Person


Gábor Takács-Nagy
2

Gábor Takács-Nagy

A Zeneakadémia hallgatójaként 1979-ben első díjat nyert a Hubay Jenő Hegedűversenyen, ezután Nathan Milsteinnél tanult. Kamarazene tanárai Rados Ferenc, Mihály András és Kurtág György voltak. 1975 és 1992 között alapítója és vezetője volt a világhírű Takács Quartetnek, és legendás művészekkel szerepelt, mint például Lord Menuhin, Sir Georg Solti, Isaac…

 Fortsæt

Nuværende programmer


A magyar klasszikus zene napja In memoriam Kocsis Zoltán

Nemzeti Filharmonikusok

Kocsis Zoltán szellemisége keretbe foglalja a Nemzeti Filharmonikusok évadját. Novemberben halálának évfordulójáról emlékezünk meg koncerttel, május végén, születésnapján pedig…

A Zeneakadémia hallgatójaként 1979-ben első díjat nyert a Hubay Jenő Hegedűversenyen, ezután Nathan Milsteinnél tanult. Kamarazene tanárai Rados Ferenc, Mihály András és Kurtág György voltak. 1975 és 1992 között alapítója és vezetője volt a világhírű Takács Quartetnek, és legendás művészekkel szerepelt, mint például Lord Menuhin, Sir Georg Solti, Isaac Stern, Paul Tortelier és Msztyiszlav Rosztropovics, több felvételt készített a Decca és a Hungaroton számára. 1982-ben Liszt-díjat kapott. 1996-ban Várjon Dénessel és Szabó Péterrel megalapította a Takács Zongorás Triót, amellyel a világon először rögzítette többek között magyar zeneszerzők, Liszt Ferenc, Lajtha László és Veress Sándor műveit.

Takács-Nagy Gábor elkötelezett és keresett kamarazene-professzor, 1996 óta a Genfi Konzervatóriumon a vonósnégyes szak professzora. Rendszeresen ad mesterkurzusokat több nemzetközi akadémián. 1998-ban Tuska Zoltánnal, Papp Sándorral és Perényi Miklóssal megalakította a Mikrokozmosz Vonósnégyest. 2008-ban arra vállalkoztak, hogy Bartók összes vonósnégyesét felvegyék. Takács-Nagyot világszerte a magyar zene egyik legavatottabb előadójának tartják, különösen Bartók Béla művei kapcsán.

2001-ben, magyar elődei hosszú sorának példáját követve, vezényelni kezdett, amely mára fő tevékenységévé vált. 2005-ben alakította meg saját vonószenekarát, a Camerata Bellerive-et, amelynek székhelye az évente megrendezésre kerülő Bellerive Fesztivál Genfben, ahol egyben művészeti vezetőként is dolgozik. 2007 augusztusában nevezték ki a Verbier Fesztivál Kamarazenekara zeneigazgatójának. 2007 szeptembere óta első számú vendégkarmestere a Concerto Budapestnek (korábban Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar).

BEETHOVEN FOREVER - Maxim Vengerov, Takács-Nagy Gábor és a MÁV Szimfonikus Zenekar SZ/3

BEETHOVEN FOREVER - Maxim Vengerov, Takács-Nagy Gábor és a MÁV Szimfonikus Zenekar SZ/3

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Beethoven:Egmont-nyitány/ III. c-moll zongoraverseny/Csajkovszkij:IV.szimfónia (Pletnyov&Concerto)

Beethoven:Egmont-nyitány/ III. c-moll zongoraverseny/Csajkovszkij:IV.szimfónia (Pletnyov&Concerto)

Concerto Budapest
  • Dirigent
BRAHMS – DRÁMÁK - Várjon Dénes, Takács-Nagy Gábor E/6

BRAHMS – DRÁMÁK - Várjon Dénes, Takács-Nagy Gábor E/6

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Budapesti Fesztiválzenekar koncertje

Budapesti Fesztiválzenekar koncertje

Hírös Agóra
  • Dirigent
CZIFFRA 100 - “HOMMAGE A CZIFFRA” - BALÁZS JÁNOS ÉS A CONCERTO BUDAPEST KONCERTJE

CZIFFRA 100 - “HOMMAGE A CZIFFRA” - BALÁZS JÁNOS ÉS A CONCERTO BUDAPEST KONCERTJE

ImprovisArt Nonprofit Kft.
  • Vezényel
Dvořák: Hazám-nyitány/Saint-Saëns: V.zongoraverseny/Schumann: IV.szimfónia (Lucas Debargue&Concerto)

Dvořák: Hazám-nyitány/Saint-Saëns: V.zongoraverseny/Schumann: IV.szimfónia (Lucas Debargue&Concerto)

Concerto Budapest
  • Dirigent
Erdélyi/1. Olasz Intézet

Erdélyi/1. Olasz Intézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Erdélyi/2. Olasz Intézet

Erdélyi/2. Olasz Intézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Erdélyi/6. Operett

Erdélyi/6. Operett

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Skuespiller
Festetics/1.

