Artyści


Róbert Vörös
2

Róbert Vörös

Ur.: 1963. június 3. (Veszprém)

Dramaturg, rendező, író.

1981-ben ötvösként végzett a Képzőművészeti- és Iparművészeti Szakközépiskolában, ezzel párhuzamos ez évben végezte el a Népművelési Intézet színházrendező szakát. 1981-ben a Köztársulat nevű alternatív színházi csoport vezetője volt. 1983-ben a Monteverdi Birkózókör Színházi Formációban dolgozott. 1983-tól a szolnoki Szigligeti Színház dramaturga és rendezője volt,…

 Więcej

Aktualne tytuły


Szabó Magda: Az ajtó

Szegedi Nemzeti Színház

Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amely felnyitására mindannyian áhítozunk. A kriminek sem…

Forgách András: Tercett - Móricz Zsigmond szerelmei

Szolnoki Szigligeti Színház

Móricz, a híres regényíró rajongva imádja, ugyanakkor kíméletlen kritikai figyelemmel szemléli a Nőket. Belebolondul a korszak híres színésznőjébe, nem…

A nagy Gatsby

Vígszínház

zenés party két részben

Teatr  Inne

A diktátor

Vígszínház

zenés átirat két részben

Teatr  Inne

Csáth és démonai

Vígszínház

naplók, levelek, tárcák, versek, színdarab - és regényrészletek, valamint Csáth zenéi, egy részben

Teatr  Inne

Churchill és Garbo - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely

Rózsavölgyi Szalon

A vén oroszlán és a titokzatos szfinx Erős, hatalmas személyiségek, legendák – egészen emberi közelségben: Winston Churchill és Greta…

Churchill és Garbo

Móricz Zsigmond Színház

Erős, hatalmas személyiségek, legendák – egészen emberi közelségben: Winston Churchill és Greta Garbo véletlen találkozása, miután a világ óriásszínpadairól…

Teatr  Inne

Katharina Blum elvesztett tisztessége

Budaörsi Latinovits Színház

Katharina Blum, akinek az elveszett tisztességét hajkurásszuk ebben a bizarr történetben, maga a megtestesült sikersztori az 1970-es évek Nyugat-Európájában,…

Dramaturg, rendező, író.

1981-ben ötvösként végzett a Képzőművészeti- és Iparművészeti Szakközépiskolában, ezzel párhuzamos ez évben végezte el a Népművelési Intézet színházrendező szakát. 1981-ben a Köztársulat nevű alternatív színházi csoport vezetője volt. 1983-ben a Monteverdi Birkózókör Színházi Formációban dolgozott. 1983-tól a szolnoki Szigligeti Színház dramaturga és rendezője volt, ahol sokat tanult Schwajda Györgytől. 1991-2006 között az Arany János Színház, majd az Újszínház dramaturgja és művészeti tanácsadója volt. 2006-bana Bárka Színházban dolgozott művészeti tanácsadóként. 2007-2013 között a Nemzeti Színház dramaturgja, irodalmi vezetője. 2016-tól a Vígszínház irodalmi tanácsadója.

Díjak:
Harsányi Zsolt-díj (2021)

Rendezői munkásságából:
Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért 2019. április 6. Vígszínház Házi Színpad
Vörös Róbert: Primadonna gatyában 2018. november 17. Hungarikum Pódium
Emberi hang  –  Molnár Piroska estje 2017. október 6. Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Vörös Róbert: Lola Budapesten 2016. szeptember 10., Spinoza Színház
Georges Simenon-Vörös Róbert: Fej nélküli holttest 2016. május 13., Pinceszínház
Ingmar Bergman–Vörös Róbert: Őszi szonáta Bemutató 2016. március 28. Orlai Produkciós Iroda
Marguerite Duras: Nyáron, este fél tizenegykor  2014. november 21., Nemzeti Színház
Mégis szép – Udvaros Dorottya estje 2012. május 2. Rózsavölgyi Szalon
A dizőz halála 2011. június 30. Menta
Nyáron, este fél tizenegykor  2011. március 24. Közép-Európa Táncszínház
Barbárok melankóliája - I. Nemzeti Színház
Vevők és albérlők szolgasága 2011. november 26. Nemzeti Színház (Lakatos Annával közös rendezés)
Bűn és bűnhődés 2001. április 20. Vígszínház
Dalok Közép-Nirvániából - Kamondy Ágnes dalestje a '80-as évek alternatív rock dalaiból
Egy örömlány feljegyzései - Kamondy Ágnes szólóestje

