Katona József Színház

Katona József Színház

A Katona József Színház mai formájában 1982-ben született meg. Létrejöttének körülményei rendhagyóak a magyar színházi életen belül: a színház arculata csak előtörténetének fényében világosodik meg. A vidéki színházak eredményei, a kaposvári és a szolnoki színház művészi presztízse a 70-es évek második felére a magyar kulturális élet megkerülhetetlen tényeivé váltak, s nyilvánvaló volt, hogy nem maradhatnak következmények nélkül a főváros színházi életére nézve.

1978-ban, amikor a kulturális vezetés kísérletet tett az akkor már régóta általános válsággal küzdő budapesti Nemzeti Színház problémájának átfogó megoldására, ezt a kaposvári és a szolnoki színház vezető erőinek segítségével vélte megoldhatónak. 1978-ban Székely Gábort, a szolnoki színház korábbi igazgatóját a Nemzeti Színház főrendezőjévé, Zsámbéki Gábort, a kaposvári színház korábbi igazgatóját pedig a Nemzeti Színház vezető rendezőjévé nevezték ki, továbbá a Nemzeti Színház szerződtette a kaposvári és a szolnoki társulatnak azokat a tagjait, akik az új törekvéseket a legtisztábban és a legmagasabb fokon képviselték. Az 1978 és 1982 közötti Nemzeti Színházi periódus lényeges mozzanata, hogy a Kaposvárról és Szolnokról felkerült művészek nem elszigetelt csoportot alkottak, hanem egy új kollektíva kristályosodási pontjává váltak a Nemzeti Színház társulatán belül. Az új művészkollektíva azonban, amely a Nemzeti Színházban megszerveződött, anélkül, hogy elvileg tagadta volna a Nemzeti Színházi hivatás fontosságát, az adott színháztörténeti pillanatban a színház és az élet közötti kapcsolat helyreállítását-megtalálását tartotta a legégetőbb feladatnak, vagyis egyfelől a nyitottságot, érzékenységet, fogékonyságot a magyar társadalom mindennapjainak új meg új problémái iránt, s a reagálást ezekre a problémákra, másfelől a hagyományok ápolása helyett azoknak a színházi eszközöknek, annak a színházi nyelvnek a megtalálását, amelyek segítségével artikulálni lehet az élet által felvetett problémákat. Ez a hangsúlykülönbség a művészi feladat felfogásában egyfelől a "nemzeti feladat", másfelől a "társadalmi és színházi feladat" szembekerüléséhez vezetett, s amikor a kulturális vezetés előtt világossá vált, hogy a kétféle törekvést nem lehet harmonikusan összeegyeztetni, lehetőséget adott arra, hogy a Nemzeti Színház társulatának ez a közös törekvések jegyében tömörülő része kiváljon a Nemzeti Színházból és a Katona József Színházban - amely 1951-től a Nemzeti Színház Kamaraszínháza volt - önálló színházként működjön tovább.

Így jött létre 1982-ben Székely Gábor igazgató és Zsámbéki Gábor művészeti vezető irányításával mai formájában a Katona József Színház. A Katona József Színházat nem valamilyen különleges program, nem a különbözni akarás szándéka különbözteti meg a többi magyar színháztól, hanem egyszerű tény: ez a társulat nem valamiféle "geológiai" alakulás eredményét, különböző történelmi és színháztörténeti korszakok rétegeinek egymásra rakódását mutatja, nem hurcolja magával a korábbi más irányú társulatfejlesztések és művészi törekvések ballasztját, hanem tagjai, ha korábbi együttműködés alapján is, mégis mind egyszeri aktussal és önként választották egymást és egymást választották. E választások tartalma: lényeges pontokon való egyetértés a világ, az élet és a színház dolgaiban, s ez egyetértés következményeinek vállalása a gyakorlati színházi munkában. A Katona József Színház nem vall olyan nézeteket, amelyeket mások is nem vallanának a magyar színházi életben: ám rendhagyó keletkezéstörténete jóvoltából a magyarországi színházak többségével szemben egységesen vallja ezeket a nézeteket, s ezért közvetlenül vállalhatja és igyekezhet megvalósítani azokat.

A Katona József Színház kiindulópontja a 20. századi kultúrának az az alapvető ténye, hogy a színházművészet immár nem alárendelt interpretáló művészet, mintegy a drámairodalom járuléka, hanem ugyanolyan értelemben autonóm művészet, mint a 19. századdal bezárólag annak tartott művészetek: az irodalom, a zene, a képzőművészetek. Ez természetesen sem azt nem jelenti, hogy másodlagosnak tekintjük az irodalmi szempontot, az irodalmi értéket, sem pedig azt, hogy a műsor másodlagos a rendezői és színészi munkához képest. A Katona József Színház általában igyekszik elkerülni, hogy gondolkodása áldozatul essék az olyan egészségtelen ellentéteknek-konfliktusoknak, mint az irodalom és színház, dráma és előadás szembeállítása: maximális irodalmi igényességet igyekszik érvényesíteni, kezdve a műsorra kerülő drámák kiválasztásától, a kommersz darabok következetes elutasításán keresztül, egészen a fordítások, nem egyszer újrafordítások elkészíttetéséig, a fordítókkal való együttműködésig.

