program


SHADOWS MAGIC BAND koncert

SHADOWS MAGIC BAND koncert

A Shadows Magic Band műsoruk jelentős részét a néhai „The Shadows együttes” számai teszik ki a 60-as-70-es évekből. Ebből adódóan stílusuk instrumentális gitárzene, de a közönség igénye szerint szívesen játszanak korabeli énekes számokat is, valamint ezek gitárzenére való feldolgozását.

Dato



 

SHADOWS MAGIC BAND koncert

A Shadows Magic Band hosszú múltra tekint vissza, de a jelenlegi felállásban 2019-óta játszanak együtt a tagok. Műsoruk jelentős részét a néhai „The Shadows együttes” számai teszik ki a 60-as-70-es évekből. Ebből adódóan stílusuk instrumentális gitárzene, de a közönség igénye szerint szívesen játszanak korabeli énekes számokat is, valamint ezek gitárzenére való feldolgozását. Repertoárjukat úgy állítják össze, hogy jó hangulatú, táncos rendezvény részesei lehessenek azok, akik koncertjeikre ellátogatnak. A hangulatos esteken kívül szívesen vállalnak fellépéseket egyéb rendezvényeken és nyári fesztiválokon egyaránt.

PÅ PLAKATEN


A világhírű lett mezzoszoprán, Elīna Garanča korunk egyik legkeresettebb operaénekese. Vokális teljesítményét és színészi alakításait Salzburgtól Bécsen és Párizson át…

Minden életrajzukban olvasható, hogy Quincy Jones szerint ők „a planéta legmenőbb énekes csókái” (azaz „the baddest vocal cats on the…

A tavaly hatalmas sikert aratott, teltházas aréna koncert után a világhírű zongoraművész és zeneszerző, Péter Bence 2024. december 7-én ismét…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.