Person


István Znamenák
3

István Znamenák

Fødsel: 1966. január 8. (Budapest)

Színművész, rendező, díszlettervező.

1984-ben érettségizett a Ráday Pál Gimnáziumban. 1991-ben szerezte diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Marton László osztályában. 1991-2010 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, a 2007-2008-as évadban a színház igazgató-főrendezője. 2010-2013 a Nemzeti Színház, 2013-tól az Örkény Színház tagja.

1993-ban, Kaposváron…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Igenis, miniszterelnök úr! / Jay-Lynn / a Kultúrbrigád előadása

Átrium

Antony Jay és Jonathan Lynn politikai komédiája, amelynek az eredetét jelentő tévésorozat a BBC műsorán aratott világsikert, a hatalom…

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza

Örkény István Színház

Vagyis: Kelet-Európa vs. Nyugat-Európa, egy multikulti családba préselve, akik a szeretet ünnepén épp a szeretetért harcolnak, ami váratlan helyekről,…

Egy, kettő, három / Molnár Ferenc / a Kultúrbrigád előadása

Átrium

Norrison bankigazgató a pihenésére készülődik, amikor a családjánál vendégeskedő lány – jónevű amerikai milliomosházaspár egyetlen gyermeke – vészhelyzetet jelent…

12 dühös ember / Reginald Rose / a Kultúrbrigád előadása

Átrium

Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan hozhat egyhangú döntést, hogyan találhatja meg…

Párterápia

Belvárosi Színház

Glattauer vígjátéka nagy emberismerettel és virtuozitással sodorja nézőjét a hősökkel együtt a jövő meglepetései felé...

Szaturnusz Gyűrűje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.

Zsolt negyvenhat éves, gyermektelen. Bonyolult és zűrzavaros múlt kavarog mögötte. Egy hatalmas szerelem és válás. Egy szenzációs zenekar, melynek…

Liliom

Örkény István Színház

(...) A célom az volt, hogy egy pesti kültelki históriát vigyek a színpadra olyan primitíven, olyan naivul, ahogy az…

Tartuffe

Örkény István Színház

Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne…

Csoda és Kósza

Örkény István Színház

Czigány Zoltán: Csoda és Kósza élő hangjáték

Színművész, rendező, díszlettervező.

1984-ben érettségizett a Ráday Pál Gimnáziumban. 1991-ben szerezte diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Marton László osztályában. 1991-2010 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, a 2007-2008-as évadban a színház igazgató-főrendezője. 2010-2013 a Nemzeti Színház, 2013-tól az Örkény Színház tagja.

1993-ban, Kaposváron rendezőként is bemutatkozhatott, ahol tizenhét előadás előadás színlapján találkozhatunk nevével. Társulati tagként kapott feladatot a Nemzeti Színházban; vendégként foglalkoztatta -többek között- a Szegedi Nemzeti Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a Kőszegi Várszínház, az Átrium Film-Színház és az Orlai Produkciós Iroda is.

Díjak, kitüntetések:
Komor István Emlékgyűrű - 1994
Jászai Mari-díj - 1999
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje - 2008 (2016-ban visszaadta)
Legjobb férfi mellékszereplő (2018) - 3. Magyar Filmdíj (Az állampolgár c. filmben nyújtott alakításáért)
Legjobb férfi mellékszereplő a Patika c. előadásban nyújtott alakításáért, Szinikritikusok Díja (2019)

Színház munkáiból

Színészként:
Shakespeare:
  A vihar (Arató)
  Harmadik Richárd (Sir James Tyrrall)
  Titus Andronicus (Címszerep)
  Minden jó, ha vége jó (Parolles)
  Vízkereszt, vagy amit akartok (Malvolio)
  Julius Caesar (Marcus Brutus)
  Lear király (Kent)
  Hamlet (Sírásó 2, Claudius)
Molière
  Mizantróp (Philinte, Márki)
  Tartuffe (Orgon)
  Képzelt beteg (Béralde)
Csehov
  Ványa bácsi (Szerebrjakov, Vojnyickij)
  Három nővér (Prozorov)
  Meggyeskert (Szimeonov)
Ibsen
  A nép ellensége (Nansen)
  Peer Gynt (Címszerep)
Miller:
  Istenítélet
  Pillantás a hídról (Alfieri)
Szomory Dezső: Hermelin (Róna-Ilos)
Tersánszky Józsi Jenő: Kakukk Marci (K.M.)
Brecht: Kaukázusi krétakör (Több szerep)
Horváth Péter: Csao Bambino (Te)
Babarczy László - Kosztolányi Dezső: Néró, a véres kezű költő (Címszerep)
Bulgakov:Iván a rettentő (Jakin)
Molnár Ferenc:
  Egy, kettő, három (Dr. Pinszky)
  Liliom (Kapitány)
Ödön von Horváth:
  Kasimir és Karoline (Schürzinger)
  Mesél a bécsi erdő (Varázskirály)
  Hit, szeretet, remény
Eörsi István:
  Halálom reggelén (Heingich von Kleist)
  Kihallgatás (Sajtos József)
Caragiale: Karnebál (Iancu Pampon)
Szophoklész: Oidipusz király (Kreón)
Závada Pál: Magyar ünnep (Flórián Imre)
Esterházy Péter: Én vagyok a Te
Bródy Sándor: A tanítónő (Szolgabíró, Káplán)
John Osborne: Hazafit nekünk! (Von Möhl)
Bakonyi Károly - Szirmai Albert: Mágnás Miska (Mixi)
Schiller: (Aubespine)
Bagossy László - Ari-Nagy Barbara:Emlékezés a régi szép időkre (Eörsi István)
Anyám tyúkja (1-2)
Thomas Mann-Gáspár Ildikó: József és testvérei (Dudu, kincstárnok)