Szerzői és dramaturgiai munkáiból:
John Cassavetes: Premier 2019. március 2., Vígszínház r.: Martin Čičvák
Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam! 2019. február 27., Vígszínház r.: Kincses Réka
Euripidész – Fodor Tamás: Élektra 2019. március 30., Budaörsi Latinovits Színház r.: Alföldi Róbert
Charlie Chaplin: A diktátor 2018. október 13., Vígszínház r.: Eszenyi Enikő
Georges Feydeau: Egy éj a Paradicsomban, 2018. március 3., Vígszínház, r: Michal Docekal
Woody Allen: Szentivánéji szexkomédia, 2017. február 24., Vígszínház, r: Alekszandr Bargman
William Shakespeare: Hamlet 2017. október 1., Vígszínház r.: Eszenyi Enikő
Mihail Jurjevics Lermontov: Álarcosbál 2017. április 21. Budaörsi Latinovits Színház r.: Pelsőczy Réka
Bartis Attila:Rendezés 2017. február 26. Vígszínház r.: Szikszai Rémusz
Molière: A képzelt beteg  2016. november 19., Budapest Bábszínház r.: Alföldi Róbert
Kincses Réka: A Pentheszileia Program 2016. október 16., Vígszínház r.: Kincses Réka
Bereményi Géza: Shakespeare királynője 2016. június 24., Csiky Gergely Színház, r.: Galambos Péter
William Shakespeare: Lear király, 2015. október 4., Radnóti Színház r.: Alföldi Róbert
William Shakespeare: Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása, 2015. május 15., Weöres Sándor Színház r.: Alföldi Róbert
Joe Masteroff – Fred Ebb: Kabaré 2015. április 13., Budapest Bábszínház, r.: Alföldi Róbert
William Shakespeare: Julius Caesar 2014. december 6., Vígszínház, r.: Alföldi Róbert
Csehov: Platonov 2014. május 25., Radnóti Színház, r.: Alföldi Róbert
Émile Ajar: Előttem az élet 2014. május 8., Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, r.: Alföldi Róbert
Bereményi Géza: Kincsem, 2014. április 5., Thália Színház, r.: Bereményi Géza
Forgách András: Szorul a hurok 2014. január 22., Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, r: Forgách András
Klaus Mann: Mephisto 2013. május 10. Nemzeti Színház r.: Alföldi Róbert
Csehov: Sirály 2013. január 12. Nemzeti Színház r.: Alföldi Róbert
Szirmai-Gábor-Békeffy-Bakonyi-Kaszó: Mágnás Miska 2012. augusztus 18. Szegedi Szabadtéri Játékok, r: Alföldi Róbert
Agota Kristof: Egy elsurranó patkány 2012. július 27. Kőszegi Várszínház,  r: Gergye Krisztián
Shakespeare: Hamlet 2012. március 16. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
John Osborn: Hazafit nekük! 2012. április 27. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Vevők és albérlők szolgasága 2011. november 26. Nemzeti Színház r: Lakatos Anna és Vörös Róbert
Bernard Show: Szent Johanna, 2011. szeptember 30. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Vörös Róbert: A dizőz halála 2011. június 30. Vacsoraszínház
Madách Imre: Az ember tragédiája 2011. május 6. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Nyáron, este fél tizenegykor  2011. március 24. Közép-Európa Táncszínház, r: Vörös Róbert
Shakespeare: Szentivánéji álom (részletek), 2011. április 9. Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert
Heiner Müller: Kvartett, 2011. január 8. Nemzeti Színház, r.: Gergye Krisztián