Festetics/1.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Festetics/2.

Festetics/2.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Festetics/4.

Festetics/4.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Festetics/5.

Festetics/5.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Génie oblige! – 138 éves a Zeneakadémia

Génie oblige! – 138 éves a Zeneakadémia

Zeneakadémia
  • Dirigent
Glinka / Rachmaninov / Csajkovszkij - Concerto Budapest 23/24 G2

Glinka / Rachmaninov / Csajkovszkij - Concerto Budapest 23/24 G2

Concerto Budapest
  • Dirigent
Haydn-Mozart

Haydn-Mozart

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Vezényel
Haydn-Mozart +

Haydn-Mozart +

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Dirigent
Haydn-Mozart Plusz I.: Mozart, Weber, Haydn

Haydn-Mozart Plusz I.: Mozart, Weber, Haydn

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Dirigent
Haydn-Mozart Plusz II.: Mozart, Cimarosa, Grandjany, Haydn

Haydn-Mozart Plusz II.: Mozart, Cimarosa, Grandjany, Haydn

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Dirigent
Haydn-Mozart sorozat 1.

Haydn-Mozart sorozat 1.

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Dirigent
Haydn-Mozart sorozat 2.

Haydn-Mozart sorozat 2.

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Dirigent
Haydn–Mozart – 2

Haydn–Mozart – 2

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Dirigent
Haydn–Mozart – 3

Haydn–Mozart – 3

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Dirigent
Karl Jenkins - Arany János: A walesi bárdok - világpremier

Karl Jenkins - Arany János: A walesi bárdok - világpremier

Müpa
  • Dirigent
Karl Jenkins: A walesi bárdok – kantáta

Karl Jenkins: A walesi bárdok – kantáta

Müpa
  • Dirigent
Liszt Ferenc Kamarazenekar, Martha Argerich (zongora), Vez. Takács-Nagy Gábor

Liszt Ferenc Kamarazenekar, Martha Argerich (zongora), Vez. Takács-Nagy Gábor

Tünde Tickets Kft.
  • Dirigent
Lukács/2. Olasz Intézet

Lukács/2. Olasz Intézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Lukács/5. Operett

Lukács/5. Operett

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Lukács/6. Olasz Intézet

Lukács/6. Olasz Intézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Magyar Kincsek 2. Kodály: Felszállott a páva, C-dúr szimfónia/Viski János:Csellóverseny ( Perényi&Co

Magyar Kincsek 2. Kodály: Felszállott a páva, C-dúr szimfónia/Viski János:Csellóverseny ( Perényi&Co

Concerto Budapest
  • Dirigent
MÁV Erdélyi/2. Zeneakadémia

MÁV Erdélyi/2. Zeneakadémia

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Erdélyi/3. Zeneakadémia

MÁV Erdélyi/3. Zeneakadémia

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Erdélyi/6. Zeneakadémia 21-22

MÁV Erdélyi/6. Zeneakadémia 21-22

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Festetics/3.

MÁV Festetics/3.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Festetics/4.

MÁV Festetics/4.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Festetics/4.

MÁV Festetics/4.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Vezényel
MÁV Kamarasorozat/3

MÁV Kamarasorozat/3

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Lukács/4. Zeneakadémia.

MÁV Lukács/4. Zeneakadémia.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/3. ZA

MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/3. ZA

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/5. Olasz I.

MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/5. Olasz I.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikusok - Lukács/2. Olasz I.

MÁV Szimfonikusok - Lukács/2. Olasz I.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikusok - Lukács/3. ZA

MÁV Szimfonikusok - Lukács/3. ZA

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikusok - Lukács/5. ZA

MÁV Szimfonikusok - Lukács/5. ZA

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikusok - Lukács/6. ZA

MÁV Szimfonikusok - Lukács/6. ZA

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikusok - Unokák/3.   11:30

MÁV Szimfonikusok - Unokák/3. 11:30

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikusok - Varga/3. Olasz I.

MÁV Szimfonikusok - Varga/3. Olasz I.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikusok - Varga/4. Olasz I.