Rendezőként
Büchner: Woyzeck (D
Shakespeare: A makrancos hölgy (D); Vízkereszt, vagy bánom is én (D)
Örkény István: Tóték (D)
Pinter: A gondnok (D)
Osztrovszkij: Vihar
Tasnádi István: Kokainfutár; Világjobbítók; Paravarieté (D)
Miller: Az ügynök halála
Goldoni: A Chioggiai csetepaté (D); A kávéház (D)
Alex Koenigsmark: Agyő, kedvesem!
Feydeau: Zsákbamacska
Bulgakov: Kutyaszív (D)
Ábrahám Pál: 3:1 a szerelem javára
Zerkovitz Béla: Csókos asszony (D)
Mac Dermot - Rado - Ragni: Hair
Brecht: Koldusopera (D)
Eisemann Mihály: Fekete Péter (D)
Victor Hugo: A királyasszony lovagja (D)
Bobrick - Stein: Csókol anyád!
Lehár Ferenc: Víg özvegy (D)
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsika szó nélkül
Hrabal: Sörgyári capricio (D)
Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (D)
Takáts Márton: Főzelék feltétlenül
Jay - Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Horváth György Tibor: Ostrom Opera - Kőszeg 1532 (D)
DiPietro: A folyón túl Itália (D)
Tóth Ede: A falu rossza (D)
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (D)
Glattauer: Párterápia (D)
Paso: Hazudj inkább, kedvesem!
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három (D)
Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságairól (D)

Filmjei
Hét kis véletlen, színész (magyar filmdráma, 2020)
Drakulics elvtárs, színész (magyar vígjáték, 2018)
1945, színész (magyar filmdráma, 2017)
Aranyélet, (TV-film) színész (magyar filmsorozat, 2016)
Ischler, színész (magyar kisjátékf., 2014)
Hőskeresők,  (TV film) színész (magyar tévéf., 2013)
Világjobbító,k (TV film) színész (magyar tévéf., 2011)
Matula kalandpark,  (TV film) színész (magyar ifjúsági f., 2011)
A legkisebb boszorkány, (TV film) rendező (magyar mesef., 2011)
Pál Adrienn,   színész (magyar-holland-osztrák-francia filmdráma, 2010)
Hangyatérkép, (TV film) színész (magyar filmetűd, 2010)
A fehér nyíl,  (TV film) színész (magyar tévéf., 2010)
Papírrepülők,   színész (magyar játékf., 2009)
Apaföld,   színész (magyar játékf., 2009)
Papsajt,  színész (magyar játékf., 2001)
A cenzor, (TV film) színész (magyar kisjátékf., 1999)
Kisváros, (TV-film) színész (magyar tévéfilmsor., 1996)
A kávéház, (TV film) színész (magyar színházi közv., 1995)
Pá, drágám, (TV film) színész (magyar tévéf., 1994)
Édes Anna, (TV film) Jancsi úrfi (magyar filmdráma, 1990)
Megáll az idő,  színész (magyar filmdráma, 1981)
'56 szilánkjai Kaposváron, (TV film) rendező (magyar dokumentumf.)

*Igenis, miniszterelnök úr!

*Igenis, miniszterelnök úr!