Závada Pál: Magyar ünnep, 2010. november 19. Művészetek Palotája / 2010. december 18. Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert
Tízparancsolat 2010. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom, Színház és Filmművészeti Egyetem, r: Alföldi Róbert
Márta István: Csodálatos mobilvilág 2010. október 9. Új Színház r: Szikora János
Térey János: Jeremiás avagy isten hidege, 2010. október 2. Nemzeti Színház, r.: Valló Péter
Háy János: Vasárnapi ebéd, 2010. április, Nemzeti Színház (r: Rátóti Zoltán)
Martin Speer: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, Nemzeti Színház, 2010.április 24., r: Alföldi Róbert
Katona József: Bánk bán, 2009. július 10. Szegedi Művészetmalom/ Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert
Botho Strauss: A park, 2009. március 20. Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert
Jean Racine: Atália, 2009. március 14. Nemzeti Színház, r.. Valló Péter
Casanova Nouvo 2009. december 19. Új Színház
Schiller: Ármány és Szerelem 2009. február 5. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Bakonyi Károly: János vitéz, 2009. január 16. Nemzeti Színház, r.. Alföldi Róbert
Tenessee Williams: Orfeusz alászáll 2009. dec. 19. Nemzeti Színház, r: Sopsits Árpád
Nyugat 100 2008. dec. 2. Nemzeti Színház
Euripidész: Oresztész, 2008. november 21.Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert
Friedrich Schiller: Don Carlos, 2008. március 21. Bárka Színház (r.: Alföldi Róbert)
Spiró György-Másik János: Ahogy tesszük, 2007. december 21 Bárka Színház (r.:Alföldi Róbert)
Moliere: George Dandin, avagy a megcsúfolt férj 2008. április 25., Játékszín, r.:Telihay Péter
Kamondy Ágnes: Johanna nőpápa 2008. Nemzeti Színház
"Édes szívem, ribanc vagy", 2007, Bárka Színház (R.: Gergye Krisztián)
Gogol: Revizor, Szolnoki Szigligeti Színház, 2007. április 21. (r.:Telihay Péter)
Lanford Wilson: Kéretik elégetni, Ködszurkálók Színház 2007, (r.:Máté Krisztián)
Osztrovszkij: Vihar, Veszprémi Petőfi Színház, 2007. március (r: Telihay P.)
Csehov: Cseresznyéskert, 2007. március, Vígszínház (r: Alföldi R.)
Willy Russell: Vértestvérek, 2007. január 12. Békés Megyei Jókai Színház (r.:Király Attila)
Parti Nagy Lajos Moliére: Tartuffe, 2006. október 2. Nemzeti Színház
Mikhail Lermontov: Álarcosbál, 2006. január 6. Szigligeti Színház (r.: Telihay Péter)
Brecht: Koldusopera, 2006. június 7. Bárka Színház (r.:Alföldi Róbert)
Thorton Wilder - Ács: Szent Lajos király hídja
Shakespeare: Szentivánéji álom, Bárka Színház (r: Alföldi R.)
Shakespeare: Rómeó és Júlia, 2006. május 20. Új Színház (r.:Alföldi Róbert)
Cyril Tourner: A bosszúálló tragédiája, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)(r.:Alföldi Róbert)
Molnár Ferenc: Liliom, 2006. Bárka Színház, (r.: Telihay Péter)
Schiller: Stuart Mária, 2005. Pesti Színház (r.: Alföldi Róbert)
Wassermann - Leigh: La Mancha Lovagja
Németh Ákos: Vörös bál, 2005. október 15. Móricz Zsigmond Színház (r.:Telihay Péter)
Shakespeare: Othello, 2005. március 4. Szigligeti Színház (r.:Telihay Péter)
Vörös Róbert: Sade márki 120 napja, 2005. április 2. Budapest Bábszínház (r.:Alföldi Róbert)
