Dohány utcai Zsinagóga

Dohány utcai Zsinagóga

A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.

Az egyik legkülönösebb zsidó temető a fővárosban tagadhatatlanul a zsinagóga udvarán lévő, hisz a zsidók nem szoktak templomaik mellé temetkezni, és a kohanitáknak a sírokhoz sem szabad közel menni. Létrehozását a történelmi események kényszerítették ki.

A templom ún. orientalista stílusban épült, mór, bizánci és török elemek találhatók meg benne. Ez egy neológ zsinagóga, ami azt jelenti, hogy az istentiszteletek héberül zajlanak, a nők és a férfiak külön ülnek, a kántor énekel, és e mellett orgonazene és egy negyven tagú kórus kíséri az istentiszteletet. A felújított, 5000 sípos orgona eredetijén a megnyitón Liszt Ferenc és Saint-Saens játszott. A szentély fölött felirat látható, idézet Mózes 2. könyvéből: Napkeltétől napnyugtáig legyen dicsérve Isten magasztos neve. Az épület kinti bejárata fölött ez olvasható: És készítsenek számomra hajlékot, ahol lakhatom.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az év végén, illetve a 2022. év elején az alábbi eltérő nyitvatartási rend lesz érvényben a Dohány Zsinagóga Komplexumban, valamint a Rumbach Zsinagógában: Nyitvatartási rendje az alábbiak szerint alakul: Vasárnap-Csütörtök: 10.00-18.00 óráig, Péntek 16.00 óráig A pénztár és a bejárat mind esetben egy órával a nyitvatartási idő vége előtt bezár! Továbbra is zárva tartunk minden szombaton!

weiter 1074 Budapest, Dohány utca 2.

0 veranstaltungen


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!