Átrium
  • Instruktør
*Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

*Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Átrium
  • Instruktør
*Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

*Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Átrium
  • Instruktør
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Párterápia - vígjáték

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Párterápia - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Instruktør
33 változat Haydn-koponyára

33 változat Haydn-koponyára

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Haydn
A Bernhardi-ügy

A Bernhardi-ügy

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. CYPRIAN, a szemészet professzora
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. CYPRIAN, a szemészet professzora
A folyón túl Itália

A folyón túl Itália

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Instruktør
A folyón túl Itália

A folyón túl Itália

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør
A folyón túl Itália

A folyón túl Itália

Móricz Zsigmond Színház
  • Stage set
A folyón túl Itália

A folyón túl Itália

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Stage set
A folyón túl Itália

A folyón túl Itália

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Stage set
A folyón túl Itália

A folyón túl Itália

Vörösmarty Színház
  • Instruktør
A folyón túl Itália

A folyón túl Itália

Szegedi Nemzeti Színház
  • Stage set
A folyón túl Itália

A folyón túl Itália

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Stage set
A folyón túl Itália

A folyón túl Itália

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør
A FOLYÓN TÚL ITÁLIA - Orlai Produkció

A FOLYÓN TÚL ITÁLIA - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Stage set
A Kék Angyal

A Kék Angyal

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kiepert, artista a Kék Angyal bárban, Fürwahr iskolaigazgató
A Kék Angyal.

A Kék Angyal.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Béralde, Argan öccse
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Béralde, Argan öccse
A legyek

A legyek

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • AIGISZTHOSZ
A mélyben (Éjjeli menedékhely)

A mélyben (Éjjeli menedékhely)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kosztiljov
A mizantróp

A mizantróp

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Márki
A padlás...

A padlás...

Csiky Gergely Színház
  • Detektív, aki még önmagát is kinyomozza
A szecsuáni jó ember

A szecsuáni jó ember

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • VANG, VÍZÁRUS
A tanítónő

A tanítónő

Nemzeti Színház
  • Káplán
Amphitryon

Amphitryon

Nemzeti Színház
  • Sosias
Amphitryon

Amphitryon

Nemzeti Színház
  • Sosias
Amphitryon

Amphitryon

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Sosias
Antony Jay – Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Antony Jay – Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Instruktør
Antony Jay–Jonathan Lynn: Igenis, Miniszterelnök úr!  - prózai színpadi előadás

Antony Jay–Jonathan Lynn: Igenis, Miniszterelnök úr! - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Instruktør
Anyám tyúkja

Anyám tyúkja

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
ANYÁM, A NYOLCADIK KERÜLET - BEMUTATÓ - Kultikötő Produkció

ANYÁM, A NYOLCADIK KERÜLET - BEMUTATÓ - Kultikötő Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Instruktør
ANYÁM, A NYOLCADIK KERÜLET - Kultikötő Produkció

ANYÁM, A NYOLCADIK KERÜLET - Kultikötő Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Instruktør
ANYÁM, A NYOLCADIK KERÜLET - Kultkikötő Produkció

ANYÁM, A NYOLCADIK KERÜLET - Kultkikötő Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Instruktør
Aranyozás-költők Arany Jánosról

Aranyozás-költők Arany Jánosról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Az én filmem | Megáll az idő | Novák Péter

Az én filmem | Megáll az idő | Novák Péter

MOMkult
  • Skuespiller
AZ ÉTKEZÉS ÁRTALMASSÁGÁRÓL

AZ ÉTKEZÉS ÁRTALMASSÁGÁRÓL

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Instruktør
Az étkezés ártalmasságáról

Az étkezés ártalmasságáról

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Rendező, látvány
AZ ÉTKEZÉS ÁRTALMASSÁGÁRÓL - Szabadtéri bemutató - Orlai Produkció

AZ ÉTKEZÉS ÁRTALMASSÁGÁRÓL - Szabadtéri bemutató - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Látvány
Csoda és Kósza

Csoda és Kósza

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Csoda és Kósza - Az Örkény Színház Produkciója - Kalandra Fül Fesztivál

Csoda és Kósza - Az Örkény Színház Produkciója - Kalandra Fül Fesztivál

Danubia Zenekar
  • Skuespiller
Csoda, hogy élünk

Csoda, hogy élünk

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • ANDRÁS – Mátyás fia, geológus, üzletember
Csókol Anyád!

Csókol Anyád!

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør
Csókol Anyád!

Csókol Anyád!

