Gyulai Várszínház

Gyulai Várszínház

Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavárában működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház. A Várszínház július elejétől augusztus közepéig tartó évadában esténként a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai, az opera, a musical, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a jazz, a blues, a népzene, a világzene és a néptánc műfajainak legjobb előadóival és előadásaival várja a látogatókat. Az utóbbi években a hazai művészek mellett világsztárok is fellépnek a Várszínház programjaiban. 2005 óta rendezzük meg a Shakespeare Fesztivált, amelyre neves hazai és külföldi előadásokat hívunk meg. A vár mellett a pazar látványt nyújtó tószínpadon és a város különböző pontjain felállított színpadokon is tartunk bemutatókat, igazi fesztivált varázsolva az Alföld gyöngyszemének tartott Gyulára, amely 2008-ban elnyerte a Kultúra Magyar Városa címet. 1996-tól a Kossuth utca 13. szám alatt működik a Gyulai Várszínház Kamaraterme, ahol az ősztől tavaszig tartó szezonban befogadó színházként színi előadásokat, előadói esteket, koncerteket, táncházakat rendezünk. 1999-ben nyílt a Kamaraterem előterében a Kamaragaléria, ahol neves alkotók képzőművészeti és fotókiállításait láthatják a nézők. Nyitva: 2012. június 1-től de.: 10:00-12:00 és du.: 15:00-18:00 óráig. 2012. július 1-től augusztus 12-ig: de.: 10:00-12:00 és du.: 15:00-21:00 óráig.
Continue Kossuth u. 13., 5700 Gyula

Detailed info


Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavárában működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház.

A Várszínház július elejétől augusztus közepéig tartó évadában esténként a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai, az opera, a musical, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a jazz, a blues, a népzene, a világzene és a néptánc műfajainak legjobb előadóival és előadásaival várja a látogatókat. Az utóbbi években a hazai művészek mellett világsztárok is fellépnek a Várszínház programjaiban. 2005 óta rendezzük meg a Shakespeare Fesztivált, amelyre neves hazai és külföldi előadásokat hívunk meg. A vár mellett a pazar látványt nyújtó tószínpadon és a város különböző pontjain felállított színpadokon is tartunk bemutatókat, igazi fesztivált varázsolva az Alföld gyöngyszemének tartott Gyulára, amely 2008-ban elnyerte a Kultúra Magyar Városa címet.

1996-tól a Kossuth utca 13. szám alatt működik a Gyulai Várszínház Kamaraterme, ahol az ősztől tavaszig tartó szezonban befogadó színházként színi előadásokat, előadói esteket, koncerteket, táncházakat rendezünk.

1999-ben nyílt a Kamaraterem előterében a Kamaragaléria, ahol neves alkotók képzőművészeti és fotókiállításait láthatják a nézők.

Nyitva:

2012. június 1-től de.: 10:00-12:00 és du.: 15:00-18:00 óráig.
2012. július 1-től augusztus 12-ig: de.: 10:00-12:00 és du.: 15:00-21:00 óráig.

Images


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.