program


Recirquel Újcirkusz Társulat: My Land

Recirquel Újcirkusz Társulat: My Land

A nemzetközi hírű hazai újcirkusz-társulat, a Recirquel My Land című produkcióját 2018 augusztusában a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatta be, ahol a kritikusok több ezer produkció közül a legjobbnak ítélték.  Læs mere

Dato







Klik her for at se flere datoer(6)

A Vági Bence által rendezett előadás az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba, és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben. A produkció egy új előadó-művészeti műfaj, a cirque danse kiteljesedése, de nemcsak műfaji szempontból tekinthető unikálisnak: ez a Recirquel első olyan darabja, amelyben kizárólag külföldi vendégművészek szerepelnek. Vági Bence hét, a maga zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket - hagyományokat, szabadságot és szerelmet - kutatva hozták létre a produkciót.

A bemutató a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében valósult meg.

Előadják: Rodion Drahun, Roman Khafizov, Sergii Materinskyi, Yevheniia Obolonina, Andrii Pysiura, Mykola Pysiura, Andrii Spatar

Zene: Szirtes Edina Mókus, Terjék Gábor

Népzenei szakértő: Both Miklós

Látvány: Vági Bence

Jelmez: Kasza Emese

Tervezőmérnök: Tárnok Zsolt

Fény: Lenzsér Attila, Pető József

Hang: Terjék Gábor

Cirkuszszakértő: Kristóf Krisztián

Művészeti tanácsadó: Illés Renátó, Zsíros Gábor

A koreográfus munkatársa: Maday Tímea Kinga

A rendező munkatársa: Schlecht Aliz

Rendező, koreográfus: Vági Bence

 

 

PÅ PLAKATEN


Látogassa végig almazöld bringákkal a Színházak Éjszakája programjait a 24 órás Színházi MOL…

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld: