Podujatie


BUDAFOKI/6 - STRAUSS // BRAHMS // VASHEGYI
3

BUDAFOKI/6 - STRAUSS // BRAHMS // VASHEGYI

Richard Strauss: Négy utolsó ének
Brahms: II. (B-dúr) zongoraverseny

Szutrély Katalin – szoprán
Berecz Mihály – zongora
Vezényel: Vashegyi György

Aktuálne podujatia



Koncertünkön Strauss Négy utolsó ének című műve csendül fel. A ciklus címe nem a zeneszerzőtől származik. Az sem egészen bizonyos, az idős komponista valóban ciklussá óhajtotta-e összefogni a 84 évesen komponált dalokat. Az idős mester sok keserű csalódás után némiképp új erőre kapva nagy kedvvel alkotta egyik dalt a másik után. Először az Alkonyfényben készült el, Joseph von Eichendordff versére, majd az 1946-ban Nobel díjjal kitüntetett Hermann Hesse verseire írott Tavasz és Lefekvéskor s végül a (véletlenül épp szeptemberben) a Szeptember partitúrájára tett a szerző pontot. A ciklus címe nem a zeneszerzőtől származik. Az sem egészen bizonyos, hogy az idős komponista valóban ciklussá óhajtotta-e összefogni a dalokat. A koncertgyakorlatban végül nem ez a sorrend honosodott meg: a sorrend cserét az indokolta, hogy az Alkonyfényben költői kérdéssel zárul, ami után bármiféle folytatás banálisan hatna. Csak a zenekar válaszolhat az énekes szavaira, röviden, messziről, a magasból, szelíden, megnyugtatóan. Halálról szól a többi darab is, még ha szó szerint ezt nem is mondja ki a másik három vers szövege. Még a tavaszi kép is az elmúlást juttatja az öreg Strauss eszébe. A sokat megélt komponista számára a halál nem utolsó ítélet és nem szenvedés, amit aztán drámai kontrasztként a “megdicsőülés” követhet. Ezek a romantikus képzetek már messzire tűntek. A békét, feloldást hozó halál zenéje mégis minden ízében romantikus. Fiatalkora zenei nyelvét beszéli Strauss továbbra is, csakhogy minden szélsőség, hatásvadászat nélkül, az öregkor bölcsességével. Pasztell-színű, gyakran magas regiszterű, légiesen lebegő muzsika a négy utolsó éneké.

Brahms két zongoraversenyének megkomponálása között 22 év telt el: a d-mollt 1859-ben, 26 éves korában fejezte be, a B-dúrt 1881-ben, 48 évesen. Egyik legjobb barátja – Theodor Billroth bécsi sebész és szenvedélyes muzsikus –  véleménye szerint a második zongoraverseny úgy viszonylik az elsőhöz, mint a férfi az ifjúhoz. Talán maga a szerző is úgy gondolta, hogy a B-dúr versenyművel pályájának egyik magaslatára ért. A darabnak magyar vonatkozása is van: bemutatója Budapesten volt 1881. november 9-én, Erkel Sándor vezényletével; a zongoraszólamot maga a szerző játszotta. A d-moll zongoraversennyel szemben a B-dúr azonnal sikert aratott, s Brahms az 1881-82-es koncertszezonban három hónap leforgása alatt még huszonegyszer adta elő Ausztria, Németország és Hollandia számos városában. A komponista a Billrothnak küldött kísérőlevelében úgy fogalmazott, hogy egy zongoraversenyt küld neki egy scherzóval – nem véletlenül, a mű ugyanis a versenyműveknél szokásos, három tételes szerkezet helyett a négytételes modellt követi, a scherzóval a második helyen. A mű zongoraszólama talán nem annyira látványosan virtuóz, mint a d-moll koncerté, ám technikailag ha lehet, még nagyobb igényeket támaszt a szólistával szemben, aki ezen az esten a  fiatal magyar zongorista generáció egyik legkiemelkedőbb egyénisége Berecz Mihály lesz. Berecz 2013-ban 16 évesen mutatkozott be Ravel G-dúr zongoraversenyével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Kocsis Zoltán vezényletével.  Berecz Mihály több rangos külföldi vendégszereplése közül kiemelkedik németországi debütálásaként a berlini Konzerthausban adott koncertje 2013-ban, ahol Liszt Magyar Fantáziáját játszotta, majd 2017-ben a szintén berlini Philharmonie-ban lépett fel Beethoven c-moll zongoraversenyével. 2018-ban első díjat nyert a II. Manhattan Nemzetközi Zenei Versenyen és még ugyanebben az évben megnyerte a londoni Királyi Zeneakadémia Harriet Cohen díját is.

(Strauss hosszú karrierje során gyakran vezényelte a művet koncertjein – 1908-ban Budapesten is –, és az első felvételei között is szerepelt már 1917-ben. Utoljára 1947-ben, az utolsó németországi turnéján vezényelte a BBC Szimfonikus Zenekarral.)

A zene természetesen bomlik ki, ahogy a cselekmény halad előre. Strauss ezt a hatást a rondo és szonáta alapelvek kifinomult összeolvasztásával éri el. Ragyogó hangszerelés, élesen felrajzolt témák, újszerű struktúra, feszes ritmus jellemzi ezt a botrányosan festői, humoros és mindent egybevetve tiszteletlen zenét.

Koncertünket Strauss egy 60 évvel később komponált, később ciklusba rendezett művével, a Négy utolsó énekkel folytatjuk. Az idős mester sok keserű csalódás után némiképp új erőre kapva nagy kedvvel alkotta egyik dalt a másik után. Először az Alkonyfényben készült el, Joseph von Eichendordff versére, majd az 1946-ban Nobel díjjal kitüntetett Hermann Hesse verseire írott Tavasz és Lefekvéskor s végül a (véletlenül épp szeptemberben) a Szeptember partitúrájára tett a szerző pontot. A ciklus címe nem a zeneszerzőtől származik. Az sem egészen bizonyos, hogy az idős komponista valóban ciklussá óhajtotta-e összefogni a dalokat. A koncertgyakorlatban végül nem ez a sorrend honosodott meg: a sorrend cserét az indokolta, hogy az Alkonyfényben költői kérdéssel zárul, ami után bármiféle folytatás banálisan hatna. Csak a zenekar válaszolhat az énekes szavaira, röviden, messziről, a magasból, szelíden, megnyugtatóan. Halálról szól a többi darab is, még ha szó szerint ezt nem is mondja ki a másik három vers szövege. Még a tavaszi kép is az elmúlást juttatja az öreg Strauss eszébe. A sokat megélt komponista számára a halál nem utolsó ítélet és nem szenvedés, amit aztán drámai kontrasztként a “megdicsőülés” követhet. Ezek a romantikus képzetek már messzire tűntek. A békét, feloldást hozó halál zenéje mégis minden ízében romantikus. Fiatalkora zenei nyelvét beszéli Strauss továbbra is, csakhogy minden szélsőség, hatásvadászat nélkül, az öregkor bölcsességével. Pasztell-színű, gyakran magas regiszterű, légiesen lebegő muzsika a négy utolsó éneké.

Brahms két zongoraversenyének megkomponálása között 22 év telt el: a d-mollt 1859-ben, 26 éves korában fejezte be, a B-dúrt 1881-ben, 48 évesen. Egyik legjobb barátja – Theodor Billroth bécsi sebész és szenvedélyes muzsikus –  véleménye szerint a második zongoraverseny úgy viszonylik az elsőhöz, mint a férfi az ifjúhoz. Talán maga a szerző is úgy gondolta, hogy a B-dúr versenyművel pályájának egyik magaslatára ért. A darabnak magyar vonatkozása is van: bemutatója Budapesten volt 1881. november 9-én, Erkel Sándor vezényletével; a zongoraszólamot maga a szerző játszotta. A d-moll zongoraversennyel szemben a B-dúr azonnal sikert aratott, s Brahms az 1881-82-es koncertszezonban három hónap leforgása alatt még huszonegyszer adta elő Ausztria, Németország és Hollandia számos városában. A komponista a Billrothnak küldött kísérőlevelében úgy fogalmazott, hogy egy zongoraversenyt küld neki egy scherzóval – nem véletlenül, a mű ugyanis a versenyműveknél szokásos, három tételes szerkezet helyett a négytételes modellt követi, a scherzóval a második helyen. A mű zongoraszólama talán nem annyira látványosan virtuóz, mint a d-moll koncerté, ám technikailag ha lehet, még nagyobb igényeket támaszt a szólistával szemben.

Tipy


A Cabaret Medrano együttes egy jellegzetesen budapesti zenekar, amely zenéjében és szövegeiben is…

Charlie hazánk talán legnépszerűbb énekese. Zenész, a rock, a jazz, a blues, a…

Művészetek Háza Gödöllő Színházterem Esemény kezdése: 2020. 10. 30. (péntek) 19.00

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach