Janklovics, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Lakatos László

FOUR STARS - Beliczai, Mogács, Janklovics, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor

FOUR STARS - Benk Dénes, Felméri Péter, Hadházi László, Mogács Dániel, vendég: Fülöp Viktor

FOUR STARS - Benk, Csenki, Felméri, Mogács, vendég: Ráskó Eszter

FOUR STARS - Benk, Csenki, Janklovics, Mogács, vendég: Szabó Balázs Máté

FOUR STARS - Benk, Csenki, Kőhalmi, Mogács, vendég: Musimbe Dávid Dennis

Four stars - Benk, Csenki, Mogács, Szupkay, vendég: Szabó Balázs Máté

FOUR STARS - Benk, Felméri, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina

FOUR STARS - Benk, Felméri, Kőhalmi, Mogács, vendég: Lakatos László

FOUR STARS - Csenki Attila, Felméri Péter, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán, vendég: Valtner Miklós

Four stars - Csenki, Hadházi, Hajdú, Mogács, vendég: Fülöp Viktor

Four stars - Csenki, Hadházi, Hajdú, Mogács, vendég: Fülöp Viktor

Dumaszínház Kft
  • Anden
FOUR STARS - Csenki, Janklovics, Kőhalmi, Mogács, vendég: Valtner Miklós

FOUR STARS - Csenki, Janklovics, Kőhalmi, Mogács, vendég: Valtner Miklós

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
FOUR STARS - Csenki, Kőhalmi, Mogács, Bálint Ferenc (Szomszédnéni P.I.), vendég: Szabó Balázs Máté

FOUR STARS - Csenki, Kormos, Mogács, Hadházi, vendég: Ács Fruzsina

FOUR STARS - Dombóvári, Kormos, Mogács, Szomszédnéni P.I., vendég: Zabolai Margit Eszter

FOUR STARS - Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Ráskó Eszter, vendég: Fülöp Viktor

FOUR STARS - Hadházi, Janklovics, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Zabolai Margit Eszter

FOUR STARS - Hajdú, Janklovics, Mogács, Szobácsi, vendég: Valtner Miklós

FOUR STARS - Janklovics, Kiss, Mogács, Ráskó, vendég: Musimbe Dennis

FOUR STARS - Janklovics, Kőhalmi, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Szabó Balázs Máté

FOUR STARS - Janklovics, Kormos, Mogács, Szobácsi, vendég: Ács Fruzsina

Four stars - Janklovics, Kormos, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Ács Fruzsina

FOUR STARS - Kap, Mogács, Ráskó, Szupkay, vendég: Lakatos László

Four Stars - Kiss Ádám, Mogács Dániel, Benk Dénes, Szupkay Viktor

Four Stars - Kiss Ádám, Mogács Dániel, Benk Dénes, Szupkay Viktor

Dumaszínház Kft
  • Anden
FOUR STARS - Kőhalmi, Beliczai, Janklovics, Mogács, vendég: Musimbe Dávid Dennis

FOUR STARS - Kőhalmi, Beliczai, Janklovics, Mogács, vendég: Musimbe Dávid Dennis

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
FOUR STARS - Kőhalmi, Benk, Csenki, Mogács, vendég: Lakatos László

FOUR STARS - Kőhalmi, Mogács, Hajdú, Szomszédnéni, vendég: Ráskó Eszter

FOUR STARS - Kőhalmi, Mogács, Szobácsi, Szomszédnéni, vendég: Ács Fruzsina

FOUR STARS - Kormos, Kőhalmi, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Szabó Balázs Máté

FOUR STARS - Mogács, Musimbe Dennis, Ráskó, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor

Hadházi László és Mogács Dániel

Hadházi László és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szupkay Viktor, műsorvezető: Hajdú Balázs

Hadházi László, Mogács Dániel

Hadházi László, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Hadházi László, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Benk Dénes

Hajdú Balázs, Kiss Ádám, Mogács Dániel

Hajdú Balázs, Kiss Ádám, Mogács Dániel

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Skuespiller
Hajdú Balázs, Kiss Ádám, Mogács Dániel

Hajdú Balázs, Kiss Ádám, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Hajdú Balázs, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szupkay Viktor

Hajdú Balázs, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor, műsorvezető: Benk Dénes

Janklovics Péter és Mogács Dániel

Janklovics Péter és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Litkai Gergely, Szomszédnéni P. I., műsvez: Mogács Dániel

Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I., műsvez.: Lorán Barnabás

Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel,Szomszédnéni Produkciós Iroda, vendég:Ráskó Eszter

Jótékonysági matiné: Beliczai,Benk,Felméri,Hajdú,Janklovics,Kormos,Kőhalmi,Litkai,Mogács,Rekop

Kísérleti adás - Hajdú Balázs, Mogács Dániel, Ács Fruzsina, Elek Péter, Ráskó Eszter

Kiss Ádám - Mogács Dániel közös műsora

Kiss Ádám - Mogács Dániel közös műsora

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kiss Ádám és Mogács Dániel

Kiss Ádám és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Kiss Ádám és Mogács Dániel

Kiss Ádám és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kiss Ádám és Mogács Dániel

Kiss Ádám és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Kiss Ádám és Mogács Dániel

Kiss Ádám és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Kiss Ádám és Mogács Dániel

Kiss Ádám és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Mogács Dániel

Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Mogács Dániel

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Skuespiller
Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Mogács Dániel, Szöllősy-Csák Gergely

Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Mogács Dániel, Szöllősy-Csák Gergely

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Kiss Ádám, Mogács Dániel

Kiss Ádám, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kiss Ádám, Mogács Dániel

Kiss Ádám, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kiss Ádám, Mogács Dániel, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Kiss Ádám, Mogács Dániel, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Skuespiller
Kiss Ádám, Mogács Dániel, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Kiss Ádám, Mogács Dániel, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kőhalmi Zoltán - Mogács Dániel közös estje

Kőhalmi Zoltán és Mogács Dániel

Kőhalmi Zoltán és Mogács Dániel

Dumaszínház Kft
  • Anden
Kőhalmi Zoltán és Mogács Dániel

Kőhalmi Zoltán és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kőhalmi Zoltán és Mogács Dániel, műsorvezető: Szobácsi Gergő

Kőhalmi Zoltán és Mogács Dániel, műsorvezető: Szobácsi Gergő

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Csenki Attila

Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Csenki Attila

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Szobácsi Gergő

Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Szobácsi Gergő,

Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Tóth Edu

Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, mv: Szobácsi Gergő

Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Rekop György, Zsók Levente

Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Rekop György, Zsók Levente

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szupkay Viktor, Zsók Levente

Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Tóth Edu

Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Tóth Edu

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Kompót Extra - Csenki Attila, Mogács Dániel, Fekete Adrienn és Melinda, Sulyok Péter

Kompót Extra: Benk Dénes, Mogács Dániel, Sallai Ervin, Kővári Máté

Kovács András Péter és Mogács Dániel

Kovács András Péter és Mogács Dániel

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
MOGÁCS DÁNIEL

MOGÁCS DÁNIEL

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Anden
Mogács Dániel és a Szomszédnéni Produkciós Iroda

Mogács Dániel és Benk Dénes

Mogács Dániel és Benk Dénes

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Mogács Dániel és Dr. Mogács közös estje

Mogács Dániel és Dr. Mogács közös estje

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Skuespiller
Mogács Dániel és dr. Mogács közös estje

Mogács Dániel és dr. Mogács közös estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Mogács Dániel, Hadházi László, Kovács András Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

Mogács Dániel, Kovács András Péter, Janklovics Péter, vendég: Illés Ferenc

Mogács Extra - Comedy Central tévéfelvétel (Mogács Dániel önálló estje)

Mogács labor - Mogács Dániel önálló estje

Mogács labor - Mogács Dániel önálló estje

Dumaszínház Kft
  • Anden
Mogács mesék - Beavatás felnőtt gyerekeknek

Mogács mesék - Beavatás felnőtt gyerekeknek

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Mogács mesék - Beavatás felnőtt gyerekeknek

Mogács mesék - Beavatás felnőtt gyerekeknek

Dumaszínház Kft
  • Előadja
MOGÁCS MESÉK - Beavatás felnőtt gyerekeknek - BEMUTATÓ!

MOGÁCS MESÉK - Beavatás felnőtt gyerekeknek - BEMUTATÓ!

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Mogács mesék - Beavatás felnőtt gyerekeknek - TV-felvétel

Mogács mesék - Beavatás felnőtt gyerekeknek - TV-felvétel

Dumaszínház Kft
  • Anden
Mogács-labor: Mogács Dániel önálló estje

Mogács-labor: Mogács Dániel önálló estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Mogács-labor: Mogács Dániel önálló estje

Mogács-labor: Mogács Dániel önálló estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Mogács-labor: Mogács Dániel önálló estje

Mogács-labor: Mogács Dániel önálló estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Momentán vs.Dumaszínház:Janklovics Péter,Mogács Dániel,Pirisi László,Harsányi Bence,Kiskovács Attila

Napijegy 08.02.