Füst Milán: Boldogtalanok, 2005. Nemzeti Színház, (r.:Ács János)
Schiller: Don Carlos, 2005. november 18. Kecskeméti Katona József Színház (r.: Alföldi Róbert)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő 2005. július 29. Szegedi Szabadtéri Színpad
Te édes, de jó vagy, légy más! 2004 Madách Színház, (r.:Ács János)
Ács János: Casanova Nuova, 2004. május 8. Kecskeméti Katona József Színház (rendező: Ács János)
Miller: Az ügynök halála, 2004. Thália Színház (r.:Alföldi Róbert)
Csehov:A három nővér, 2004, Új Színház, (r.: Alföldi Róbert)
Krúdy Gyula: Vörös postakocsi 2004. január 17., Vígszínház  (r: Tordy Géza)
Márta - Ács: Munkásoperett
Verdi: Attila 2004. Debreceni Csokonai Színház, (rendező: Alföldi Róbert)
Vörös Róbert: Holnap érkezem /Pasolini: Teorema című filmjéből/ - Szolnoki Szigligeti Színház 2003., (rendező: Alföldi Róbert)
Neil Simon: Sweet Charity /átíró/ 2003. november 28. Budapesti Operettszínház (rendező: Alföldi Róbert)
Pierre Barillet - Jean Pierre Grédy: A kaktusz virága, 2003. október 11. Soproni Petőfi Színház (rendező: Ács János)
Gounod: Faust, 2003. február 14. Szegedi Nemzeti Színház (rendező: Alföldi Róbert)
Alexei Arbuzov: Kései találkozás avagy Philemon és Bauchis by Russian, 2003. október 31. Játékszín, (r.:Alföldi Róbert)
Shakespeare: Lear király (rendező: Ács János)
Shakespeare: Hamlet (rendező: Ács János)
Miller: Pillantás a hídról, 2002. március 8. Szigligeti Színház (Tordy Géza)
Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő 2002. október 12. Szigligeti Színház, r: Ács János
Mark Ravenhill: Shopping and fucking, 2002. október 5. Thália Színház(rendező: Alföldi Róbert)
Trevor Griffiths: Komédiások, 2002. március 23. Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió (r.: Ács János)
Cander - Ebb: Kabaré /átíró/ 2002. Operett-Raktárszínház, (rendező: Alföldi Róbert)
A mennyei Híd, 2002. február 9. Győri Nemzeti Színház (r.:Ács János)
Schiller: Az orleansi szűz, 2002. május 3. Hevesi Sándor Színház (r.:Alföldi R.)
Patrick Hamilton: Gázláng 2001. november 16., Játékszín  (r: Balázsovits Lajos)
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, 2001. április 20. Vígszínház (r.:Tordy Géza)
Shakespeare: Macbeth, 2001. november 3. Budapesti Kamaraszínház - Tivoli (rendező: Alföldi Róbert)
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három, 2001. november 23. Veszprémi Petőfi Színház, (r.:Ács János)
Shakespeare: Szentivánéji álom 2001. Szegedi Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Kálmán Imre - Ács - Vörös: Marica grófnő, 2001. október 12. Szolnoki Szigligeti Színház, r: Ács János
Shakespeare: Makrancos Kata 2001. Gyulai Várszínház, (rendező: Alföldi Róbert)
Kornis Mihály: A Kádár házaspár, 2000. február 14. Új Színház (r.:Ács János)
Georg Büchner: Leonce és Léna, 2000. december 15. Új Színház (r.:Ács János)
Brecht - Kamondy - Ács - Vörös: A nagyváros dzsungelében (A városok sűrűjében), 1999. október 22. Újszínház, r: Ács János
Georg Kreisler: Lola Blau, 1998. május 23. Budapesti Kamaraszínház - Tivoli (r.:Tordy Géza)
Várkonyi - Ács - Braunke: Dorian Gray, 1990. Vígszínház, a Rockszínház előadása, r: Ács János

