Koncert, zene

822 program


Wagner: A Rajna kincse / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Jegyvásárlás
13 Esemény

A nibelung gyűrűjében beteljesedő gigantikus színházi előadás a Rajna hűvös mélyén kezdődött, a folyó kincsét őrző sellők játékával, s az őket csalódottan bámuló Alberich, a nibelung hasztalan vágyakozásával. A szánalmasan csúf és a vízben esetlenül mozgó lény elkeseredésében könnyű prédájává vált a világ feletti uralom vonzásának, és a szerelmet fennhangon elátkozva elrabolta a Rajna kincsét.

Tesz-vesz muzsika Jegyvásárlás
13 Esemény

Korosztály: 1,5-3 év

Laila Biali Trio - Vendég: Fekete-Kovács Kornél / JAZZTAVASZ 2024 Jegyvásárlás
13 Esemény

A Jazztavasz fesztivál mindig igyekezett bemutatni a legígéretesebb hölgy előadókat a nemzetközi jazzszíntérről, legyen a szóban forgó művész akár énekes, akár hangszeres vagy egyszerre mindkettő. A többszörös díjnyertes kanadai Laila Biali mindkettő.

TOTO Jegyvásárlás
13 Esemény

3 Grammy-díj, 14 sorlemez, 8 koncertalbum, 3,4 millárd dalletöltés és tucatnyi világsláger – ez az 1977-ben alapított amerikai Toto rövid mérlege. A kaliforniai együttes a 70-es évek azon kevés bandái közé tartozik, amelyek kibírták a változó trendeket és stílusokat, miközben továbbra is aktuálisak és töretlenül sikeresek maradtak.

Disco Symphonic Jegyvásárlás
13 Esemény

A szimfonikus szuperkoncert mindenki számára ismert, felejthetetlen slágerekkel (csak, hogy pár példát említsünk: Michael Jackson, Tina Turner, Donna Summer, ABBA, Dua Lipa) fűszerezi meg a június 29-i (szombat) nyárestét a Fertőrákosi Barlangszínházban.

We all love Ennio Morricone Jegyvásárlás
13 Esemény

A Győri Filharmonikus Zenekar sikertörténetébe biztos beleégett egy dátum: 2009, amikor a legendás olasz filmzeneszerző-karmesterrel, az Oscar-díjas Ennio Morricone-val nagysikerű távol-keleti és európai turnén vett részt. A társulat a Kékfrankos koncertsorozat lezáró koncertjén augusztus 24-én (szombat), a We all love Ennio Morricone tribute albumról válogat, megidézve a Mester zenei örökérvényű zenei nagyságát, Ludovico Fulci dirigálásával.

Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós  Kártyajáték Jegyvásárlás
13 Esemény

Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték

Van 32 lapunk, épp, mint egy pakli magyar kártyában. A kártyák mindegyikén egy-egy szó, félmondat: valami, ami talán az életfordulókat jelöli, vagy csak hangulatot, állatot, égitestet.

BRADLEY JADEN LIVE IN BUDAPEST  A West End sztár musical koncert turnéja Jegyvásárlás
13 Esemény

A West End-szupersztár, Bradley Jaden első önálló koncertkörútja egyik legfontosabb állomása Budapest lesz. Trieszt, New York és London után júniusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad egyedülálló koncertet. A világsztár számos színpadi musicalben szerepelt, jelenleg az egyik leghíresebb és legelismertebb brit zenés színházi előadó.

Lamm Dávid: Skidaddle / JAZZMŰHELY Jegyvásárlás
13 Esemény

Lamm Dávid télakot vesz. Nem csoda. Kit ne viseltek volna meg a kétezerhúszas évek, a világszerte zajló lehangoló események. Egy művész viszont menedéket találhat a hangok világában. Lamm Dávid meg is alkotott egy új projektet Skidaddle néven. A gitáros-zeneszerzőtől megszokott módon stilárisan és hangzásában is eklektikus műsor született.

Hollywood Classics Jegyvásárlás
13 Esemény

Ünnepi a pillanat, vörös szőnyegen vonulhatunk be a Győr Városi Egyetemi Csarnokba október 22-én.