Napijegy 08.02.

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Napijegy 08.05.

Napijegy 08.05.

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Napijegy 2011.07.24.

Napijegy 2011.07.24.

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Skuespiller
Napijegy 2011.07.29.

Napijegy 2011.07.29.

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Skuespiller
Rohan(d)ó élet - Mogács Dániel önálló színházi estje

Rohan(d)ó élet - Mogács Dániel önálló színházi estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
Rohan(d)ó élet Mogács Dálniel estje Humorfesztivál 2014

Rohan(d)ó élet Mogács Dálniel estje Humorfesztivál 2014

Thália Színház
  • Skuespiller
Showder Klub (Aranyosi Péter, Benk Dénes, Mogács Dániel, Tóth Edu)

PrimeTime
  • Humorista
Showder Klub (Kiss, Mogács, Benk, Hajnóczy)

Showder Klub (Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Badár Sándor, Badár Sándor, Badár Tamás)

Showder Klub - Aranyosi Péter, Ligeti Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Mogács Dániel

Showder Klub - Aranyosi Péter, Ligeti Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Mogács Dániel

Dumaszínház Kft
  • Anden
Showder Klub - Csenki Attila, Nagy Kitti, Felméri Péter, Mogács Dániel

Showder Klub - Kiss Ádám, Benk Dénes, Szabó Balázs, Mogács Dániel

Showder Klub - Kiss Ádám, Mogács Dániel, Elek Péter, Hajdú Balázs

Showder Klub - Kiss Ádám, Szabó Balázs Máté, Mogács Dániel, Török Ádám

Showder Klub - Kiss Ádám, Török Ádám, Benk Dénes, Mogács Dániel

Showder Klub - Mogács Dániel önálló estje // Magam között vagyok: Badár Sándor önálló estje

Showder Klub bemutatja: Aranyosi Péter önálló estje // Mogács Dániel önálló estje

Showder Klub bemutatja: Felméri Péter önálló est / Mogács Impro show: Mogács Dániel önálló impró est

Showder Klub bemutatja: Fiatal Félőrültek Tehetségkutató, zsűri: Ráskó, Dombi, Mogács, mv.: Csenki

Showder Klub bemutatja:Nem kell annyira akarni-Edu önálló/Bolondok Hajója:Mogács-Janklovics impróest

Showder Klub felvétel - Aranyosi Péter, Tóth Edu, Mogács Dániel, Hajdú Balázs

Showder Klub felvétel - Aranyosi Péter, Tóth Edu, Mogács Dániel, Hajdú Balázs

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
SHOWDER KLUB felvétel - Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

SHOWDER KLUB felvétel - Dombóvári István, Musimbe Dávid Dennis, Mogács Dániel, Beliczai Balázs

SHOWDER KLUB felvétel - Kiss Ádám, Mogács Dániel, Felméri Péter, Elek Péter

Showder Klub felvétel - Kiss Ádám, Szobácsi Gergő, Mogács Dániel, Badár Tamás

SHOWDER KLUB felvétel - Kőhalmi Zoltán, Csenki Attila, Mogács Dániel, Tóth Edu

SHOWDER KLUB felvétel - Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Beliczai Balázs, Szabó Balázs Máté

Showder Klub Mogács,Kőhalmi,Csenki,Szobácsi

Showder Klub Mogács,Kőhalmi,Csenki,Szobácsi

PrimeTime
  • Humorista
SZILVESZTER - Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel előadása, mv: Fülöp Viktor

SZILVESZTER - Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló estje

SZILVESZTER - Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok - Mogács Dániel önálló estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Anden
SZILVESZTER Mogáccsal - Mogács Dániel önálló estje

Tesztbeszéd Mogács Dániellel - talkshow, műsorvezető: Lovász László

THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel

THREE STARS - Badár Sándor, Kormos Anett, Mogács Dániel

THREE STARS - Felméri Péter, Kormos Anett, Mogács Dániel

THREE STARS - Kormos Anett, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

THREE STARS: Janklovics Péter, Kormos Anett, Mogács Dániel

Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)

Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • szeptember 23.
Válogatott történetek - Mogács Dániel önálló estje

x/Showder Klub felvétel

x/Showder Klub felvétel

PrimeTime
  • Skuespiller
x/Showder Klub felvétel / Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Beliczai Balázs, Felméri Péter

Anbefalinger

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:

Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.