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør
D. Glattauer: Párterápia

D. Glattauer: Párterápia

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Instruktør
Dale Wasserman: Száll a kakukk fészkére - színmű két részben

Dale Wasserman: Száll a kakukk fészkére - színmű két részben

Kölcsey Központ
  • Instruktør
Dale Wassermann: Száll a kakukk fészkére

Dale Wassermann: Száll a kakukk fészkére

Gyulai Várszínház
  • Instruktør
Daniel Glattauer: Párterápia

Daniel Glattauer: Párterápia

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Stage set
Daniel Glattauer: PÁRTERÁPIA - vígjáték két részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Daniel Glattauer: PÁRTERÁPIA - vígjáték két részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Instruktør
Dühöngő ifjúság

Dühöngő ifjúság

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Stage set
Dühöngő ifjúság

Dühöngő ifjúság

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Instruktør
ÉDES ANNA

ÉDES ANNA

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • MOVISZTER / ELEKES JÓZSI
EGY LÓCSISZÁR VIRÁGVASÁRNAPJA

EGY LÓCSISZÁR VIRÁGVASÁRNAPJA

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Stage set
Egy lócsiszár virágvasárnapja

Egy lócsiszár virágvasárnapja

Nemzeti Színház
  • Stage set
EGY, KETTŐ, HÁROM - vígjáték egy részben - A Kultúrbrigád és az Átrium közös előadása

EGY, KETTŐ, HÁROM - vígjáték egy részben - A Kultúrbrigád és az Átrium közös előadása

Kölcsey Központ
  • Instruktør
Egyéjszakás Kaland Társulat- Takáts Márton: Főzelék feltétlenül

Egyéjszakás Kaland Társulat- Takáts Márton: Főzelék feltétlenül

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Instruktør
Emlékezés a régi szép időkre

Emlékezés a régi szép időkre

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Eörsi István
Én vagyok a Te

Én vagyok a Te

Nemzeti Színház
  • Játszók
EP33Haydn - Performansz hegedűre, csellóra, koponyára

EP33Haydn - Performansz hegedűre, csellóra, koponyára

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Skuespiller
Felnőtt Színház - Mindent Éváról

Felnőtt Színház - Mindent Éváról

Csili Művelődési Központ
  • Anden
Hamlet

Hamlet

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Claudius
Hamlet

Hamlet

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Claudius
Hamlet

Hamlet

Nemzeti Színház
  • Sírásó 2.
Három nővér

Három nővér

Nemzeti Színház
  • Prozorov, Andrej Szergejevics
Három nővér

Három nővér

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Prozorov, Andrej Szergejevics
Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Nemzeti Színház
  • Möhl alezredes
Hazudj inkább, kedvesem

Hazudj inkább, kedvesem

Budaörsi Latinovits Színház
  • Stage set
Hazudj inkább,kedvesem!

Hazudj inkább,kedvesem!

Móricz Zsigmond Színház
  • Stage set
Hit, szeretet, remény

Hit, szeretet, remény

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Igenis miniszterelnök úr !

Igenis miniszterelnök úr !

Budaörsi Latinovits Színház
  • Instruktør
Igenis, miniszterelnök úr!

Igenis, miniszterelnök úr!

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør
Igenis, miniszterelnök úr!

Igenis, miniszterelnök úr!

Veres 1 Színház
  • Instruktør
Igenis, miniszterelnők úr!-Főpróba

Igenis, miniszterelnők úr!-Főpróba

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør
Igenis,miniszterelnök úr!

Igenis,miniszterelnök úr!

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør
Igenis,miniszterelnök úr!-SZILVESZTERI előadás

Igenis,miniszterelnök úr!-SZILVESZTERI előadás

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Stage set
IV. Henrik

IV. Henrik

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Átrium
  • Instruktør
Joe Dipietro : A FOLYÓN TÚL ITÁLIA

Joe Dipietro : A FOLYÓN TÚL ITÁLIA

Kisfaludy Színház
  • Instruktør
Joe Dipietro: A folyón túl Itália

Joe Dipietro: A folyón túl Itália

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Stage set
JOE DIPIETRO: A FOLYÓN TÚL ITÁLIA

JOE DIPIETRO: A FOLYÓN TÚL ITÁLIA

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Stage set
JOE DIPIETRO: A FOLYÓN TÚL ITÁLIA - vigjáték -

JOE DIPIETRO: A FOLYÓN TÚL ITÁLIA - vigjáték -

Kölcsey Központ
  • Instruktør
John Osborne: Dühöngő ifjúság

John Osborne: Dühöngő ifjúság

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Rendező
József és testvérei

József és testvérei

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Kiváló dolgozók

Kiváló dolgozók

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Liliom

Liliom

Csiky Gergely Színház
  • A kapitány/Fogalmazó
Magyar ünnep

Magyar ünnep

Nemzeti Színház
  • Flórián Imre, katonadiplomata, Janka szeretője
Meggyeskert

Meggyeskert

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Szimeonov-Piscsik Borisz Boriszovics, földbirtokos
Mephisto

