Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllői Királyi Kastély

A Gödöllői Királyi Kastélyt, Magyarország egyik legvonzóbb turisztikai célpontját évente több mint 200 ezren látogatják meg. Külföldi vendégeink száma egyre nő, minden negyedik ember érkezik Európa más országaiból, sőt évről évre többen a világ távolabbi tájairól.

Az épület nyolc kétszintes szárnyból áll, melynek középső részét 1996 és 2000 között restaurálták. A vendégforgalom nagy része itt zajlik. 2003-ban elkészül a Barokk színház.

Az emeleten a múzeumi állandó kiállítások látogathatók. A Grassalkovichok korát bemutató kiállítás a kastély építtetőjének, gróf Grassalkovich I. Antalnak tárgyi és társadalmi környezetét mutatja be hét teremben. Az épület különleges sajátossága, hogy innen betekintés nyílik a kastélykápolnába, mely a kastélyhoz önálló szárnyként kapcsolódik. Ugyanebben az épületrészben kezdődnek és a főhomlokzati szárny emeletét teljes egészében magában foglalják a Királyi lakosztályok. I. Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné szobái a kastély második fénykorát, a királyi család itt-tartózkodásait idézik fel a korabeliek alapján berendezett enteriőrök sorával, 13 teremben. Különleges szépségű részlete az 1751-ben Mária Terézia császárnő három napos gödöllői…

Tovább 2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély

Elérhetőségek


Cím: 2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély
Telefonszám: 06-28-410-124
Weblap: www.kiralyikastely.hu
E-mail cím: informacio@kiralyikastely.hu

Térkép


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!


BESbswy