MÁV Szimfonikusok - Varga/4. Olasz I.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikusok - Varga/5. Olasz I.

MÁV Szimfonikusok - Varga/5. Olasz I.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/2.

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/2.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/3.

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/3.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Mozart-maraton – Esz-dúr kürtverseny; g-moll szimfónia

Mozart-maraton – Esz-dúr kürtverseny; g-moll szimfónia

Müpa
  • Dress
Mozart-nap 1. c-moll zongoraverseny/ D-dúr 'Prágai' szimfónia (Pletnyov-Takács-Nagy-Concerto)

Mozart-nap 1. c-moll zongoraverseny/ D-dúr 'Prágai' szimfónia (Pletnyov-Takács-Nagy-Concerto)

Concerto Budapest
  • Házigazda, vezényel
Mozart-nap 2. g-moll zongoranégyes/ Esz-dúr zongoraötös (Pletnyov-Keller Quartet)

Mozart-nap 2. g-moll zongoranégyes/ Esz-dúr zongoraötös (Pletnyov-Keller Quartet)

Concerto Budapest
  • Házigazda
Mozart-nap 3. Esz-dúr sinfonia concertante/ Esz-dúr szimfónia (Kelemen-Kokas-Takács-Nagy-LisztF.Kz.)

Mozart-nap 3. Esz-dúr sinfonia concertante/ Esz-dúr szimfónia (Kelemen-Kokas-Takács-Nagy-LisztF.Kz.)

Concerto Budapest
  • Házigazda, vezényel
Mozart-nap 4. g-moll szimfónia/ d-moll zongoraverseny/ C-dúr 'Jupiter' szimfónia (Pletnyov-Concerto)

Mozart-nap 4. g-moll szimfónia/ d-moll zongoraverseny/ C-dúr 'Jupiter' szimfónia (Pletnyov-Concerto)

Concerto Budapest
  • Házigazda
Mozart:G-dúr szimfónia/J.Menuhin:Kettősverseny/Csajkovszkij:Manfréd-szimfónia(Concerto&J./M.Menuhin)

Mozart:G-dúr szimfónia/J.Menuhin:Kettősverseny/Csajkovszkij:Manfréd-szimfónia(Concerto&J./M.Menuhin)

Concerto Budapest
  • Dirigent
Richard Strauss-maraton: Concerto Budapest

Richard Strauss-maraton: Concerto Budapest

Müpa
  • Dirigent
Richard Strauss-maraton: Concerto Budapest

Richard Strauss-maraton: Concerto Budapest

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Dirigent
Schumann/Saint-Saëns/Mahler - Concerto Budapest 23/24 F1

Schumann/Saint-Saëns/Mahler - Concerto Budapest 23/24 F1

Concerto Budapest
  • Dirigent
Stravinsky-maraton – Pulcinella-balett (Schöck Atala-Megyesi Zoltán-Cser Krisztián-Bp.Vonósok)

Stravinsky-maraton – Pulcinella-balett (Schöck Atala-Megyesi Zoltán-Cser Krisztián-Bp.Vonósok)

Müpa
  • Dirigent
Szimfónia Bérlet 6. A Budapesti Fesztiválzenekar

Szimfónia Bérlet 6. A Budapesti Fesztiválzenekar

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Szőke Tibor Mesterbérlet/3.

Szőke Tibor Mesterbérlet/3.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Szőke Tibor Mesterbérlet/4.

Szőke Tibor Mesterbérlet/4.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Takács Nagy Gábor és a Manchester Camerata

Takács Nagy Gábor és a Manchester Camerata

Zeneakadémia
  • Dirigent
Unokák/4.  10:30

Unokák/4. 10:30

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Unokák/4.  12:00

Unokák/4. 12:00

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Várdai István, Takács-Nagy Gábor és a Manchester Camerata

Várdai István, Takács-Nagy Gábor és a Manchester Camerata

Zeneakadémia
  • Dirigent
Varga/1. Olasz Intézet

Varga/1. Olasz Intézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Varga/3. Olasz Intézet

Varga/3. Olasz Intézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Varga/4. Olasz Intézet

Varga/4. Olasz Intézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Varga/6. Olasz Intézet

Varga/6. Olasz Intézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
Végletes érzelmek Fejérvári Zoltánnal, Takács-Nagy Gáborral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral

Végletes érzelmek Fejérvári Zoltánnal, Takács-Nagy Gáborral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral

Liszt Ferenc Kamarazenekar
  • Dirigent

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.