Televíziós és filmes munkáiból:
Nyugalom (2007, r: Alföldi Róbert)
Kire ütött ez a gyerek? (2007)
Hozzánk tartoznak (2006)              
Micimackó - Nagy Könyv (2005)
Szirtes András: Sade márki és élete (filmforgatókönyv, 1990-93)

Könyveiből:
Vendégségben - Alföldi (portré Alföldi Róbertről) Korona Könyvkiadó 2003

Kiállításaiból:
1987 Kollektív kiállítás (Fiatal Művészek Klubja)
1991 Kollektív kiállítás - Színházi és filmplakátok (Képzőművészeti Főiskola)
2000 Önálló kiállítás - festmények és grafikák (Kapolcs Művészetek Völgye)
2001 Önálló kiállítás - festmények és grafikák (Új Színház Galéria)
2002 Kollektív kiállítás - színházi plakátok (Gyulai Várszínház)
2002 Hatok - Kollektív kiállítás (Alföldi Róbert, Kentaur, Bartha Andrea, Király Attila, Halász G. Péter)

"Emberi hang..." - Molnár Piroska zenés színházi estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Tér, fény
A Pentheszileia Program

A Pentheszileia Program

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
A.P. Csehov: SIRÁLY

A.P. Csehov: SIRÁLY

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Irodalmi munkatárs
Ádám almái

Ádám almái

Csiky Gergely Színház
  • Dramaturg
Álarcosbál

Álarcosbál

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Álarcosbál - Nyilvános főpróba

Álarcosbál - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Az ember tragédiája

Az ember tragédiája

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Az öldöklés istene

Az öldöklés istene

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
BÁNATOS KURVÁIM EMLÉKEZETE - Előadja: Hegedűs D. Géza - Mozsár Műhely

BÁNATOS KURVÁIM EMLÉKEZETE - Előadja: Hegedűs D. Géza - Mozsár Műhely

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Bánk bán - junior -

Bánk bán - junior -

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
CHURCHILL ÉS GARBO

CHURCHILL ÉS GARBO

Általános
  • Dramaturg
Danton halála

Danton halála

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Egy éj a Paradicsomban

Egy éj a Paradicsomban

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Egy elsurranó patkány

Egy elsurranó patkány

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Egy rózsaszál szebben beszél

Egy rózsaszál szebben beszél

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Reżyser
Elektra

Elektra

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Előttem az élet - Margitai Ági, Csomós Mari, Lukács Sándor, Rajhona Ádám

Előttem az élet - Margitai Ági, Csomós Mari, Lukács Sándor, Rajhona Ádám

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Forgách András: Szorul a hurok - BEMUTATÓ - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás

Forgách András: Szorul a hurok - BEMUTATÓ - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás

Rózsavölgyi Szalon
  • Inne
Forgách András: Tercett - Móricz Zsigmond szerelmei bemutató

Forgách András: Tercett - Móricz Zsigmond szerelmei bemutató

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
George Simenon-Vörös Róbert: Fej nélküli holttest (Maigret különös esete)

George Simenon-Vörös Róbert: Fej nélküli holttest (Maigret különös esete)

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Reżyser
Hamlet

Hamlet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színpadi változat
Hamlet

Hamlet

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Heinrich Böll – Bereményi Géza: Katharina Blum elveszett tisztessége

Heinrich Böll – Bereményi Géza: Katharina Blum elveszett tisztessége

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Dramaturg
Ibolyántúl - Oláh Ibolya est

Ibolyántúl - Oláh Ibolya est

New Orleans Club
  • Reżyser
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo

Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Dramaturg
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo / - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely

Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo / - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely

Általános
  • Dramaturg
Julius Caesar

Julius Caesar

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Kabaré

Kabaré

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Színpadi változat
Kabaré

Kabaré

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Színpadi változat
Kabaré

Kabaré

SZFE
  • A szövegkönyvet fordította
Katharina Blum elvesztett tisztessége - Nyilvános főpróba

Katharina Blum elvesztett tisztessége - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Kincsem