Miként a Katona József Színház nem ismeri el az irodalom és a színház, a dráma és az előadás ellentétét, akként nem ismeri el a színész-rendező, az avantgardizmus-értékőrzés, a kísérletező színház-közönségszínház ellentéteket sem. A színház tagjainak egymással való munkatapasztalata nem a színészcentrikusság vagy rendezőcentrikusság hamis alternatíváját, hanem a színész és a rendező együttműködésének elvét érlelte meg. A Katona József Színház érdeklődésének homlokterében a valóság áll, s a hagyomány és modernség viszonyát is ennek jegyében fogja fel. Meggyőződése szerint a magyar színház - és a világszínház - legjobb hagyományaihoz kapcsolódik, legjobb hagyományait folytatja, ha legfőbb feladatának tekinti, hogy folyamatosan képes legyen a szellemi érzékenységnek és frissességnek olyan intenzív állapotában létezni, hogy gyorsan változó világunkban, ahol a napi érdek és a távlatosabb történelmi szükséglet szinte azonos erővel jelentkezik és gyakran nehezen különböztethető meg, a közösen fontosat, a történelmileg érvényeset a lehető leggyorsabban ismerje fel és elemzésben tudatosítsa, hogy a felismert és tudatosított közösen fontosból, annak színházi képviseletéből-megvalósításából a lehető legtöbbet, művészileg a lehető legérvényesebbet vállalja. A Katona József Színház a társadalmi fejlődést akarja segíteni azzal, hogy tudatosítja az egyén és a közösség lét- és sorsproblémáit.

A Katona József Színház hagyományai és mai arculata szerint realista színház - de nem a szűken felfogott stílusrealizmus értelmében, hanem a valósághoz való viszonynak vázolt, átfogó esztétikai érelmében. Fontosnak tartjuk azonban, hogy a konkrét valóság iránti elkötelezettség jegyében színházunk játékstílusa minél változatosabb, gazdagabb és nyitottabb legyen. Noha a Katona József Színház társulata a magyar színházkultúra legerősebb hagyományának megfelelően leginkább a pszichológiai realista módon motiváló és építkező színjátszásban a legotthonosabb, mondhatni ez a színházi anyanyelve, mégis, sőt éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy időről-időre olyan műveket is bemutassunk, amelyek megkövetelik az avantgard irányzatok által gazdagított modern színházi nyelv bizonyos elemeinek elsajátítását is.

A Katona József Színház nem szűk körű partikuláris rétegszínház, hanem minél szélesebb és tagoltabb közönséghez kíván szólni. Az egyén és a közösség lét- és sorsproblémái magától értetődően nem egy elitre tartoznak, hanem magára a közösségre, potenciálisan minden egyénre. A színház törekvése nem az elkülönülés, hanem a közönséggel való szabad "párbeszéd". Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Katona József Színház minden egyes műsordarabja, minden egyes produkciója ugyanolyan széles közönséghez szóljon. A színház és a közönség differenciált-sokrétű kapcsolatának a játékrend, a működés egészében kell kialakulnia és megvalósulnia, aholis a végletek között mind a színház, mind a közönség számára azok a produkciók jelentik a legteljesebb kielégülést, amelyek szerencsés egyensúlyt érnek el a problémák mélysége és komolysága, illetve a széles konszenzus között. A Katona József Színház számára fontosak az ilyen lényeges mondanivalóval széleskörű megértésre találó produkciók, mert ezek jelentik azt az "archimedesi pontot", amely lehetővé teszi, hogy egyfelől vállalja a színjátszás pluralizmusát, másfelől azonban el ne vesszen ebben a pluralizmusban.

A Katona József Színházat 1989-től, Székely Gábor kiválása után 2011-ig Zsámbéki Gábor igazgatta. 2011. február 1-től a színházat Máté Gábor vezeti.

1991-től Kamra néven új stúdiószínházat nyitottunk, a korábban részletezett művészi céljaink minél differenciáltabb megvalósítására.A színház 1990-ben alapító tagja lett a Giorgio Strehler elnöklete alatt megalakult, az európai művészszínházakat tömörítő, párizsi székhelyű Európai Színházak Uniójának. 1996 és 2002 között Zsámbéki Gábor volt az Unió elnöke. A Katona jelenleg a Mitos21 nemzetközi színházi csoportosulás tagja.

HASZNOS INFORMÁCIÓK: Közönségszolgálati Iroda nyitva tartása: Hétköznap: 11-19 óráig Hétvégén: 16-19 óráig Előadások napján: 21 óráig. Nemzeti ünnepnapokon zárva.

Parkolás:

Színházunk nem rendelkezik saját parkolóval, ezért a környéken gyakori parkolási nehézségek elkerülése érdekében javasoljuk a parkolóházak használatát. - Franklin Ház (Reáltanoda u. 5., a Kamrától 1, a Katonától 3 percre. Pártoló tagjaink számára kedvezménnyel.) - Parkolóház az Aranykéz utcában (Aranykéz u. 4-6, 18:00 után 200 forintos parkolási díjjal) - a Deák tér felől érkezők praktikusan a Szervita téri parkolóházat használhatják - Rumbach Sebestyén utcai felszíni parkoló (megközelíthetó a Király utca, illetve Madách tér felől) - Pollack Mihály téri mélygarázs (megközelíthető a Múzeum utcán keresztül) - Astoria parkoló az ELTE tömbje és az East-West Center között (bejárat a Kiskörútról)

weiter 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 6.

0 veranstaltungen


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!