Egyéb

294 program


A hattyúk tava Jegyvásárlás
13 Esemény

A HATTYÚK TAVA – a balettek balettje EZT A CSODÁT MINDENKINEK LÁTNIA KELL!

Müller Péter- Vallomás a szerelemről Jegyvásárlás
13 Esemény

Müller Péter : Vallomás a szerelemről. - Előadás arról,hogy a szerelem kortalan és örök is lehet -

Szabó Péter Országjáró Roadshow 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A korábbi nagy sikerű országjáró roadshow után 2019 tavaszán ismét előadói körútra indul Szabó Péter! Ez alkalommal több mint kétszer annyi helyszínre látogat el, mint a korábbi turné alkalmával, köztük olyan helyszínekre is, ahol eddig még soha nem tartott előadást!

Recirquel Újcirkusz Társulat:  A Meztelen Bohóc Jegyvásárlás
13 Esemény

A bohóc élete véget ér, de mielőtt átlépi az ismeretlen kapuját, hátra kell hagynia a gallérját. A végső taps előtt csak lelkét lecsupaszítva teheti meg utolsó lépteit.

Az igazi - Márai Sándor 30 – Várkert Irodalom Jegyvásárlás
13 Esemény

A Várkert Irodalom márciusi estjén a harminc évvel ezelőtt elhunyt Márai Sándort (1900-1989), a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb íróját idézzük meg. A Kassán született író, újságíró életútja Szlovákiából Budapesten át 1948-tól az emigrációban Olaszországig, Párizsig és Amerikáig vezetett, s már a '30-as években korának legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott.

TÁNC ÉS... Erotika - A mozgás és a csábítás közös története Jegyvásárlás
13 Esemény

TÁNC ÉS… Erotika - A mozgás és a csábítás közös története

Szabó Péter Országjáró Roadshow 2019 - Ráadás előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

A korábbi nagy sikerű országjáró roadshow után 2019 tavaszán ismét előadói körútra indul Szabó Péter! Ez alkalommal több mint kétszer annyi helyszínre látogat el, mint a korábbi turné alkalmával, köztük olyan helyszínekre is, ahol eddig még soha nem tartott előadást!

Recirquel Újcirkusz Társulat: Párizs Éjjel Jegyvásárlás
13 Esemény

A Párizs Éjjel a harmincas évek perzselő varietévilágát tárja elénk, annak minden érzékiségével, bájával és tiltott vágyaival megbolondítva/felejthetetlenné téve az előadást.

Szabó Péter Országjáró Roadshow 2019 - Ráadás előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

A korábbi nagy sikerű országjáró roadshow után 2019 tavaszán ismét előadói körútra indul Szabó Péter! Ez alkalommal több mint kétszer annyi helyszínre látogat el, mint a korábbi turné alkalmával, köztük olyan helyszínekre is, ahol eddig még soha nem tartott előadást!

Emanuel Gat (FR) - SUNNY/ BTF 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

Emanuel Gat a performer és zenész Awir Leonnal együtt álmodta meg a SUNNY-t, ami egyszerre élőzenei koncert és vibráló koreográfiai felfedezőút. Az ötletek kavalkádjában a SUNNY képes felmutatni új légies zenei formákat ezzel párhuzamosan mélységében vizsgálni és megkérdőjelezni a kortárs táncművészet lehetőségeit.

Szabó Péter Országjáró Roadshow 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A korábbi nagy sikerű országjáró roadshow után 2019 tavaszán ismét előadói körútra indul Szabó Péter! Ez alkalommal több mint kétszer annyi helyszínre látogat el, mint a korábbi turné alkalmával, köztük olyan helyszínekre is, ahol eddig még soha nem tartott előadást!

Szabó Péter Országjáró Roadshow 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

A korábbi nagy sikerű országjáró roadshow után 2019 tavaszán ismét előadói körútra indul Szabó Péter! Ez alkalommal több mint kétszer annyi helyszínre látogat el, mint a korábbi turné alkalmával, köztük olyan helyszínekre is, ahol eddig még soha nem tartott előadást!

Yoann Bourgeois (FR): Éjféltájt (Minuit) / BTF 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

Valahol a ki- és belégzés, az éjjel és nappal között lebegő Minuit ("éjfél") a karizmatikus akrobata és performer Yoann Bourgeois kreációja. Jelenetek földön, trambulinon, levegőben; szólók, duettek és rögtönzött élőzene: négy akrobata és egy hárfás költői küzdelme a világ kiegyensúlyozatlanságával.

Kiev City Ballet - Rómeó és Júlia Jegyvásárlás
13 Esemény

A Világhírű Kiev City Ballet Magyarországon! Rómeó és Júlia

Vadas Zsófia Tamara – Gryllus Ábris – Tóth Márton Emil: Nibiru
13 Esemény

A Nibiru egy feltételezéseken és víziókon alapuló interdiszciplináris alkotói folyamat, amely következtetéseket von le az emberiség és a Föld jövőjével kapcsolatban. Vadas Zsófia Tamara, Gryllus Ábris és Tóth Márton Emil ezúttal gyerekekkel dolgozik.

Végtelen útvesztő Jegyvásárlás
13 Esemény

Végtelen útvesztő Amerikai akcióthriller, horror, 2019

Mellette elférünk - Egy este Grecsó Krisztiánnal a Rózsavölgyi Szalonban Jegyvásárlás
13 Esemény

Már biztos: március 26-án Grecsó Krisztián-est lesz a Rózsavölgyi Szalonban.

Gondolatok Táncban és Versben - Rémi Tünde és Appelshoffer János előadói estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Gondolatok Táncban és Versben Rémi Tünde és Appelshoffer János előadói estje A Hagyományok Háza előadása a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2019. január 21., 19.00

Ralph lezúzza a netet Jegyvásárlás
13 Esemény

Ralph lezúzza a netet Amerikai családi animációs film, kalandfilm, vígjáték, 112 perc, 2018

Pál Feri Gálaest Jegyvásárlás
13 Esemény

A Galáest a Pálferis közösség köszönete Pál Ferenc katolikus pap és mentálhigiénés szakembernek a 18 éve tartó keddi előadássorozatáért.

Nagy nevettetők Kabostól Hofiig
13 Esemény

Ezen a farsangi estén a humoristák nagyágyúi szólalnak meg Heller Tamás valamint Kalmár Tibor tolmácsolásában. És mindezt számos autentikus videó bejátszás színezi. Meglátja, dőlni fog a nevetéstől!

Hangutazás és hangfürdő Jegyvásárlás
13 Esemény

„A látható világ káprázat és illúzió. Az egyetlen valóság a láthatatlan lélek. A világ a lélek álma.” A hangutazás és hangfürdő során nepáli hangtálakkal és egzotikus keleti hangszerekkel zenél Bársony Bálint és Jäger Dávid. Az általuk létrehozott rezgésben, energiatérben beindulnak a test és lélek természetes, öngyógyító mechanizmusai. Ezek segítenek harmonizálni az ember energiarendszerét. Segítségükkel könnyen gyógyíthatók lelki és testi sérülések, félelmek, szorongások. Javasolt sportos, kényelmes öltözék, jógamatrac, párna, takaró, hogy minél ellazultabb állapotban legyen élvezhető a hetvenperces hangutazást. A későn érkezőket nem áll módunkban beengedni!

villa.berek mesekuckó farsang Jegyvásárlás
13 Esemény

FARSANGI BULI A MESEKUCKÓBAN A Vincellérház gyerekbirodalommá alakul, a mesekuckó újra várja lakóit!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!