Kincsem

Thália Színház
  • Dramaturg
Kincsem

Kincsem

Thália Színház
  • Dramaturg
Lear király

Lear király

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Magyar ünnep

Magyar ünnep

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Makrancos Kata

Makrancos Kata

Weöres Sándor Színház
  • Dramaturg
Mariana Alcoforado: Portugál levelek

Mariana Alcoforado: Portugál levelek

Mozsár Műhely
  • Az eredeti mű alapján írta, rendezte
Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical

Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical

Margitszigeti Színház
  • Dramaturg
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje

Mégis szép - Udvaros Dorottya estje

Rózsavölgyi Szalon
  • Reżyser
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje

Mégis szép - Udvaros Dorottya estje

Rózsavölgyi Szalon
  • Reżyser
Mégis szép- Udvaros Dorottya önálló estje

Mégis szép- Udvaros Dorottya önálló estje

Weöres Sándor Színház
  • Reżyser
Meglepetés: Udvaros Dorottya

Meglepetés: Udvaros Dorottya

Rózsavölgyi Szalon
  • Reżyser
Mephisto

Mephisto

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Mephisto

Mephisto

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Móricz Zsigmond: Rokonok

Móricz Zsigmond: Rokonok

Szegedi Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Nem vagyok Miriam

Nem vagyok Miriam

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Péterfy Gergely színpadi adaptációja nyomán a vígszínházi változatot írta
Nyáron, este fél tizenegykor

Nyáron, este fél tizenegykor

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színpadi változat, rendező -
Nyáron, este fél tizenegykor - Marguerite Duras kisregénye nyomán

Nyáron, este fél tizenegykor - Marguerite Duras kisregénye nyomán

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Reżyser
Nyáron,este fél tizenegykor

Nyáron,este fél tizenegykor

Nemzeti Színház
  • a színpadi változatot írta és az előadást rendezte
OLÁH IBOLYA - Ibolyántúl

OLÁH IBOLYA - Ibolyántúl

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Reżyser
Orfeusz alászáll

Orfeusz alászáll

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Thália Színház
  • Reżyser
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Reżyser
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Thália Színház
  • Ingmar Bergam forgatókönyvéből írta és rendezte
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Veszprémi Petőfi Színház
  • Reżyser
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
PEER-GYNT - Danubia+Nemzeti Bérlet /4.

PEER-GYNT - Danubia+Nemzeti Bérlet /4.

Danubia Zenekar
  • Dramaturg
Platonov Apátlanul

Platonov Apátlanul

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Premier

Premier

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Rendezés

Rendezés

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - BEMUTATÓ

Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - BEMUTATÓ

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági

Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági

Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági

Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Shakespeare királynője

Shakespeare királynője

Csiky Gergely Színház
  • Dramaturg
Shakespeare: Hamlet

Shakespeare: Hamlet

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Dramaturg
Sirály

Sirály

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
SZEMLE+ / Katharina Blum elvesztett tisztessége – a budaörsi Latinovits Színház előadása

SZEMLE+ / Katharina Blum elvesztett tisztessége – a budaörsi Latinovits Színház előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Dramaturg
Szent Johanna

Szent Johanna

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA

Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Szabadtéri változat 2012 Szeged
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen

Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen

RaM Colosseum
  • Dramaturg
Szorul a hurok - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás

Szorul a hurok - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás

Rózsavölgyi Szalon
  • Dramaturg
Születésnap

Születésnap

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Tartuffe

Tartuffe

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Tízparancsolat - Pornó

Tízparancsolat - Pornó

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
UDVAROS DOROTTYA - önálló est

UDVAROS DOROTTYA - önálló est

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Vadászat

Vadászat

Budaörsi Latinovits Színház
  • Inne
Vadászat - Nyilvános főpróba

Vadászat - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Inne
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Dramaturg
„Emberi hang…” - Molnár Piroska zenés színházi estje

„Emberi hang…” - Molnár Piroska zenés színházi estje

Rózsavölgyi Szalon
  • Reżyser

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.