SZABADAKARAT >>>> Jegyvásárlás
13 Esemény

A darab egy különleges és Magyarországon egyedülálló feldolgozásban viszi színpadra Petőfi Sándor életének egy meghatározó időszakát.

Bohács István 50. Jubileumi Gálaműsora Jegyvásárlás
13 Esemény

Májusban Salgótarján kedvenc nótaénekesének, Bohács Istvánnak 50. jubileumi gálaműsora emeli új szintre az előadóművész fényes karrierjét! Minden nótakedvelőt szeretettel várunk május 12-én 15 órától a „Józsi” üvegcsarnokába a Tarjáni Tavasz kihagyhatatlan ünnepi műsorára!

KALÁKA - MIKÓ ISTVÁN Jegyvásárlás
13 Esemény

Akusztikus koncert felnőtteknek

KALÁKA KONCERT

Sztárestek zongorával: Lisette Oropesa Jegyvásárlás
13 Esemény

Sztárestek zongorával
LISETTE OROPESA
Dal- és áriaest két részben, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

A walkür Jegyvásárlás
13 Esemény

Győri Filharmonikus Zenekar

MILKY CHANCE Jegyvásárlás
13 Esemény

A Milky Chance a folk, a rock, a reggae, a jazz és az elektronikai zene stílusjegyeiből merítve komponálja száz milliós letöltést elérő világslágereit. Az együttest két német középiskolai barát, Clemens Rehbein énekes – gitáros és Philipp Dausch basszusgitáros – ütőhangszeres alapította.

CALCUTTA - INDIAI ZENEKLUB Jegyvásárlás
13 Esemény

CALCUTTA TRIÓ INDIAI ZENEKLUBJA
MINDEN HÓNAP ELSŐ HÉTFŐJÉN 19.00

Tradíció és innováció Jegyvásárlás
13 Esemény

A Győri Filharmonikus Zenekar veszprémi hangversenyének műsorát egy emblematikus Beethoven-művel, a Fidelio 1806-os felújításához készült, a szimfonikus költemény ősének tekintett 3. Leonóra-nyitánnyal kezdi, amely hangokban mondja el a szabadító opera a rabságból a szabadságba, a sötétségből a fénybe vezető történetét.

Az itáliai barokk remekei #1 - korhű, szcenírozott előadás, barokk gesztikával Jegyvásárlás
13 Esemény

Gödöllői Királyi Kastély, Díszterem.
Helyfoglalás érkezési sorrendben.
2024.04.28. 19.30
Jegyárak:
Early Bird: 2024. március 31-ig 8000 Ft
Normál: 2024. április 1-28. 9000 Ft
A jegyek megvásárolhatók a jegy.hu-n vagy a Gödöllői Királyi Kastély jegypénztárában.
“Koncertsorozatunk gerincét a már életében is rendkívüli népszerűségnek örvendő Händel művei és az itáliai barokk kantáták adják."

Barabás Lőrinc Quartet & Sena Jegyvásárlás
13 Esemény

Barabás Lőrinc trombitás és zeneszerző a budapesti improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője és mozgatórugója közel két évtizede. Ezen az estén ismét a több formációból, többek között az Irie Maffiából ismert énekesnővel, Sena Dagaduval egészülnek ki, akivel a kétezres években közösen készített Barabás Lőrinc Eklektric számokat is felelevenítik majd.

Leclair Consort - zenei találkozások 2 Jegyvásárlás
13 Esemény

A Leclair consort hangversenye
„Zenei találkozások” London – Eisenach, Weimar

Matuska Flóra, Kiss Lucia, Varga Oszkár és Dani Imre Jegyvásárlás
13 Esemény

Barrière, Cassadó, Debussy, Lutosławski, Ravel

Foskolos Péter - Homor Zsuzsanna estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Foskolos Péter – hegedű
Homor Zsuzsa – zongora
hangversenye

Zorán turné 2024 Jegyvásárlás
13 Esemény

Zorán koncert turné 2024.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!