Artyści


Attila Tóth
2

Attila Tóth

Színész, musicalénekes, rockénekes.

Tizenhat éves kora óta különböző rockegyüttesekben énekelt, többek között az Elysian, a Nighthawks, a Rubicon nevű zenekarokban. 2007-ben a Mindfields Factoryval az Emergenza tehetségkutató fesztiválon a második helyen végeztek. Az országos ismertséget a Magyar Televízió A Társulat című műsora hozta meg számára, amelyben Szörényi…

 Więcej

Aktualne tytuły


Jézus Krisztus Szupersztár

Madách Színház

A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja tér vissza a budapesti közönség elé.

Színész, musicalénekes, rockénekes.

Tizenhat éves kora óta különböző rockegyüttesekben énekelt, többek között az Elysian, a Nighthawks, a Rubicon nevű zenekarokban. 2007-ben a Mindfields Factoryval az Emergenza tehetségkutató fesztiválon a második helyen végeztek. Az országos ismertséget a Magyar Televízió A Társulat című műsora hozta meg számára, amelyben Szörényi Levente–Bródy János István, a király című rockoperájának 25 éves jubileumi előadásához válogattak szereplőket, megkapta Torda szerepét. 2010-ben újabb lendületet kapott a pályája rockzenei és színházi vonalon egyaránt.  Május 1-jétől az ország egyik legismertebb heavy metal együttesének, a Pokolgépnek lett az énekese. 2013-ban Pataki Attila és Pintér Tibor régi álma vált valóra és megszületett a Kör musical melyben Tóth Attila főszerepet kapott. 2019 novemberében stroke-on esett át, emiatt a Pokolgép lemondta maradék novemberi és decemberi koncertjeit. A betegség utáni rehabilitációja várhatóan 2020 márciusában ér véget.

Fontosabb szerepei:
Szörényi-Bródy: István a király - Torda
Boublil-Schönberg: Nyomorultak - Javert
Jézus Krisztus Szupersztár - Jézus
T.S. Eliot-Andrew Lloyd Webber: Macskák - Mefisztulész I.
Gömöry Zsolt-Pataky Attila: A Kör - Szezár
Szűts István-Koltay Gergely: Honfoglalás - Árpád
Boublil-Schönberg: Les Misérables - A nyomorultak - Jean Valjean

Együttesei

    Elysian (1999–2001)
    Nighthawks (2003–2004)
    Rubicon (2004–2007)
    Mindfields Factory (2006–2007)
    Griff (2008–2010)
    Dirty Dance (2009–2010)
    Pokolgép (2010-től)

Filmes szerepei

    Adj békét Uram! (2007)
    István, a király (2008)
    Mulat a Társulat (2008)
    Géniusz, az alkimista (2010)

A kör – Edda musical

A kör – Edda musical

Szarvasi Vízi Színház
  • Aktor
A KÖR-EDDA musical

A KÖR-EDDA musical

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Szezár
A nyomorultak

A nyomorultak

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Javert
A Nyomorultak - Szilveszter

A Nyomorultak - Szilveszter

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Javert
Edda musical- A Kör

Edda musical- A Kör

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Szezár
Edda musical- A Kör

Edda musical- A Kör

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Szezár
István, a király

István, a király

Csiky Gergely Színház
  • Torda, a táltos
István, a király (A Társulat)

István, a király (A Társulat)

Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei
  • Torda, a táltos
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Jézus
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Jézus
Les Misérables  A nyomorultak

Les Misérables A nyomorultak

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Jean Valjean
MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!

MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Mefisztulész I.
Macskák- szabadtéri előadás

Macskák- szabadtéri előadás

Óbudai Kultúrális Központ
  • Mefisztulész I.
Musical Világ, Tóth Attila önálló estje

Musical Világ, Tóth Attila önálló estje

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Aktor
Nemzeti Lovas Színház: Honfoglalás - Történelmi rockopera

Nemzeti Lovas Színház: Honfoglalás - Történelmi rockopera

Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
  • Aktor
Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show

Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show

Általános
  • Arculat, kreatívok, grafikus
SZÁRAZ TAMÁS ÉS TÓTH ATTILA KONCERTJE

SZÁRAZ TAMÁS ÉS TÓTH ATTILA KONCERTJE

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Aktor
Szent István napi rockopera és musical

Szent István napi rockopera és musical

Békéscsabai Jókai Színház
  • Aktor
Szűts- Koltay: TRÓJA

Szűts- Koltay: TRÓJA

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Agamemnón
Újvilág passió

Újvilág passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tádé, vagy Júdás

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.