Mephisto

Nemzeti Színház
  • Oskar H. Kroge
Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Mesél a bécsi erdő

Mesél a bécsi erdő

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • VARÁZSKIRÁLY
Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR

Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • VARÁZSKIRÁLY
Mikó Csaba: A hisztéria rövid és felkavaró története - Szkéné Színház

Mikó Csaba: A hisztéria rövid és felkavaró története - Szkéné Színház

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező, díszlet
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Gyulai Várszínház
  • Stage set
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - bemutató

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - bemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - főpróba

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - főpróba

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - prózai színpadi előadás

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Instruktør
Nyílt próba Zűrzavar 2045

Nyílt próba Zűrzavar 2045

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • BARÁTH VENDEL, Elíz férje
Nyílt próba: Liliom

Nyílt próba: Liliom

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • HOLLUNDERNÉ/FOGALMAZÓ
Oidipus

Oidipus

Csiky Gergely Színház
  • Kreón
Oidipusz király

Oidipusz király

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Kreón
Olvasópróba-demó: Liliom

Olvasópróba-demó: Liliom

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • HOLLUNDERNÉ/FOGALMAZÓ
Olvasópróba-demó: Zűrzavar

Olvasópróba-demó: Zűrzavar

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • BARÁTH VENDEL, Elíz férje
OMIKE koncert - Izraeli est

OMIKE koncert - Izraeli est

Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület
  • Közreműködik
Orlai Prodikció: A folyón túl Itália

Orlai Prodikció: A folyón túl Itália

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Stage set
PÁRTERÁPIA

PÁRTERÁPIA

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Instruktør
Párterápia

Párterápia

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Stage set
Párterápia

Párterápia

Veszprémi Petőfi Színház
  • Stage set
Párterápia

Párterápia

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Instruktør
Párterápia

Párterápia

Móricz Zsigmond Színház
  • Stage set
Párterápia

Párterápia

Lovarda
  • Instruktør
Párterápia

Párterápia

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Instruktør
Párterápia

Párterápia

Szegedi Nemzeti Színház
  • Stage set
Párterápia

Párterápia

Móricz Zsigmond Színház
  • Instruktør
Párterápia

Párterápia

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Stage set
PÁRTERÁPIA - Orlai Produkció

PÁRTERÁPIA - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Instruktør
Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról

Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Látvány
Patika

Patika

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • A Patikus
Sam Bobrick-Julie Stein: CSÓKOL ANYÁD!

Sam Bobrick-Julie Stein: CSÓKOL ANYÁD!

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør
Secondhand (szovjetűdök)

Secondhand (szovjetűdök)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Shakespeare: Hamlet BTF

Shakespeare: Hamlet BTF

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Skuespiller
Shakespeare: Lear – bemutató

Shakespeare: Lear – bemutató

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Kent
Stuart Mária

Stuart Mária

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aubespine, francia követ
Száll a kakukk fészkére

Száll a kakukk fészkére

Móricz Zsigmond Színház
  • Instruktør
Száll a Kakukk Fészkére

Száll a Kakukk Fészkére

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Stage set
Száll a kakukk fészkére

Száll a kakukk fészkére

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Stage set
Száll a kakukk fészkére

Száll a kakukk fészkére

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør
Száll a kakukk fészkére

Száll a kakukk fészkére

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Instruktør
SZATURNUSZ GYŰRŰJE

SZATURNUSZ GYŰRŰJE

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Szaturnusz Gyűrűje

Szaturnusz Gyűrűje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Szent Johanna

Szent Johanna

Nemzeti Színház
  • John de Stogumber káplán
Színház Szerda - Az étkezés ártalmasságáról

Színház Szerda - Az étkezés ártalmasságáról

Esernyős
  • Instruktør
Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA

Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Récsey Mixi gróf
Szophoklész: Oidipus

Szophoklész: Oidipus

Nemzeti Színház
  • Skuespiller
Tartuffe - VÁROSMAJOR

Tartuffe - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • ORGON, Elmira férje
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Nemzeti Színház
  • Csonti, sírásó
VADMÉZ

VADMÉZ

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Stage set
Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben

Nemzeti Színház
  • Vangold, nyugalmazott szállítmányozó
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Nemzeti Színház
  • Kent
Závada Pál: Magyar ünnep, A Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház közös produkciója

Závada Pál: Magyar ünnep, A Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház közös produkciója

Müpa
  • Flórián Imre, katonadiplomata, Janka szeretője
Zűrzavar 2045

Zűrzavar 2045

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • BARÁTH VENDEL, Elíz férje

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.